Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-31 / 177. szám

1991. július 31., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 HAGYOMÁNYOK NYOMÁBAN BUZSÁKON Ember és környezete A Berzsenyi társaság és a fiatalok FILMJEGYZET Létezik-e öncélú thriller? Jövőre balettkurzus is Befejeződött Szombathe­lyen a nemzetközi Bartók fesztivál. Az idén 25. alka­lommal megrendezett rangos zenei eseményen 25 ország­ból 200 hallgató vett részt a kurzusokon. A szakmai mű­hely Közel-Kelet-Európa egyetlen ilyen rendezvényé. Elismeréssel méltatta a feszti­vált Laurent Bayle is, a párizsi Modernzenei Kutatóközpont igazgatója. A jövőben nem­csak zenei fesztivált rendez­nek Szombathelyen, hanem kiegészül a program balettel és bábművészettel is. Óriási túljelentkezés Nappali tagozaton az idén két felsőoktatási intézmény: a Miskolci Egyetem — angol és német nyelvtanári szakára —, valamint az Erdészeti és Fa­ipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kara (Székesfehérvár) hirdetett pót- felvételit. A Miskolci Egyetem nyelvtanári szakára 30-30 üres helyre összesen ezren pályáztak. Székesfehérváron tíz diákot vesznek föl, őket 60 jelentkező közül választják ki. Egyesülésből egyesület A 74 tagvállalatot számláló Magyar Könykiadók és Könyv- terjesztők Egyesülése úgy ha­tározott, hogy a több mint 100 esztendős múltra visszate­kintő társaság érdekvédelmi és szakmai funkcióját erősí­tendő, egyesülésből egyesü­letté alakul át. Az új vezetőség elnöke Bart István, a Corvina Kiadó igazgatója. A Kisbalaton Olaszországban A balatonszentgyörgyi Kis­balaton Táncegyüttes és a Guzsaj Népzenei Együttes csütörtökön a dél-olaszor- szági Calabriába utazik, ahol részt vesz a Lamézia-Termé- ben megrendezésre kerülő Gente con Gente nemzetközi néptáncfesztiválon. Az együt­tes két hetet tölt Itáliában. A nyáron is pezsgő élet jel­lemzi a Berzsenyi Dániel Iro­dalmi és Művészeti Társasá­got. Tavaly első alkalommal Mesztegnyőn szervezték meg a 10-14 éves tagok számára az Ember és környezete című honismereti és környezetvé­delmi tábort. A hagyomány 1991 nyarán a Somogy megyei Buzsákon folytatódott, ahol július 17-től 26-ig vakációztak a diákok. Tizennyolc felvidéki, tíz vajda­sági gyerek töltötte együtt ide­jét a magyar pajtásokkal. Király Zoltánná, a tábor ve­zetője elmondta, hogy tartal­masán teltek a napok a falu­ban, a diákok néprajzi gyűjtő­munkában is részt vettek, népdalokat, szokásokat, tárgyi emlékeket dolgoztak föl. A fi­úktól, lányoktól nem volt ide­gen a szövőszék sem. A bu- zsáki asszonyok készségesen segédkeztek abban is, hogy a színes fonalból díszes motí­vumok keljenek életre. A tábor lakóival Niklán találkoztunk, a Berzsenyi emlékmúzeumban. Eddig csak olvasták, szaval­ták a költő verseit azok a diá­kok is, akik kisebbségi ma­gyarként a szomszédos or­szágokban élnek, Niklán azonban személyes élményt gyűjthettek abban a környe­zetben, ahol Berzsenyi Dániel lakott és alkotott. Megszólaltak a tárgyak, a költő életének dokumentumai. — Magyar iskolába járok — büszkélkedett a vajdasági Zrenyaninból érkezett Izelle Károly hatodik osztályos ta­nuló. Kiváló magyarsággal mesélte életét, frissen szerzett élményei törtek felszínre. Már járt ugyan Magyarországon, Miskolc-Tapolcán nyaralt a családdal, ám a Balatonra