Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-28 / 122. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1991. május 28., kedd A Nemzeti Demokrata Szövetség célja Helyi szervezetek kiépítése Nemrégiben Budapesten alakult meg a Nemzeti De­mokrata Szövetség, amely alapító nyilatkozatában meg­fogalmazta: összefogja mind­azokat, akik e szövetségben látnak elsősorban lehetősé­get arra, hogy akaratukkal és képességeikkel szolgálják a rendszerváltás kiteljesítését. Elsőrendű feladatának tekinti a társadalmi átalakulás de­mokratikus és békés jellegé­nek megőrzését. Ki kell építeni a szövetség helyi szervezeteit — mondta Bencze József, az NDSZ ala­pító tagja, a szövetség dél­dunántúli ügyvivője. — Tag­jaink közé várjuk mindazokat, akik a munkavállalói és kisvál­lalkozói érdekek politikai képvi­seletét, a magyar gazdaság di­namizálását, az igazságosabb elosztást és a közteherviselést, az ország eladósodásának megáll ítását fontos törekvések­nek tartják. A szövetség nem párt, s nem pártként működik. Kifejezésre jut ez abban is, hogy bármely párt vagy szerve­zet tagja is beléphet közénk. Létrehoztuk a regionális irodán­kat is —mondta az ügyvivő —, s itt készséggel állunk minden érdeklődő rendelkezésére. Postacímünk: 7402 Kaposvár, Pf. 37. Telefon: (82)16-519. Volt magyar utas a Lauda-gépen Már bizonyos, hogy volt ma­gyar utas a Thaiföldön szeren­csétlenüljárt gép fedélzetén. Az MTI Külügyminisztériumtól ka­pott értesülése szerint a bang­koki repülőtéri hatóságok közöl­ték az ottani magyar nagykövet­séggel: a gépre Bangkokban felszállt utasok között egy ma­gyar állampolgár bizonyosan volt. A hírt részben megerősí­tette a bécsi magyar nagykövet­ség konzuli osztálya, amely azt jelezte a külügyminisztérium­nak, hogy a Lauda-Air központ­jától szerzett tajekoztatas sze­rint három magyar nevű állam­polgár foglalt helyet a járatra. Azt azonban hogy valameny- nyien felszálltak-e a gépre, még nem tudni bizonyosan. A bang­koki nagykövetség ezután to­vábbi információkat szerzett a magyar nevű utasokról. Eszerint egy házaspárról van szó: a férfi ausztrál állam­polgár, az asszony pedig ma­gyar. A harmadik személy kilé­téről eddig nem közöltek adato­kat. A kormánykoalíció világkiállítás-párti (Folytatás az 1. oldalról) Balsai István igazságügy­miniszter az általános vita meg­kezdése előtti felszólalásában valószínűsítette, hogy ameny- nyiben Magyarország kéri a vi­lágkiállítás egyedüli megrende­zését, azt a világkiállítások nemzetközi irodája hazánknak ítéli. A kormány a munkaválla­lók, a munkaadók és a vállalko­zók támogatását maga mögött tudva hozta meg döntését, fi­gyelembe véve a vidéki önkor­mányzatok támogatását is. Az Országgyűlésnek politikai jelle­gű állásfoglalásával a föltétele­ket kell megteremtenie. Az álta­lános vitában felszólaló vezér­szónokok a várható „munka- megosztás” szerint érveltek. Az MDF képviselője a pozitívumo­kat, az SZDSZ-é pedig a negatí­vumokat sorolta. Dr. GaálAntal (MDF), Somogy 4. választóke­rületének országgyűlési képvi­selője a világkiállítás megren­dezése mellett foglalt állást fel­szólalásában. — Ausztria Magyarországnál lényegesen jobb körülmények között van — mondta egyebek között. — Ausztria könnyedén megtehette, hogy elutasítsa a világkiállítást. Magyarországon egy ilyen lehetőséget nem lehet elszalasztani. Ez a kormány- koalíció az elmúlt egy évben ta­lán a legtöbb támadást azért kapta, hogy nem elég offenzív, nem elég vállalkozásbarát, nem elég bátor és nem elég határo­zott. Talán ez az első olyan átfo­gó, szinte az élet minden terüle­tét érintő programja a kormány- koalíciónak, a kormánynak, amely erre rácáfolhatna. És ezért úgy érzem, hogy ragasz­kodnunk kell az elképzelésünk­höz akkor is, ha tudjuk, hogy naiv elképzelés: magyaros „huszáros” rohammal köny- nyebb megrendezni a világkiál­lítást. És nagyon sok nehézsé­günk lesz még, de figyelembe kell venni a prognózisokat. Magyarországnak reális esélye van a fejlődés felgyorsulására. Ha ez így van, akkor erre is támaszkodnunk kell. A világ- kiállítás 96-ban lesz, ez az öt év nagy idő, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy kizárjuk azt a lehetőséget, amit a világ- kiállítás jelent. Dr. Gaál Antal szólt arról is, hogy a kormánykoal íciónak vál­lalni kell ezt a feladatot még akkor is, ha tudjuk, hogy nagyon sok a bizonytalansági tényező, a nehézség. Ezért kérem képvi­selőtársaimat, hogy szavazzák meg a törvényt. A világkiállítási kormány-előterjesztés általá­nos vitájának felfüggesztése után a T. Ház megkezdte a ha­tározathozatalt a helyi önkor­mányzatok és szerveik, a köz- társasági megbízottak, vala­mint egyes centrális alárendelt­ségű szervek feladat- és hatás­köreiről szóló törvényjavaslat ügyében. Ez várhatóan csak szerdán késő este ér majd vé­get a mintegy 500 módosító in­dítvány miatt. „Tüzet szüntess!” „Tüzet szüntess!” parancsot kaptak hétfőn az etióp kormány csapatai az állami rádió hullá­main. A fegyveres erők főpa­rancsnoksága elrendelte a kor­mányhadsereg és a népi milícia egységeinek, hogy nyomban tegyék le fegyvereiket, ne aka­dályozzák a felkelők bevonulá­sát a fővárosba. A főparancs­nokság egyúttal visszavonta áprilisban kiadott általános mozgósító parancsát. Egyes jelentések szerint még a pa­rancs elhangzása után is ro­pogtak a fegyverek Addisz- Abebában. Mivel a kormány nyilvánvalóan elvesztette hatal­mát a felbomló hadsereg egyes csapatai felett, szerfelett bi­zonytalan, hogy mennyire lesz e parancsnak foganatja. Furcsa per Moszkvában Vissza a kitüntetéseket? A moszkvai városi bíróság nem adott helyt Oleg Kalugin nyugdíjas KGB-tábornok Mihail Gorbacsovval szemben be­nyújtott bírósági keresetének és ejtette az ügyet — közölte a Kommerszant című független moszkvai hetilap. Oleg Kalugin tíz haónappal ezelőtt bírói úton kívánt elégtételt venni Mihail Gorbacsovon, amiért a szovjet elnök megfosztotta őt a KGB szolgálatában szerzett kitünte­téseitől. (Ugyancsak beperelte Nyikolaj Rizskov volt kormány­főt, amiért megfosztotta tábor­noki rangjától és nyugdíjától: ez az ügy folyamatban van.) A zkv moszkvai városi bíróság a szovjet alkotmányra hivatkozva utasította el Oleg Kalugin kere­setét, mondván: a szovjet elnök az államhatalom feje, a bíróság pedig nem bírálhatja fölül a leg­főbb államhatalmi szervek dön­tését. A cikkből kitűnik, hogy a szovjet jogi gyakorlatban mind­eddig példa nélkül álló eset igen komoly fejtörést okozott a bíró­ságnak, és a vonatkozó szovjet jogszabályok mellett külföldi példákat is tekintetbe vettek a döntés kialakításakor. A moszkvai bíróság azt javasolta a nyugdíjas tábornok ügyvédjé­nek, hogy az államfő személyét érintő üggyel a népképviselők kongresszusához vagy a Leg­felsőbb Tanácshoz forduljon. (A Szovjetunióban még nem jött létre az alkotmánybíróság in­tézménye.) Az ex-tábornok képviselője ugyanakkor beje­lentette, hogy az Oroszország Legfelsőbb Bírósághoz fordul az üggyel. Szerinte ugyanis a szovjet elnök is tisztviselőnek tekinthető, így az idevonatkozó törvény értelmében ellene is panaszt lehet tenni bírósági úton. Újabb vasfüggöny? A PRAVDA FIGYELMEZTET Valutaárfolyamok Vételi Eladási Pénznem árfolyam 100 egységre, forintban HARMINCÉVES AZ AMNESTY INTERNATIONAL Egyenlő mértékkel Peter Benenson brit ügyvéd 1961. május 28-án cikket jelen­tet meg az Observer című lap­ban: „Lapozzon csak bele új­ságjába a hét bármelyik napján, biztosan talál benne jelentést arról, hogy valahol a világon valakit bebörtönöztek, megkí­noztak, vagy kivégeztek, mert a véleménye, vagy