Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-22 / 144. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 1991. június 22., szombat FEKETE ISTVÁN EMLÉKE Gölte szülötte a világhírűvé vált író több mint húsz éve távozott el. Szelleme azonban itt van közöttünk a természetben: a madarak énekében, a nádasok suhogásában, a baglyok huhogásában, a gólyák kelepelésében. írásai utat mutatnak önmagunk megismeréséhez, a természet és az emberek szeretetéhez. az ifjúság neveléséhez. Fekete István világa a göl- lei századeleji paraszti élet, az emberek megbecsülése és szeretete, ötvözve a természettel, amely körülvette. Müvein keresztül e tiszta és nemes érzés tárul az olvasó elé. Könyveit eddig kilenc nyelvre fordították le. Szinte nincs is müve, melyben meg ne említené haláláig szeretett szülőföldjét és barátait: Deres Lacit, Berta Jancsit, Esküdt Ernőt és a Puska gyerekeket. 1970 nyarán egyhónapos külföldi tartózkodásról hazatérve pihenés nélkül kezdett el dolgozni. Június 22-én este még munkavázlatán dolgozott, s a maga ültette rózsákat öntözte a kertben. Hajnali háromkor érte a harmadik, végzetes szívroham. Azon a szomorú napon érkeztem haza Jugoszláviából. Amikor Kaposváron leszálltam a vonatról, több középületen, így a megyeházán is láttam a félárbócra eresztett fekete zászlót. Egy idősebb bácsitól kérdeztem: mi történt? „Sajnos fiam meghalt Fekete István író, akivel én együtt jártam a polgáriba"— mondta. Az író özvegye tavaly sok vendéget fogadott az évfordulón. Az özvegy tőlem azt kérte, hogy göllei földet vigyek a farkasréti sírra, mint 1970. június 25-én Álmos László vb-titkár. „A férjem végtelenül szerette a természetet. az állatokat, a növényeket. de szülőföldjénél, Göllénél drágábbat, szere- tetre méltóbbat nem ismén."— mondta. Fekete István ezt írta: „Ha mélyen magamba nézek, szeretetem határtalan határát egyetlen szó fejezte ki, egyetlen régi-régi szó, amiben élők és holtak benne voltak, s ez az érthetetlen, de nekem mindent jelentő szó mondta ki, hogy GÖLLE. " Bodó Imre Isten, segíts a további utamon is A megélt történelem közvetett részesei lehetünk azoknak a fennmaradt naplóknak, naplótöredékeknek, hangulatjelentéseknek és tábori lapoknak olvastán, amelyek bepillantást nyújtanak a kaposvári 10. könnyű tüzérezred doni drámájába. A „bűnös nemzet” bélyegétől nagyon nehéz megszabadulnia a lelkeknek; a hozzátartozókat, az ismerősöket, a barátokat pedig megszólítják az áldozatok. Sartre, Temetetlen holtak című drámája elevenedik meg előttem, amikor Papp Árpád és Szili Ferenc Kapóstól a Donig című közös munkáját olvasom. A távoli Oroszországban hányán pusztultak el értelmetlenül? Hol domborulnak sírjaik? Jut-e rájuk az emlékezet virágából? Papp Árpád 1963-ban kezdte el írni Duna-Don siratóját, amit egy évvel később fejezett be. A nagylélegzetvé- telü mű élen járt a hallgatás megtörésében. Beszélni kell róluk, a doni áldozatokról. Akik: Földben, víz, hó alatt, mégis temetetlen Földben, víz, hó alatt, fekszünk siratatlan ...— írja a költő, idézve a gyötrelem vízióját: Duna, Don habjai mind elvéresedtek... Szili Ferenc bukkant rá a Somogy Megyei Levéltárban az egy kötegbe összegyűjtött második világháborús dokumentumokra, azokra a naplókra, naplórészletekre, hangulatjelentésekre és tábori lapokra, amiket megőrzött az idő, hogy emlékeztessenek azokra, akik húsz-harminc évesen azokat írták. 