Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-10 / 107. szám

1991. május 10., péntek SOMOGYI HÍRLAP 3 A megyében a legjelentősebb villamosgépjavítók közé tartozik a kaposvári Hütő és Villamos­gépjavító Kisszövetkezet. Évente közel háromezer tekercselést végeznek. Fotó: Kovács Tibor Nyolc-tízezer családnak TEJJEGY JÚNIUS 1-JÉTŐL A RÁSZORULÓKNAK Havonta 300 forint értékű tej utalvány Június elsejétől 8-10 ezer család kap tejjegy-utalványt megyénkben. Az akció azokat a családokat célozza, amelyek nehéz anyagi helyzetben van­nak. A tej- és tejtermékek árá­nak emelkedésével fokozato­san csökkent a fogyasztás, ezért volt szükség irányított támogatásra, mely a rossz jö­vedelmi helyzetben lévő csa­ládoknak biztosítja a rendsze­res tejfogyasztást. Mint Dudák Lajos, a Megyei Önkormányzati Hivatal szoci­álpolitikai munkatársa el­mondta, a kormányrendelet három csoportba sorolta azo­kat, akik tejjegyet kaphatnak: azok, akik rendszeres nevelési segélyben részesülnek, se­gélyben részesülő gyerme­kenként kapják. Megyénkben 4000 gyermeket, közel 2000 családot érint ez a támogatás. A második csoport a rendsze­res szociális segélyben része­sülők, akik havonta kapják meg a segélyüket, Somogybán 2200-an. A hadigondozotti pénzellátásban részesülők tar­toznak a harmadik csoportba, ők 2-3 ezren vannak. A tejjegyeket az érintett réte­gek a segélyük megállapításá­nak első napjától, legkorábban június elsejétől kapják meg. A segélyezetteknek jár ez a jutta­tás, ezért nem kell jelentkez­niük az önkormányzati hivata­lokban. Június hónapban már várhatják az utalványt, melyet postán, közvetlenül vagy a szociális szolgálatok útján jut­tatnak el hozzájuk. Érdeklődni csak akkor kell a helyi önkor­mányzati hivatalnál, ha járna a tejjegy, de tévedés folytán eset­leg nem kapták meg. A jogosul­taknak havonta vagy több-hó­napra előre 20 forintos tételek­ben havi 300 forint értékű je­gyeket juttatnak el, melyet bármely kereskedelmi egy­ségnél beválthatnak. Az éppen aktuális hónapban fel kell használni az arra a hónapra szóló utalványokat, azokat visszaváltani nem lehet... T.K. Informatika Szövetség Kaposvár Megyei Jogú Vá­ros közgyűlése csatlakozott az önkormányzatok Országos In­formatikai Érdekszövetségé­hez. A szövetség célja az ön- kormányzati jogok és érdekek kollektív képviselete, védelme és érvényesülésének előmoz­dítása, valamint az önkor­mányzati működés korszerűsí­tése. A szakmai és anyagi tá­mogatásra alapítvány létesült. Növényvédő­mérnöki kamara Alakuló ülést tartott szerdán a Somogy Megyei Növény­védő-mérnöki Kamara. Elfo­gadták az alapszabályt, meg­választották a tisztségviselő­ket. A kamara jelenleg 64 tagú, de várják a növényvédő mér­nökök jelentkezését, akik csat­lakozási szándékukat a Ka­posvári Agrokernél Somogy- vári Lászlónál a kamara titká­ránál jelezhetik. INTEZMENYSORSOK Dönteni kellene végre! Kaposvár város polgármesterének írása „Még egyszer a me­gyei hatáskörű intézményekről” címmel tegnap jelent meg a lap hasábjain és a következő kérdésekben volt pontatlan. Ezek közül a legfontosabb: április 29-én a két közgyűlés tárgyaló delegációja nem jutott megállapodásra: mindössze egy emlékeztetőt készítet­tek arról, hogy a város tárgyaló bizottsága szerint mi az egyetlen lehetséges megoldás. Az intézmények