Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-01 / 126. szám

1991. június 1., szombat SOMOGYI HÍRLAP SPORT 15 KÖVETKEZIK AZ MTK-VM Hatszázezerért játszanak Siófokon Hatalmas csatára van kilátás ma a Balaton-partján: a Siófok! Bányász a 1 Utóbbi hetekben je­lentősen feljavult MTK-VM csapatát fogadja 17 órakor. Az utolsó két fordulóban mindkét együttes győzött (a somogyiak először Siófokon nyertek a Pé­csi MSC ellen 1-0-ra, majd kö­vetkezett a nagy visszhangot kiváltó kispesti diadal, míg a vendég MTK-VM két hete a Debreceni VSC-t „gázolta el” 7-1 -re, utána pedig a Szeged elleni 2-0-ás siker követke­zett). A mai találkozó nagy kér­dése tehát az, hogy melyik csapat tudja folytatni a meg­kezdett győzelemsorozatát. Mi bízunk abban, hogy a Vere­bes-legénység a Debrecen és a Szeged ellen ellőtte összes puskaporát, s így a találkozó végén a hazai játékosok - no meg persze híveik-örülhetnek majd. Mondjuk mindezt annak el­lenére, hogy nem éppen biz­tató előjelekkel készült a Siófok a mai összecsapásra. A Bp. Honvéd elleni találkozó bizony alaposan megtizedelte a csa­patot. Czigány és Herczeg sé­rülése miatt nem lehet ott a pá­lyán, de ugyancsak kérdéses a játéka Meksznek, Szabó Bélá­nak, Varsányinak, Kámánnak és Kirchmayernek. Varga Ist­ván vezető edző a sok sérült miatt csak keretet tudott adni. Bíró és Hon/áth Gy. (kapusok), Kolovics, Zare, Olajos, Szabó B., Keszeg, Ozsváth, Varsányi, Somogyi, Zsadányi, Meksz. Kámán, Födüi, Sprecsak, Páli (mezőnyjátékosok). A két csapat eddig összesen 11 alkalommal játszott egymás ellen bajnoki mérkőzést, és a siófokiaknak még egyszer sem sikerült nyerniük! Az egymás elleni mérleg: hat MTK-VM győzelem mellett öt döntetlen. Éppen itt az ideje hát, hogy végre megszakadjon ez a rossz sorozat... Egyébként mint megtudtuk, a siófoki játékosok a bajnok Honvéd legyőzéséért fejen­ként ezer márkának megfelelő összeget kaptak, azaz mintegy 45 ezer forinttal lettek gazda­gabbak. Különben a csapat idegenbeli győzelemért 500 ezer, döntetlenért 300 ezer, hazai sikerért 600 ezer, döntet­lenért pedig 100 ezer forintot kasszírozhat. (Vereségért ter­mészetesen egy fillér sem jár.) Úgyhogy Fodoréknak igazán érdemes lesz hajtaniuk a mai találkozón... Mint Varga Istvántól megtud­tuk, a hátralévő három mérkő­zésen már nem szeretne ki­kapni a Siófoki Bányász. A baj­noki pontvadászat végére sze­retnék elérni — vagy túlszár­nyalni—a30 pontot, azaz lega­lább 50 százalékos teljesít­ménnyel zárni az évet. Jelen­leg 27 pontnál tartanak, s ha si­kerülne begyűjteni a nagyhírű MTK-VM skalpját, már csak egyetlen pontocska hiá­nyozna... -F­Minden kérdés eldőlt(?) A fehér mezes Nagyatád a somogyi megyeszékhelyen is ma­gabiztosan győzte le a Kaposvári Textiles SE csapatát. (Fotó: Kovács Tibor) Lassan a vége felé közeledik az idei megyei I. osztályú lab­darúgó “ bajnokság. Már csak két és fél hét — három forduló —, és vége az 1930/1991. évi bajnokságnak. Nagy lett az Atád Nem kell hozzá túl nagy bá­torság, hogy leírjuk: a bajnoki címtet már nem lehet elvenni a Nagyatádtól. Három fordulóval a zárás előtt hat pont az atádiak előnye az őket üldöző Balaton­szentgyörgy előtt, azaz most vasárnap