Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-31 / 125. szám
Krónika A tanév végéhez közeledve kiállítást rendeznek az Iparművészeti Szakközépiskola tanulói.Az külömböző csoportok és évfolyamok munkáit a megyei könyvtárba, június 15-ig lehet megtekinteni. Fotó: Kovács Tibor 45 éve született Rainer Werner Fassbinder (1946-1982) német film- és színházi rendező. Augsburgban és Münchenben tanult, majd jelentkezett a nyugat-berlini filmakadémiára, de eltanácsolták. Ezután statisztaként dolgozott, majd egy magán színiiskolában képezte magát. Pályafutását is színészként kezdte, 1966-ban lépett először színpadra. 1968- ban ő alapította — s egy ideig igazgatta is — a müncheni Antitheatert, 1974-75-ben pedig a Majna menti Frankfurtban a Turm Theater igazgatója volt. 1969- ben kezdett filmezni, s a német új hullám legjelesebb és legtermékenyebb képviselője lett. Rövid pályafutása alatt 41 filmet forgatott, s szinte valamennyi formailag és technikailag kiváló alkotás. Sok esetben filmjeinek forgatókönyvét is ő írta, s gyakran játszott is benm- nük. Legismertebb filmje a Maria Braun házassága, a Veronika Voss vágyakozása, a Katzelmacher, a Küster mama a menyországba megy, a Lili Marleen és a Lola. Magyarországra sokáig nem engedték be legjobb filmjeit, de a Miért lett R. úr ámok- futó?, a Zöldségkereskedö és A félelem megeszi a lelket című müveit láthatták a magyar mozinézők is. Szinte valamennyi alkotása eljutott hazánkba. Ma: nemdohányzó világnap Tiszta le A dohányzás okozta egészségügyi, társadalmi és . gazdasági károk rendkívül súlyos terhet jelentenek hazánknak. Az utóbbi három évtizedben 15,3 milliárdrór 26,4 milliárdra nőtt az évi cigaretta- forgalom. S ezzel párhuzamosan a szív- és érrendszeri betegségekben elhalálozot- tak száma is. 1960-ban 45 249-en, 1989-ben már 75 690-en haltak meg ilyen ok miatt; a daganatok okozta betegségekben három évtizeddel ezelőtt 17 386-an, 1990-ben pedig 30 834-en. Az egyes betegségek és a dohányzás között szoros a kapcsolat. Tudományos bizonyítékok alapján biztonsággal állítható: a dohányzás egészségkárosító tényező. Növeli a korán rokkantállományba kerülők arányát, az idő előtti elhalálozást. Példák sora bizonyítja, hogy csak azokban az országokban javultak az egészségi mutatók, ahol orvosok és munkahelyi vezetők egységesen léptek fel a dohányzás ellen, átgondolt intézkedésekkel, rendszeres felvilágosító munkával. Május 31-e, a nemdohányzó világnap alkalom arra, hogy külön is felhívjuk a figyelmet a cigarettázás és a füst veszélyeire. A dohányzás magánügy — mondják sokan. Tévedés! A füst nemcsak a dohányosok szervezetét károsítja, hanem a nemdohányzókét is. Az Egészségügyi Világszervezet kötelességének érzi a küzdelmet e veszély ellen. Ehhez segítséget adnak az évente megjelentetett irányelvek is. Az idén a közterületek és a tömegközlekedés füstmentességének megteremtése a cél. Szenvednek a füsttől a nemdohányzók; a dohányos embertársát az egészséges környezet iránti jogtól fosztja meg. Egy majdani dohányfüstmentes világért sokat tehetünk egyénenként is. Teremtsünk otthon és munkahelyünkön dohányzásmentes terüle- tet!Tiltsuk ki a cigarettát az iskolákból! A dohányzásmentes világnap üzenete: Mindenkinek joga kell legyen — nyilvános helyeken és a tömegközlekedésben —, hogy dohányfüsttől nem szennyezett levegőt szívhasson. Ezt kell elérnünk—minél több helyen — s mihamarabb. Tisztelt Szerkesztőség! Köszönetét szeretnék mondani a Kolping családnak önzetlen, gyors segítségükért és jószívűségükért, amiért Ukrajnából áttelepült, 72 éves nagybátyámat halló- készülékhez juttatták. Ez úton szeretnénk megköszönni a kaposvári Szeta gyors segítségét is. Tisztelettel: Hosszú Sándorné és Kotka László FIGYELEM! Svájci használt ruhát árusító boltunkba ismét megérkeztek a tavaszi és nyári ruhák. Kiárusítást tartunk 50%-os áron kisméretű zakókból, nadrágokból valamint férfi- és női ballonkabátokból. Várjuk kedves vásárlóinkat! Kaposvár, szakszervezeti székház, Kossuth L. u. 1—9. fszt. 102. ROSE & CO Kft. <616> — Matrica vasalást bérmunkában vállalunk. Telefon: 82/21-849. .619 — Hihetetlenül kedvező ajánlat: Görögország 10 nap 11 000 Ft., Párizs 5 nap 9 000 Ft. Jelentkezni lehet a 82/20-077 telefonszámon. 