Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-15 / 164. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 1991. július 15., hétfő----------------------------------------------------r A tlétatehetségek Somogybán A Bartók suliból a dobogó tetejére Az utóbbi időben egyre gyakrabban tudósítunk somogyi atléták jó eredményeiről. A legsikeresebben szereplők közül ezúttal a Kaposvári Építők SC két fiatal versenyzőjét, Borjus Erzsébetet és Kilvinger Attilát mutatjuk be olvasóinknak. Előbbi a Budapest-baj- nokságon, majd a pécsi Ver- bőczy-emlékversenyen győzött gerelyhajításban, utóbbi a serdülő B korosztály ötpróba bajnoki címét szerezte meg a közelmúltban. Mindketten a kaposvári Bartók Béla Általános Iskolában ismerkedtek meg a sportággal. Testnevelő tanáruk Dovigyel Csaba volt, akivel azóta sem szakadt meg a kapcsolatuk. Az Építőkben az ő irányításával készülnek a versenyekre. Bözsi — így szólítják a társai — 18 éves. A Kereskedelmi Szakmunkásképző Iskolában végzett az idén, jeles eredménnyel. Ötödikes volt amikor „letévedt” a pályára. Szülei eleinte nem túlzottan örültek leányuk új hobbijának, később viszont megbarátkoztak vele. Amióta meg sikereket ér el, nagyon büszkék rá. Pedig kezdetben „nem akartak” jönni az eredmények. Szerencsére a türelmes versenyzők közé tartozik, és szorgalmasan készült továbbra is. A kitartó munka meghozta gyümölcsét; az utóbbi évben felgyorsult a fejlődése. A dobószámokban versenyez, jelenleg már 5. a felnőtt női gerelyhajító ranglistán. Az ifjúságiaknál gerelyhajításban és súlylökésben egyaránt a harmadik legjobb eredményt mondhatja a magáénak. Nemrégiben egy Németh Miklós-féle gerelyt kapott, amivel 3 métert javított egyéni csúcsán. Ez jelenleg még 1,5 méterrel az aranyjelvényes szint alatt van, amit mielőbb teljesíteni szeretne. Mit szeret leginkább? Az atlétikában a győzelmet, az utazást a versenyekre, a jó társaságot. Ezenkívül jókat enni, például banánt meg dinnyét. Kilvinger Attila még csak 14 éves. Ezt elég nehéz első ránézésre elhinni, ugyanis a fiatalember 191 cm magas. Most fejezte be az általános iskolát, jövőre az Ipari Szakközépiskola tanulója lesz. Miért lett atléta, miért nem mondjuk kosárlabdázó? Dovigyel Csaba figyelt fel a jó alkatú srácra és csalogatta le a pályára. Óriási Borjus Erzsébet tehetség, mindössze két éve edz intenzíven, de máris sorra gyűjti az elsőségeket. A megyei diákolimpián a lehetséges tíz aranyéremből öt az övé lett. Legjobban a gátfutást szereti. Rendkívül jó versenyzőtípus, versenyen sokkal jobban megy neki, mint az edzéseken. Amikre szeret járni — állítja ő — de ez nem mindig látszik rajta. Ez utóbbi már a tréner véleménye. Továbbá az is, hogy a gimnaszDovigyel Csaba, az edző tika gyakorlatokat szívesen ellazsálja, s kicsit komolyabban is vehetné az egészet. Lengyel Tibor, a megyei atlétikai szövetség elnöke elmondta róla: a gyakorlásokon néha „kiborítja” mesterét, de a tanácsokra hallgat. Az utóbbi évek legnagyobb ígérete. Egy budapesti válogató versenyen bekerült a 15 évesek válogatottjába. Sajnos, maga a viadal, amire a legjobbak utaztak volna elmaradt. Kilvinger Attila Jugoszlávia lett volna ugyanis a házigazda, s az ottani események miatt nem kerülhetett sor a rendezvényre. Attila azonban reméli, lesz őrajta még címeres mez. A szabadidejéről csak annyit mondott: teljesen kitölti az atlétika. Még szerencse, hogy a jelenlegi barátnője egyben klubtársa is, így könnyebb egyeztetni a programokat. Kép és szöveg: Kele János Siófoki kerékpáros az olimpián? Még mindig hajtják a bringákat Siófokon. Mármint azok a megszállottak, akik ha amatőr szinten is, de kerékpárversenyzőnek vallhatják magukat a Balaton fővárosában. Ők az Ezüstpart SE sportolói. Aki ismeri a megalakulásuktól fennálló gondjaikat, annak az is elismerésre méltó teljesítmény, hogy még mindig versenyeznek egyáltalán. 