először jutott el — Buzsákról. Kudlik István Szabadkán ta­nul, szintén magyar iskolában, ő mesélte: — Nagy élmény volt szá­momra, hogy megismerked­hettem Buzsák népi hagyo­mányaival. Megtudtam, mi­ként élnek ezen a vidéken az emberek. Másképpen, mint minálunk, mások a szokások. A buzsáki hímzések megtet­szettek, a mi vidékünkön má­sok a motívumok. A népviselet szintén különbözik. Ünnepi al­kalmakkor mi is hordjuk a népviseletet. Kudlik István különösen jól érezte magát Buzsákon, ott­hon ugyanis tagja a helyi nép­tánccsoportnak, így közel áll hozzá a folklór. — Elsősorban a dunántúli táncanyagot dolgoztuk föl, de táncolunk székelyföldit is, más vidékek táncaival is megis­merkedhettünk. — Magyar iskolába jársz. Mit tanultatok eddig Magyar- országról? — A magyar történelemről csak most a hatodikban tanu­lunk, de ismerjük a magyar irodalmat, tanuljuk a költők verseit, így például Berzsenyi Dánielét is. Örültem, hogy itt lehettem. Horányi Barna Igen. Létezik. Ilyen Joseph Rüben, Sleeping With The Enemy (Egy ágyban az ellen­séggel) című filmje is. Öncélú, mert a cselekmény bonyolítá­sának alapelve s egyben a mozi létrejöttének oka, hogy mi, azaz a nagyérdemű fokról fokra „összeizguljuk” magun­kat. Ez önmagában még nem lenne baj, hisz bizonyos műfa­jok velejárója a drukk, a féle­lem. De őrült nagy hiba, ha a néző figyelő pillogásai észre­veszik, hogy mindemögött nincs semmi. Ahogy mondani szokás: kilóg a lóláb. Különö­sen kemény az ítélet, ugyanis e témában egy meglepően új hangú, szimpatikus hozzáál- lású film körvonalai rajzolód­tak ki — az elején. Ruben produkciója megapóan jól in­dul. Magával ragad a kiindu­lási pont, a Burney házaspár szenvedélyes kapcsolata; Lau­ra (Julia Roberts) természe­tes szépsége, férje iránti oda­adó szerelme, valamint Martin (Patrick Bergin) biztonságot nyújtó férfiassága. Szín az Amerikai Egyesült Államok ke­leti partjának csodálatos és elhagyatott tengerparti vidéke, „aláfest” az Oscar-tulajdonos Jerry Goldsmith — néhol el­lenpontozó — muzsikája. Per­sze ki ne érezné, hogy ez már hihetetlenül szép, hogy ilyen­kor szoktak a legszörnyűbb dolgok történni... Valóban. A férj neurotikus betegségben szenved, végletesen precíz és pedáns, a ház minden pontján katonás rendet követel. Ro­A pápalátogatásra készül a Győri Balett: Szent Margit le­gendáját viszi színre az együt­tes augusztus 19-én a Nép­stadionban. A produkcióban közreműködik a közép-euró­pai táncszínház, a dunaújvá­rosi Vasas Néptáncegyüttes, valamint a Győri Művészeti Szakközépiskola és az általá­nos iskola balettosai. A Népstadion hatalmas színpadán 109-en jelenítik hamainak Laura issza meg a levét, brutális veréseket kény­telen elviselni, három eszten­deig, hét hónapig és hat na­pig. Pontosan eddig, hogy egy alkalommal, hosszas előké­szítés után megszervezze ön­nön vízbefúlását. Meghal, de csak a férje számára. S neki is csupán ideiglenesen. Remek, mármint az ötlet. Új életet kezd egy kisvárosban, Sara Watersként mutatkozik be az idegeneknek. Világtalan édesanyja az egyetlen kötő­dése, akit évek óta egyszer si­került meglátogatnia a szere­tetotthonban. Bármennyire is kerüli az erősebbik nemet, megismerkedik egy fiatal egyetemi tanárral, Ben Wo- odwarddal, akit először a West Side Story amatőr