586 Tudományos ülés az érsebészetről Az érsebészet területén alkalmazott újabb eljárások ismertetése volt a téma a Kaposvári Kórház-Rendelőintézet Tudományos Bizottsága és a Pécsi Akadémiai Bizottság Somogy megyei Szekciójának tegnap megtartott ülésén. Vendég előadóként részt vett az eszmecserén dr. Zoltán Vá- rady frankfurti profeszor. A kaposvári kórház I. számú sebészetéről dr. Halmos Ferenc főorvos és dr. Gergely Mihály ismertették az érsebészetben elért eredményeiket. (Várnai) Legyen a vendégünk! Legolcsóbb Minden pénteken palackozott 7 dl-es bor halvacsora! Kaposváron! Csütörtökön, Móri és vénhegyi ezerjó, pénteken leányka és szombaton zene 47 Ft-ért kapható Béke söröző a Nemzetőr sor 7—9. sz. alatti (Kaposvár. Füredi u. 24.) diszkont kisáruházban! HORIZONT'90 Gmk (654) MÁJUS A nap 4.52 órakor kél, és 20.31 órakor nyugszik; a hold 23.11 órakor kél, és 6.53 órakor nyugszik. |aT) Péntek Angéla Petronella Változékony idő Ma helyenként megnövek- szikafelhözet.esel szórtan kialakulhat futózápor, zivatar. Az északi szél megerősödhet. A nappali hőmérséklet 18,23fok körül alakul. Melegszik az idő Időjárás-előrejelzés június 8-ig A hosszú ideje tartó hűvös, szeles időjárás után végre jelentős javulásra számíthatunk a hétvégén. Általában napos idő várható. Az időnkénti gomolyfelhő-képződésből kisebb záporok kialakulhatnak, de számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű. A hőmérséklet végre eléri az ilyenkor szokásos értékeket. Hajnalban 8,13 fok közé hül le a levegő, a kora délutáni órákban 21,26 fok közötti maximumértékek lesznek a jellemzők. A jövő hét elején időnként erősen megnövekszik a felhőzet, eső, záporeső kialakulása valószínű. A szél átmenetileg megélénkül. Később egyre több lesz a napsütés, bár helyi záporokra továbbra is számítani kell. Hajnalban 9, 14 fok közötti minimum értékek várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 20 fok körül alakul, a hét második felkében újra 21,26 fok közé emelkedik a hőmérő higanyszála. Sofőrtragédia Rázuhant a busz szerelés közben / mm Ráesett az autóbusz szerelés közben Hrankai László 34 éves boglárlellei lakosra. A Sióbusz kft dolgozója a lakása előtt szakszerűtlenül emelte föl járművét, aláhasalt, és ekkor az olajemelő kibillent a busz alól. A lezuhanó hatalmas súly halálra zúzta a szerencsétlen embert. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. Szünetel az „Éjszakai randevú” A RTV Újságban közöltekkel ellentétben ma, pénteken éjjel elmarad az MTV pécsi körzeti stúdiójának éjszakai műsora. A Magyar Televízió és a Magyar Műsorszóró Vállalat között a sugárzási díjakról folyó tárgyalások befejezéséig a szerkesztőség kénytelen a műsort szüneteltetni, s ezért a nézők megértését és türelmét kéri. a láva Háromszáz méterre megközelítette Japánban az Unzen hegyről lefolyó láva a közeli település házait. A vulkán, amely kétszáz éve nem adott hírt magáról, novemberben vált ismét aktívvá. A hegy alján levő, többezres lélekszámú település lakóit már a hét végén kitelepítették RÉMHÍR — Erről még a Juszt sem tud: Állítólag a Jeszenszky megbuktatta az egyetemen a Hornt angolból...! A RENAULT megérkezett! Teljes típusválasztékkal új személygépkocsik, furgonok, mikrobuszok. Kedvező áron, forintért! Gyári képviselet. Garancia, javítás, alkatrész biztosítva. RENAULT TÖREKES VÁLLALKOZÁS Cím: Kaposvár, Xantus J. u. 36. sz. Telefon: 82/21-438 (636) Tarka sorok Osztozkodás A válóperes bíró előtt a feleség kéri, hogy a lakást és a gyerekeket neki Ítéljék. — Tiltakozom — szól közbe a férj — a lakás közös szerzemény. Végrendelet — Mi az oka, hogy ön a végrendeletében mindent a feleségére hagy azzal a feltétellel, hogy az ön halála után azonnal férjhez megy? — Nem akarom, hogy szégyent hozzon a nevemre. Díjtalanul Az igazgató belép a hivatalba, és látja, amint az egyik tisztviselő a titkárnővel csókolódzik. — Ezért fizetjük önt? — szól felháborodva. — Szó sincs róla, én ezt díjtalanul csinálom. Alibi A bíró a vádlotthoz: — Mit csinált január 15-én 18 és 20 óra között? — Moziban voltam. — Tudja ezt bizonyítani? —Igen, elmondhatom a film tartalmát. Csapás Két író találkozik: — Rettenetes csapás ért—mondja az egyik — a kis fiam tűzbe dobta legújabb regényem kéziratát. — Hány éves afiú? — Nemsokára négy lesz. — Hogyan, és már tud olvasni? SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Sprincjer-Magyarország Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő DR.KERCZA IMRE Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H.LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a. Telefond 1-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirtapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hirlapelő- fizetési és lapellátási irodánál (FIELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a FIELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 199 forint, negyed évre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.