21 éves szakosztályelnök és klubalapító Az, hogy még mindig „élnek”, jórészt egyvalakinek köszönhető. Pálinkás Andor, a 21 éves mindenes tartja a lelket a többiekben, s ő jár elöl a követendő példával. Szervez, versenyez, edzi a fiatalokat, szerel — mindezt másodállásban. Igazán soha nem tudtam megérteni az ilyen „szent őrülteket”. — Miért csinálod, Andor? — kérdeztem tőle. — Mert optimista vagyok és bízom benne, hogy megváltozik a jelenlegi mostoha helyzetünk. És azért, mert imádom ezt a sportot! -felelte. Ennyi lenne a titok? Kell azért valami más is. Jelenleg ugyanis üres a kassza, ám rendületlenül tervezik a jövőt. A várostól kapott 50 ezer forintot már „fölélték” (persze nem volt nehéz, hiszen egy membránkerék is többe kerül ennél az összegnél.) A rövidebb versenyek, költségeit saját zsebből állják, a hosszabbakra pedig szponzorokat keresnek a városban. Még szerencse, hogy Andor főállásában éjszaka dolgozik, így nappal „nyakába veheti” a várost, már hogyha nem edz, vagy nem tart edzést. Egyelőre még van kinek, de az utánpótlást már csökkenteni kellett, hiszen minél több gyerek, annál több kiadás... Pedig lenne érdeklődő a városban. Csak azok az anyagiak... Defekt után stoppal haza... — Akkor örülnék, ha legalább száz fiatal kerekesünk lenne. Ez azonban csak szép álom, először a hátteret kellene megteremteni. Főállású edző, szerelő és kísérőautó kellene, s akkor nem lenne gond egy defekt, egy küllőtörés. Nem fordulhatna elő, hogy egy ilyen malőr után stoppal kelljen hazajutni valahonnan az orszá- gútról... Pálinkás Andor (Fotó: Gáspár Andrea) Pálinkás Andor szerint az 1989-es megalakulás óta annyit már elértek, hogy semmi más, csak pénzkérdés az előrelépés. Az ország egyik legjobb szakosztálya lehetne a siófoki, már csak a nagyszámú érdeklődő miatt is. Sajnos, a jelentkezőket szomorú szívvel, de ki kell ábrándítani... Nagy tervek a jövőre Őszinte hit és bizakodás csengett ki a „mi lesz”? — kérdésre adott válaszából. — Nagy lelkesedéssel készülünk az augusztus 9-i országos háztömb körüli versenyünkre. Ezen minden korosztály elindul. Ez a leglátványosabb erőpróba, ez alkalmas legjobban a népszerűsítésre. A távolabbi jövőben reményünk van egy nyugati támogatóra. Szép terveink közül ízelítőnek csak annyit: ha ez a támogatás rövid időn belül megvalósul, akkor nem lehetetlen, hogy siófoki kerékpáros is indul a '92-es barcelonai olimpián.... Örülni azért annak is nagyon tudnánk, ha az Ezüspart SE is egy lenne a többi kerékpáros-szakosztály között, nem pedig kuriózumként az egyedül önálló, önfenntartó, mint ma... Különösek a „megszállottak”. Megérteni nehéz őket, ám föltétlenül tisztelni kell az el kötelezettségüket. Csak egyet kívánhatunk, minél több legyen belőlük! Fónai Imre Arcok a sakk világából Ivancsuk lesz a világbajnok? A 22 éves ukrán Vaszilij Ivancsuk egyike annak a nyolc jelöltnek, akiknek esélyük van a világbajnoki cím elhódítá- sára Garri Kaszparovtól. Idén januárban Ivancsuk a nyolcas döntőben 4,5-0,5 arányú komoly győzelmet aratott a le- ningrádi Leonyid Judaszinnal szemben. Márciusba« Vaszilij ismét az érdeklődés középpontjába került, mivel a spanyolországi Linaresben elsőként végzett egy 17-es kategóriájú szuperversenyen, amelyen részt vett a világbajnok Kaszparov, a volt világbajnok Anatolij Kar- pov, valamint a sakkvilágbajnoki cím öt várományosa: Ju- szupov, Gelfand, Timman, Short, Anand és több kiemelkedő nemzetközi nagymester. A kiváló játékosoktól Ivancsuk a lehetséges 7 pontból 5,5-öt szerzett meg. Fergeteges stílusban legyőzte Kasz- parovot, Gelfandot és Anan- dot, egyetlen vereséget sem szenvedett. A megdöbbentő eredmény elhallgattatta azokat, akik szerint az elsőségért folyó küzdelembe senki nem képes beleszólni. ivancsuk sakkpályafutását nézve egyáltalán nem tűnik váratlannak a siker. 