Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-06 / 156. szám
8__________________________________SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA ____________________ 1991. július 6., szombat M AI MEMENTÓ A BALATON-PARTON A Soli Deo Gloria bölcsőjénél __ » ■ ”___ i __f__ . I ' r r és | i // / ff ff N emzeti öntudat, felelősség és az egyház „belső forradalma” Megszállottan keresték a társadalmi kérdések megoldását Egy nemzeti emlékhely bölcsője volt Siófok hetven évvel ezelőtt. Itt alakult meg a Soli Deo Gloria református diák- szövetség. Megalakulásának helyszínén, a Jókai parkban az Adrássy Kurta János szobrászművész álmodta mementó figyelmeztetet erre. Jelképszerű, hogy a mozgalom bölcsője itt, Siófokon a Ba- laton-parton „ringott”. Az akkori ifjúság megszállottan kereste az evangélium tükrében a magyar társadalmi kérdések megoldását, nemcsak egyszerű bibliai igazságokat akartak kimondani — mint elvont tételeket —, hanem a nemzet gondjaira próbálták felhívni a figyelmet. S ennek „testet öltő” keretét az egykori „favázas” siófoki színkör épülete adta. 1921 -ben itt alakult meg a Soli Deo Gloria szövetség. Az indulást érzékletes képben örökítette meg Töltéssy Zoltán, a szövetség tulajdonképpeni alapítója. Az ő szavait idézi dr. Fónyad Dezső: „Különös látványnak volt tanúja 1921. július 11-én a siófoki fából ácsolt színház üresen kongó nézőtere. A színpadon 30 egészen fiatal diákember állt körül egy korhadt lábú asztalt, s egyenként odalépve a gyenge alkotmányhoz tollat mártva aláírt egy papírost. Ez a harminc diák így alapította meg a Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetségét. Csendben, ahogy a nagy dolgok nőnek. A Balaton ol- vadt-ezüstnek tetsző vizén egy habfodor sem mutatkozott, az emberek közül senki sem gondolta, mi történt az elhagyott színház hétfő reggeli csendjében. Nem stréberek voltunk, akik akkor is mennek, ha senki sem küldi őket, hanem a szó legszentebb értelmében: küldöttek, akik gyáván és benső szorongások között indultak neki, de ha már nekiindultak, fanatikusan mennek előre, az utolsó leheletig... Kézenfekvő a magyarázata annak, hogy miért éppen Siófokon alakult meg a szövetség. Dr. Nagy István néhai balatonkiliti lelkész szerint: Komáromi János idevalóteológushallgató is ezek közé az ifjak közé tartozott, akik mintegy „belső forradalmat" hirdettek az egyházon belül, hogy ébredést kellene életre hívni a falusi református gyülekezetekben, ezzel szorgalmazták az új lelkipásztortípus kialakítását. Komáromi János hívta meg társait a Balatonhoz, mivel Siófok Balatonkilitivel közös egyházközséget alkotott. Az egyik alapító, dr. Fónyad Dezső testvére, Fónyad Gyula emlékezete szerint: „Siófokot találták alkalmasnak a megalakulásra és egyben szimbolikusnak is”. Végzetes hiányt okozott az elmúlt évtizedekben az a vulgáris magatartás, amely a haladást és a valláserkölcsöt szembeállította egymással. A kis nemzetek egyházai, intézményei, népfőiskolái,—köztük a szárszói SDG-tábor, mint egykori nemzet- és nemze- déknevélő műhely is — mindig a magyarság fennmaradásán törték a fejüket. Munkájukkal a nemzeti ön Részlet az alapító dokumentumból tudatot növelték, a nemzet önismeretét fokozták, hiszen művelődésünkbe bevontak egy szép gregorián dallamotvagy a nemzetet énekeltető Szenczi MolnárAlbertgenti zsoltárrészletét. Ezek éppúgy nemzeti kincseink közé tartoznak, mint nemzetmegtartó népdalaink, amelyekre a szárszói dombhajlaton tanították Bállá Péteréka magyar ifjúságot. Egyházaink kultúrális kincsvilága, archaikus imádságai, a népi játékok egyszerűsége, bizakodó hite, morális tisztasága, mind-mind közrejátszott abban, hogy népünket a nemzet és az emberiség tartós egyetemességébe emeljük fel. Szárszó aztán így készülhetett fel a magyar népi irodalom és népi művelődés láncolatában modern és korszerű történelmünk intézményeként: az ország fiatalságát tisztító és alakító kohójába vette, ráirányítva szemüket a nemzet sorskérdéseire. Mi volt a szárszói találkozó lényege? Amióta magyar irodalom létezik, mindig történelmi szerepet vállalt és történelmi felelősséget is. Az irodalom szuverén, úgy értve, hogy a maga módján külön felelősséggel ítéljen koráról és az irodalom külön senkire át nem hárítható felelősségével kell a nép ügyében, a nemzet ügyében, a közügyekben állást foglalnia. Kis népeknél többnyire az író kongatja a harangot. Közügyekben, a nemzet nagy kérdéseiben az irodalom fő vonulata mindig jelen volt, állást foglalt, sőt — egy-egy történelmi pillanattól eltekintve — az irodalom állás- foglalása vált történelmi érvényűvé Magyarországon. Szárszón olyasvalami történt, hogy realizálták az irodalomnak ezt a történelmi szerepét és felelősségét. Az irodalom mindig vállalta a gondot, vállalta a felelősséget a tépelő- désért, hogy vajh mi is lesz ezzel a néppel?! Az irodalom a nép élő lelkiismerete kellett legyen, és Szárszó ennek a megjelenési formája volt; ott gyűltek össze a szellem legnagyobbjai, főleg az irodalomé, és főként azt a funkciót gyakorolták, ami Magyarországon történelmi. Ilyen arányú találkozó a szellem emberei között — ahol minden korosztály képviseltetve volt; munkások, parasztok, értelmiségiek szinte együtt lélegeztek — ebben a formában Szárszón sikerült leginkább. Nyílt teret, fórumot adtak a szellem embereinek, hogy Az egykori helyszín, a színkör épülete szembenézzenek a jelenne és a lehetséges jövővel egyaránt. így válhatott egyetlen táborhellyé a második világháború utolsó esztendejében Szárszó, aholis a nemzet jövendőjének akkori demokratikus lehetőségeit kereshették és keresték avatott tollú népi írók, szociológusok és tudósok részvételével, irányításával. Kovács Tibor a „bátor emberek gyülekezetének” nevezte Szárszót. Sajnos, a szektás korlátoltság ezt az állítást hosszú évtizedekig elutasította. Istennek hála, hogy a történelem ítélőszéke előtt Szárszó már kiállta a nagy próbát! Bár végső mérlege még nem készült el, az értékítélet a nemzet közvéleménye előtt éppen a református világtalálkozó kapcsán tartott jelentős tanácskozásokon már alakulóban van. Reméljük, hogy terveik, egyre világosabban fogalmazódnak meg, s majd maga a nemzet látja el kézjegyével! Matyikó Sebestyén József A csokonyavisontai fekete kerámiák ifjú mestere, Czippán Péter egy éve nyitotta meg műhelyét. A 22 éves keramikus- fazekas bejárta az egész országot és a leghíresebb mestereknél tanulta a szakma fortélyait. Alkotásaiból a csokonyavisontai református parókiában látható válogatás. Fotó: Gyertyás László