elő­adása, kerti ugrabugrálás közben vesz észre. De mi le­het mindebből? — adódik a kérdés. Szimpla szerelmi ka­land bizonyosan nem, valami­nek történnie kell, ez benne van a levegőben. Történik is. Rétestésztaként nyújtott, ám már várt találko­zás az agyament férjjel. Egy kis rémület, egy kis félelem, egy kis bunyó, majd egy té­tova golyóbis megállapodása — na, kiben? Hát persze, hogy Laura férjurában! Jön még egy elmaradhatatlan éle­dés, a stukker az ellenségnél (nem egy ágyban), ám evi­dencia tárgya, hogy a tár üres. Ó, Hollywood! meg Margit történetét, akit ki­rályi apja, IV. Béla Istennek ajánl fel, csakhogy az ország a tatár veszedelemtől meg­meneküljön. Mint a Győri Balett produk­cióit szinte kivétel nélkül, a Szent Margit legenda koreog­ráfiáját is Markó Iván készí­tette volna. Váratlan távozása miatt az együttes tagjai vállal­ták magukra a koreografálás teendőit. Balassa Tamás Szent Margit legendája balettszínpadon BRITTA WINCKLER Riválisok fehér köpenyben I Q A következő órákban, cL. a szolgálat befejeztéig Barbara Fernbach nem jutott hozzá, hogy dr. Keller dolgán törje a fejét. Az osztályon sok volt a tennivaló, s ez teljes koncentrációt igényelt. Meg­könnyebbülten lélegzett föl, amikor megállapította, hogy már csak egy fél óra van hátra. Még egy rövid körutat tett az osztályos nővér kíséretében; közben eszébe jutott, hogy meg akarta írni Uschi Zim­mermann elbocsátó jelenté­sét. A lányt meglehetősen nyo­mott hangulatban találta. — Ennyire lehangolt, Zim­mermann kisasszony? — Ó, csak mindenféle eszembe jutott... A gyerek mi­att... meg minden... — vála­szolt a fiatal anya kicsit zavar­tan. Az orvosnő úgy gondolta, érti, hogy miért. — Gondjai vannak a baba miatt? — kér­dezte együttérzően, és egy ki­csit gondolkozott. — Van egy ajánlatom — Barbara rámo- solygott a lányra. — Holnap menjen először is haza, és készítsen mindent elő, hogy a baba... No, tudja már: ágyacska, fehérnemű satöbbi. A kicsi meg nyugodtan nálunk maradhat még két-három na­pig­Uschi Zimmeremann meg­határozhatatlan kifejezéssel nézett az orvosnőre. — Kö­szönöm, doktornő — szólt halkan. — Nincs miért. — Barbara Fernbach adott még néhány utasítást az osztályos nővér­nek, s kezet nyújtott Uschi Zimmermannak. Ezután az osztályon különböző papíro­kat írt alá, és ellenőrizte a napló bejegyzéseit. — Hát akkor a holnapi vi­szontlátásra, nővér... Útban a szobája felé eszébe jutott von Angern ke­reskedelmi tanácsos unokája. Irányt változtatott, és hamaro­san belépett a „K” szobába, hogy biztonság kedvéért még egyszer megnézze a sárga- ságos csecsemőt. Ezzel gyor­san végzett, s elégedett volt. A kicsi szervezete legyőzte a be­tegséget, alig különbözött a kis kerekes ágyban a többi gyerektől. Hirtelen kinyílt az ajtó, és egy nővér lépett a szobába. Amikor meglátta az orvosnőt, gyorsan vissza akart húzódni. — Jöjjön csak nyugodtan, nővér — szólt mosolyogva Barbara Fernbach —, már ép­pen menni akarok. A nővér nevét nem ismerte, bár látta már néháűnyszor a házban. Mindenesetre nem az ő osztályához tartozott. — Ha már itt van — szólt hozzá —, mindjárt átrendezhetne vala­mit. — Az ajtó melletti ágyra mutatott: — Ez a baba még pár napig itt marad. Tolja át az ágyacskát a másik oldalra, ezt pedig... — mutatott egy másik kis ágyra, amelyik