a vallása nem tetszett a kormányának. Több­millió ilyen személy van börtön­ben és számuk egyre nő. Az új­ságolvasó a tehetetlenség émelyítő érzésével küzd. De ha a világon mindenütt érződő undort közös cselekvésre le­hetne váltani, akkor mégis le­hetne tenni valamilyen hatásos lépést”. A cikk hat, azonnali akciót sürgető esetet sorolt fel, az érin­tett személyek fényképét is kö­zölve. „Hat politikai fogoly: Constantin Noica, filozófus, román börtönben. Ashton Jo­nes tiszteletes, a négerek ba­rátja — börtönben az Egyesült Államokban. Agostinho Neto, angolai költő és orvos — a por­tugálok fogságában bírósági ítélet nélkül. Beran prágai püs­pök — a csehek letartóztatták. Toni Ambatielos, görög kom­munista és szakszervezeti ve­zető — börtönben hazájában. Mindszenty érsek, Magyaror­szág prímása — korábban rab, most politikai menekült, a buda­pesti amerikai követség csap­dájában” — szólt a hat képalá­írás harminc évvel ezelőtt. Ha volt valaha újságcikk — a Dreyfuss-ügyet felkaroló egy­kori zólai „J.Accuse” óta —, amely tartós hatást ért el, Be­nenson ügyvéd írása feltétlenül ezek közétartozik. Ez a cikk volt ugyanis az Amnesty Internatio­nal, a ma is Londonban székelő nemzetközi emberi jogvédő szervezet zászlóbontása. Az Amnesty International te­kintélye ma már vitathatatlan. Egyedi eseteket felkutató, s a világ figyelmébe ajánló jelenté­sei kormányakciók, diplomáciai tiltakozások, jószolgálati vállal­kozások „nyersanyagai”. Elemzéseit figyelembe veszik az ENSZ-ben éppúgy, mint az amerikai kongresszusban, a vi­lág országai emberi jogi bizo­nyítványának elemzésekor, s ennek fontos következményei vannak a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatokban. Ki kaphat nyugati segélyt, köl­csönt és ki nem — ennek megí­télésekor az is számba jön, mint vélekedik az illető ország em­beri jogi helyzetéről a londoni szervezet, mely jogállása sze­rint ma is jótékony célú alapít­vány. Kelet-Európábán az utóbbi évekig az imperializmus ügy­nökségének, a belügyekbe való beavatkozás és felforgatás fal­törő kosának tartották az Am­nesty Internationalt, amelyet a CIA pénzel. Ez utóbbi persze nem lehetetlen, hiszen az évi 20 millió dollárból gazdálkodó, ma már elég nagyszabású emberi jogi ügynökséget valószínűleg nem lehetne pusztán magán- személyek tíz-húsz dolláros adományaiból fenntartani, s az információt sem könnyű minde­nütt megszerezni. Az évforduló­ra időzített legújabb adomány- gyűjtő felhívásában az Amnes­ty International által magánsze­mélyektől kért legnagyobb egyedi összeg mindössze 250 font (mintegy 400 dollár). A cím: Amnesty International, Free- post, London ec1b 1he. Az Amnesty Internationalt támoga­tó brit művészvilág alapgyűjtő bált is rendez, melynek neve, némi gúnnyal: a „titkosrend­őrök bálja”. A pénzforrások elképzelhető sokoldalúsága azonban nem változtat a tényen: a szervezet, az indító felhívás szellemében, kezdettől fogva egyenlő mér­tékkel mért. Keleten és Délen éppúgy felkutatta a védelemre szoruló személyeket, mint nyu­gaton és ahhoz sem fér kétség, hogy az általa támogatott sze­mélyeket minden esetben és alapvetően véleményük, gon­dolkodásuk, az általuk elképzelt szabadság utáni vágyakozásuk miatt érték bántalmak, az őket körülvevő társadalmi rendszer­re való tekintet nélkül. Ha egymillió ember odavész aföldrengésben, az felfoghatat­lan számadat. Ha egy ember pusztul, az tragédia. Ezt a pszi­chológiai taktikát követve az Amnesty International által fel­karolt esetek túlnyomórészt egyéniek, a jelentések nem tömegekről, hanem emberekről szólnak. Ez az Amnesty Inter­national sikerének és tekinté­lyének titka. Az évforduló alkal­mából az Observer megkér­dezte az immár idős Peter Be- nensont Londonban, vajon éle­te legnagyobb sikerének