sorsáról, működéséről a megyei közgyűlés—a város ajánlatának ismeretében, azt részletesen megvitatva—fog­lalt állást, több ponton figyelembe véve a város korábbi álláspont­ját és kéréseit. A levelet, amelyet a közgyűlésnek címeztünk, s amely bővebb az újságban megjelenteknél, a város polgármes­tere nem ismertette akeddi ülésen, helyette a Somogyi Hírlap ha­sábjain fogalmazta meg saját gondolatait. A megyei közgyűlés — költségvetése elfogadásakor—kényte­len volt meghozni az intézményekkel kapcsolatos döntését. Az eddig megjelent újságcikkek értelmezése helyett szívesebben vettük volna, ha a városi önkormányzat napirendre tűzi és döntést hoz az intézmények működtetéséről — mint már többször is hangsúlyoztuk — az intézmények érdekében. Somogy Megye Közgyűlése tisztségviselői nevében: Dr. Kolber István a tárgyaló bizottság képviselője Az MDF megyei választmány napirendjén Újrarendezik a koalíció sorait A megyei választmány a na­pirend kapcsán kitért a Somo­gyi Hírlap május 8-i számában megjelent kisgazda-interjúra is. Herényi Károly, az MDF megyei elnöke a választmány véleményét tolmácsolta, ami­kor elmondta: — Őszinte megdöbbenéssel olvastuk a Somogy megyei Kisgazdapárt vezetőinek nyi­latkozatát, amelyben azt állít­ják: „az MDF le akarja nyelni a Kisgazdapártot, s a kisgaz­dáknak most a függetlenségü­kért kell harcolniuk.” Nehezen tudjuk értelmezni a kijelentést, mert a „lenyelni” szó a minden­napi politikai életben nem álta­lánosan használt kifejezés. Amennyiben ez az állítás azt takarja, hogy az MDF beleszólt vagy beleavatkozott a kisgaz­dák belső ügyeibe, illetve a frakció életébe, akkor ez nem fedi a valóságot. Az MDF-nek sem módja, sem lehetősége nincs arra, hogy ezt megtegye. Természetesen ilyen szán­déka sincs. Ha ez valóban megtörténne, akkor az a Kisgazdapárt belső gyengeségét, rossz szerve­zettségét jelezné. Vélemé­nyünk szerint a Kisgazdapárt egy belső tisztulási folyamatot él át, ami átmeneti zavarokat idéz elő a párt működésében. Reméljük, hogy ez a szakasz hamarosan lezárul, s koalíciós partnerünk megerősödve, tör­ténelmi hírnevéhez méltóan vesz részt a politikai közélet­ben — mondta az MDF megyei elnöke. Egyébként a koalíción tá­madt vélt és valós repedések rendezésére jó alkalmat kínál a szombaton 10 órakor Siófokon megrendezendő „Dunántúli koalíciós konferencia”, ame­lyen a koalíciós pártok elnökei — dr. Antall József, dr. Surján László és Nagy Ferenc József — tartanak előadást a koalíció jelenéről és jövőjéről. (Lengyel) DÜHÖNGÉSEK DOMBÓVÁRON A Samax fantomsamarái A Samax Kft. cégtáblája Dombóváron, a volt Unió Ipari Szö­vetkezet székházának előcsarnokában elegánsan csillog. Megbízhatóságot áraszthatna, ha körötte nem tolongana annyi felháborodott, hangos, magából kikelt ember május 7-én, kedden, akik egymás szavába vágva kérdésekkel ost- romozzák a Samara ügyben híres-hírhedté vált cégtulajdo­nost, Samu Lászlót, aki végre rászánta magát a válaszadásra. Igaz, erre a folyosón került sor, tekintettel arra, hogy az ösz- szegyűlt 40-50 ember nem fért volna el az irodában, melynek ajtaját egyébként is egy szálfatermetü, kemény tekintetű fia­talember állja el az oda bejutni kívánók elől. A helyiek által csak „kuvasznak ” becézett férfi egykor diszkókban töltött be hasonló szerepet, s