jogosan készülhet­nek bajnokcsapatot ünnepelni. Ha a Marcali Honvédtől akár­csak egy árva pontot is elvesz­nek, máris az atádiaké az ara­nyérem. Márpedig erre minden esélyük megvan, hiszen a Ri- nya-parti kisvárosban kerül sor a találkozóra. A nagy kérdés inkább az, hogy a már bajnok­nak tekinthető Nagyatád ho­gyan szerepel majd az utolsó fordulókban, s vajon sikerül-e a csapatnak a bűvös félszáz pont közelébe kerülni. Kié lesz az ezüstérem? Éles, kiélezett harc várható az ezüstérem megszerzéséért a Balatonszentgyörgy és a Marcali Honvéd között. A Bala- ton-partiak vannak lépése­lőnyben, hiszen egy ponttal többet gyűjtöttek eddig marcali ellenfelüknél, és a gólarányuk is sokkal jobb. No meg az is a Balatonszentgyörgy mellett szól, hogy a hátralévő fordu­lókban míg ők kétszer játsza­nak hazai pályán, addig a Mar­cali Honvéd ugyanennyiszer utazik idegenbe. (Egyébként a Nagyatád és a Balatonszent­györgy külön csatát vív azért, hogy melyikük szerzi a több gólt. Ebben az atádiak vezet­nek jelenleg öt góllal, de hát is­mert, hogy a szentgyörgyi fo­cisták milyen „termékenyek" otthonukban.) Öt csapat — a Fonyód, a Tab, a Somogysárd, a Csoko- nyavisonta és a Lengyeltóti— alkotja az erős középmezőnyt. Itt már nem várható nagy moz­gás; a csapatok sorsolását is­merve könnyen előfordulhat, hogy a mostani sorrend lesz a végeredmény. A mezőny második felét ve­zető három együttes, a Bala- tonföldvár, a Gyékényes, il­letve a Kaposvári Textiles SE tulajdonképpen már bizton­ságban érezheti magát. Nagy csodának kell történni ahhoz, hogy közülük bármelyik is bajba kerüljön. Ki lesz a kieső? A kiesés ellen négy csapat küzd. (Mivel a Kapolyi Honvéd időközben visszalépett, ezért csak egy együttes búcsúzik a megyei I. osztálytól, illetve még további annyi, ahány NB lll-as somogyi kieső lesz. Jelen pilla­natban pedig úgy tetszik, hogy lesz(nek) ilyen csapat(ok).) A Nagybajom és a Homokszent- györgy várhatja viszonylag bi­zakodva a hátralévő mérkőzé­seket, míg a legnehezebb helyzetben a sereghajtó So­mogyszobvan. Könnyén meg­eshet, hogy vasárnap megpe­csételődik a somogyszobiak sorsa. Ugyanis idegenben a Taszári „Honvéd-Egyetértés" SE-vel játszanak kiesési ran­gadót, s ha kikapnak, minden bizonnyal vége a „dalnak". Ek­kor két-három ponttal lesza­kadna a Somogyszob riválisai­tól, s mivel a következő fordu­lóban nem játszik, a legutolsó­ban pedig az ezüstéremre pá­lyázó Balatonszentgyörgy ott­honába utazik — ahol ugyan­csak nehezen képzelhető el egy esetleges somogyszobi vendégsiker—, minden eldőlt- nek látszik. Ha viszont most Taszáron a vendégek győzelmével érne véget a találkozó, úgy az utolsó két fordulóban hatalmas csa­tára lenne kilátás, s a legutolsó, 28. forduló végén valószínűleg a Somogyszob és a Taszári „Honvéd-Egyetértés" SE ket­tős közül venne búcsút valame­lyik csapat az első osztálytól — vagy mindkettő. F. G. A bajnokság állása 1. Nagyatád 25 21 1 3 78-12 43 2. B.szentgyörgy 25 17 3 5 73-27 37 3. Marcali H. 25 16 4 5 45-21 36 4. Fonyód 25 13 6 6 41-25 32 5. Tab 25 13 4 8 43-27 30 6. Somogysárd 25 12 5 8 41-37 29 7. Cs.visonta 25 12 4 9 36-32 28 8. Lengyeltóti 25 11 4 10 23-29 26 9. Balatonföldvár 26 7 