tartja- e az emberi jogvédő szer­vezetet. „Azt hiszem... talán”— felelte Benenson igen szeré­nyen. „A szédelgő öndicséret vég­tére is a zsarnokok kenyere. A jóságnak elég, ha cselekedetei önmagukért beszélnek” — írta a londoni Observer vasárnap, az Amnesty International har­minc évvel ezelőtti indulására emlékezve. Mészáros György A Pravda hétfőn azzal vádol­ta meg a Nyugatot, hogy a ko­rábban általa is szorgalmazott szovjet utazási törvény után maga igyekszik új vasfüggöny kiépítésevei megakadályozni a szovjet állampolgárok utazá­sát. A lap szerint a kiutazás le­hetőségével együtt biztosítani kell a más országokba való sza­bad beutazás jogát is. Az SZKP lapja egyebek között megírja, hogy a nyugati sajtó az új szov­jet utazási törvény elfogadását üdvözölve nem felejtette el fél­reverni a vészharangokat a vár­ható — a Pravda szerint eltúl­zott — öt-nyolcmilliós szovjet kivándorló tömeg megjelenése miatt. A moszkvai orgánum szerint ez a hozzáállás alapos megfontolásra kell hogy kész­tesse azokat a szovjet állampol­gárokat, akik az ország határain túl szeretnék megtalálni boldo­gulásukat. (A múlt héten elfoga­dott szovjet törvény 1993. ja­nuár 1-jétől lép életbe.) A Prav­da — az akadályok megszünte­tését sürgetve a nyugati orszá­goktól — kimondatlanul is azt sugalmazza, hogy a Szovjet­unióval való együttműködés erősítése, vagyis a szovjet életszínvonal emelése révén lehet megoldást találni a Nyugat által fenyegetőnek érzett kiván­dorlási veszélyre. Ezt látszik alátámasztani a cikknek az a kitétele is, amely a szovjet— amerikai kereskedelmet akadá­lyozó amerikai rendelkezések, így mindenekelőtt a Szovjet­unió irányában a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt fel­függesztő Jackson-Vanik tör­vénykiegészítési eltörlését kö­veteli. Ma összeül a jugoszláv államelnökség Esély a megegyezésre Újabb ülésfe hívták össze ma a jugoszláv államelnökséget, hogy megpróbáljon kiutat találni a tíz napja húzódó elnökségi válságból — jelentette hétfőn a Tanjug hírügynökség. Egyelőre nincs hír arról, hogy a Stipe Mesic elnökké választását tá­mogató négy országrész irányí­tói elfogadják-e a meghívást, amelyet a horvát politikus meg­választását ellenző négy szerb­párti vezető küldött. Warren Zimmermann, az Egyesült Álla­mok belgrádi nagykövete hét­főn nyilatkozatban ismételte meg az amerikai külügyminisz­térium állásfoglalását, amely a marxista irányítás alatt álló Szerbiát tette felelőssé a jugo­szláv válságért, de elvetette a szlovén és horvát elszakadási törekvéseket is. Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a) Holland forint ír font 12683,41 13467,95 5524,80 5866,54 208,77 221,69 1120,75 1190,07 1803,58 1915,14 1262,85 1340,97 39,07 41,49 3812,64 4048,48 11494,40 12205,40 527,70 560,34 6352,19 6745,11 Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár árfolyamjegyzés szün. Német márka Norvég korona Olasz líra (1000) Osztrák Schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA-dollár ECU (Közös Piac) 4296,53 4562,29 1101,87 1170,03 57,71 61,27 610,37 648,13 49,16 52,20 69,18 73,46 5041,81 5353,67 1198,14 1272,26 7295,50 7746,76 8813,11 9358,25 Mézga Bála Kft. Kaposvár Importból származó bálás ruhák árusítása nagy választékban 1991. május 29., 30., 31-én 8—18 óráig a Helyőrségi Klubban, Kaposváron (Zárda u.) 99,— Ft/kg Minden fizetett 5 kg után 2 kg ingyen! Bálazsák is eladó, 100 Ft/db (376) ÉTKEZZEN NÁLUNK! ELŐFIZETÉSES EBÉD 58 FORINTÉRT! Béke söröző Kaposvár, Füredi út 24. (7491) co ÁFÉSZ kapossAr Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a ZSELIC Áruházban és vidéki szaküzleteinkben az 1/1-es normál kristálycukrot 42 forintos fogyasztói áron értékesítjük Az áfész most is gondol Önre! (H2924/£

Next

/
Thumbnails
Contents