1942. május 30 és június 5 között indultak a keleti hadszíntérre a kaposvári vasútállomásról a 10. könnyű tüzérezred katonái. A naplók első lapjai szinte egy színes útibeszámolóval vetekszenek, hála a jól működő tábori postáknak, nagyon sokan fogtak tollat, hogy üzeneteieket eljuttassák haza. A hangulatjelentések kezdetben csupa lelkesedésről beszélnek, majd az álhírek terjesztőit félemlítik meg. „Hogy nagyon ne unatkozzunk, egyik este bementünk a várost megnézni. Egy alkalommal moziban voltunk. Egy német propaganda filmet játszottak és valami Rin-tin-tin félét...” Június 16-án, tíz nappal később a napló írója szinte részvét nélkül jegyezte le: „— Itt azt a rémhírt hallottuk, hogy a komáromi rohamütegnek 70 százalékos vesztesége van. Hogy hol és milyen körülmények között csinálták, arról nem szól a rege." „Isten, segíts a további utamon is!" — kiált föl nem sokkal később a napló írója, és ahogy közelednek a Donhoz, közös nagy temetőjük helyszínéhez, komorodik el a beszámoló. Egy augusztus 10-én kelt naplóban olvastam: „— Borzasztó helyzet, egy pillanatra nem tudtuk, mit csináljunk." Károly Ferenc, a túlélő, versben fogalmazott: Látod-e Uram, élő keresztedet? S ahogy integettek lehullva a hóba a megfagyott kezek? A vaskos levéltári forrásból munkaszolgálatosok levelei, naplói is előkerültek. Ezekből is válogatott Szili Ferenc. A Kapóstól a Donig című kötet teljes terjedelmében ugyan csak most kerülhetett az olvasó kezébe, korábban a diákok történelemszemléletlének alakítását segítve gondoskodott a levéltár a dokumentumok közreadásáról az Iskola és levéltár sorozatban. Várható volt, hogy a dokumentumok válogatója nemcsak előszóban szól az olvasóhoz, hanem azok tanulságát is megosztja velünk, úgy, ahogy elkezdte az előszóban: „— A doni tragédiát nem lehet csupán katonapolitikai eseményként felfogni, ezért az íróknak, művészeknek és a történészeknek egyaránt kötelességük, hogy a maguk eszközeivel segítsék a megtisztulást, a helyes történelmi konzekvenciák levonását, mind az egyén, mind a társadalom jobb közérzete érdekében. ” A kötetet a Művelődési és KözoktaRomulus a kénytelen kényúr Az alapkérdés a következő: adva van egy diktatúra, mit kezdjünk vele? És mit kezd velünk? Egy diktatúrától szenvednek, némelyek egészen a belehalásig. (Ármány és szerelem). Szokás még benne megfigyelni és megfigyelve lenni (Tévedések vegjátéka), továbbá titokban gyűlölni és ellenállni. A diktatúrában a többségnek diktálnak, nekik világos afeladatuk: megpróbálni atúlé- lést. De mi van azzal, aki jóember létére jut uralkodáshoz? Jó császárként enyhíthetné a rendszerből adódó konfliktusokat. Amikor Spurius Titus Mamma lovassági prefektus világgá kiáltja (majdnem): Gyalázatos császárod van Róma! — nem is sejti, hogy mekkorát bókol ezzel Romulusnak. Hiszen Romulus régen tudja, császárként csak gyalázatosnak szabad lenni. Tehetetlennek, hogy az állapotok mind „áldatlanabbá” váljanak: gonosznak, hogy az emberek mihamarabb meggyülöljék a császárt, mert így azt is gyűlölik majd, amit megtestesít. Romulus nagyra tartja ugyan legrendesebb elődjét. Marcus Auréli- ust, amiért az igyekezett jó császár lenni, de tudja, nem ez a járható út. A jóság és a császárság fogalma összeférhetetlen. Valamennyire persze lehet enyhíteni a szorítást Jelenet az előadásból személyes „charrrfe'-mal, de az csak arra jó, hogy meghosz- szabbítsa a rendszer létét. Hiszen később érik meg az emberekben a gondolat a változtatásra. Romulus minden tisztelete mellett inkább megmarad a maga megoldásánál: nincs mese! Mint