Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-22 / 171. szám
1991. július 23., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 író- és irodalomközeiben Olvasótábort szerveztek Szőcsénypusztán Odüsszeusz Nagyatádon A nemzetközi galériahálózat segíthet Példás kezdeményezéssel rukkolt elő a marcali városi könyvtár: második alkalommal szervezett olvasótábort Sző- csénypusztán az Erdőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. A felhívásra ötvenöt diák jelentkezett, ám a táborba csak negyvenöt jöhetett. Az irodalmat és az olvasást kedvelő, 5.-6. osztályos marcali gyerekek között az idén tíz Maroshévízről érkezett erdélyi kiskamasz is volt. Hótayné Gál Gabriella gyermekkönyvtáros vezette a tábort. Két „jobbkeze” volt: Linha Katalin, aki az ősztől Mesztegnyőn tanít majd és Monostori Szilveszter, a városi könyvtár munkatársa. — A tábort azért szerveztük, hogy a gyerekekből igényes olvasók legyenek — mondta Hótayné. — Mi hisz- szük, hogy van még igény az értékes művekre, s a gyerekek nemcsak a képregényekre, horror- és akciófilmekre pazarolják idejüket. Ez nem jelentette azt, hogy minden időnket a könyvnek szenteltük. Már a második napon megismerkedhettek a táborlakók a somogyi és az erdélyi népszokásokkal, népviseletekkel. Vendégünk volt két író: Marék Veronika és Nógrádi Gábor, ellátogattunk Budapestre a Planetáriumba, fölkerestük aKis-Balatont, és a város szülötte, Marcali Kiss József festőművész is örömmel jött közénk. A gyerekek jól érezték magukat a szép környezetben. Közülük néhányan már voltak itt tavaly is. Leginkább a neves személyiségeket várták — hiszen velük nem találkozhatnak minden nap az iskolában —, és a környékbeli túrákra is nagy igyekezettel készültek. Újságolták: gyöngyöt fűztek, volt rejtvényfejtő verseny, és az ékszerkészítésbe is belekóstolhattak. Megnézték a Tüskevárt és a Gyerekrablás a Palánk utcában című filmeket. Ha nem volt szervezett program, élvezettel rajzoltak, verset, mesét, élménybeszámolót írtak. Mindenki feladatának érezte az alkotást, hiszen az utolsó napon állították össze az olvasótáborról szóló újságot... A múlt hét elején szellemi vetélkedőt rendeztek, majd Závori Andrea előadóművész volt a vendégük. Megérkezett Kamarás István író-szociológus is. A találkozó után Ki mit tud?-ra készültek a lányok, fiúk. A táborvezetőtől megtudtam: a gyerekek csupán ezer forintot fizettek a tíz eseménydús napért. A többi pénzt szponzoroktól szerezték a szervezők. A marcali önkormányzattól pályázat útján nyertek el 200 ezer forintot. A költségekhez a Kereskedelmi és Hitelbank marcali fiókja és az Industri Elektric Kft is hozzájárult. Nemcsak a könyvtárosok, a táborlakók is úgy vélték: a jövő nyáron ismét érdemes lesz író- és irodalomközelben eltölteni néhány napot. Higgyük, hogy lesz rá akkor is pénz, és egyre több helyen a megyében! Lőrincz Sándor Az egyre pusztuló szoborpark műhelyeiben újraéledt a nemzetközi faszobrász szim- pozion. 1982 óta kétévente nyit ki az alkotótelep, hogy újabb alkotásokkal gazdagodjon Nagyatád. Huber András, Varga Géza, a francia Eduard Maris és a finn Sacari Mattila- uri érkezett a nyárra a Ri- nya-parti városba és látott hozzá szobortervei megvalósításához. Afrikából is vártak szobrászokat, először a telep életében, ám a vendégekre, illetve munkáikra már nem számíthatnak. 1988-tól a nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központ a gazdája a telepnek. Az intézmény igazgatóhelyettesével, Kovács Gézával beszélgettünk. — A városi tanács azzal adta át a művelődési központnak a nemzetközi faszobrász alkotótelepet, hogy kétévente az intézmény gondoskodjon működtetéséről. Nagyatád magára maradt a művésztelepével, azóta sem számíthatunk támogatókra. — Vállalta az új önkormányzat a telep fönntartását? — Az önkormányzat nem szüntetett meg egyetlen intézményt sem, így a nemzetVarga Géza hatalmas fával birkózik meg. (Fotó: Gyertyás László) közi faszobrász-alkotótelepről is gondoskodni kíván. Több pénz ugyan nem lett a telepre, a pénzünk is kevesebbet ér, ám így is létezik. A művészek kapcsolatai segítettek abban az idén, hogy a négy szobrász munkához láthasson. — A szoborparkban látott munkák egy részének az állaga elképesztő, tönkremennek a szobrok. — Vannak közöttük olyanok, amelyeket eredendően belső térben kellett volna elhelyezni. Sajnos, nincs olyan múzeumunk, ahol ezeket bemutathatnánk, ismert, hogy ezek az intézmények milyen súlyos raktározási gondokkal küszködnek. — Újragondolták-e a tapasztalatok alapján, milyen technológiai eljárásokat vezessenek be a telepen annak érdekében, hogy az elkészült művek maradandóságát megőrizzék? — Négy éve tudományos tanácskozást rendeztünk Nagyatádon a faszobrok megóvásának lehetőségeiről. A szakemberek fölhívták a szobrászok figyelmét azokra a követelményekre, amelyeknek az alkalmazása hasznos, a szobrok számára hosszabb életet biztosíthatnak. A fa olyan különleges megelőző kezelésre szorulna, amire egyelőre nincs lehetőségünk a nagy költség miatt. Fontos lenne az is, hogy kellően kiszárított fával dolgozhassanak a szobrászok, néha sikerül ilyet fölajánlanunk, de nem tehetünk semmit olyankor, amikor frissen vágott fát írnak elő nekünk esztétikai szempontjaik alapján. Ha sikerülne be- kapcsolódpunk a nemzetközi galériahálözatba, előbbre jutna a magyar szimpo- zion-mozgalom, így Nagyatád is. — Él-e még a telepen a szimpozion-szellem? — A polgár és a szobor címmel hirdettük meg az idei alkotóidény szimpozion programját. Augusztus elején erről a témáról rendezünk eszmecserét. Sacari Matti finn szobrász ismerősként mozog a nagyatádi művészelepen, korábban dolgozott már itt. — Mi a vonzó a nagyatádi nemzetközi faszobrásztelep- ben? — Nemcsak Nagyatádon dolgoztam az elmúlt években, hanem a Zala megyei Lentiben is. Szívesen jövök Magyarországra. Európában más lehetőséget nem ismerek, hogy nagy méretű faszobrokat készíthessek és azokat föl is állítsák. Azt hinné az ember, hogy a finn szobrászok főleg fával dolgoznak. Sacari Matti azt is elmondta, hogy kortársai előnyben részesítik a bronzot, kevesen készítenek szobrot fából. Az ő alkotásainak a zöme is fémöntvény, ám a Penelope széke című kompozíciója, aminek reprodukcióját bemutatta a művész, fából van. Ennek a párja lesz az a készülő munkája, amelynek az Odüsszeusz címet adta. Formája egy hajóra emlékeztet, amely fantáziánkat repíti a bolyongó hajós nyomába. A finn szobrász munka közben. Négy szobor készül el a közeli hetekben. A négy szobrász megegyezett abban, hogy a városban egy helyszínen állítják föl munkáikat’ — A szobrokat a buszpályaudvar közelében kijelölt területen állítjuk föl — mondta Varga Géza. — Önálló munkák ezek, ám együttesen is képesek hatni. Azon dolgozunk, hogy ez minél jobban sikerüljön. Augusztus elejére igyekszünk elkészülni a négy munkával. Nagyatád példás vállalkozása folytatásra édemes — ismerte föl a helyi önkormányzat. Élteti a nemzetközi fa- szobrásztelepet. Az előbbre- lépés lehetőségét is fölismerték, kérdés, élhetnek-e vele? Ez, azt hiszem, nem csak tőlük függ. A nemzetközi galériahálózat azzal kecsegtethet, hogy a nemzetközi tőke is kifejtheti áldásos hatását. Ahhoz, hogy így legyen, Nagyatádon is újra kell gondolni, a kísérletező művészek mellett milyen hely illesse meg az értékteremtő alkotásokat. Horányi Barna Babáörczy László a színművészeti főiskola rektora Babarczy László, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója lett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rektora. A színidirektor — aki eddig rektorhelyettes volt — Illés György operatőrt váltja fel az intézmény vezetői székében. v BRITTA WINCKLER: Riválisok fehér köpenyben 6 Ködös volt az idő, amikor • Barbara Fernbach másnap reggel borvörös Volkwa- genjén befutott Bécsbe. Azt tervezte: fölkeresi az egyetemi könyvtárat, hogy információkat szerezzen a műanyagok okozta betegségekről. Bosszúsan tapasztalta, hogy a könyvtár közelében nincs szabad parkolóhely. Be kellett tehát fordulnia az egyik mellékutcába. Hátramenetben éppen be akart fordulni a megüresedett helyre, amikor a másik oldalról egy sötétzöld sportkocsi lőtt ki, és kockázatos manőverezéssel beállt. Hajszálnyira csúszott el kocsijának hátsó lökhárítója mellett, és ha Barbarát egy pillanatra elhagyja a lélekjelenléte s nem lép hirtelen a fékre, elkerülhetetlen lett volna az ösz- szeütközés. Az orvosnőt elfogta a harag. — Szemtelenség! — kiáltotta oda a sportkocsi vezetőjének. — Láthatta, hogy én előbb voltam itt! Az összeszidott becsukta kocsija ajtaját, és mosolyogva fordult a felindult Barbara Fernbach felé. — Azt legalábbis látom, hogy egy elragadó ifjú hölggyel van dolgom. — Hagyja a tréfát! — válaszolt Barbara dühösen. — Azonkívül nem vagyok a kedvese. — Csak néhány méterre állt a férfitól. Sértette a mosolygása, szürkészöld szemének játékos pillantása pedig enyhe zavart keltett benne. Önkéntelenül is szemügyre vette a harmincegynehány évesnek látszó magas ismeretlent. Bár ez csak egy pillanatig tartott, de arra elég volt, hogy megállapítsa, nagyon jóképű. — Meg van elégedve a szemrevételezéssel? — kérdezte a férfi. Mosolya még szélesebbé vált. Még pimasz is — állapította meg Barbara. — Maga nem úriember, hanem udvariatlan, pimasz fráter — tört ki. Ez meggondolatlan megjegyzés volt, már a következő pillanatban meg is bánta. Gőgösen felvetette a fejét, szó nélkül beugrott a volán mögé és gázt adott. Haragosan megkerülte a háztömböt, és most szerencséje volt. Végre talált egy parkolóhelyet, és sietve elindult a könyvtárba. Amikor mintegy másfél óra múlva elhagyta az épületet, már nem gondolt a bosszantó esetre. Pontosabban: a jóképű idegen többször is eszébe jutott, de ezeket a gondolatokat gyorsan elhessegette magától. Felhívta egy telefonfülkéből a Szent Anna Kórházat, hogy megérdeklődje, vajon nincs-e rá szükség. De nem volt. Ellenben — fejezte be a rövid beszélgetést Pötsch kolléga — jó lenne, ha tizennégy órára itt tudna lenni. — Miért? — Mert akkor fogják az új igazgató főorvost beiktatni — hangzott a tárgyilagos válasz. — Pontos leszek. — Elgondolkozva tette helyére a kagylót. Remélem és kívánom, hogy Matthias legyen az — mormogta maga elé. Pontosan tizennégy órakor mindannyian összegyűltek a nagy orvosi szobában. Dr. Keller főorvos azon fáradozott, hogy ne látsszon rajta az idegesség. Mégiscsak néhány perc múlva közölni fogják, ki lesz a Szent Anna Kórház új igazgató főorvosa, és dr. Kel- lernek jó oka volt arra, hogy reménykedjen az állás elnyerésében. Dr.Keller körülnézett: — Látta valaki Fernbach kolléganőt? Barbara