Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-06 / 130. szám
1991. június 6., csütörtök 7 SOMOGYI HÍRLAP — Ismerjük meg a Bibliát (W.) A bűn és büntetés a Bibliában Az Ószövetségben sokszor találkozunk Isten elleni lázadással, akaratának semmibe vételével. A Biblia az Istennel való tudatos szembehelyezke- dést bűnnek nevezi. A legsúlyosabbnak a bálványimádást tartja, mert azzal az ember teljesei elfordul Istentől, s helyette olyan előtt hódol meg, aki nem Isten. A Biblia bűnnek tekinti a felebarát jogának és életének megsértését is, minthogy ez szintén Isten akaratának elutasítása. Az ember ugyanis Isten képére teremtett, és a teremtő Isten azt akarja, hogy az emberek egymás életét tartsák tiszteletben. Az első bűn és következményei A Biblia nemcsak megnevezi a bűnt a történelemben, hanem feltárja mélyebb indítékait az ember természetében, sőt, a bűn hatását is az emberiség jelen állapotára. Ebben a tekintetben egyedülálló a bibliai őstörténet, amely a bűn eredetét már az emberiség kezdeténél kimutajta. A teremtéstörténet megállapítja, hogy minden te- remtménny jó, ezzel szemben a történelem mégis miért nyújt ellenkező látszatot? A bűnbeesés elbeszélésében arra kapunk feleletet, miért áll az emberi élet a rendellenesség és a bűn jegyében. A bibliai szerző a hit fényében mint tényt ismeri fel, hogy az ember a történelem kezdetén szembefordult Istennel, s ennek következményét mint Isten büntetését hordozza az emberiség jelen állapota. Az első bűn konkrét körülményeit és módját viszont nem ismeri, hanem képekben, korának irodalmi eszközeivel ábrázolja. A szerző ezeket is isteni sugallatra választotta, hogy a kinyilatkoztatott tanítást alkalmas kifejezési eszközökkel adhassa tovább. Az ember teremtésének leírásából megtudjuk (1 Móz 2.), hogy Isten az első embert egy kertben helyezte el. Mindent rábízott, csupán azt tiltotta meg neki, hogy egyetlen fa, a jó és rossz tudás fájának gyümölcséből egyen. A parancs megszegése esétén Isten súlyos büntetésével kellett számolnia. Az ember tehát történelmének kezdetétől fogva erkölcsi lény, személyiségét a szabad akarat alapozza meg. Dönthet jó és rossz között, elismerheti Istent, vagy elfordulhat tőle, sorsát irányíthatja a a felismert törvény szerint vagy öncélúvá válhat. A folytatás leírja a bűnbeesést, következményeivel együtt (1 Móz 3.). Az első ember és felesége megszegték Isten parancsát és ettek a fa gyümölcséből. A parancs elutasításában az autonómia vágya vezérelte őket abban a reményben, hogy tettük által olyanok lesznek, mint Isten, dönthetnek arról, hogy mi jó és mi rossz, maguk határozhatják meg mi üdvös és mi rossz a számukra. Az ember gyengesége mellett a bűnbeesésben része volt ellenséges hatalom kísérő tevékenységének is, s ezt kígyó alakjában szemlélteti a Biblia. A férfi és nő szembenállása A bűn hatásának következménye megrendítő: az Istentől való elfordulás megzavarta azt a belső és külső rendet, azt a harmóniát, melyet a kertben fennálló paradicsomi állapot jelképezett. Isten akaratának elutasítása Isten büntetését vonta maga után. Az ember olyan akart lenni, mint Isten, s helyette rá kellett döbbennie ösztönei révén sebezhető valóságára, amikor a tiltott fa gyümölcsének fogyasztása után a férfi és a nő felismerik mezítelenségüket. A férfi szembekerül feleségével, a bűn felelősségét a neki segítőtársként adott asszonyra szeretné hárítani. A bűn további következménye, hogy a munka alkotás helyett robottá válik. A férfi és nő kapcsolata a házasságban gyakran ellentétek hordozója lesz, mert megrontja a szenvedély és a hatalomvágy. A természet feletti uralom küzdelemben és ismételt eredménytelenségben valósul meg, s nem úgy, ahogy az illene az emberhez, aki Isten képe és akiért minden lett. Végül a halál borzalma is arra utal, hogy az élet a büntetés jegyét viseli magán. Mindez nem Istentől származik, aki mindent jónak teremtett. Óka az ember elfordulása Istentől. Saját önös akaratában kereste nagyságát, s most meg kell tapasztalnia a rideg valóságot. Ugyanakkor az egész Biblia tanúsítja, hogy az emberi élet a bűn ellenére sem veszítette el értelmét. A világ és benne az élet Isten teremtménye, s azt semmiféle emberi gonoszság vagy más hatalom sem képes tönkretenni. Bár az élet