Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-08 / 105. szám
1991. május 8., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 TALÁLKOZTAK KARADON ES BERZENCEN Az értékőrzők csak dalban búcsúznak A Somogy Megyei Művelődési Központ—a szakmai tanácsadáson túl—régóta szervezi az amatőr művészeti csoportok bemutatóit. Azoknak az együtteseknek is fellépést, megmérettetést kínál, amelyek igencsak nehezen tudnának színpadközeibe kerülni. Mert a bemutatkozás, a közönséggel való találkozás a fiataloknak és idősebbeknek is éppúgy fontos, mint a profiknak. A siker, az elismerés az öntevékeny csoportok esetében is: további eredmények bölcsője. Ezt felismerve — ha nem is úgy, mint korábban — akadnak még patrónusok, akik hajlandók áldozni a település színjátszóira, táncosaira, énekeseire, így megmaradhattak együtteseink. Igaz, itt-ott csak a „csöndes vegetációra" futja, de néhol egy-egy országos versenyre is eljutnak amatőr csoportjaink. Sőt, néha még külföldön is felcsendülhet egy-egy somogyi népdal, s rophatnak a táncos lábú lányok-fiúk a kísérő zenére... Ok az optimizmusra A legutóbbi, SMK által rendezett berzencei találkozó és a karádi szólótáncverseny is adhat okot optimizmusra. Talán még nem kell elsiratnunk megyénkben az amatőrmozgalmat. Bízhatunk abban, hogy tovább szaporodik a mecénások száma is. Horváth János, a népművészet mestere emlékére rendezett gyermek néptáncszólisták versenye azt bizonyítja: nagy érték menne veszendőbe, ha jövőre nem írnák ki ezt a versenyt. Nyolcvanhét fiú és lány csillogtatta meg tehetségét a karáéi Kodály művelődési házban. A legjobbak — Bene Bálint, Jakabfi Ádám, Keller Attila', valamint az Országh-Bene, Jezerniczky- Jakabfi, Ne- mes-Lutor-páros — vehetnek részt a szarvasi országos szólótánc fesztiválon. A továbbjutottak valamennyien a boglár- lellei Szelence gyermektáncs- csoporttagjai. Kimagasló teljesítményük mögött próbák tucatja áll; olyan művészeti vezetővel, mint Szabó Zsolt. Berzencén a felnőtt népzenei együttesek, népdalkörök és falusi színjátszók randevúztak. Az impozáns faluházban házában közel 300-an gyűltek össze, hogy bemutassák produkcióikat. Zsűri nélkül Tették mindezt zsűri nélkül; a fellépés és egymás öröméért. No meg azért, hogy megvitassák: milyen lehetőségük lesz a jövőben. A tizenkét falusi amatőr művészeti csoport mellett ott volt Olsvai Imre zenetudós, Csikvár József, az SMK osztályvezetője, Nyakas József megyei ének-zenei szaktanácsadó és Török T. András, a kaposvári Ifjúsági Színpad vezetője is. A látottak-hallottak alapján ők is nyugtázták: ezeknek az öntevékeny társulatoknak fontos szerepük van lakóhelyük életében. Nyakas József a magyar népdal szerete- tét emelte ki, s a tiszta forrásból táplálkozó dallamkincset méltatta. A vendégek örömmel tapasztalták: néhányan témakörönként szerkesztett műsorokat hoztak magukkal. A sző- csénypusztaiak például bú- csús-énekeket, a kadarkútiak csúfolókkal álltak színpadra. Egy az ötvenkettőből Mindössze két falusi színjátszócsoport, a tapsonyi és a lát- rányi lépett fel a megyei találkozón. A nem megfelelő darab- és szereplőválasztás, a stíluskeveredés révén merült fel, miként lehetne megoldani az oktatók képzését, hogy színvonalasabb) színjátékok születhessenek. Az ének, a tánc, és a játék öröme több száz amatőrt—fiatal és