Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-08 / 157. szám
1991. július 8., hétfő SOMOGYI HÍRLAP 3 Veszélyben a mezőgazdaság • •• tf • jovoje Az Agrárszövetség alelnöke a kárpótlásról, az esetleges manipulációkról, a politikacsinálók felelősségéről Hollandok a Desedán (Folytatás az 1. oldalról) Súlyosbítja a gondokat, hogy nincs szövetkezeti törvény, tisztázatlanok a tulajdonviszonyok. — Kié legyen a föld az Agrárszövetség szerint? — Az Agrárszövetség, mint eddig, most is azt vallja: azé, aki megműveli. Ugyanakkor nem vagyunk a kárpótlás ellen. Akivel a múltban igazságtalanságot követtek el, azt kövessék meg és — az ország teherbíró képességét figyelembe véve — kárpótolják. Nem lehet azonban csak a múltba nézni, s még kevésbé a múlt sérelmeinek orvoslása miatt a jövőt feláldozni a politika oltárán. A gondolatmenet egyszerű: minden rossz, amit a múlt hozott létre. Szét kell tehát elemeire rombolni, majd az elemeket összerakosgatni és ebből kell politikai tőkét kovácsolni — lehetőleg a választások idejére. Más szóval, a kárpótlásra hivatkozva kell szétrobbantani a szövetkezeti rendszert. A kárpótlási jegy és a manipuláció — Mi lesz a falu reagálása az új jogszabályra az Agrár- szövetség megítélése szerint? — A kárpótlási törvény ellenére aligha igénylik tömegesen vissza a földet a régi tu- ladjonosok! Ellenben a kárpótlási jegyekkel nagyméretű manipuláció kezdődhet: egy pénzes réteg olcsón felvásárolhatja, s így egyfajta új arisztokrácia alakulhat ki, jónéhá- nyan megalapozhatják majd a „családi vagyont”. A mostani igénylők közül a földet csak nagyon kevesen kívánják valóban megművelni. De mivel tilos parlagon hagyni, kézenfekvő, hogy ismét a szövetkezet lesz a megoldás. — Az ágazat helyzetét nehezíti, hogy már ma jelentős piacokat veszítettünk. Gondoljuk meg: a Szovjetunióban előreláthatóan a tavalyinál 25 millió tonnával kevesebb gabona terem, így fölvehetné akár a magyar mezőgazdaság egész termését. Mi azonban •húzódozunk, mondván, hogy nem tud fizetni. A nyugatnak, sajátos módon nincsenek ilyen fenntartásai: bemennek a szovjet piacra. Mellesleg Nyugat-Európá- nak csak fél százalékkal kellene csökkentenie saját mezőgazdasági termelését, hogy átvegye a magyar terményeket. Ezzel szemben évi 19 mi- liárd forintot fizetünk ki vámként a nyugatra menő mező- gazdasági áruink után. Nem tudni mit akar a kormány — Megítélése szerint mi lesz azokkal a tsz-tagokkal, akiknek nem volt földjük? — Ha szétzilálják a szövetkezeteket, akkor a mezőgazdaságból élők között ugrász- szerűen megnő a munkanélküliek száma. Ez persze nagyon jól jön azoknak, akik mű- veltetni akarják földjeiket, hiszen sokan rá fognak kényszerülni arra, hogy elszegődjenek az új földesurakhoz. — Egészében, addig ki- számíthatlatlan a jövő, amíg a kormány nem fogalmazza meg egyértelműen agrártéziseit. Reális veszély a válság tovább mélyülése, hiszen amíg a fejlett országokban koncentrálják a mezőgazda- sági termelést, addig nálunk éppen ellenkező a folyamat: a fölaprózás kezdődik el. Cs. L. P. Vállalati „top-lista” A 200 legnagyobb ipari vállalkozás 1990 évi rangsorában (a nettó árbevétel alapján) két somogyi üzem is található. Pénzügyi nehézségei ellenére a Kaposvári Húskombinát az előkelő 57. helyet foglalja el, míg a Somogy Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat a 96. Mezőgazdasági termékértékesítés A múlt év első negyedéhez képest a legnagyobb eltérés a vágóbaromfi értékesítésben tapasztalható. Háromszorosára, 1675 tonnára nőtt a levágott állomány. Csökkent