sokszor külsőleg is az Istentől való elfordulás képét mutatja, s az ember napjai a kísértés és bűnös gyengeség, robot, szenvedés és halál jegyében telnek el, Istennek mégis van célja vele. A Biblia hősei is esendő emberek, mégis képesek nemes dolgokat cselekedni. Megtérő ember Azt is megtudjuk a Szentírás lapjaiból, hogy az ember nincs menthetelenül kiszolgáltatva a bűnnek és esendőségnek. Mert ezekkel mint ellentétes erő, Isten jósága, szeretete és megbocsátása tevékeny a világban, s mindig kész vissza Michelangelo: Bűnbeesés - kiűzetés a Paradicsomból 1508-1512. Róma, Sixtus ká polna fogadni a megtérő embert. A prófétáknál ismételten olvassuk a vigasztaló üzenetet: Isten minden bűne ellenére vissza fogja venni népét! A Biblia tanítása a bűnről rámutat a világban és az emberi életben napról napra tapasztalható rosszra. Ugyanakkor hirdeti, hogy a küzdelmet történelmi állapot nem reménytelen, mert van lehetőség fel- emelkedésre. (Folytatjuk) Rózsa Huba (a budapesti róm. kát. hittudományi egyetem tanára) Magyar Péter: A WOJTYLA-REJTÉLY 2. Az elődök A pápaválasztó gyülekezetben (konklávé) az új egyházfőhöz intézett első kérdés mindig az: Elfogadod-e? (Wojtyla állítólag először nem fogadta el a tisztséget, és új szavazást kért.) A második: Milyen nevet választasz magadnak? A névválasztás egész program. Wojtyla esetében egyértelműen azt jelezte: elődeim munkáját kívánom folytatni. II. János Pál azonban nem hasonlít sem XVIII. Jánosra, a modernizáló zsinat összehívójára, sem VII. Pálra, annak befejezőjére. Angelo Roncalli — akit XVIII. Jánosként tisztelt a világ, maga volt a megtestesült jóság és megbocsátás. Megbocsátóan ölelt keblére mindenkit. Esendőnek látta az embereket, de hitt abban, hogy alapvetően jók. Nem tett különbséget, mindenkihez egyaránt szólt. Megáldotta Hruscsovot, amikor a szovjet * vezető 1962-ben visszavonta Kubából a szovjet rakétákat és ezzel elkerülte az emberiség az atomháborút. Elment a római börtönbe, és mint „megtévedt embertársaival” elbeszélgetett a rablókkal, gyilkosokkal. Végrendeletében — s ez nagyon jellemző — azt írta: nem érzi, hogy bárki megbántotta volna. XII. Pius; az elvont és távoli Eugenio Pacelli (XII. Pius) végtelenül gyanakvó volt. Elzárkózva élt a vatikáni palota termeiben, és nem bízott meg senkiben. Talán csak Pasqualina nővérben, házvezetőnőjében, aki haláláig mellette tevékenykedett. Pacelli még berlini nuncius korában vette maga mellé a nővért, aki követte őt a Vatikánba is, egyre fontosabb személyiséggé növekedve a kúria „informális" ranglétráján. XII. Pius szinte attól is irtózott, hogy fizikailag érintkezzék, például kezet fogjon másokkal. A nyilvános kihallgatások után, amikor nem kerülhette el, hogy kezet csókoljanak neki, lakosztályába rohant, és alkohollal mosta le a kezét. Sőt, gondosan letisztogatta a halászgyűrűt, a pápák főpásztori gyűrűjét is, melyet a hívek egy-egy nyilvános megjelenéskor szintén összecsókoltak. XXIII. János mesélte, hogy Pius pápa egyszer panaszkodott neki a kihallgatásokra: „Mindenféle gyanús népek beférkőznek hozzá, még kommunisták is”. János pápa azért mesélte ezt, hogy hozzátegye: „Én, ellenkezőleg, amikor azt hallom, hogy még kommunisták is jönnek az általános kihallgatásra és meghallgatnak, megtapsolnak, nagyon is elégedett vagyok. Azt hiszem, elfogadják, amit mondok, és azért jönnek, mert szeretnek.” XII. Pius — akiről valaki azt írta, olyan mint egy ravennai mozaik, amely épp most lépett le a falról, any- nyira elvont és távoli — félelmet akart kelteni egyházában, mint ahogy ő maga is félt, szembesülve a korszak iszonyú történéseivel és az ezekből fakadó felelősséggel. Neki, „a helytartónak” a nácizmus és a kommunizmus rémtetteivel szemben a morális helytállást kellett volna hirdetnie, miközben erre igen korlátozott lehetősége volt. A felelősség szinte agyony- nyomta. XXIII. János; Krisztus ügyvivője Mennyire más ebben is Roncalli, aki elődje lelki vívódásaira utalva, mosolyogva mondta: „Én úgy oldottam meg ezt a problémát, hogy azt gondolom: az egyházért igazából Krisztus a felelős. En csak egyszerű titkára, ügyvivője vagyok.” Annyira így gondolta, hogy néha arról is elfeledkezett, ő az egyházfő, aki tévedhetetlen az egyház hittételei szerint. Titkára, Lorus