idősebb embert egyaránt — „mozgatott meg” a múlt héten. S ez csak egy volt az ötvenkettőből... Lőrincz Sándor FINNEK SZENNÁBAN. A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium kórusának vendégeként a megyeszékhelyen tartózkodott finn kórus tagjai ellátogattak a szennai skanzenbe. Pertti La- amanen vezetésével több koncertet adtak, majd felkeresték Somogysárdot és ellátogattak Budapestre is. (Fotó: Király J.Béla) ISMÉT MEGNYITOTTAK IV. Károly-emlékszoba Tihanyban Ismét megnyitották Tihanyban a múzeum épületében a IV. Károly-emlékszobát, amelyet 1926-ban rendeztek be az uralkodó pár tiszteletére. Károly király és Zita királyné ugyanis itt töltötte utolsó magyarországi napjait 1921. október 26-a és 31-e között. Később, 1950-ben az emlékszobát megszüntették, abból csak a márványtáblát és az imazsámolyt sikerült megmenteni. A Veszprém Megyei Múzeumigazgatóság és a tihanyi Bencés Apátság ismét berendezte, és a dokumentumok bemutatásával történelmi emlékhellyé alakította a királyi pár egykori menedékét. A megnyitó ünnepség díszvendége Habsburg Ottó volt. A megjelent egyházi vezetők, közéleti személyiségek és tihanyi lakosok körében Kállay István, az ELTE történész professzora vázolta IV. Károly munkásságát, hangsúlyozva, hogy a történetírás mindeddig nem adott hű képet róla. A tévhitek eloszlatására hívta föl a figyelmet. Mint mondta: uralkodása idején IV. Károly mindent elkövetett, hogy a nemzetek közötti ellentéteket enyhítse, parlamentáris alkotmányt akart, és a háború mielőbbi befejezését. Ezt bizonyítják a béketárgyalásra vonatkozó dokumentumok és az emlékszobában látható tanulmányok is. Kísérletet tett arra is, hogy a monarchiát szuverén nemzetek szövetségévé alakítsa. Hamarosan helyreállítják az emlékkálváriát is. A VONAT MEGÁLLT... „Köszönöm, tanár úr!” — Kérem, hogy a cikkben ne sarkítsa a keresűséget és ne fokozza a szépet; a valóságot írja! — búcsúzott beszélgetésünk végén Auguszt József, aki pedagógiából szerzett egyetemi doktori címet. Nehéz feladat tárgyilagosan fogalmazni egy kiemelkedő tanáregyéniségről. Megpróbáltam... A 42 esztendős tanári pálya végén, egy hónap múlva Áuguszt József leteszi a krétát, és lelép a katedráról. — Egyszer felszálltam arra a vonatra, amely négy évtizeden át száguldott velem — mondja. —Most egy olyan ál lomásra értem, ahol le kell szállnom; a nagy utazásnak vége... Soroljam, hogy milyen állomások voltak? És sorolja: a komiósdi, majd a nyimi általános iskola után a néphadsereg „magához szólította”. Ezután Ságvár következett, onnan szolgálati érdekből Pusztaszemesre helyezték igazgatónak. Ekkor azonban már megfogalmazódott benne: élete vágya a balatonföldvári általános iskola lett. Ez az álom a Kőröshegyen töltött időszak után, 1964. december 1 -jén teljesült, miután szakfelügyelői megbízást kapott. 