viszont a vágósertés értékesítés, 4639 tonnára (80,7 százalék) valamint a tehéntej értékesítés. Az utóbbi már csak 194100 hektoliter, mely a múlt év hasonló időszakának 81,8 százaléka. Gabonatőzsde(csőd) A hatóságilag előírt búzafelvásárlási ár szinte fojtogatja a Budapesti Gabonatőzsdét. A múlt heti, jelentős mennyiségű (augusztusi, szeptemberi teljesítés, Budapestre szállítás) 5500 Ft/tonna ajánlat is inkább csak derültséget keltett... Első negyedévi bérlista Megyénkben a foglalkoztatottak első negyedévi béralp- kulását figyelve első helyén álltak a közlekedési dolgozók. Átlagbérük 15 844 forint volt. Második „helyezettek” 12 808 forinttal az építőipar, harmadikak 12 290 forinttal a vízgazdálkodás dolgozói. A közlekedésiek átlagkeresete az említett időszakban 20 075 forint volt. Vasúti kedvezmény Ismét jogosultak a munka- vállalók az évi egyszeri 50 százalékos vasúti kedvezményre. Ehhez rövidesen lesz elegendő űrlap. Árusításukat július 15-étől kezdik. Sárga rendszámú Mercedes gördül be a kapun. — Hollandok érkeztek, Trau Triest és barátai Helderből — mondja a filigrán recepciós és régi ismerősként üdvözli őket. — Már évek óta itt töltünk 2-3 hetet. Szeretjük ezt a kempinget, mert nincs nagy tömeg, szép a környezet, jókat lehet horgászni, úszni, csónakázni. A kutyák már alig várják, hogy megfuttassuk őket az erdőben — nyugtatgatja a két nagy aranyszőrü retriewert Triest asszony. — Visszatérő vendégeink Müllerék is — mutat a napozószéken pihenő családra Tóth Péter kempingvezető. — Már nyugdíjasok vagyunk. Mindig az előszezont töltjük itt, amikor még a gyerekes családok az iskola miatt nem érnek ide. Szeretjük a csendet, a nyugalmat, a rendet. Délutánonként megöntözöm a rózsákat, néha rászólok a hangoskodó gyerekekre, akárcsak otthon — mondja. — Külön öröm, ha Leo Van Bale- nék megérkeznek Wieringer- wardból — meséli Fehér Margit pénztáros. Van Balén úr szórakoztató játékokkal kereskedik, s nem mulasztja el, hogy néhányat közülük ki ne próbáljon a vendégek között. Fia színházi maszkmester, felesége jelmeztervező. Amikor nálunk nyaralnak, esténként nem kívánkozik senki diszkóba vagy moziba, mert Leo biztosan rendez valami műsort; színházi előadást szervez, különböző maszkokat fest a gyerekeknek, igazi showman. — Honnan érkezik a legtöbb vendég? — kérdezem a kemping vezetőjét. — Főleg Hollandiából, Németországból, Ausztriából. Többségük nyugdíjas vagy középkorú. Most 120 vendégünk van, csúcsszezonban 4-500-an is nyaralnak nálunk. A németek egymástól tudták meg a kemping címét. Első évben egy vendég a holland turisztikai magazinba írt egy cikket, ahol kiemelte, hogy ez az ország legtisztább kempingje, ragyogó pihenési és sportolási lehétőségekkel. A következő évben rengetegen jöttek erre az újságra hivatkozva. Ma már a régi vendégek hozzák a baráti körüket is; karavánban jönnek, 4-5 lakókocsival egyszerre. Júliustól érkeznek a családosok, mindenütt 3-4 gyerekkel. Olyankor zajlik igazán az élet. Folyik a játék a teniszpályákon, a futballpályán, a társalgóban. — Nem adódnak konfliktusok az idősek és a gyerekek között? — Időnként diplomatának kell lenni, hogy elsimítsuk az ellentéteket, de hamar megoldjuk a gondokat. Német vendég jön a recepcióhoz, a kempinget ábrázoló képeslapot szeretne venni. — Sajnos csak kaposvári képeslapunk és prospektusunk van. Jó lenne néhány szórólap, prospektus külön a desedai kempingről. Nagyon keresik a vendégek. — Magyarok is meg tudják fizetni az árakat? — Kétcsillagos, középkategóriájú kemping a mienk. Szerintem