ma itt áll alkalmazásban. Samu úr megfontolt ember, nem vállal felesleges kockáza­tot. Hétfőn is, hogy kétszer ennyi ember rohamozta meg a Samax székházat, illegalitásba vonult a szomszédos Baranya megyébe, miközben a felhábo­rodott tömeg az udvaron álló Samarák hátsó szélvédőjét ki­szerelve próbálta az autókat elvinni. Az, hogy ez nem történt meg, egyedül a helyi rendőrök határozott fellépésének volt köszönhető, tájékoztatott Kustra József városi rendőrka­pitány. Samu László bizalom- gerjesztő, jól fésült ember be­nyomását kelti még, a tömegtől közrefogva, a kérdések ke­reszttűzében is. Ki nyer, ki veszít — Hadd beszéljek én, itt sok ember van, hadd mondjam én a dolgokat, — inti le a kérdező­ket. Hogy nem minden feszült­ségtől mentes ő sem, azt ide-oda ugráló tekintete és las­san teljesen átizzadt, elegáns olasz inge mutatja. — Az autónkat akarjuk vagy kérjük vissza a pénzt! Decem­ber óta hitegetnek bennünket — kiabálják többen. Samu úr egy dpssziét mutogat. — Értsük meg az egész tör­ténetet, nálunk nincs a maguk pénze, mi azt befizettük a bu­dapesti Autótrade Szövetke­zetnek. Ők nem szállítanak, nagy kapuval bezárták a Sa­marákat. Mi mondhatnánk ma­guknak, hogy várják meg, míg az Autótrade szállít, de mi nem ezt tesszük, hoztunk már be autókat Nyugat-Európából, NSZK-ból, Dániából, Ausztriá­ból. A magyarázat senkit nem elégít ki. Hol vannak ezek az autók? Itt csak harminc van, amit két hónapja mutogatnak — hangzik el többek szájából. — Nem tudhatom, hogy az Autótrade megnyeri vagy el­veszti-e a tárgyalást, — utal az egyik hölgy arra a kijelentésre, hogy a Samax beperelte a bu­dapesti szövetkezetét. — Nem tudom Samu úr azt sem, hogy a mi pénzünket bí­rósági letétbe helyezték-e vagy nem, és arról sincs tudomá­som, hogy az önök és az Autót­rade között milyen megállapo­dás van érvényben, mint ahogy azt sem tudom, hogy a bíróság nem ítéli-e meg a szövetkezet­nek elmaradt haszon címén a mi általunk befizetett összeget. — Az Autótrade egy dologra vállalt kötelezettséget, hogy ezer személygépkocsit átvesz nekünk. Ebből nyolcat kaptunk eddig,—mondta Samu László. Milyen garanciája van arra, hogy ha nem kapunk autót!? Akkor visszakapjuk a pénzün­ket? — emeli fel a hangját egy jól öltözött férfi. — Mennyi va­gyona van Samu úr? — Egymilliárd forint a va­gyonunk, 40 millió márka az éves exportunk, 370 millió fo­rint a kintlevőségünk. 113 mil­liós kártérítést követelünk az Autótradetől — így Samu László. — Én most jártam a bírósá­gon, érdeklődtem az ön va­gyoni helyzete után, és azt az információt kaptam, hogy semmiféle vagyonnal nem rendelkezik, mindent család­tagjai nevére íratott, — kontráz az előbbi úr. — Mennyi a Samax Kft. be­jegyzett törzstőkéje? — hang­zik immár a következő kérdés. — Hatmillió forint — mondja Samu László, amiből a jelenle­vők rögtön levonják a következ­tetést, hogy lévén kétszemé­lyes kft-ről szó, az üzletember­től mindössze hárommillió fo­rintot lehetne egy esetleges bí­rósági eljárás után inkasszálni. Hivatkozik ugyan arra is Samu úr, hogy székházként használt épület is a Samaxé, de mint ki­derül, a 15 millió vételárból ed­dig csak 5 millió forintot fizetett ki az Unió Szövetkezetnek. Ez itt egy cég... — Hadd mondjam tovább, hadd beszéljek én — inti le új­fent az akadékoskodókat a