jóérzésű, született demokrata, császárként meg kell szüntetnie a birodalmat. Gonosz nem tud lenni, ezért inkább nem csinál semmit — de azt következetesen „teszi”. Amikor kiadja magának a jelszót, — Róma bűnös, tehát pusztulnia kell, — részben a diktatúra iránti személyes ellenszenv, részben a „politikai belátás" vezeti. Dürrenmatt hőse „halálra szánta magát” is, ettől remélve jogot, hogy ítélkezhet egy birodalom fölött. Valószínűleg tudja, hogy amit tesz, az is csak félmegoldás, hiszen támad majd Róma helyett más birodalom, de az már mások gondja legyen. S lesz is, még mielőtt megszületne a következő, már van aki azt is megfúrná. A másik tyúktenyésztő, Odoaker, kínjában még azt is fölajánlja Romulusnak — mivel neki már van tapasztalata ebben — tegye hidegre az alakulófélben lévő germán birodalmat is. Dürrenmattnak e komédiája is-éppúgy mint a többi darabja — az Egész kilátástalanságá- ról beszél. Mégis röhögünk a Gyuricza István és Csapó György (Fotó: Kovács Tibor) arcúsága azonban csak az egyik erénye az előadásnak. Ennél sokkal fontosabb, hogy ebbe a dürrenmatti művilágba egyszercsak betör a valóság. Szépek az eszmék, némelyik igaz is mint Romulusé: Rómának bűnhődnie kell, de egy határon túl már ez is csak szöveg. A valóságot a műkereskedő szolgái jelentik, akik lemute- rozzák, majdhogynem megverik a császárnét, s a betörő germán hadsereg, akik automata fegyvereikkel válogatás nélkül lőnek, a valóság a vér csordogálása... Ma nem jelképekre, finom érzékeltetésre van szükség - érezteti Mohácsi rendezése. Ahhoz, hogy valamit megérezzen a kitolódott ingerküszöbű hallgatóság, töltényhüvelyeknek kell pattogniuk a fejük mellett a széktámlákon. A „világarc” Gyuricza István alakítása egy kitűnő előadást segített hozzá a megérdemelt sikerhez, s a többiek közül is mindenki maradandót nyújtott. Molnár Piroska császárnésebb mint az igaziak, Kulka János igen jó mint mindig, s Csapó György mélák kamasz bizánci császára telitalálat. A dramaturgiai munkák Eörsi István és Mohácsi jános, a jelmez Cselényi Nóra, a díszlet Khell Zsolt, a zene Fuchs László érdeme. Az előadást a jövő évadban láthatja folyamatosan a nagyközönség. Nagy László PAPP ÁRPÁD - SZILI FERENC KAPÓSTÓL szerzővel együtt—akinek nem kenyere a kétségbeesés — s aki legbelül reménykedik még az Ész Megjövetelében. A darab igazi groteszk, a Csiky Gergely színház előadását viszont már kevésbé érezzük annak. Talán mert a színpadon jóval árnyasabbak lettek a személyiségek, kidolgozottabbak a viszonyok, mint általában a groteszknél és Dür- renmattnál szokás. Mohácsi János Romulusa például sokkal emberebb (értsd: hús-vér), esendőbb Dürrenmatténál. Ez a Romulus elbőgi magát amikor a lányától búcsúzik, győzködi a szerelmeseket, hogy egymást szeressék ne az államot: „Az állam akkor nevezi csak magát hazának, ha áldozatot akar fiaitól”, szereti a rabságból hazatért Aemiliánust, annak ellenére, hogy az — megértve a császár okait - rö- vidlátóan mégis visszaáll a császárgyilkos udvaroncok közé, s ezzel mintegy minősíti is magát. Mert igaz, hogy Róma megbecstelenített áldozata ő, de hibás mert nem tudja ezt. Aszínész — Dunai Károly — beszólásaitól („én a helyedben a gyerekeket küldeném a frontra’) lesz még nyilvánvalóbb a legyőzött hős; a maga sértődöttségével a legidegesí- tőbb ember. A szereplők saját tási Minisztérium anyagi támogatásával a Kráter Kiadó jelentette meg. A kötet a Somogy Megyei Levéltárban vásárolható meg. Horányi Barna DONIG