1978-tól saját kérésére a szárszói általános iskolába helyezték. Negyven év alatt tanított összevont osztályokat is, oktatott matematikát és fizikát, földrajzot és biológiát, sőt tartott testnevelés-órákat is. Mikor mire volt szükség. Pedagógusi tevékenységéért 1978-ban megkapta a Kiváló Munkáért kitüntetést, 1990-ben pedig elnyerte a kiváló pedagógus kitüntető címet. — Miért Balatonföldvár volt a vágya? — 1951 -ben az ötszáz lelkes Nyimben dolgoztam, amikor egy továbbképzési napra Földvárra hívtak. Siófokig kerékpárral mentem, majd tovább vonattal. Nagyon megtetszett a település. Tudtam már, hogy ha egyetlen mód adódik, akkor ott szeretnék tanítani, pedig belső-somogyi gyerek vagyok. — Életének melyik állomásához kötik igazi, nagy élmények? — Pusztaszemest úgy szeretem, mintha a szülőfalum volna. Életem legalkotóbb szakasza volt az igazgatóként ott töltött hét esztendő. Mindig emlékezni fogok arra a jó tantestületre, amelynek a tagjaival együtt sírtunk és együtt nevettünk. Közösek voltak a gondjaink és az örömeink is. Amikor iskolát építettünk a helyi kőművesek segítségével, a negyvenből talán ha kettő nem ajánlotta föl a munkáját. Fájdalommal gondolok erre az iskolára; kocsmát csináltak belőle. Számomra ez a magyar falu pusztulásának egyik példája. A többi iskoláról is szép emlékeket őrzök; úgy érzem, mindenütt jó kapcsolatom volt a diákokkal, tanártársaimmal és a szülőkkel. Szándékom igazát mutatja, hogy megkeresnek a régi tanítványaim; egy „köszönöm, tanár úr!" nekem elég. — Honnan van a tanítás iránti szeretete? — Az első tanítóm, Lantos József ma is él. Kántortanító volt Bőszénfán, a szülőfalumban. Ő a példaképem, mert minden szava és mozdulata tükrözte a gyerekek iránti sze- retetet. Eredetileg orvosnak készültem, ám az akkori anyagi helyzetünk nem tette lehetővé, hogy továbbtanuljak. Mielőtt óraadóként Kom- lósdra került, egy évig mező- gazdasági munkásként dolgozott. 1956-ban szerezte meg matematika-fizika szakon a tanári diplomáját. 1976-ban elvégezte az ELTE pedagógiai kiegészítő szakát, majd 1978-ban megvédte doktori disszertációját. Azt tartja, hogy a legnemesebb értelemben vett kötelesség: nevelni. A felnövekvő nemzedéket becsületes és tisztességes, értelmileg felru (Fotó: Lang) házott, hazaszerető állampolgárokká tenni. — A feleségemmel boldog voltam és vagyok. Két lányom van: az idősebb Pécsett tanít, a fiatalabb pedig most Ausztriában orvosként dolgozik. Két unokám is van már; nagyon szeretem őket. — Lassan vége van annak a tanévnek, amit nem követ új. Mi lesz szeptembertől? — Nem égetek föl magam mögött minden hidat. Nem kötelező óraszámban, de addig tanítok, amíg szükség van rám. Az életritmusom nyilván megváltozik azzal, hogy elszakadok az iskolától. De a gyerekektől soha! Tamási Rita Król képei Dariusz Król lengyel festőművész képeiből nyílt kiállítás és vásár Nagyatádon, a Rózsafabot vendéglőben. A művész a bevételt a nagyatádi egyházközségek javára ajánlotta föl. Vendégek, vendéglátók Tapsonyban vendégszerepelt az elmúlt napokban a bu- zsáki népi együttes. A vendégek gazdag műsorral jutalmazták a tapsonyiak érdeklődését. Dráva menti népdalok Sikerrel mutatkozott be a rádióban a somogytarnócai asz- szonykórus. Az aranyimősí- tésű jeles együttes Dráva menti, helyi népdalokat szólaltatott meg. A nyolc éve alakult kórusban a Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát asszonyai énekelnek. Tavaly Németországban vendégszerepeitek. Első lett A szakmunkástanulók Édes anyanyelvűnk tanulmányi versenyének megyei döntőjén első helyezést ért el Bognár Andrea, a nagyatádi szakmunkásképző iskola 2le. osztályos kereskedő tanulója. Felkészítő tanára Pauska Lajosné. Zsolnai Mária képei Balett címmel Zsolnai Mária képeiből nyílt kiállítás tegnap Kaposváron a Kilián György Városi Művelődési Központban. A marcali festő alkotásai május 23-ig tekinthetők meg. Filmjegyzet Filofox Ha a fiatalabb generációknak nem is, az idősebbeknek bizonyára ismerősen cseng Arthur Hitler neve. Ha másért nem, az 1970-ben készült Lőve Story-adaptáció miatt bizonyosan, de a Kórház (71) és a La Mancha lovagja (72) című produkciói hasonlóképp megalapozták hírnevét. A kanadai születésű Hiller érdekes pályát futott be. A későn érő alkotók közé tartozik; 1963-ban, 40 évesen került először kameraközeibe, majd a kiugró sikert Erich Segal Szerelmi történetének megfilmesítése jelentette számára. A hazai filmszínházak az utóbbi időben két moziját is műsorra tűzték: 89-ben a Vaklárma, ebben a hónapban a Filofax című filmjeit láthatta a nagyközönség. Arthur Hiller életművét tekintve figyelemre méltó az a tény, hogy a műfajok erdejében a 66. esztendejét taposva talált rá a vígjátékra, az egyik legnehezebb filmtípusra. A Vaklárma után közönség és kritika egybehangzóan véleményezte: bár ne tette volna. S ha már a publikum és az ítészek is ugyanazt kiáltják— jaj! —, az bizony már jelent valamit. A Richard Pryor és Gene Wilder főszereplésével leforgatott produkció valóban nem iratkozott fel a század nagy nevettetői- nek művei közé. És ez elsősorban a veszélyesen gyenge forgatókönyvnek köszönhető. Hisz’ a Pryor-Wilder duett már nem egy remek alakítást letett az asztalra. Ez sem rajtuk múlott. A kudarc nem szegte Hiller kedvét. Tavaly újabb próbálkozást tett arra, hogy önfeledt vigyort varázsoljon keser-édes napjainkba. Ezúttal sikerült. A Filofax egy kellemes filmvígjáték lett. (Valamit persze már az is előre sejtetett, hogy a producer szerepében Paul Ma- zurskyt láthatjuk, akit a Vihar című alkotás rendezőjeként ismerünk). Az alapszituáció klasszikus, a történet két ember szerepcseréjére épül. „Jimmy végre új életet kezdett, csak sajnos valaki másét”— olvasható a plakáton. Mindez annyit jelent, hogy egy néhány nappal szabadulása előtt lévő, rabtársai körében páratlan népszerűségnek örvendő börtöntöltelék elkezdi élni egy fontos tárgyalások előtt álló, karrierista reklámszakember életét. Az események mozgatórugója — mi sem természetesebb—a véletlen. Hivatalnokunk egy reptéri telefonon felejti összes tudományát képező filofaxát, mely nyelvünkön egyszerűen csak határidőnaplót jelent. Az eddig két szálon futó cselekmény ezen a ponton találkozik: a krikettmeccsre meglépő Jimmy magához veszi a filofaxot és ...csak ámul és bámul. Egy csodálatos villában köt ki, melyben minden gombnyomásra működik, a kertben pezsgőfürdős medence és egy vérpezsdítő hölgy várja. Egyedül az idétlen tárgyalások untatják, de ő mindenhol feltalálja magát. A párhuzamos történet gondosan kitalált montázsokkal kapcsolódik egymásba. Stewart Copeland funky-zenéjére nem lehetett nehéz az „ollót csattogtatni”; lendületesen viszi előre a képeket. Azokat a képeket, melyek a Jimmyt alakító James Be- lushit és partnerét Charles Grodint fordulatos vígjáték helyzetekben követik nyomon. Befejezés — természetesen — e műfajban sincs megoldás és tanulságok nélkül. S hogy ezek nem szolgálnak a felismerés döbbenetével, épületes mondanivalóval. Annyi baj legyen. Lényeg, hogy—és ebben Jimmy is messzemenőkig egyetért velünk—győzzön a CUBS, vesszen az ANGELS! A többi nem érdekes... Balassa Tamás