a második volt a sorban és amelyikben von Angern kereskedelmi ta­nácsos unokája feküdt — va­lószínűleg már holnap elvi­szik. A nővér szeme felvillant. — Elintézem, doktornő — mondta. Barbara Fernbach búcsút intett a nővérnek, és elhagyta a szobát. Ha olvasni tudott volna a gondolatokban, bizto­san nem távozott volna olyan gyorsan. Erna nővérnek jól jött az or­vosnő utasítása: nagyjából megfelelt annak a rendelke­zésnek, amit egy órával ko­rábban Neumayr úr súgott a fülébe. Percek alatt teljesítette Barbara Fernbach kívánságát. Azt az ágyat, amelyben Uschi Zimmermann fia feküdt, áttolta a szomszéd szobába. Ott ugyancsak két sor ágy volt, csecsemőkkel. Dr. Wrangel kedvetlenül tolta félre az előtte fekvőaktá­kat. Képtelen volt figyelni; gondolatai állandóan vissza­tértek a főorvosra. Nem a szü­lőszobában történtek miatt — valami más foglalkoztatta. Dr. Kellert nemcsak mint orvost becsülte: kedvelte emberileg is. Mindent megfigyelő szeme előtt nem maradt rejtve, hogy a főorvos időnként szívpana­szokkal küszködik. S Wrangel eldöntötte, hogy erről mielőbb beszélni fog vele. Beszélnem kell Barbarával is — mondta magának —, mégpedig a legsürgősebben. Joachim Wrangel nem az az ember volt, aki sokáig ha­logatja a cselekvést, ha már egyszer határozott. Érezte, hogy Barbara Fernbach az az asszony, aki hozzá tartozik. Minden idegszálában benne rezgett, hogy ez az asszony végtelenül sokat jelent szá­mára. Sejtette azt is, hogy Barbara is vonzódik hozzá. Minek akkor tovább várni egy mindent tisztázó beszélge­tésre? Dr. Wrangel nem sokáig töp­rengett. Tárcsázta a nőgyó­gyászatot, és Barbara Fern- bachot kérte a telefonhoz. Megtudta, hogy éppen úton van hazafelé. Barbara Fernbach valóban éppen el akarta hagyni á Szent Anna Kórházat, amikor meglátta az igazgató főorvost. Az előcsarnok végén, egé­szen közel a kijárathoz talál­koztak. — Ilyen sietős, igazgató úr? — kérdezte Barbara kicsit gú­nyosan. S nem éppen tiszte­letteljesen hozzátette: — Ne­tán egy bizonyos valaki — nyomatékosan ejtette ki a szót — már várja? Dr. Wrangel meglepetten nézett az orvosnőre. Aztán elégedett mosoly jelent meg szája szögletében. — Nincs semmiféle „valaki” — vágta rá, de a következő pillanatban hir­telen meggondolta magát, s szeme vidáman felcsillant. — Pontosabban — helyesbítette — mégis van valaki; mégpe­dig maga, kedvesem. Barbara Fernbach mosoly­gott ezen a játékos visszavá­gáson. — En? — nézett rá kérdően. — De... hiszen én nem is vártam magára. — Annyira biztos ebben? — mosolyodott el dr. Wrangel. A szeme azonban komoly ma­radt, és olyasmit mondott, amit Barbara nagyon is jól ér­tett. Különös, izgató és ugyanakkor jóleső érzés töl­tötte el. — Ha jól tudom, mindketten szolgálaton kívül vagyunk — ragadta magához dr. Wrangel a szót. — Mi lenne a vélemé­nye arról, ha együtt vacsoráz­nánk és beszélgetnénk egy kicsit? Barbara habozott. Hirtelen Matthias Kellerre kellett gon­dolnia, s eszébe jutott az is, milyen tisztességesen visel­kedett Wranggel, amikor kriti­kus helyzetben habozás nél­kül helyettesítette dr. Kellert. — Nem bánom — válaszolta, s ez kimondottan barátságo­san hangzott. — Köszönöm, Barbara... S csendesen együtt mentek dr. Wrangel a kocsijához. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents