Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-15 / 164. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — AZ ÖNKORMÁNYZATOKÉ A SZÓ 1991. július 15., hétfő 220 millió v áros fejlesztésre Pályázat 76 kulturális tevékenységre Marcali gondjairól, örömeiről szól ez az összeállítás, nem elhall­gatva a hibákat, és nem túlér­tékelve a nehézségeket sem. A városi önkormányzat már 20 tagja kikerülve a választá­sok politikai jelszavainak bű­völeteiből, megismerve a te­lepülés helyzetét, lehetősé­geit, estébe nyúló üléseken teremtette meg a két fő cél— a működés és fejlesztés — pénzügyi föltételeit. Ma, el­nyerve a parlament által hir­detett pályázatok többségét, bizakodva tekintünk az év hátralévő napjaira. Az anya­giaknál is fontosabb azonban, hogy a testületben minden más érzést, politikai kötődést megelőzött a lokálpatriotiz­mus, a Marcaliban élőkért érzett felelősség. Ebben a szellemben szeretnénk to­vább dolgozni, a közösség el­lenőrzését kérve. Ehhez a helyi kábeltelevízió adásai mellett kiváló lehetőséget te­remt ez az oldal is. Dr. Sütő László polgármester Kommunális adót állapított meg helyi adó címén a képvise­lő-testület rendeletében a vál­lalkozók részére. Mértéke a foglalkoztatott munkaerő éves átlagos statisztikai létszámá­hoz kapcsolódik. A felülvizsgált adóbevallások alapján a vállal­kozók önadózás formájában 4 millió 630 ezer forint adót fi­zetnek. A kommunális adó a vállalkozóknak is érdekük, hiszen az önkormányzat pénzeszközeiből megvalósuló közösségi feladatok—az infra­struktúra fejlesztése, a környe­zetvédelmi feladatok — finan­szírozására ad lehetőséget. A magánszemélyek várhatóan 1992-től fizetnek helyi adókat Marcaliban. A városi önkormányzat 1991-ben mintegy 556 millió forintból gazdálkodik, ebből megközelítően 220 millió forin­tot fordít beruházásra és vá­rosfejlesztésre. A városfejlesz­tési célú kiadások csaknem fe­lét, 106,4 millió forintot cél- és célzott támogatás formájában, további 13,6 millió forintot me­gyei önkormányzati támoga­tásként kapta. Kiemelt beruhá­zásunk a kórház-rekonstruk­ció. A tavaly üzembe helyezett diagnosztikai épületszárny után most a kastélyépületet alakítják át, újítják fel. Az orvo­sok és a tervezők már dolgoz­nak az 1993-tól induló, befeje­ző program összeállításán is. A középfokú oktatás három léte­Szeptembertől nyolcosztá­lyos gimnázium indul Marcali­ban: a nyugodt, kiegyensúlyo­zott kezdéshez minden szemé­lyi és tárgyi feltétel adott. Van tanterv, taneszközök, korsze­rűen felszerelt szaktantermek, új kollégium és ami a legfonto­sabb: jól felkészült tanári kar. Huszonnyolc kisdiák kezdi ott a tanévet a szigorú felvételi vizsgán, a sok-sok jelentkező­Ezt kikényszeríti az, hogy a jelenleg érvényben lévő köz­ponti adó, díj és hozzájárulás december 31-től megszűnik. A hatályukat vesztő jogszabá­lyok miatt a bevételi kiesés a városban 6 millió forint. Ezt pó­tolni a képviselő-testület csak a helyi adók további bevezetésé­ből tudja. A kényszerítő körül­mények mindenképpen arra szorítják az önkormányzatot— figyelembe véve az állampol­gárok teherviselő képességét is —, hogy a bevezethető helyi adók közül azt az adózási for­mát válassza, amelyik lehetővé teszi az arányos és igazságos közteherviselést, és hozzájárul az önkormányzat működőké­pességéhez. sítménnyel gazdagodott. Befe­jeződött a szakmunkásképző intézet Simon téri tanműhelyei­nek építése. Új oktatási prog­ramként indult a gazdaasz- szonyképzés a Kovács József utcai volt óvodában. Javult a diákotthoni ellátás a Petőfi ut­cai 120 személyes épület át­adásával. Megoldásra vár a szakmun­kástanulók diákotthoni elhelye­zése és étkeztetése. Ezen a gondon csak a honvédségtől igényelt két épület átvétele és átalakítása segíthet. A nőtlen tisztiszálló és a legénységi konyha-étterem birtokbavéte­le után így hosszú távon kielé­gíti a város ilyen irányú igé­nyeit. bői a legjobbakat választották ki. A város gimnáziuma és szakközépiskolája Berzsenyi Dániel nevét viseli. A név ezút­tal nem egyszerűen cím vagy megkülönböztető jelzés, ha­nem a szellemi tájékozódás irányát is jelölik: kötődni a ha­gyományokhoz és megkísérel­ni viszonylagos elszigeteltség­ben is európai értékekre fi­gyelve élni és alkotni. Lakások a tetőtérben A lakásépítés üteme az 1985 évihez képest lelas­sult, de állandósul. Az OTP 20 lakást épített a város- központban, míg az önkor­mányzat a többszintes tár­sasházak tetőterének be­építésével növeli a bérlaká­sok számát. A Somber ezekben a napokban készíti elő 10 tetőtéri lakás vállal­kozási alapon szervezett építését. Előkészítés alatt áll a déli alközpontbeli csa­ládi házak telekalakítása, bár egyelőre nincs érdeklő­dés irántuk. Városunkban októberben kezdődött meg a kábelteleví­ziós hálózat kiépítése. A szer­vezési, építési munkákkal az önkormányzat a városi infor­mációs központot bízta meg. A szervezés során a központ 1918 lakás tulajdonosával és bérlőjével kötött kivitelezési szerződést. A rendszer Hirs- mann központja 11 televízió- és 4 URH-rádiócsatorna véte­lét biztosítja a lakásokban. A hálózat építéséhez á lakóknak 8000 forinttal kell hozzájárul­niuk lakásonként, három rész­letben. A hálózat későbbi karbantar­tása is a központ feladata lesz. Marcaliban is viták folytak arról, hogy mi legyen a közmű­velődés tartalma: mely intéz­mények, milyen lakossági kö­zösségek, egyéni vállalkozá­sok és kezdeményezések kap­janak pénzügyi lehetőséget elképzeléseik megvalósításá­hoz. Nem várva központi művelő­déspolitikai direktívákra, olyan művelődési rendszer kialakulá­sát igyekeztünk támogatni, amely elismeri, hogy sokféle érték létezik, s az embereknek ezekhez való viszonya dönt­hesse el, hogy szükségesek- e? Úgy véltük: ragaszkodnunk kell az önkormányzat anyagi szerepvállalásához. A tisztán piaci viszonyokat a kultúra te­rületén — a közismert okok miatt — támogatási rendszer­rel kompenzálni kell. A finan­szírozásnak tehát feladatorien­táltnak, szektorsemlegesnek, tartalom- és minőségfüggőnek kellett lennie. E célokat formai­900 Marcaliban és tágabb kör­nyezetében csaknem 900-an vannak munka nélkül. Nem volt látványos nagy bukás és töme­ges elbocsájtás, de a buda­pesti központok mindig itt kezd­ték a leépítést gazdasági ürü­gyeket felhozva. A várt és re­mélt új gazdasági irányítási stí­lusból eddig semmit nem érez­tünk, a piacgazdaság is inkább piacvesztéssel járt. Az önálló­sodási kísérletek pedig még nagyobb és erősebb falakba ütköztek, mint korábban. A szociális célokra fordított összegek az elmúlt évihez ké­pest jelentősen emelkedtek a város költségvetésében. A rá­szorultságot figyelembe véve a városnak van elég pénze ellá­tásuk biztosítására. Az 1990 óta működő családsegítő köz­pont munkája sokoldalú és új­szerű. Az általános családgon­dozás, a segítségre szorulók felkutatása, az azonnali pénz­Hiba esetén a javítást két mun­kanapon belül elvégzi. A kar­bantartásra, a közművek bérle­ti díjára, a saját stúdió fenntar­tására, a jogdíjak fedezésére a lakások tulajdonosai és bérlői havi 120 forint használati díjat fizetnek. A hálózat építése jó ütemben halad; eddig 1310 la­kásban biztositott a vétel. Az információs központ arra tö­rekszik, hogy az építés költsé­ge ne haladja meg lakásonként a 8000 forintot. A 11 televíziós csatornából egy a saját stú­dióé. Ennek alapvető célja és feladata a lakosság sokoldalú helyi informálása, szórakozá­sának, pihenésének elősegíté­lag az évente meghirdetett önkormányzati közművelődési pályázati rendszer módszeré­vel érvényesítjük. Az idén már 17 igénylő 76 féle kulturális te­vékenységre nyújtott be pályá­zatot. Erre önkormányzatunk közoktatási és közművelődési bizottsága — az intézményi alapműködés költségein felül — 2 millió forintról gondosko­dott. Örülünk annak, hogy az úgynevezett maradékelvű in­tézményfinanszírozás felszá­molásával már nemcsak köz- művelődési intézményeink, hanem általános és középisko­láink, a művelődési közössé­gek és az egyesületek is szak­mailag kidolgozott, értékes programokat valósíthatnak meg az önkormányzat és a szponzorok céltámogatásai­val. Hiszünk benne, hogy nem a programokon, foglalkozáso­kon résztvevők száma dönti el a minőséget. A kultúrán belüli sokféleség vezethet el a minő­ségelvű szerves fejlődéshez. A jelenlegi lehangoló helyzet még rosszabb lenne, ha a 24. órában nem sikerül a volt Me­chanikai Művek munkahelyeit megmenteni a Konzum illetve az Industrie Elektrik Kft. segít­ségével. Ebben a két üzemben ma már újra 550-en dolgoznak. Az alagút végén a fényt, a stabil tőkés tulajdonon alapuló biztos foglalkoztatást jelentik. Ezek­hez hamarosan csatlakozhat a Május 1. Ruhagyár helyi üze­mén alapított Elegant Rt. is. Ha ez kiegészül az erősödő helyi ügyi segítségadás, a munka­helyek keresése, földerítése, a gyermekek nyári táboroztatá­sának szervezése, a tanács­adás, a fogyatékos gyerekek­kel való foglalkozás sokat se­gít! Ezenkívül még számos te­vékenység jellemzi munkáju­kat. Az intézmény dolgozói bensőséges, bizalmas munka- kapcsolatra alapozzák tevé­kenységüket. se. Jelenleg heti 15 óra a mű­soridő, és naponta szerkeszt képújságot. Az elvárható minő­séget egy kétkamerás Sony stúdió szolgálja, melyet az ön- kormányzat támogatásával si­került lízingre megszerezni. Marcali önkormányzata az or­szágban talán elsőként rende­letben szabályozta a városi te­levíziós hálózat létesítésének és működésének feltételeit. Kimondta, az üzemeltető és a szolgáltatást igénybevevők jo­gait és kötelezettségeit. A saját stúdió politikájára pedig a min­denkori sajtótörvény előírásait tartja mérvadónak. Vörös István A fentiek a szabadművelő­dés gondolatkörébe ágyazva érhetik el várt hatásukat. Úgy gondoljuk, a kultúra lényegéből következik, hogy nem irányíta­ni kell, hanem a közművelődési kezdeményezéseket bátoríta­ni, ösztönözni és anyagilag támogatni. Tárgyi föltételek nélkül per­sze ez sem segítene. A felújí­tott művelődési központ, a két éve átadott új zeneiskola, az idén 150 négyzetméterrel bő­vülő könyvtár, a város két mú­zeuma és — természetesen — oktatási intézményeink adják azt a hátteret, amely nélkül színvonalas munka ma elkép­zelhetetlen. Szeretnénk min­denkit meggyőzni arról, hogy amikor pénzről, intézményeink megőrzéséről beszélünk, nem az önvédelem lassan belénk ivódó megszokásából tesszük, hanem azért, mert az embe­rekkel kialakult napi kapcsola­taink bizonyítják, szükség van a munkánkra. vállalkozásokkal, akkor meg­lesz az itt élők kenyere. A foglalkoztatási gondokat tovább növelheti a környék mezőgazdasági jellege, a ter­melőszövetkezeti alkalmazot­tak, szerelők, bizonytalan hely­zete. Ez könnyen vezethet oda, hogy további munkahelyek te­remtése érdekében a volt belső laktanya területének hasznosí­tásakor a városrendezés esz­tétikai elképzeléseit föl kell ál­dozni. Olvasótábor vendégekkel A nyár az olvasni szerető, irodalmat kedvelő gyermekek számára sem múlik el ese­mény nélkül. A városi könyvtár második alkalommal rendezi meg Szőcsénypusztán az Er­dészeti Szakmunkásképző In­tézetben az olvasótábort. A 34 marcali résztvevő mellett az idén Maroshévízről — Marcali erdélyi testvérvárosából — 11 gyermek érkezett hozzánk. Programjuk során népszoká­sokkal ismerkednek, találkoz­nak Marék Veronika írónővel, Nógrádi Gábor íróval, Kama­rás István író-szociológussal, dr. Gál József helytörténésszel és Marcali Kiss József — mar­cali születésű — festőművész­szel. Pihenésképpen kirándul­nak Somogyvárra, Buzsákra, a Kis-Balatonra,és Budapestre. Széchenyi­szobor A Széchenyi bicentenárium országos rendezvényeinek so­rában, október 14-én Széche- nyi-ünnepség lesz Marcaliban. A tudományos emlékülés után az egykori Széchenyi-kastély parkjában a legnagyobb ma­gyar emléke előtt szobrának felavatásával tiszteleg a vá­ros. Túl az első vizsgán a gazdaasszony­képzőben Öt hónapja volt a gaz­daasszonyképző tanévnyitó­ja. A 24 kezdő közül 17 céljai­val esett egybe a képzés tar­talma, s az első félévet lezáró vizsgákon kitűnő, jeles és jó eredményeket értek el. A ta­nári kar (kertészmérnök, or­vos, mezőgazdász, pedagó­gus, védőnő, vendéglátós) magasra emelte a mércét. A felsőszintű szakmai ellenőr­zések is elismerően nyilat­koztak a vizsgák követel­ményszintjéről, a hallgatók felkészültségéről. Az iskola egyre ismertebbé válik. A je­lentkezők száma háromszoro­sa a felvehetőknek. A szakképző iskola a teljes vertikum oktatására kíván vál­lalkozni. Most írják a mg. gép­szerelők a gazdaképző pályá­zatait, amelyben a felnőtteket felkészítő Aranykalászos tan­folyam is helyet kap majd. Az iskola célja, segíteni a gazda­sági szerkezet átalakítását, ok­tatni a privatizált gazdasághoz értő fiatalokat. Ez pénzigé­nyes, ezért szeretnék a városi önkormányzaton kívül a me­gyei önkormányzat támogatá­sát is megnyerni. Helyi adók vállalkozóknak Jövőre várhatóan a lakosság is fizet Nyolcosztályos gimnázium Berzsenyi Dániel nevét viseli Városi tv 1310 lakásban munkanélküli reménye C saládsegí tők

Next

/
Thumbnails
Contents