Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-04 / 154. szám
1991. július 4., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — TÉKA 7 Ismerjük meg a Bibliát (14.) A MESSIÁS Raffaello: Szűz Mária eljegyzése.1504. Milánó, Pinacoteca di Brera A messiásvárás szorosan összefügg mindazzal, amit a Biblia az Isten országának eljöveteléről tanít. Az Ószövetség szerint a történelem Isten országa felé tart, amely meghozza a béke, a szentség, az igazságosság uralmát. Ez az emberiség életét átalakító üdvös állapot - bibliai szóhasználattal élve a megváltás - egyúttal végleges szabadulást hoz a bűntől és a gonoszságtól is. A különböző bibliai szövegek, főként a próféták, képekben hasonlatokkal írják le a megváltott emberiség állapotát. Az Ószövetség kiemelkedő képviselői azt hirdetik, hogy az eljövendő isteni uralom az emberekből kiválasztott közvetítő által fog megvalósulni. Mindazt, amit az Ószövetség az üdvösség közvetítőjéről tanít, összefoglalóan messiásvárásnak nevezzük. A szentírási szövegek tükrében arról győződhetünk meg, hogy a messiásvárás Izrael hitében fokozatosan bontakozott ki, új meg új vonásokkal megrajzolva az Istentől küldött üdvösségközvetítő személyét és tevékenységének módját. Dávid király és a történelem A messiásvárás legősibb és legismertebb képviselője a Messiás, a végső idő királya. A név a héber masiah szóból ered, jelentése: felkent. A név- használat eredetére az a szokás utal, hogy a királyokat Izraelben az olajjal való felkenés szertartásával iktatták hivatalukba. A Messiás-király eszméje Dávid király (Kr.e. 1004- 965) személyével függ össze. Isten választása tette őt Izrael királyává, s nemcsak nagy uralkodó, de a hit kiemelkedő tanúja is volt. A Nátán próféta által közvetített isteni üzenet szerint ezért dinasztiája és annak uralma mindörökre fennmarad (2 Sám 7). Dávid háza a történelem folyamán nem mindig bizonyult méltónak az isteni ígéretre. A próféták gyakran keményen kritizálták az uralkodókat, de továbbra is szilárdan hittek Isten ígéretének visszavonhatatlanságában. Bíztak abban, hogy Isten segítségével a királyi ház mégis megfelel majd választottságá- nak. Isten küldötte az időben Az egyes próféták, mint Iza- jás, Mikeás, Jeremiás, Ezekiel és Zakariás egymást kiegészítve egy olyan királyi uralom és uralkodó eszményi, s egyben reményt keltő alakját rajzolták meg, aki ellenképe a szomorú valóságnak. Tanításukból azonban az is kiviláglik, hogy Isten Dávidnak tett ígérete a távoli jövőbe mutat, és az eszményi uralkodó csak a végső idő királyában érkezik el. A próféták tanítása alapján a Messiás-király Dávid házának leszármazottja, Isten küldötte a végső időben: „íme napok jönnek - mondja az Úr -, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra és az igazságra az országban" (Jer 23,5). Isten lelke nyugszik rajta, és megadja neki a bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudás és Isten félelmének adományát (Iz 11,2). Az egyetemes béke (Iz 9,5; Mik 5,4), az isteni jog és igazság, a szegények és elnyomottak védelme jellemzi uralmát: „Nem aszerint ítél majd, amit lát, s nem aszerint ítélkezik, amit hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek” (Iz 11,3-4). A Messiás személyével megvalósult isteni uralom üdvösséget hoz Izraelnek, de a nemzeteknek is: „Azon a napon az Izáj (Dávid király atyja) gyökeréből támadt sarj zászlóként áll a népek előtt. Keresni fogják a nemzetek és dicsőséges lesz a nyugvó helye” (Iz 11,10). A messiási uralom az emberi közösségen túl a kozmikus valóság megújulását is létrehozza (Iz 11,6-9). A próféták küldetése, a küldetésük során átélt szenvedések, közbenjáró tevékenységük Isten és a nép között, utat nyitott a végső közvetítő új, a királyi Messiástól eltérő bemutatására. A messiásvárás az Újszövetséghez vezet Izrael népének babiloni fogsága idején (Kr.e. 586-538) keletkezett az a négy prófécia (Iz 42; 49; 50; 53;), amelyek az Úr szenvedő Szolgájának küldetését beszélik el. A Szolga alakjában a próféták élettapasztalatát ismerjük fel. Ő a nép embere. Küldetését a hatalom eszközei nélkül teljesíti, és az élet peremére szorultakhoz fordul. Cselekvésmódját két kép jellemzi: a megtört nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsbelet nem oltja ki. Életműve gyógyító, az összetört és ítéletet érdemlő ember felemelése (Iz 42). A Szolga küldetése ártatlanul viselt szenvedésében és halálában válik teljessé. Mint a nép képviselője, áldozati bárányként magára veszi a nép bűneit, hogy azokért engeszteljen és kiérdemelje népe számára az üdvösséget (Iz 53). Behelyettesítő szenvedése fordulatot jelent, mert üdvösséget eszközöl Izraelnek, de hatása túlnő népének keretén, mert a nemzeteknek is szól: „Kevés az, hogy szolgám légy, S fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. íme, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig” (Iz 49,6). Az ószövetségi messiásvárás már az Újszövetséghez vezet. A kereszténység a názáreti Jézust vallja az üdvösség közvetítőiről szóló jövendölések beteljesítőjének. azaz a Megváltónak. Jézus élete, szenvedése, halála és feltámadása összegzi mindazt, amit Isten egykor uralmának eljöveteléről hirdetett. (Folytatjuk.) Rózsa Huba a budapesti rom. kát. hittudomány egyetem tanára Magyar Péter: A WOJTYLA-REJTÉLY (6.) A világjáró pápa A pápai helikopter a Tevere folyó fölé ért, és irányt vett a hatalmas kupola felé. Átrepülve a Szent Péter tér fölött, a vatikáni kertben készült le- szállni. II. János visszatérőben volt számtalan külföldi utazása egyikéről. Mint ilyenkor mindig, elválaszthatatlan személyi titkára, Stanislaw Dzi- wisz ott ült mellette, iratokkal fölpakolva. Wojtyla egy pillantást vetett az előjegyzési naptárra, és így szólt: „Úgy látom,jövő vasárnap délutánra nincs beírva semmi. Keressen egy plébániát vagy szentélyt, amelyet meglátogathatunk.” II. János Pál nemcsak külföldre utazik, hanem Olaszországot is fáradhatatlanul járja, mintha csak azt a célt tűzte volna maga elé, hogy valameny- nyi városát, templomát és kegyhelyét felkeresi. A sok ráaggatott név közül az egyik, s talán a legtalálóbbak közé tartozó: „Higanycsepp” — mert állandóan mozog, képtelen egy helyben maradni. Akik kapcsolatban álltak vele már bíboros korában is, nagyon jól ismerték erről az oldaláról. Egyikük, Jerzy Turowicz katolikus újságíró már az egyházfővé választást követő héten azt mondta: „Őszintén szólva, alig hiszem, hogy Karol Wojtyla sokáig kibírja a vatikáni palotába zárkózva. Máris tudjuk, hogy előbb-utóbb elutazik Lengyelországba. Márpedig ha oda elmegy, máshová is el kell mennie, különben nagyon egyoldalúnak tűnne az egész...” Turowicz, egy katolikus hetilap főszerkesztője és a Szejm akkori kis katolikus csoportjának egyik befolyásos személyisége már akkor sejtette, tudta, hogy Wojtyla figyelme nem fordul el Lengyelországtól egyházfővé választása után sem, hanem — ha lehet — még fokozódik. Nem kellett tehát prófétának lenni a lengyelországi út megjósolásához, és ha egy országba elment a pápa, akkor az összes többi — katolikus és nem katolikus — ugyanolyan joggal hívhatja, várhatja őt. Mexikó volt az első Az utazások így rögtön elkezdődtek, és a vatikáni sajtóhivatalban naponta kiadott szűkszavú tájékoztatások között az újságírók legnagyobb izgalommal várták, hová utazik a következő hetekben a pápa. Kiderült, hogy sokfelé és Olaszországon belül is. Csak Rómában 500 templom működik, az egész országban több ezer, ezenkívül számtalan egyházi intézmény, társadalmi szervezet, jótékonysági egyesület, egyházi szanatórium, kórház, szociális otthon. Nem is beszélve a rendházakról, szentélyekről, kegyhelyekről. II. János Pál szinte mindet kész volt felkeresni, és ha szünetet tartott, csak azért történt, mert az egyik földrészről a másikra röpködött. Első külföldi újta Mexikóba vezetett, a latin-amerikai püspökök pueblai konferenciájára. Ahol az egyház jövője eldől Majd hamarosan sorra került a „fekete földrész”, Afrika is — tehát ez a két kontinens, ahol a katolikus egyház jövője eldől. Mert Európa inkább a jelen és a múlt, minta jövő—ezzel nagyjából tisztában voltak az egyház közli. János Pál pápa a szovjet elnökkel és annak feleségével Rómában, 1981. december 1-jén. pontjában. Nagyon hamar megszületett az első vatikáni vicc is a pápa világjáró szenvedélyéről: „Mi a különbség a jó Isten és Wojtyla között? Nos, Isten mindenütt jelen van, Wojtyla