Fernbach épp megérkezett. Intett a kollégáknak, és dr.Kellerhez lépett. — Nos? — kérdezte. A főorvos megvonta a vállát. — Csak annyit tudok, hogy a kuratórium ügyvédje tizennégy órára jelentette be az új igazgató főorvos bemutatását. — Én magának drukkolok — suttogta Barbara. — Köszönöm... Ebben a pillanatban belépett az orvosi szobába a kuratórium ügyvédje, és egy magas növésű ismeretlen. Dr. Keller abban a pillanatban tudta már, hogy reménye ellenére nem ő lesz a Szent Anna Kórház igazgató főorvosa. Nagyot nyelt, és csendben szemügyre vette az ügyvéd kísérőjét. A mellette álló Barbarára nem figyelt. így nem is vehette észre, hogy az összerezzen; először elsápadt, aztán mélyen elpirult. A férfi, akit a kuratórium ügyvédje egyszerű szavakkal mint az új igazgató főorvost mutatott be, nem volt más, mint aki délelőtt a parkolóhelyet elvette előle. Pillantásuk találkozott. A szürkészöld szemek rövid felvillanása jelezte Barbarának, hogy ő is felismerte, bár Barbara most fehér orvosi köpenyben volt és sötét keretes szemüveget viselt. De az új igazgató főorvos sem szóval, sem egy arcmozdulattal nem árulta el, hogy emlékezne a kis epizódra. — Tehát Wrangel doktor úr a mai naptól fogva átveszi a klinika vezetését — mondta az ügyvéd —, és kérem önöket, hölgyeim és uraim, hogy ugyanolyan lojalitást tanúsítsanak iránta, mint Rottach professzor úr iránt. Ön, Keller doktor úr — fordult egyenesen a szinte megkövültén álló főorvoshoz —, bizonyára lesz olyan kedves, hogy Wrangel doktor úrnak a kollégákat egyenként bemutassa, és azután bevezesse a munkába. — Természetesen — válaszolt dr.Keller fojtott hangon. Az ügyvéd megelégedetten bólintott, röviden elbúcsúzott dr. Wranglertól egy kézszorítással és egy „sok szerencsét!”— kívánsággal, és távozott. — Nos — szólt dr. Keller és kihúzta magát —, ha megengedi, igazgató úr — fordult dr. Wrangelhez —, akkor először megismertetem orvostársaimmal... — Rendben van, tisztelt Keller kolléga — intette le mosolyogva dr. Wrangel —, az a bizonyos átadás nem olyan sürgős. Ezzel szemben szeretnék minden kollégával megismerkedni. Két lépéssel a főorvoshoz tépett, és a kezét nyújtotta. — A jó együttműködésre — szólt barátságosan. — Egyébként hagyjuk el ezt az igazgatóurazást! Engem Joachim Wrangelnek hívnak, doktor, általános orvos, sebész szakorvos és még egy pár apróság. Dr. Keller meglepődött. Új főnökének barátságos modora egy kicsit zavarta. De a háttérbe szorítottság felett érzett harag erősebb volt benne, mint az az önkéntelen felismerés, hogy ez az új főnök nem is olyan ellenszenves. Éppen ezért a következő szavai udvariasan, de kissé hűvösen csengtek. — Először is hadd mutassam be Fernbach doktornőt... Néhány mondattal vázolta Barbara munkakörét. — Örvendek — dr. Wrangel kezét nyújtotta a fiatal nőnek —, remélem, jól együtt tudunk majd dolgozni. — Én is remélem — válaszolta nem egészen őszintén Barbara Fernbach. Épp ennek kell az új főnökömnek lennie — futott át az agyán. De mellékesen nem tudta megállni, hogy belássa: ez a Wrangel doktor nemcsak nagyon rokonszenves, hanem az a mód is, ahogyan mint új főnök bemutatkozott, megnyerő volt. Másrészről azonban haragot is érzett. Kellemetlenül érintette, hogy erre az állásra nem Matthiast választották. Érzelmileg mindenképpen dr. Keller mellett állt. Barbara Fernbach hirtelen elpirult, mert észrevette, hogy keze még mindig az új főnök kezében pihen. Gyorsan visz- szarántotta. Észrevette a finom mosolyt is, ami az igazgató szája sarkában bujkált. (Folytatjuk)
