Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-04 / 128. szám

1991. június 4., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 A LEGSZEBBEK A NÉPI BÚTOROK Gyöngyökből fűzve, ló szőrből fonva A fődíjas Horváth Béla, a népművészet mestere ELKÉSZÜLT A SOMOGYVÁRI APÁTSÁG MŰEMLÉKI FELÚJÍTÁSA Árpád-kori kerengő­varázslat AIV. országos népi mester­ségek művészété pályázat anyagából nyílt kiállítás Sió­fokon a Dél-balatoni Kulturá­lis Központban. A három- évenként sorra kerülő ren­dezvényt a népi iparművé­szet négy szakágán (faragás, fazekasság, hímzés, szövés) kívül eső tevékenységeket magában foglaló alkotók se­regszemléje. A beérkezett anyag legjelen­tősebb részét mind mennyiségi, mind minőségi szempontból a népi bútorok alkotják. Ezt köve­tik a bőrmunkák, a népi hang­szerek, a kovácsmunkák, a vessző- és a gyékényfonással készített tárgyak, a népi öltöze­tek, a gyöngyökből fűzött és a lószőrből font népi ékszerek, a mézeskalácsok és néhány ér­tékes késes kollekció. Ezenkí­vül írókázott és karcolt hímes tojások, kékfestő textíliák és csuhémunkák is láthatók a kiál­lításon. A tárlatot Kovács Sándor, a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztérium közművelődési főosztályvezetője nyitotta meg, majd dr. Tóth József, a népi iparművészeti tanács elnöke ismertette a pályázat eredmé­nyét és átadta a díjakat. El­mondta, hogy 124 pályázótól 600 munka érkezett be, és ezek közül a zsűri 67 pályázó 259 készítményét javasolta a kiállí­tásra. A pályázatra beküldött tárgyak száma lényegesen magasabb, mint a korábbi alkal­makkor volt, és a pályamunkák átlagos színvonala méltó e ren­dezvény hagyományaihoz. A bírálóbizottság a pályázatban kiírt jogkörével élve úgy döntött, hogy csak egy fődíjat ad ki, a másik fődíj összeget a további kategóriák díjazásánál hasz­nálja föl. A hagyomány és a mai eszté­tikai érték harmonikus egységét megvalósító, a mindennapi életben jól felhasználható bú­torgarnitúrájáért, Horváth Béla (Budapest) vehette át a 20 000 forintos fődíjat. Tizenegy pályá­zó 10 000 forint értékű díjat ka­pott. A hagyomány feltárását és megőrzését magas színvona­lon szolgáló bútorgarnitúrákért Dávid Sándor (Jászszentand- rás), Csató Antal (Jászszent- andrás), Térmeg László (Sár­bogárdi a magas színvonalon készített hagyományos hang­szereiért Gáts Tibor (Buda­pest), a hagyomány korszerű megjelenítését és megújítását szolgáló fonott vesszőgarnitú- rájáert Kelemen Gábor (Bé­kés): napjainkban is jól használ­ható, ám de a hagyományos formákat tovább éltető kiváló minőségű hangszereiért Hor­váth János (Baja), a mindenna­pi életben jól felhasználható tra­dicionális formájú és technikájú gyékény edényeiért Hánis Já­nos (Orosháza), divatcikk-ként is alkalmazható, összehangolt díszítésű a hagyományos ele­meket felhasználó bőrkollek­ciójáért Horváth Tibor (Füzes­abony), az egykori mezővárosi, paraszti öltözeti elemek fel- használásával készített női ruhadarabokért Gisztl Anna és Szalai Zsuzsanna (Budapest), a nagymesterségbeli tudással mívesen elkészített lovagló­kantár együtteséért Dikán Sán­dor (Baja), az igen művesen el­készített kulacsaiért, Újvárosi Péter (Debrecen) kapott 10000 forintos díjat. A bírálóbizottság különdíjban részesítette Pólyák Imrét (Kecskemét), a késes mesterség legjobb hagyomá­nyait felhasználó, igényesen el­készített kollekciójáért. So­mogy megye különdíjasa: Di­kán Sándor. Siófok város különdíját Gisztl Anna és Szalai Zsuzsa ve hette át. Bátor Mihály siófoki bútorkészítő pedig az IBUSZ különdíját kapta. A fődíjas Horváth Béla (a népművészet mestere) sok pá­lyázatot megnyert már az elmúlt 25 évben (a többi között Boglá­ron a kapoly pályázaton kapott első díjat), de a siófoki rendez­vényen ezúttal szerepelt a leg­eredményesebben. — Legutóbb is kiállították a munkáimat, de díjat nem kap­tam — mondta. — Most viszont a fődíjjal tisztelt meg a zsűri. 