Capovilla mesélte, hogy egyszer így válaszolt neki fejtegetésére: „Ez bizony nagyon bonyolult probléma. A pápával kellene megtanácskoznunk. Elfelejtette, hogy már ő a pápa.” A parasztcsaládból származó, s éppen ezért a józan paraszti bölcsességet, sőt ravaszságot sohasem nélkülöző XXIII. Jánost e végtelen nyitottságáért, emberségéért az egyszerű emberek milliói zárták szívükbe. Wojtylában nagyon sok van mindkettőből: a tömegek lelkesednek érte, mint Jánosért, a „jó pápáért”, ugyanakkor Pacelli lelki vívódásai, intellekAz előd és az utód találkozója. I. János Pál pápa megválasztása utáni első audienciáján 1978-ban fogadja Karéi Wojtyla lengyel bíborost, Krakkó érsekét tuális keménysége is megvan benne. Megint más volt Giovanni Battista Montini — VI. Pál —, a „hamleti pápa”. VI. Pál; a hamleti pápa Kifinomult értelmiségi ő is, hideg acélszürke szemekkel, de párbeszédre nyitott szívvel. Nem akart félelmet kelteni és nem is félt, de állandóan aggodalom gyötörte. Bizonytalan volt tetteiben és elhatározásaiban, mert éles értelemmel fel tudta mérni a következményeket. Tudta, hogy a zsinattal elindult változások hová vezethetnek, milyen kockázatot hordoznak. Ezért az állandó kétely és mérlegelés uralta működését. Hatalmas intelligenciájának mintegy ellentéte volt testi törékenysége. Ám ez a vívódó, mérlegelő pápa időnként megrendítő megnyilatkozásokra is képes volt. Mindenki számára emlékezetes marad egyik utolsó beszéde, melyet a lateráni Szent János székesegyházban mondott barátja, Aldo Moro kereszténydemokrata politikus emlékére. Morót a Vörös Brigádok gyilkolták meg. VI. Pál Moro 55 napos fogsága idején megrendítő levelet intézett az elrablókhoz. „Térden állva kö- nyörgök önökhöz, a Vörös Brigádok embereihez — így szólította őket a levélben —, hogy feltétel nélkül bocsássák szabad jó barátomat.” Egy álló éjszaka töprengett a levél megfogalmazásán, mondatain. Nem akart ellentétbe kerülni az állami vezetéssel, amely — mint ismeretes — a szilárdság álláspontjára helyezkedett: a terroristákkal nem tárgyalnak, még Moro élete megmentéséért sem. A humanitárius elveket hirdető pápa számára hallatlan csapás és kudarc volt Moro halála. Gyászbeszédben szinte fellázadt. Sokan megbot- ránkoztak azon, ahogy a pápa akkor szólt: szemrehányást téve a Mindenhatónak, mert nem hallgatta meg őt. Montini vívódó bizonytalansága rányomta bélyegét az egész egyházra. Sokan elbizonytalanodtak: azok is, akik helyeselték a megújító reformokat, mert VI. Pál olykor visszafogta igyekezetüket, de azok is, akik a hagyományokat féltették, mert a pápa sohasem volt hajlandó visszakanyarodni a zsinat előtti állapotokhoz. A csalódottság és lemondó hangulat uralkodott a katolikus egyházban, amikor Wojtylát megválasztották. I. János Pál; aki korán távozott Pontosabban előtte történt még egy rövid közjáték Albino Luciani, I. János Pál meteorszerű színrelépésével. Alig 32 napot töltött az egyház élén, de e rövid idő alatt sikerült néhány megnyilatkozással meghökkentenie a hittudósokat és híveket. „Isten nemcsak atya, de anya is mindannyiunk számára" — jelentette ki a szokásos szerdai általános kihallgatások egyikén. A feministák rögtön felfigyeltek rá. „Egy csapásra eltörölte az egyház férfiközpontú képét...” — lelkendezett a nőmozgalom egyik vezetője. Mások azt állítják, hogy szegény Luciani talán éppen ebbe a — valószínűleg nem teljesen átgondolt — kijelentésébe halt bele, akkora vihart kavart az egyházi körökben. Az izgalmak következtében szívinfarktust kapott. Sokan mérgezést, összeesküvést emlegettek. Am nagy valószínűséggel ez nem egyéb, mint a sajtó gátlástalan szenzációhajhászása. David Yallop amerikai riporter mindenesetre nagysikerű könyvet hozott össze erről többévi aprólékos nyomozás után. Té- tele: a vatikáni paloták mélyén szőtt titkos összeesküvés oltotta ki életét. Hogyan viszonítható Karol Wojtyla elődeihez? Miben egyezik és különbözik tőlük? — Gianni Baget Bozzo, neves olasz pap-publicista azt írta róla, hogy II. János Pál különbözik valamennyi elődjétől, mert ő nemcsak egyházfő, hanem társadalmi vezető is. „Leader”, aki biztos önmagában, biztos elveiben, és kétely nélkül hirdeti az igazságot, a megváltást, az egyetlen helyes utat az embereknek. (Folytatjuk)