közrefogott Samu László. — Ez itt egy cég, ezért mi vállaljuk továbbra is, hogy a gépkocsi­kat kiadjuk akkor is, ha 112 ezer forintot vesztünk minden egyes Samarán. Jóhiszemű vagyok. — Ha ön jóhiszemű, akkor engedélyezze, hogy akik most itt vannak, módosíthassanak gépkocsitípust 1500-asról, amit nem szállítanak és nincs is 1300-as vagy 1100-as Ladára — hangzik a kérés. — Nem lehet—jön a katego­rikus felelet. — Akkor maga mégis rossz­hiszemű — szól az állítás. — Egy ember álljon elém, aki kérte már a módosítást de nem kapta meg az autót — hangzik el Samu László felszólítása. — Harmadikak vagyunk az 1300-as típusmódosításnál, mégsem kaptuk meg az autót! Itt van 30 kocsi, miért nem haj­landók kiadni? Hiába megy az ember a rendőrségre, a bíró­ságra, senki nem tesz semmit — legyint elkeseredetten az ország másik feléből, Miskolc­ról kocsiért már harmadszor ideutazó férfi. — Voltunk a bíróságon , most is onnan jövünk. Azt mondták, tárgyalás tárgyalást ér, minden keddi nap a Samax Kft-é. — Január 8-án eljöttem ide és beszéltem Takács úrral, a volt főkönyvelővel, aki azóta már nincs a cégnél. Ő azt mondta, adminisztratív téve­dés történt, nyugodjak meg, legkésőbb január 31 -ig kézhez kapom a kocsit. Amikor kértem, hogy ezt írja rá a szerződé­semre, elutasított. Miután ha­zamentem, küldtem egy aján­lott levelet, hogy alaptalanul szedték be ezt a pénzt, mivel meggyőződtem róla, hogy áru­alapjuk nincs. Választ nem kaptam, így 30 nap múlva is­mét írtam egy levelet, amire szintén nem érkezett felelet. Erre közöltem a Samax Kft-vel írásban, hogy szavahihetet- lennek tartom őket, s felbontom a szerződést, kérem vissza a pénzemet. Erre aztán reagál­tak; Samu aláírással kaptam egy választ, hogy április 15-től kezdődően visszautalják, vár­jak nyugodtan. De a mai napig nem kaptam semmit. — Fi­zesse most vissza! — hangzik el többektől. — Én garantálok mindent, de ez egy cég, értsék meg — sza­badkozik Samu László. — Az előbb kérdezte a vagyoni hely­zetünket. Nézze meg, itt van! 10 Mercedest küldött a német partnerünk — mondja a Sama­rára várakozóknak. — A kft-be bejegyzett törzs­tőke erejéig felel Samu úr, semmi többel, — közli újfent a közrebocsátott iratokat tanul­mányozó hölgy. Egymilliárd... — így van, más az én fele­lősségem és más ez — helye­sel Samu László. — Egymilli­árd a vagyonom, egymilliárd — ismételgeti — hitelre még soha nem volt szükségem! A kérdésre, hogy eddig há­nyán fizették be a Samara árát, azt a választ kapjuk, hogy ta­valy 810-en, akik közül 500-nak kiadták a kocsit, mint­egy 100 személynek 1500-as típust. Samu úr szerint, aki feb­ruárban típust módosított, 1500-ös Samarára, az kapott helyette kocka Ladát vagy Ni­vát. Nagyon szomorú a hely­zet, nincs se kocsi se pénz, — összegzik a jelenlevők. — Mondjon valaki egy jó megoldást, aki tudja, hogy mit csináljunk—fordul atömeghez Samu László. Majd még hozzá­fűzi: — Higgyék el, nem ez a megoldás, hogy itt kiabálnak, én nem tehetek semmit egye­lőre, mivel egy szélhámosnál van a pénzünk, akinek mi befi­zettük. 2400 személygépko­csira kifizettük az előleget, 2 millió 400 ezer márkát kérek vissza a bankba, 500 kiadatlan autó árát. Maguk nyugodtak lehetnek. Ki tudja miért, miért nem, az emberek mégsem nyugodtak. F. Kováts Éva

Next

/
Thumbnails
Contents