Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-15 / 138. szám
1991. Június 15., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 CSERNÁK ÁRPÁD Titkos levél Az emberi kapcsolatokban áramlás, hullámzás keletkezik. Ha eddig sikerült elsimítani az ellentéteket, azok a Halakban kiéleződnek. Harris Koch: Az év ritmusa 1973 februárjában, nem sokkal azután, hogy a Halak jegyébe léptünk, felkeresett egy fiatal tanárnő, hogy elvállalnám-e az iskolájukban egy szavalóverseny zsűrizését. Elvállaltam. Az iskola egy kis faluban volt, ahol annak idején egyik legnagyobb költőnk is élt. A tanárnő elmondta, hogy tiszteletdíjra ninös pénzük: szegény az eklézsia, de á gyerekek flágydh örülnének, ha maguk között láthatnának. Arra is megkért, hogy a sZáVálő- verseny — és annak értékelése — után beszélgessek a gyerekekkel, feleljek kérdéseikre, s — engedel- memmel — ezt a beszélgetést felvenné magnóra, mert ő a rendezvényeikről szokott anyagot küldeni a megyei rádiónak. Ebbe is beleegyeztem, mondván, hogy nincs titkom senki előtt, és gondolván, hogy amit mondok, azt bárhol, bármikor vállalom. P Ijött a verseny napja. Elutaztam a faluba, a tanárnő végigvezetett az iskolán, elbeszélgettem néhány gyerekkel, megmutatták szép rajzaikat; jól éreztem magam a nagy költő gyereklelkét idéző falak között. A szavalóverseny annak rendje és módja szerint lezajlott, sok ijedt és sok lelkesen csillogó szemmel, nehezen értékelhető versmondással, de mindenképp dicséretes és derék igyekezettel. Kiosztottam a díjakat és a virágcsokrokat, egy fiatalember fényképeket készített, röviden beszéltem a látottakról—hallottakról, én is elmondtam egy verset három különböző felfogásban, aztán vártam a kérdéseket. Sikerült felszabadult, jó légkört teremtenem, mert egy pillanatig sem volt feszengő csend — mint általában ilyenkor —, hanem eleven, bizalommal teli hangulat alakult ki; záporoztak a kérdések. Igaz, eleinte közhelyszerű kérdések, pl.: mikor határoztam el, hogy színész leszek? Miért lettem színész? Mik voltak a legkedvesebb szerepeim?... Ezekre röviden, néhány mondatban válaszoltam. Aztán az egyik sarokban álló feltűnően szép, nyurga kislány ezt kérdezte: — Kik a jjéiőaképei? — É* ftiáf jő kéfdés véli! feffe hefh lehetett sztereóiig választ adhl. Klfesit gondolkodtam, aztán hangöSah folytattam a gondolkodást: — Hát, nagyon sok ember van, volt; élők és holtak, olyanok, akiket ti is ismertek, és olyanok, akiket nem ismerhettek; olyanok, akiket tisztelek, becsülök, szeretek, nagyra tartok: Lati- novits Zoltán és Laurence Olivier; József Attila és Csehov, Dosztojevszkij és Kafka; Balczó András és Oláh Andor barátom; Henry David Thoreau és Karl Jaspers... és sorolhatnám; biztos, hogy kapásból fel tudnék itt száz nevet sorolni, de hát ennek nem lenne semmi értelme... Példakép? Az valami több... Nem, nem jól mondom; nem több - más... Ezt csak érzem, de nem tudom pontosan megmagyarázni. Példakép? Jézus Krisztus és Gandhi. K ■ J^ülönös morajlás hullámzott végig a termen. Mindenki egy picit megmozdult, mintha váratlanul meglökték vagy rajtakapták volna valamin őket; és — akarva-akaratlan — valami hangot hallattak: a megelégedettség vagy a megrökönyödés, az értetlenség vagy a rémület hangját. Pedig én nem azért mondtam, hogy ilyen hatást váltsak ki, nem akartam senkit meghökkenteni; csak egyszerűen így gondoltam. És így gondolom ma is. — Gandhiról még csak hallottam, sőt egyszer olvastam is róla valamit, de Jézusról semmit sem tudok — mondta a kislány. — Igen, hát volt idő, és sokan úgy gondolják, még mindig ilyen időket élünk, amikor tilos volt ilyesmiről beszélni. így volt, amikor én annyi idős voltam, mint ti most. Azóta rájöttek, hogy a Biblia Ismerete hozzátartozik az általános műveltséghez, és hogy a képzőművészet és az irodalom jelentőé része őfthetetléh e nélkül... — És a Bibliához hogyan lehet hozzájutni? — érdeklődött a kislány. Elmondtam a lehetőségeket. Mások is kérdezgettek; gyerek is, tanárok is, szülők is. Jó beszélgetés kerekedett. Egészen felvillanyozódtam. Úgy éreztem: ma csináltam valamit. Valami hasznosat. És külön öröm volt szá- momram, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül. Nem is vonattal mentem haza, hanem repültem. Néhány nap múlva — pontosan: március 6-án — levelet kaptam a tanárnőtől: „Kedves Árpád! Szeretném még egyszer megköszönni, hogy egy kedves délutánnal ajándékoztál meg minket. A gyerekek szeretettel emlékeznek Rád. Egy kislány levelét el is küldöm. Mások is írtak volna, de nem vártam meg, mert igyekeznem kell, hogy minél előbb megkapd a „híreket". Sajnos, Árpád, baj van. Úgy gondoltam, hogy nem lesz semmi következménye annak, hogy Te Jézus Krisztusról beszéltél, de a magnószalagot lehallgatta a dirink, s ő rohant tovább... Először a helybeli pártszervezet tárgyalta meg az „ügyet" (Uttörőrendez- vényen ellenagitáció!"— ez lehetne a címe témájuknak), majd a csapatvezetőség az (egész tantestület) előtt vontak felelősségre, hogy én mint csapatvezető stb. miért nem szóltam... De a dirim annyira megijedt, hogy a járásra is elrohant, s ott a pártbizottságon és a műv. osztályon is előadta a dolgot. Az egész magnófelvételt legépelték — több példányban —, s küldik X megyének, a SZÍNHÁZNAK stb. ÁrpádI Ne haragudj! Én igazán nem akartam Neked kellemetlenséget! Nagyon-nagyon bánom, hogy Így történt... Hiába mondtuk, hogy Te se akartál ellenünk beszélni— Tolnay Klári is említette a tévében, hogy egy lakatlan szigetre a Bibliát vinné —, de nem hittek nekünk. így félek, hogy a napokban leküldik Hozzátok is az anyagot, s beszélnek Veled! Kérlek, bocsáss meg mindenért. Nem kellett volna a magnófelvételt megmutatni (nem gondoltuk, hogy ez lesz a következménye), nem kellett volna Téged ilyen ügybe „belerántanunk". Talán jó lenne, ha előbb beszélnél Te a vezetőiddel (igazgató, pártt.), hogy ne legyen kellemetlen a levél után. Nekem nem szabad tudnom arról, hogy ez lett a következmény — csak titokban súgták meg —, mert még a „döntést" nem hozták nyilvánosságra. Nagyon-nagyon sajnálom. Szeretettel üdvözöl: . K. É. Árpád! S én most lettem párttag! (könyvem is van.)" M r ásnap hivatott az igazgatóm. Izgatott volt és sápadt. Fel-alá járkált az irodájában. Tulajdonképpen szeretett ő engem, de úgy érezte, neki is nagy baja lehet ebből a dologból. Éppen most, amikor kilátásban van a pesti szerződés. — Ülj le—mondta fogai közt szűrve a szót. Leültem. Minél idegesebbnek láttam igazgatómat, engem — érthetetlen módon — annál nagyobb nyugalom szállt meg. — Miket beszélsz te a nagy nyilvánosság előtt? Gondolom, tudod, miről van szó. — Bólintottam. — Nem tudsz gondolkodni, mielőtt beszélsz? — Dehogynem. Hát éppen azért mondtam azt, amit mondtam — feleltem. — De nem kell mindig kimondani azt, amit gondol az ember. — Szerintem ki kell. — Te tiszta őrült vagy! Hát mit akarsz te?! Facipőben járni körbe-körbe a börtönudvaron? Neked két gyereked van! ■^^■allgattam kétségbeesett igazgatómat, de már nem értettem, hogy mit mond. Eszembe jutott a hegyi beszédből ez a részlet: „Boldogok lesztek, mikor titeket szidalmaznak, háborgatnak, és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek énérettem.” Es most pontosan ezt éreztem, és—valószínűleg—elmosolyodtam. Hirtelen csend lett. Már csak az „ítélet” volt hátra: — Fél évre eltiltalak minden külső szerepléstől és jutalmazástól. — így aztán ugrott a Jászai-díj is, amire akkor voltam először—és utoljára—felterjesztve. Pedig előző évben még ilyen leveleket kaptam: „Kedves Csernák Elvtársi A KISZ ... megyei bizottsága elismerését fejezi ki Önnek abból az alkalomból, hogy elnyerte az ez évi KISZ Nívó-díj II. fokozatát. Kérjük, művészi munkájával, közéleti tevékenységével támogassa a jövőben is megyénk ifjúsága esztétikai, erkölcsi-politikai nevelését. Munkájához sok sikert kívánunk. Elvtársi üdvözlettel: (Pecsét, aláírás) A KISZ MB első titkára” Tessék! Lám, milyen apróságokon múlhatnak nagy dolgok! Vagy milyen nagy dolgokon múlhatnak apróságok? Nem tudom, hol van a fejjel a falnak menés és a megalkuvás határa. A BÉKELOVAS Olasz-művészek a Szépművészeti Múzeumban Egy világhírű szobrász és egy nem kevésbé híres festő küldte el névjegyét Olaszországból Magyarországra, a Szépművészeti Múzeumba. Az olasz kultúrális napok rendezvénysorozatának kiemelkedő eseményeként két egymás melletti teremben nílott meg a