7 12 34-42 21 10. Gyékényes 25 5 9 11 26-41 19 11. K. Textiles 26 6 7 13 27-54 19 12. Nagybajom 25 6 4 15 30-60 16 13. H.szentgyörgy 25 5 5 15 23-54 15 14. Taszár 25 5 4 16 17-44 14 15. Somogyszob 26 4 5 17 32-64 13 Tóth János az indulók között Megyei kézilabda-bajnokság Autós hegyi EB a Mecsekben A jubileumok jegyében telik el az idei pécsi verseny: 35 éves az autós hegyi Eu- rópa-bajnokság, ez a mostani lesz a 30. Mecsek hegyiver­seny, és ötödször rendeznek EB-futamot a baranyai megye- székhelyen. A verseny első íz­ben viseli a Blaupunkt nevet, mivel a német Bosch vállalat- csoportnak ez a cége vállalta a főszponzor szerepét. Az Európa-bajnokság érté­kes pontjai mellett a résztvevők az Alpok-Duna Kupáért is ver­senyeznek. Az erőpróba egy­ben mágyar, valamint osztrák országos bajnoki futam is, s ezért a hazai mellett szinte a tel­jes osztrák élmezőnnyel is ta­lálkozhatunk majd a rajtnál. Ennek megfelelően sok pi­lóta küldte el nevezését a pécsi versenyre. 10 országból 112 versenyző — 58 magyar és 54 külföldi — jelezte indulási szándékát. Érdekesség, hogy Mészáros Andrienne szemé­lyében egy hölgytagja is lesz a mezőnynek. Az idei pécsi autós hegyi EB-futamon egyetlen somogyi versenyző indul. Tóth János szereplését viszont annál na­gyobb érdeklődés előzi meg, hiszen mint már korábban be­számoltunk róla, a nagyszerű autóversenyző különböző okok miatt Magyarországon csak ezen az egyetlen verse­nyen áll rajthoz. Tóth János számára igazán jól kezdődött az év: a legelső futamon, Ausztriában harmadik lett, amely „kapásból” 12 EB pontot jelentett számára. Erre mond­ják: nem rossz kezdés... A kö­vetkező két futamon, a spanyo­lon és a portugálon azonban sérülése miatt nem tudott részt venni. Most a hét végén újra bi­zonyítani szeretné, hogy ott a helye a legjobbak között. Min­denesetre egyáltalán nem lesz könnyű dolga a Waltham Osel- lával versenyző Tóthnak, hi­szen kategóriájában, a C3-ban (nyitott versenyautók) össze­sen 14-en állnak rajthoz. Olyan ismert pilóták ellen kell felven­nie a harcot, mint például a ta­valyi és tavalyelőtti győztes spanyol Andres Vilarino vagy a korábban háromszoros Eu- rópa-bajnok Hergert Stengen Ennek ellenére ha nem rakon- cátlankodik a Waltham Osella, van keresnivalója Tóthnak. Kí­váncsian várjuk a somogyi au­tóversenyző szereplését. Az 5720 méter hosszú, 43 kanyarral nehezített abaligeti pályán ma 9 és 13, illetve 13 és 17 óra között tartják az edzé­seket. Vasárnap 9 órakor rajtol a legelső versenyautó, és vár­hatóan 14 órakor ér véget a második futam. Ezután a ha­gyományos helyszínen, a Re­metetéren kerül sor az orszá­gos bajnokság eredményhirde­tésére, este pedig az EB ünne­pélyes díjkiosztójára. (Fenyő) Engedményes vásár! Június 1-jétől 20—50 százalékig árengedmény és áralku lehetősége a nagyatádi ÁFÉSZ városi és vidéki üzleteiben: méteráruk — konfekciók — cipók — híradás-technikai termékek, hűtőszekrények, mélyhűtő ládák, gáztűzhelyek és bútorok. Nagyatádon ATÁD Aruház, Széchenyi tér Bútor- és lakberendezési Aruház, Kossuth u. AGRO-HOBBI szaküzlet, Piactér Alkalmi áruk boltja, Kossuth u. Segesd 71. sz. kisáruház Kutas 61. sz. vegyesüzlet Lábod 30. sz. vegyesüzlet