49 éves Budapesti lakos. A fővárosban született, ahogy mondani szokták az aszfalton nőtt fel. Távol a falusi, paraszti világtól. Nem ilyen indítást kép­zelünk el egy népi iparművész esetében. — Van azért egy falu, ahova nagyon szívesen járok ma is, nagyapámék éltek ott. Gyerek­koromban sok időt töltöttem ná­luk. A falu neve Ipolytölgyes. Nógrád megyében van. Ha sok pénzem lenne (sajnos nincs) vennék ott egy házat, felszerel­nék egy műhelyt és minden idő­met a népi iparművészetnek szentelném. Pesten a lakásunk elég szűkös, olyan bútort, mint amiért most díjat kaptam, csak ritka alkalommal készíthetek, és mindet kézzel. így aztán ki­sebb dolgokkal bíbelődök. Felesége, két fia van. Tanult szakmáit (mert több van) in­kább a fémhez, fémekhez kötik. Műhelyfőnök, többszörös újító. A Budapesti Műszaki Egyete­men dolgozik. Szapudi András Huszonöt nappal a somogy- vári bencés apátság alapításá­nak 900. évfordulójára rende­zendő ünnepség előtt tegnap szemlét tartottak a szakembe­rek, s megállapították, hogy a terveknek megfelelően elké­szültek a műemléki helyreállí­tás munkálatai. Az 1972 óta tartó régészeti feltárást követően 1980-ban kezdődött el a romok szakszerű gondozása az Országos Mű­emléki Felügyelőség irányítá­sával. A helyreállítás megyei biztosa, L. dr. Szabó Tünde, megyei főépítész a helyszínen elmondta: Koppány Tibor tervei alapján elsőként a bazilika műemléki helyreállításával ké­szültek el, ezt követően az Ár­pád-kori kolostor kerengőjével. Dr. Levardi Ferenc építész az Árpád-kor hangulatát idézően mutatja be a kilencszáz éves épület egy részletét. A műemlé­ki helyreállítást tizenöt-tizenöt millió forinttal az Országos Műemléki Felügyelőség és a megye támogatta, a környezet rendezésében a község segí­tett. A tereprendezésben van még bőven tennivaló, készül a par­koló is, a múzeumi fogadóépü­let átadása ugyan a határidőn túl még várat magára, ám a Kapos Faber Építőipari és Szol­gáltató Kft. helyszínen tartózko­dott munkatársa ígéretet tett arra, hogy a késés ellenére idő­ben használatba vehetik az épületet. A műemléki helyreállítás so­rán olyan elképzelés is szüle­tett, hogy a tízezernél több dí­szes kőmaradványt a helyszí­nen bemutatják a látogatóknak. Pénz szűkében azonban erre nincs egyelőre lehetőség, a kő­tárról azonban semmiképp sem kívánnak lemondani. L. dr. Sza­bó Tünde megyei főépítész föl­hívta a figyelmünket a környék népi építészeti emlékeire is, azt javasolta, hogy a helybéliek hasonló stílusban építsenek a jövőben pincét. A somogyvári rendezvényso­rozat nyitányaként június 15-én a megyei önkormányzati hivatal épületében kiállítás nyílik a somogyvári bencés apátság régészeti föltárása és a műem­léki helyreállítás dokumentu­maiból. (Horányi) Wiesenthal: A Wallenberg-ügy 4. Hruscsov dührohamot kapott Éppen ez idő tájt találkoztam régi ismerősömmel, Leon Uris íróval. Beavattam a Wallen- berg-ügybe, és hozzátettem: ha könyvet írna róla, sokat segít­hetne nekünk. — Olyan ember­ből, mint Raoul Wallenberg — mondtam neki —, talán ha egy születik egy évszázadban. Leon Uris figyelmesen végig­hallgatott, majd arra hivatko­zott, hogy voltaképpen Masza- dáról szándékszik könyvet írni. — Maszada már kétezer éve vár — feleltem. — Wallenberg- nek nincs ennyi ideje. Megegyeztünk, hogy kap­csolatba lépek a Wallenberg családdal, és eléjük tárom a ter­vet. Wallenberg édesanyját föl­lelkesítette az ötlet, amely azonban sajnos csak ötlet ma­radt. Wallenberg története azon­ban ennek híján is egyre ismer­tebbé vált. Egy napon például felhívott telefonon Jules Hof barátom, a holland Telegraph bécsi tudósítója. — Simon — mondta —, je­lentkezett nálam egy orosz, aki tud valamit Wallenbergről. Jurij Belovnak hívják. Most mindjárt elviszem hozzád. Jurij Belov elmesélte, hogy 1963-ban ő is a számos szovjet tábor valamelyikében rabosko­dott. Egy napon egy társával együtt a börtönkórházba vezé­nyelték, takarításra. Ez a másik fogoly magyar volt, és ki akarta deríteni, nincs-e honfitársa a kórházban lévő foglyok között. Sikerült is ilyet találnia és a két magyar gyorsan beszámolt egymásnak a legérdekesebb hírekről. Az, amelyik már régeb­ben időzött a kórházban, elme­sélte, hogy egy svéd fogoly éhségsztrájkot kezdett, mire sürgősen áthelyezték a pszi­chiátriai klinikára. A svéd fontos ember; a háború idején valami­lyen jelentős posztot töltött be Budapesten. Szándékosan nem vettem föl jegyzőkönyvet a vallomásról, mert nem akartam, hogy bárki­ben is olyan érzés támadjon, mintha Belov rávezető kérdése­ket kapott volna tőlem. Inkább rögtön a svéd nagykövetségre hajtottunk, és az orosz ott tett hivatalos tanúvallomást. Hatalmába kerített a meg­győződés: most végre jó nyo­mon vagyok. Addig legföljebb csak Eichmann felkutatásával foglalkoztam olyan szenvedé­lyesen, mint ahogyan most a Wallenberg-ügyre vetettem magam. Nem volt jelentéktelen részlet vagy olyan rég elhang­zott vallomás, hogy még egy­szer ne ellenőriztem volna. El­olvastam például a beszámo­lókat Hruscsov 1956-os stock­holmi sajtókonferenciájáról, amelyen a szovjet vezetőt elő­ször rohanták meg Wallen- bergre vonatkozó kérdésekkel. A Kreml ura szokása szerint először dührohamot kapott,' utána azonban lehiggadt, és a következő salamoni választ adta: „Nálunk ezrével tűntek el az emberek — ennyi idő után már nem lehet tisztázni az ügyet". Nem sokkal ezután, 1957 februárjában mégiscsak sor kerülhetett a tisztázásra. Gro- miko külügyminiszter átadott a svéd nagykövetségnek egy je­lentést, amely Wallenberg halá­láról tanúskodott. Gromiko a Ljubjanka börtön fővárosának, bizonyos Szmolcovnak a fel­jegyzésére hivatkozott (Szmol- cov azonban már nem volt az élők sorában), amelyet az Aba- kumovnak (Berija KGB-főnök 1953-ban vele együtt kivégzett helyettesének) küldött. A fel­jegyzésben az orvos azt közöl­te, hogy bizonyos Valenberg (egy l-lel és keresztnév nélkül) 1947. július 17-én szívbénulás­ban elhunyt, s hozzátette, hogy a holttestét elégették. Ezután megtudakoltam a Ljubjanka néhány egykori fog­lyától, valóban el szokták-e ott égetni a holttesteket. A legtöb­ben nem tudtak erre mit felelni, de Alekszander Ginzburg (Szolzsenyicin barátja) tájéko­zott volt a helyi viszonyok felől, és határozottan kijelentette: ki­zárt dolog, hogy 1947-ben a Ljubjankában a halottakat el­hamvasztották volna. Forrásait ugyan nem nevezheti meg, de szavahihető emberektől tudja, hogy a Ljubjankában elhunyt foglyokat egytől egyig tömeg­sírba kaparták el. A felvilágosítást ismét továb­bítottam a svéd belügyminiszté­riumnak, és ez alkalommal is felhívtam figyelmüket: most már számos tanú vallja, hogy az úgynevezett haláleset után még látták Wallenberget. Ám tájékoztatásom ezúttal is leper­gett a svéd hatóságokról, a szovjetek pedig rá sem hederí­tettek. Határozottan éreztem: nyomást kell gyakorolni rájuk. Erre legjobb megoldásként az kínálkozott, hogy minél több országban, s elsősorban az Egyesült Államokban Wallen- berg-bizottságok alakulnak. Akárhol tartottam előadást, egyetemen vagy valamilyen zsidó közösségben, a Wallen­berg-ügyre mindig kitértem. Hamarosan jelentkezett is ná­lam számos olyan zsidó, aki Wallenbergnek köszönhette az életét. Most végre leróhatták hálájukat: megalapították a he­lyi Wallenberg-bizottságokat, minél több politikus, szenátor és kongresszusi képviselő be­vonásával. Hiszen Wallenberg hőstettei közvetlenül össze­függtek egy amerikai akcióval. 