12 éves korában lett válogatott sakkozó, 14 évesen mesterjelölt, 15 éves korában pedig jogot szerzett az ifjúsági világbajnokságon való részvételre, ahol harmadik lett. 1985-től rendszeresen részt vett a 20 éves korosztály számára rendezett Európa- és Világbajnokságokon. 1986-ban Eu- rópa-bajnoki arany, 87-ben és 88-ban pedig világbajnoki ezüstérmet szerzett. A 88-as szaloniki sakkolimpián a 19 éves Ivancsuk tagja volt az aranyérmes szovjet csapatnak. Ezt megelőzően a FIDE (a Nemzetközi Sakkszövetség) kongresszusa Szalonikiben nemzetközi nagymesteri címet adományozott neki. A fiatal Ivancsuk sikerei felkeltették a spanyolországi Li- naresben és a hollandiai Till- burgban rendezett szuperversenyek szervezőinek a fi- gyelmét.Több személyes meghívást kapott, így bekerült a világ sakkelitjébe. Ma a világ legjobb sakkozói közé tartozik.22 éves korára Vaszilij Ivancsuk szép eredményekkel büszkélkedhet. Ismert nemzetközi nagymesterré vált, letöltötte katonaidejét, családot alapított. Nemrég felesége, a szintén nagymester Alisza Galjamova fiúval ajándékozta meg.Idén augusztusban Brüsszelben találkozik Artur Juszupovval a világbajnoki selejtező újabb fordulójában. Akárhogy végződjék is a mérkőzés, a sakkvilág Ivancsuk személyében kiemelkedő sportolót, igazi küzdő sakkozót nyert. Strandröplabda után... Strandtollaslabda körverseny Tavaly rendeztek először „hivatalosan” strandröplabda bajnokságot hazánkban. A várt siker nem is maradt el, ezért egyértelmű volt, hogy az idén is újból megrendezik. A mostani, immár második magyar strandröplabda OB sikere aztán minden várakozást felülmúl(t). Százak és százak veszik körbe a homokos pályát, hogy közelebbről is megismerkedhessenek e szép és látványos sportággal. Legutóbb Dunaújvárosban például csaknem kétezren (!) szorongtak a pálya mellett. Nos, a Magyar Tollaslabda Szövetség - látva a röplabdázók sikerét - elhatározta, hogy megpróbálkozik valami hasonló dologgal. így jött létre a 11 fordulóból álló strandtollaslabda körverseny, amely két alapvető dologban különbözik „testvérétől”. Amíg a röpisek- nél csak profik nevezhetnek, itt kizárólag amatőrök indulhatnak. Azaz a verseny megkezdése előtt bárki nevezhet nyugodt szívvel. Érdemes lesz egyébként megpróbálkozni a strandtollaslabdával, hiszen értékes nyeremények várnak gazdára. A versenyeken egyébként profi tollaslabdázók is lesznek, akik időnként színes bemutatóval szórakoztatják majd a nagyérdeműt. A strandtollaslabda körverseny különböző fordulói nagyrészt a Balaton déli oldalán kerülnek sorra, de rendeznek egy-egy versenyt a Velencei tónál és a budapesti strandokon is. Csak egyéni számok vannak, mégpedig három korcsoportban: gyermekek, illetve nők és férfiak (ez utóbbi két kategóriában a 18 éven felüliek indulhatnak). A strandtollaslabda körverseny jövő héten, július 15-én rajtol. Az első állomása a fonyódi Sándorte- lepi strandon lesz. A strandtollaslabda körverseny balatoni állomásai és időpontjai. Július 15, 16: Fonyód, Sán- dortelepi strand. Július 18, 19, 20: Boglár- lelle, Platán strand. Július 21, 22: Boglárlelle, Napfény strand. Július 24, 25: Balatonföld- vár, Nyugati strand. Július 27, 28: Siófok, Aranypart. Július 30, 31: Siófok, SZOT Ezüstpart. A versenyek mindegyik nap reggel 8 órakor kezdődnek. (Fenyő)