Görgeteg 31. sz. vegyesüzlet Háromfa 46. sz. vegyesüzlet Somogyszob 79. sz. vegyesüzlet Várjuk kedves vásárlóinkat! NAGYATAD C3 ÁFÉSZ (113031) Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 1991. június 4-én (kedden) 14.00 órakor a polgármesteri hivatal Kossuth tér 1. szám alatti nagytermében ülést tart, amelyre minden érdeklődőt szeretettel vár. A közgyűlés előtt a képviselő-testület 1991. június 3-án 17 órakor a Kilián Gy. Művelődési Házban fórumot tart az 1991. évi végleges költségvetésről. A testület többek között megtárgyalja az 1991. évi végleges költségvetésről szóló önkormányzati rendelettervezetet; az önkormányzati intézményrendszer szervezeti és gazdasági áttekintését és a feladatok meghatározását; a vállalkozásösztönző önkormányzati vagyonkezelő szabályzatot és a belterületi útépítés négyéves programját. (113009) Női mérkőzésen: Kaposvári Tungsram - Ka­posvári Textiles 15-14 (8-9) Ld.: Németh E. (7), illetve Joó (5). A kaposvári házirangadón a három büntetőt is elhibázó és a második félidőben 16 percen keresztül gólképtelen vendé­gek ellen megérdemelt győ­zelmet aratott a Tungsram. Férfi mérkőzések: Fonyód - Segesd 29-21 (14— 10) Ld.: Zeke (11), Kocsis G. (6), illetve Balaskó (6). A hazai együttes az egész ta­lálkozón végig vezetve a nagy­szerűen játszó Zeke és Kocsis vezérletével magabiztosan nyert a gyenge napot kifogó segesdiek ellen. Kéthely - Csurgó II. 24-20 (11-7) Ld.: Bánfalvi (7), Bohár (5), il­letve Máté (8), Telkes (5). A hazai játékosok a mérkő­zés nagyrészében agresszí­van, esetenként túl keményen védekeztek. A vendég Csurgó gólhelyzetek sokaságát hagyta ki. Autósport Egy 3. hely nyomában Győrben Lutra nemzetközi rally-sprint néven rendezték meg az országos rally bajnok­ság második futamát, amelyen összesen 101 páros - köztük somogyiak - vett részt. Nagy meglepetésre a ver­senyt - akárcsak az előző for­dulóban - a Ftanga-Büki páros nyerte, megelőzve a sokszoros magyar bajnok Ferjáncz-dr. Tandari párost. A rangos és erős mezőnyben nagy örö­münkre a harmadik helyet a Vi- dimpex SE két kiválósága, az if­jabb Tóth-Gergely duó sze­rezte meg BMW 325 IX ver­senygéppel. Az igazsághoz tartozik, hogy a múlt héten a „kis Tóth” versenyautóját Né­metországban egy bizonyos Lindner úr - aki kifejezetten BMW-re specializálta magát - egy kicsit „helyrepofozta”. Nos, úgy tűnik, érdemes volt el­utazni Németországba... A másik somogyi párosnak, a Hi­deg-Kecskeméti duónak meghibásodott az autója, s így kénytelenek voltak feladni a versenyt. Ismét Kaposvári Textiles SE Már egy évvel ezelőtt kö­zölték a Kaposgépnél, hogy a Pamutfonóval közös sportházasságuk felbontá­sára készülnek. Miután a válni szándé­kozó pénze híján a „békél­tető” tárgyalások sem vezet­tek eredményre, már ebben az évben is egyedül a Pa­mutfonó éltette a klubot. Ez ügyben küldöttközgyűlésre került sora a minap, s ki­mondták a fúzió megszűnte­tését és az egyesület régi nevének visszaállítását. Jú­nius 30-án közgyűlést tarta­nak és akkor választanak végleges vezetőséget. Ad­dig Szakály Endre elnök­ként, Kaiser Béla ügyveze­tőként és Sámoly Csaba tit­kárként vezeti a Textiles klubot.

Next

/
Thumbnails
Contents