két olasz művész kevés, de annál jelentősebb alkotását felsorakoztató kiállítás. A két művész — Venanzo Crocetti és Giorgio Morandi — huszadik századi klasszikusok, akik megőrizték függetlenségüket az újabb és újabb divatos irányzatoktól. A művész jelenlétében megnyitott Crocetti kiállítás mindössze egyetlen műre koncentrál, és ezt a hozzá készült rajzok, tanulmányok, szoborvázlatok, övezik. Ez a klasszikus szépségű Ifjú békelovas 1987-88-ban alighogy elkészült, már bejárta a világot. Hiroshima, New York, Leningrád, Moszkva, Strasbourg után érkezett hozzánk, s innen utazik tovább Párizsba, Londonba, Rómába. A szőlőlevéllel és szőlőfürtökkel feldíszített ifjú és szelíden legelésző lova az olasz reneszánsz hagyományait felelevenítő alkotás. Alkalmas arra, hogy a béke gondolatát szimbolizálja. „ Történelmi pillanatban érkezett meg Venanzo Crocetti alkotása Budapestre — üdvözölte az Ifjú békelovast Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. — Akkor amikor az ország könnyűnek aligha mondható búcsút vesz a világot kettéosztó katonai tömbrendszerektől... Még néhány hét, és elhagyja az ország területét az utolsó idegen katona. S íme, az Apokalipszis lovai helyett megérkezett a béke lovasa. ” Giorgio Morandi művészetének nem ilyen direkt módon van aktualitása. Zaklatott korunkban az állandóság, a nyugalom az egyszerűség képviselője ő. Miközben sikert sikerre halmoz — Párizsban, Rómában, Braziliában, a Velencei Biennálén — bolognai magányában festi az igénytelen tájat, az egyszerű edényekből, kdonyhai eszközökből összeálló csendéleteket. „A köznapi tárgyak oktatnak az egyszerűségnek a létezés magasabb minőségéről szóló és ugyanakkor a művészet egész titokzatos pompáját is létrehozó formáira" —vallja a művész. Akinek negyven olajképével találkozni igazi művészi élmény. K. M. Aszófói látogatás Gerencsér Miklósnál „Főállásban”: nyugdíjas újságíró Régóta izgatott, hogy mit csinálhat aszófői magányában volt kitűnő újságíró kollégánk, ífóbarátunk, Gerencsér Miklós. Évtizedeken át, mint a Nép- szabadság főmunkatársa járta a magyar vidéket. Legjobban Győr, a Rába part, a Hanság, Szigetköz, Sopron környéke, a rábaközi, a bakonyi, balatoni táj nőtt a szívéhez. Szerette azonban a Dél-Balaton nyüzsgő életét, Somogyot is. Fizikailag már távol van a napi történésektől. „Főállásban” már nyugdíjas újságíró. Azonban lankadatlan szorgalommal ír, kutat, levéltári anyagokat böngész. írásai manapság ritkán jelennek meg. — Barátok, ismerősök azért gyakran megkeresnek itt, Aszófőn. Időm legnagyobb részét itt töltöm, még télen és ősszel is — mondja. — Több mint 20 köteted jelent’ meg eddig és jónéhány színpadi művedet mutatták be színházak. — Elkészült egy mai témájú drámám, de Ady Endréről szóló drámámra sincs régóta vevő-színház. Fiókban van egy korábbi regényemnek, a Szívrablónak folytatása, dolgozom történelmi témákon is. Van, amiről még a legjobb barátoknak sem mesélek. Közben festegetek, főként balatoni hangulatokat. Gerencsér Miklós a 70-es években vett meg egy régi parasztházat, amelyekben még jobbágyok is éltek. Ezt hozta rendbe saját két kezével. Az istállóból fürdőszobát, a padlásból manzárdot alakított ki. Itt dolgozik leginkább. Az erkélyről rálátni a füredi öbölre, a Tihanyi-félsziget hátsó részére és keskeny csíkban idevillan a sajkodi öböl is. A kert sarkában impozáns kőasztal. Széchenyiről István asztalnak nevezte el. Mögötte Nagycenkről származó borostyán díszük. Van a kertben fenyő Szigetközből, rózsák Győrből és környékéről, virágok Pannonhalmáról és sokféle fa-növény egész Dunántúlról. így emlékszik a most eléggé magányos író kedvenc vidékeire, településeire. Az eddig Gerencsér Miklós tollából megjelent huszonnégy kötet és öt dráma jelentős írói teljesítmény. Ekkor még nem szóltunk a lapokban megjelent riportjairól, tanulmányairól, novelláiról, bátor hangvételű elemző cikkeiről. Gerencsér Miklós Győrben, Veszprémben, a Balaton mentén dolgozó kollégák többségét személyesen ismeri. Érdeklődik munkájuk, életük iránt. Hadd kívánjak neki valameny- nyiünk nevében gazdag alkotó napokat az aszófői magányban, s újabb munkáinak mielőbbi nyilvánosságot. Cseresznyék István