a külföldieknek nagyon kedvező, de a magyaroknak is elfogadhatók az árak. Például: főszezonban egy sátorhely naponta 86 forint, egy személy szállásdíja is 86 forint. Gyerekeknek a fele. A gépkocsiért nem kell külön fizetni, üdülőhelyi díj nincs. Azonkívül 50 százalék kedvezményt adunk a gyalogosoknak, a 10 fő feletti diákcsoportoknak, a rokkantaknak. A külföldi kemping klubtagoknak 10, a magyar klubtagoknak 40 százalék engedményt adunk előszezonban. Feltűnő a rend és a tisztaság. Mindenütt zöldellő pázsit, szépen nyírt sövények, virágok. — Hányán dolgoznak? — Jelenleg nyolcán vagyunk, főszezonban 12-en. Nagyon sokat köszönhetek a munkatársaimnak, ők csak tavasszal és nyáron dolgoznak itt, de többségük a nyitás óta, évente visszatér. Főleg nyugdíjasok, egyik pénztárosunk pedig tanárnő, így nem okoz gondot az idényjellegű foglalkoztatás. Nagyon ösz- szeszokott, lelkiismeretes csapat. — Ha fejlesztésre kapna mondjuk 10 millió forintot, mire használná? — Jó lenne még egy vizesblokk. Akkor több vendéget tudnánk még kultúráltabban kiszolgálni. Szeretnék néhány faházat építtetni. Az idén már úgy telepítettük a fákat, hogy majd elférjenek. Nagyon sokan keresik a faházakat, akik nem lakókocsival vagy sátorral jönnek. Kényelmesen el tudnánk helyezni a horgászokat májusban, vagy a diákokat a tanév végi kirándulások idején. így még jobban ki tudnánk elégíteni az igényeket, és még egyet léphetnénk előre. S. Papp Gitta AZ ÖNÁLLÓSÁG SZÉPSÉGE Jugoszlávia forró nyara Szlovénia, 1991 július Rinyaújlak hosszú évtizedekig Csokonyavisonta társközsége volt. Az 1990 őszén tartott választásokat követően döntött úgy, hogy az önállóság útjára lép. De mit jelent — mit jelenthet — a mai, összekeveredett, országos gondokra figyelő, kusza világban egy 400 lakású kis falu önállósága? Többet mint a kívülálló gondolná. Egy ekkora faluban lehet leginkább tapasztalni a közösség összetartó erejét. Ha 400 ember összetart, akkor olyan légkör alakul ki, amelyben mindenki jól érzi magát. Ezt csak az tudja igazán átélni és átérezni, aki e közösségben él. Annak az országgyűlési képviselőnek, aki örök életében városlakó volt, fogalma sem lehet róla, hogy milyen lehetőséget adott a kis telpü- lések lakóinak kezébe az ön- kormányzati törvény. Ahhoz, hogy egy emberközösség elképzeléseinek és igényeinek megfelelően formálni tudja saját sorsát, nemcsak jó törvényre, hanem ösz- szetartó, egymásért tenni akaró emberekre van szükség. Rinyaújlakon ilyen emberek élnek. Ez a község nem tartozik a somogyi elmaradott és hanyatló falvak közé. Itt az embereknek igényük van a mind korszerűbb és kényelmesebb életre. Gazdagon terem a határ, testmeleg a tehéntej és jó- kedélyűek, vidámak az emberek. Bűn lett volna nem megadni az önállóságot, hiszen jó munkaszervezéssel a kevésből is csodákra képesek. A faluban, az évtizednyi stagnálás és mozdulatlanság után most öt hónap alatt járda,.kövesút, autóbuszváró, polgármesteri hivatal és házasságkötőterem létesült a semmiből. Mit tartogatnak a következő évek? Lehet, hogy további fejlődést: járdát a falu másik utcájában, jótszóteret, kábeltelevíziót és vezetékes gázt. De az is lehet, hogy csupán csak egy önálló hivatalt, ahol helyben intézik az állampolgárok ügyes-bajos dolgait. Ki tudja: Az ország pénzügyi helyzetétől függ. Egy biztos. Az elmúlt 5 hónap annyi maradandó értéket adott a falunak, ha a folytatás nem is lesz hosszú életű, akkor is megérte. Trefeli Katalin Rinyaújlak jegyzője Muraszerdahelyen áll a híd, amely elválasztja Szlovéniát Horvátországtól. A horvát oldalon milicisták, a hídon kamionok, többségük tartálykocsi. Az egyik mögött körülbelül 30 centi átmérőjű, 10 centi magas tüskés tányérakna, másik alatt faláda robbanóanyaggal, a harmadik aljára másfél méter hosszú, lábakon álló szerkezetet erősítettek. Gyújtózsinór húzódik egyiktől a másikig, majd tovább, a szlovén oldalra. A kamionok csütörtök óta torlaszolják el a Mura hídját, a tányérakna pedig a Jugoszláv Néphadseregé, amelyet akkor zsákmányoltak a szlovénok, amikor a Lendva melletti laktanya 100 katonája megadta magát a területvédelmi erőknek — mondja Jolán, a lend- vai magyar rádió fiatal munkatársa. — Kellett az akna, mert pénteken Varasdról megindult felénk a hadsereg harckocsioszlopa. Szerdahelyen, a blokád ellenére át akartak kelni a Murán, s azzal fenyegetőztek, hogy felrobbantják a hidat. A szerdahelyi polgárok a tankok elé feküdtek, az aszfaltra. Tárgyalások kezdődtek, aztán a tankok visszavonultak. Ma is ott az aszfalton a forduló lánctalpak nyoma... Gyalog megyek át az elaknásított hídon, a horvát rendőrök „átadnak” a szlovénoknak, akik kék-fehér URH-s kocsival bevisznek Lendvára. Ott derül ki, hogy pár kilométerrel arrébb, a Muránál maszek komp „üzemel”, hisz sok szerdahelyi horvátnak van szőlője a lendvai dombokon, amit traktorral művelnek. A Mura két partján lakók rendszeresen hálóztak együtt, Jolán férje is szerdahelyi horvát. Hétfő délután, ahogy Lendvára érünk, a rádióban a Jugoszláv Államtanács határozatát sugározzák: azonnal vissza kell vonni a szlovén területvédő csapatokat, el kell engedniük a hadifoglyokat, visszaengedniük a szövetségi határőröket és a hadsereg katonáit, fegyverestől. Jolán a helyi területvédő parancsnokhoz rohan. Egy ház pincéjében, olcsó bútorokkal berendezett „szobákban” van a parancsnokság. A folyósón fegyveres őr. Ferire — mindenki így hívja —, a parancsnokra várunk. A másik szobában ülnek a területvédelmisek, lábhoz tett fegyverrel. Az íróasztalon számítógép, telefax. Megérkezik a parancsnok, Jolán rögtön elújságolja a hírt. — Elfogadhatatlan — hangzik Feri válasza. — A határokat nem adjuk át, a fegyvereket nem vihetik el, csupán a hadifoglyok kicseréléséről lehet szó. Körülbelül 1000 hadifogoly van, mintegy 700-an átálltak, mig Szerbiában 3500 szlovén újonc szolgál. Ha elengedjük a hadifoglyokat, nincs garancia arra, hogy a mieinket épségben visszakapjuk. Jolán arról érdeklődik, hogy csakugyan elfogtak-e egy kémet, ahogy elterjedt a hír a városban. Igen — feleli Feri. — Egy lendvai magyart, aki sokáig a helyi tanácsnál dolgozott, most civilként a hadseregnél van. Arról szolgáltatott információkat, hol milyen fegyvereink vannak, hol helyezkednek el a területvédelmi erők, s azt méricskélte, milyen mély a Mura a híd lábánál. A szerkesztőségben a magyar újságíró kollégák keményen kritizálják Magyarországot, hogy nem ismeri el Szlovénia függetlenségét. Azt viszont értékelik, hogy a határ túloldalán élő magyarok élelmet, gyógyszert, ruhaneműt ajánlottak fel, ha szükségük lenne rá. Szlovénia távolabbi területeire autóval lehetetlen eljutni, az összes hidat elaknásították és blokád van mindazokon az utakon — a Zágráb-Ljubljana sztrádán is — ahonnan a néphadsereg laktányáiból elindulhatnak a harckocsik Szlovénia stratégiai pontjaira. A szlovén kézen levő Vashosszú- falu-Rédics határátkelőhejye viszont nyitva, indulhatok haza. A kollégák elkísérnek. Túl a senkiföldjén a.magyar határőrök nem az útlevelet kérik először, hanem a híreket: mi a helyzet odaát? K.Gyurkó Rita (Folytatjuk)
