Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-28 / 122. szám
____________________SOMOGYI HÍRLAP_______________________ T anácsok kezdő munkanélkülieknek Légi szerencsétlenség Lezuhant vasárnap éjjel az osztrák Lauda-Air egyik Boeing 767-300 típusú gépe Thaiföldén, s fedélzetén tartózkodó 233 személy közül mindenki életét vesztette. Egy ismeretlen telefonáló felhívta a légi társaság tulajdonosát, Niki Lau- dát, s közölte vele, hogy a gépre tévedésből került fel egy robbanóanyagot tartalmazó csomag, amelyet az egyik amerikai légitársaságnak szántak. A gépen sok gyermek és két magyar utas is volt. Nehéz a japán diáknak Világszerte elismerik a japán iskolai képzés magas színvonalát. Ennek háterében jól szervezett szisztéma, nem kis anyagi ráfordítás rejlik, van azonban rossz velejárója is: a tanulók erős megterhelése. A japán kisdiák öt éves korában kezdi háromosztályos alapképzését, innen a középiskolába lép át, ahol hat esztendőt tölt el, majd az emelt középfokú oktatás következik, ugyancsak három esztendővel. Csökkentek a COCOM-tilalmak A COCOM-bizottság úgy döntött, hogy átlagosan mintegy ötven százalékkal csökkenti a tilalmi listán szereplő termékek és berendezések számát. Ezáltal hozzáférhetőek lesznek a már eddig is kedvezményekben részesült Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia számára. A későbbiekben lehetséges lesz, hogy a három országgal kapcsolatban mindenfajta korlátozást megszüntessenek. 4____________ S egély, járadék, járulék Ma Magyarországon a munkanélküliek száma megközelíti a 150 ezer főt, azaz a keresők 3 százaléka állásnélküli. Egyes becslések szerint ez a szám már az év végére megduplázódhat. Március 1 -je óta törvény rögzíti a munkanélküliséggel kapcsolatban az állampolgárok jogait, a munkaadók lehetőségeit, kötelezettségeit, továbbá szabályozza a munkaadók és munkavállalók közötti konfliktusok kezelését. A gyakorlatban azonban sok problémát okoz, hogy az érintettek nem tudják biztosan, az adott helyzetben mihez van joguk, illetve mi az, amit kérniük kell, nem világos, milyen állami döntés ellen lehet, s mely után nem lehet fellebbezni. A pályakezdők segélye Ha valaki munkanélkülivé válik, legjobban teszi, ha minél hamarabb felkeresi a területileg illetékes Munkaügyi Központok kirendeltségeit. A munkaközvetítést ingyen veheti igénybe mindenki, és itt kötelesek segíteni az elhelyezkedést, az átképzést. Az irodákban mindenki sorszámot kap, s értesítik, ha adódik számára megfelelő munka. Jó tudni, hogy senki nem köteles elfogadni olyan munkát, amely szakképzettségének, életkorának, egészségi állapotának nem felel meg. Joga van az állampolgárnak a munkaerőpiaci szervezet szaktanácsadóját ingyen igénybe venni pályaválasztás és állásváltoztatás ügyében. A Megyei Munkaügyi Központokban már működnek pályaorientációs csoportok, ahol pszichológusok, és orvosok dolgoznak. A törvény új formát vezetett be, a munkanélküli járadékot. Ezt az kaphatja, aki elvesztette mun káját, jövedelem nélkül van, és a közvetítő iroda nem tud számára megfelelő munkát ajánlani. A járadék összegét továbbra is a dolgozó korábbi átlagkeresete, valamint munkaviszonyban töltött éveinek száma határozza meg. A járadékot maximum két évig folyósítják. Korábban a pályakezdő munkanélküliek nem kaphattak segélyt, a most bevezetett törvény szerint nekik is jár munkanélküli segély. Azok, akik felsőfokú, vagy középfokú intézmény nappali tagozatán két évnél nem régebben végeztek, ilyen segélyt kaphatnak, melynek összege a minimális bér 75 százaléka. Ez legfeljebb hat hónapig folyósítható. Fontos tudni, hogy a járadékban, segélyben, vagy képzési támogatásban részesülő társadalombiztosítási ellátásra jogosult, s ez az időszak munka- viszonybvan töltött időnek számít. Az előnyugdíj Az idősebb korú munkanélküliek számára nyújt új lehetőséget az előnyugdíj. Ha valakinek már csak néhány éve van hátra az öregségi nyugdíjkorhatárig, és munkanélkülivé válik, a járadék letelte után eléggé reménytelen helyzetbe kerül. A törvény erre tekintettel vezette be az előenyugdíj rendszerét. Ennek megállapítását az kérheti, akinek az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez legfeljebb három éve hiányzik. Szükséges még, hogy igazolni tudjon legalább 20 munkával töltött évet. Az előnyugdíj lényegesen különbözik a korkedvezményes nyugdíjtól. Míg az utóbbi esetben a nyugdíjazás költségét a munkaadó, az előbbinél minden esetben az illetékes Munkaügyi Központ viseli. Az előnyugdíj úgy viselkedik, mint a segély, mellette más jövedelemmel nem rendelkezhet az előnyugdíjas. Továbbra is igénybe vehető a korkedvezményes nyugdíj. Ilyen nyugdíjat az kérhet, akinek csak öt év hiányzik a nyugdíjkorhatárhoz, öt éve az adott cégnél dolgozik, és nőknél 25, férfiaknál 30 év szolgálati idővel rendelkezik. A munkahelyek és az elhelyezkedési lehetőségek bővítését szolgálják a törvénynek az a rendelkezése, amely szerint, ha a munkaadó tartós munkanélkülit, vagy pályakezdőt vesz fel, a bér és a járulék 50 százalékának megtérítését kérheti a közvetítő irodától. A részmunkaidős foglalkoztatás szintén támogatást élvez. A foglalkoztatáspolitika ezekkel a szabályokkal is igyekszik esélyt teremteni a nehéz helyzetbe került munkanélküliek elhelyezkedésére. Egy munkanélküli számára a segély mellett természetesen szükséges, hogy más típusú segítséget is kapjon az állami intézményrendszertől. A támogatások közül nagyon fontos a képzés és átképzés elősegítése. A munkaközvetítő irodák fizetik bizonyos feltételek megléte esetén ezek költségeit, illetve azokhoz kiegészítést, költségtérítést nyújtanak. Július elsejétől minden munkavállaló köteles lesz munka- nélküli járulékot fizetni. A munkaadó a dolgozó bruttó keresetéből levont 0,5 százalékot, valamint az általa fizetett munkaadói járulékot, ami 1,5 százalék, a Szolidaritási Alapba fizeti be. Ezen túl önkéntes befizetés is teljesíthető, amely közérdekű kötelezetetségvállalás- nak minősül, és az adóalapból levonható. A munkanélküliséggel kapcsolatos költségeket a törvény életbe lépéséig akizárólag a költségvetés viselte. Német mintára A törvény elsősorban német mintára vezette be a munkaadók, és munkavállalók járulékát. A fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban ugyanis a munkanélküliek ellátásai kapcsolatos kiadásokat ezek a járulékok fedezik. Az így befolyt összeg más célra nem használható fel, ugyanakkor az alap felhasználásába a munkaadók és munkavállalók képviselőik utján beleszólhatnak. Ha az alap kevés, az állam a hiányt a költségvetésből meghatározott mértékig pótolja. Hazánkban a Foglalkoztatási Alapba különíti el az állam az összeget, amely csak foglalkoztatási célra használható fel. Nemsokára minden munkahelyen létre kell hozni a vállalati érdekegyeztető bizottságot, amely a munkaadók és munkavállalók képviselőiből áll majd. Ennek a bizottságnak szava lesz a létszámleépítésnél, s a képviselőik betekintést nyernek majd a Szolidaritási Alap felhasználásába is. H.M. 1991. május 28., kedd Kik voltak a szeretők? Gábor Zsazsa is kitálal Az eddig is harcias amazonként ismert Gábor Zsazsa — aki már 70-es éveit tapossa, pontosan nem lehet tudni hányadikat — ezúttal alaposan kipakolt. Novemberben megjelenő önéletrajzát írva jutottak eszébe érdekes epizódok az életéből. A magyar származású hollywoodi sztár — mint a „Bild am Sonntag” írja — most például nem kevesebbet állít, mint azt, hogy őt Fülöp herceg, az angol királynő férje is el akarta csábítani. Ez—szerinte — 1952-ben történt, filmforgatás közben. Zsazsa azt állítja, hogy nemet mondott, mert a herceg bár jóvágású férfi volt, nem imponált neki. „Fülöpnek maka- csabbnak kellett volna lennie” — így a hölgy. A Bucking- ham-palota reagálása angolos: „No comment”, vagyis nem kíván az ügyben véleményt nyilvánítani. A rámenősség viszont tetszik a színésznőnek. Ez derül ki a Frank Sinatrával kapcsolatos—a könyv most megindított reklám-világhadjáratának részeként máris bevallott — történetéből. Nos, a világhíres zenész, állítólag, egyenesen berontott hozzá, és másnap reggelig nem tágított, míg Zsazsa meg nem adta magát. Gábor Zsazsa készülő könyve valószínűleg nem marad visszhang nélkül, hiszen többek között olyan személyiségeket is emleget kalandjainak hősei között, mint a néhai John F. Kennedy— noha vele állítólag csak flörtölt... (Ferenczy-Europress) Gyorsan és a beteg lakásán is meg tudja mérni a körzeti orvos kliense vércukorszintjét a D Cont II. típusú modern vércukor- szint-mérővel. Ugyancsak pontosabbá teszi a munkát a japán gyártmányú motoros, automata vérnyomás- és pulzusmérő, valamint kijelző készülék. A két értékes műszert nemrégiben kapták a polgármesteri hivataltól a kaposvári rendelőintézet körzeti orvosai. (Fotó: Kovács Tibor) Keressétek a gyermektolvajt! WKKBKSBBM Elrabolt gyermekét keresi egy anya. Tudja, ki a tettes — a férje tűnt el nyomtalanul a négy és fél hónapos kislánnyal —, mégsem találja a kicsit sem a rendőrség, sem az Interpol. Simon Mária gyermekorvos Erdélyben, Gyergyószentmik- lóson dolgozott, s 1989 júliusában kötött házasságot egy magyar-holland kettős állampolgárságú férfival, Zorándy László Attilával. Még az év szeptemberében Romániából a hollandiai Frynheuvelbe költözött. Kislányuk, Hanna 1990. június 4-én született. Négy és fél hónapos volt a gyerek, amikor a család Magyarországon keresztül Romániába utazott, az asszony szüleihez. Oda azonban már nem érkeztek meg. A férfi a határtól 20 kilomé/ X A kaposvári ÁFÉSZ műszaki boltjának kínálatai: (Kaposvár, Rákóczi tér 2., színházzal szemben) • WA-K (német) automata mosógép 11 900 Ft-ért • Hűtőszekrény, 160 literes, Lehel 15 800 Ft-ért • Porszívók 5110-től 8300 Ft-ig • Jugoszláv és magyar fagyasztók 19 900-tól 31 500 Ft-ig • Lakásfűtő készülékek (C30, C40, ZC18típ.) 35 000-től 41 350 Ft-ig • TEFAL olajsütő 6500 Ft-ért • VMC—100 típ. videokamera 59 900 Ft-ért • Színes valamint fekete-fehér televíziók 13 360-tól 39 000 Ft-ig • Műsoros videokazetták 1800 Ft-ért. Tavaszi mezőgazdasági munkákhoz: • Mezőgazdasági kéziszerszámok, szerszámnyelek, fóliák, kötözők, ht-permetezők, permetező szerelvények nagy választékát kínáljuk. OTP-ügyintézés helyben! ív ■■ n - Várjuk kedves vásárlóinkat! /V*c» (Telefon: 19-427) kaposvar A kaposvári ÁFÉSZ most is gondol Önre! (112924) terre egy kitérő utat választott Lipova felé. Este nyolc-kilenc óra volt. Egy elhagyatott helyen megállította az autót és megkérte a feleségét: szálljon ki és nézze meg a hátsó kereket, mert valami baj van. Az asz- szony gyanútlanul a kocsi mögé ment, mire a férfi gázt adott és elhajtott — vissza Magyarország felé. Simon Mária pedig ott maradt útlevél és pénz nélkül az út szélén... Rengeteg utánjárás után sikerült papírokat szereznie és visszatérnie Hollandiába. A nyelvet nem tudja, állása nincs, és lassan már reménye sem marad. Hiába fordult a helyi rendőrséghez, az interpolhoz, az igazságügyi minisztériumhoz. A nagykövetségen keresztül megkereste a magyar hatóságokat is, mert úgy tudja, hogy férje a kicsivel visszatért Magyarországra. Valószínű, hogy itt élő közeli rokonai (féltestvérei élnek Szekszárdon és Szegeden) is segítettek-segítenek neki a gyermek, rejtegetésében. A kislány már majdnem egyéves, hét hónapja tűnt el nyomtalanul édesanyja szeme elől. Nem tétlenkedik azonban a rendőrség sem. Dr. Major Jolán, az Interpol magyarországi irodájának munkatársa elmondta: Hágából megkeresték őket, hogy segítsenek megtalálni a gyereket. Ők azonban csak közvetítő szerepet játszhatnak a magyar és a külföldi hatóságok között és a tartózkodási hely megállapítását kérhetik. Ez meg is történt: kiderítették, hogy azokon a címeket, amelyeket az anya megadott mint lehetséges tartózkodási helyüket, sem a férj, sem a kislány nem található. Továbbra is valószínűnek látszik azonban, hogy Zorándy László Attila és a kicsi Hanna itt van Magyarországon. De hol? Ennek kiderítéséhez kéri az ország segítségét egy elkeseredett édesanya. Medgyesi Csilla A Nagyatád és Vidéke ÁFÉSZ 1991. július 1 -jétől 1994. december 31 -ig bérleti üzemelésbe adja a 12. sz. italbolt. Nagyatád, Rákóczi u. (Bodvica). a 25. sz. italbolt, presszó, Mike vendéglátóüzleteit, és bérletbe adja a Nagyatád, Kossuth u. 11. sz. alattiévá 85 nF-es, bármely üzleti tevékenység folytatására alkalmas helyiséget. (Jelenleg alkalmi áruk boltja.) A pályázatokat 1991. június 20-ig lehet írásban benyújtani az áfész központi irodájába: 7500 Nagyatád, Mártírok u. 16. sz. A pályázatnak tartalmaznia kell: a vendéglátóüzletek vonatkozásában: • a pályázó szakmai képesítését • a szakmai gyakorlati idejét és • a felajánlott bérleti díjat az üzlethelyiség bérletbevételéhez: • a tervezett üzleti tevékenységet • m2/év megjelöléssel a felajánlott bérleti díjat. Részletes tájékoztatást a kereskedelmi főosztály és a főkönyvelőség ad. (112956)