pedig mindenütt jelen volt már.” Ugyanis krakkói érsekként is sokat utazott, bejárta szinte az egész világot. Eljutott Ausztráliába és Óceániába is a pápuák közé. Nem egyházfőként kereste fel őket először. Turowicz jól ismerte ezt a fékezhe- tetlen utazási szenvedélyt és ezért jósolta nagy biztonsággal, hogy aligha marad bezárkózva a Vatikánban. „ Az az igazság, hogy a krakkói érseki palotában sem volt képes egyhuzamban megmaradni egy hétnél tovább” — mondta. Ráérő statisztikusok kiszámították, hány kilométert tett meg útjain az egyházfő. Az adatok már az első években félelmetes gyorsasággal nőttek. A tizedik évfordulón már csillagászati kilométerszám jelezte a pápa világjáró szenvedélyét. Az ütem csak az elmúlt két évben lassult kissé: II. János Pál a hetvenedik évét elérve, mintha kevésbé szeretne utazni. (De az is lehet, hogy nem látja értelmét másodszor vagy harmadszor felkeresni ugyanazokat a helyeket). 1990 végén—tizenkét évi pápaság alatt —- az egyházfő összesen 742 660 kilométert tett meg öt földrészen, és 46 616 kilométert Olaszországon belül. Ezt együtt több, mint a Föld-Hold távolság odavissza. Külföldi utazásainak száma 49 volt a múlt év végéig. 1991-re mindössze három út szerepel a programban, a harmadik Magyarországra vezet. Az olaszországi látogatások száma 93. Ezeket az utakat a legkülönfélébb eszközökkel tette meg: helikopterrel, repülővel, vonaton, hajón, gépkocsin. Az adat nem tartalmazza a Rómán belüli szintén gyakori kiruccanásokat, és a Vatikán-Castelgandolfo utakat, melyeket minden nyáron többször is meg kell tennie. A misszionárius pápa „Utazni kell, hogy éljünk, és élni, hogy utazhassunk” — így vallott egy barátjának maga Wojtyla. Korántsem egyéni szenvedélyről és nyughatat- lanságról van azonban szó. A pápai utazások gyakorlata — tömény politika és egyházpolitika. A misszionárius pápa működésének megnyilvánulása. S az igazság az, hogy ezt a gyakorlatot nem is II. János Pál kezdte el. A barát jóslatáról sokat írtak, maga Wojtyla sohasem erősítette meg, nem is cáfolta. A jóslat egyik változata még arról is szólt állítólag, hogy a pápa „mártírként” végzi életét. 1981. május 31 -én kis híján betelt a jóslat—ha volt. A misztikára kevésbé hajlamos egyháztudósoknak azonban nem tetszik mindez. A nagyon konzervatív Josep de Maistre például azt írta ezzel kapcsolatban: „Az isteni művek lassan készülnek... rohanvást bizony nem lehet alapos munkát végezni". Sokan bírálják és kifogásolják II. János Pál állandó rohanását, az „utazó pápaságot” vagy — még keményebb kifejezéssel; a kábítószerfüggőségre utalva — a pápa „utazás-függőségét". A bírálók egyike szerint „-Wojtyla pápa azért fél abbahagyni ezt az állandó jövés-menést, mert akkor számvetést kellene készítenie és szembekerülne számos önellentmondásával”. Egy másik észrevétel: „Időnként meg kellene azért állnia egy kicsit, elgondolkodnia, rendszerbe szedni az eddigieket. Mikor gondolkodik ez a pápa, ha állandóan úton van?!!” Válasz a bírálatokra Az ellenérveket gondosan felsorakoztató kérdésre maga Wojtyla azzal válaszolt, hogy utazásait „apostoli szolgálatként ” végzi, és hogy „ha az Úr megengedi, eleget fog tenni a legtöbb meghívásnak, amit kap”—Nincs szükségállapot, legfeljebb „sürgető helyzet”. Mint kifejti: a lelkipásztornak egybe kell gyűjtenie népét, hogy az egyes közössségek „önmag ukra találjanak” „Minél nehezebbé válik az emberek, családok, közösségek és a világ élete, annál szükségesebb, hogy tudatosodjék a jó pásztor jelenléte, aki életét adja juhaiért”-. A hittől, Istentől elforduló világ állapota indokolja a küldetést, amelyeket neki teljesítenie kell, önmagát is feláldozó mártírként — ez bontakozik ki a pápa szavaiból. Hivatkozik elődeire, XXIII. Jánosra, 80 évesen mozdult ki a Vatikánból zarándoklatra Lorentóba és Assisibe. És VI. Pálra, aki „törékeny egészsége” ellenére pápasága programjára tűzte a rendszeres utazásokat. „Én tehát már nyitva találtam a pápai szolgálat történetének e fejezetét, és gyorsan meggyőződtem arról,hogy folytatnom kell azt. Hogyan is ne vállalta volna fel egy fiatal és általában jó egészségnek örvendő pápa, mint én, ezt a szolgálatot?" — kérdezi bírálóitól. (Folytatjuk.)