1944-ben, miután a zsidók tö­meges kiirtása nagy vonalak­ban ismeretessé vált, Roose- velt elnök utasította a War Refu- gee Boardot, hogy kövessen el mindent legalább a magyar zsi­dók megsegítésére, lévén hogy őket csak ekkor kezdte fenye­getni a „végső megoldás". Amerika azonban hadiállapot­ban volt Magyarországgal, s ezért egy semleges országbéli személyiséget kellett közbeik­tatni. Az USA svédországi nagykövete, Hershel Johnson ekkor személyes ismerőséhez, az ifjú Raoul Wallenberghez fordult, és megkérdezte, hajlan­dó lenne-e vállalkozni erre a veszélyes feladatra. Wallen­berg igent mondott. Tetteivel egyébiránt Roosevelt elnökre is dicsőséget hozott. Az általa megmentett zsidók között volt Thomas Lantos, ek­kor már Kalifornia kongresszusi képviselője és felesége, Anette is — most mindketten csatla­koztak a kaliforniai Wallenberg­n Ősföldrajzi atlasz A Föld ősföldrajzi atlaszát készítik elő az MTA Földrajztu­dományi Kutatóintézetben. A várhatóan augusztusban meg­jelenő munka nagy segítséget adhat az éghajlat megváltozása következményeinek előrejelzé­séhez. Magyar, német és szov­jet tudósok vállalkoztak arra, hogy rekonstruálják az elmúlt 100 ezer év egyes stádiumai­nak éghajlati és növényzeti vi­szonyait az északi félteke terü­letére. A kiadvány angol nyel­ven egy időben jelenik meg Budapesten, Frankfurtban és Moszkvában. Görög katolikus gimnázium Görög katolikus gimnázium engedélyezési okiratát írták alá szombaton Hajdúdorogon. Andrásfalvy Bertalan művelő­dési és közoktatási miniszter példaadónak nevezte azt a köz- megegyezést, amelynek ered­ményeként szeptembertől 60 diák kezdheti meg tanulmányait abban a görög katolikus gimná­ziumban, amelynek a létreho­zását a város lakói kezdemé­nyezték. Múzeumok a Dráva mentén A barcsi Dráva Múzeum igyekszik jó kapcsolatot kiépíte­ni a folyó mindkét partján föllel­hető múzeumokkal. Leguttóbb a Drávaszögben fekvő Kopács község (Horvát Köztársaság) természetrajzi múzeumának szakembereivel tárgyaltak a közös munka lehetőségeiről. Tervezik, hogy a kopácsi mú­zeum segítségével Barcson is létrehoznak egy, a táj ősi és mai képét bemutató természetrajzi gyűteményt. Reggel aTv2-n Tegnap reggel 6 órától műsort sugárzott a Tv2 csatorna, a ko­ránkelők a Napkelte adását fi­gyelhették. A „kettes” vezetői azt szeretnék, hogy a tévéné­zők megismerjék a hajnali prog­ramot, ezért egy hétig minden reggel, más délutáni műsorok rovására teremtenek adásidőt a Napkeltének. bizottsághoz. A New York-i Wallenberg-bizottság vezetője a svéd Lena Kaplan asszony lett; ehhez a bizottsághoz Moy- niban szenátor felesége is csat­lakozott. Azt terveztem, hogy nemzetközi bizottságot alapí­tok a Raoul Wallenberg körüli igazság kiderítésére, minél több illusztris személyiség részvételével, hátha ezáltal mégiscsak sikerül hatni a szov­jet vezetőkre. Wallenberg édes­anyja, akivel állandóan kapcso­latban voltam, három nemzet­közi tekintélyű svéd személyi­séget javasolt e célra: Hannes Allgren Nobel-díjas tudóst, Tage Erlander miniszterelnö­köt, és a Wallenberg-kutatáso- kat elindító Nana Schwarz pro­fesszor asszonyt. A Hitler elleni merénylet har­mincadik évfordulója alkalmá­ból az Ellenállók Szövetsége (ennek a szervezetnek én va­gyok az alelnöke) elhatározta: javasolni fogja a norvég parla­mentnek, hogy jelölje Nobel-díj- ra Raoul Wallenberget. Albert Guerisse, az Internacionálé el­nöke megszerezte a tervhez a Nobel-díjas René Cassin támo­gatását. De Oslo ragaszkodott ahhoz, hogy előzőleg egyértel­műen tudjuk bizonyítani: Raoul Wallenberg még életben van. Másfelől nyilvánvaló volt: ha hamarosan nem történik vala­mi, akkor Wallenberget már aligha találhatjuk életben. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents