Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-27 / 121. szám
1991. május 27., hétfő SOMOGYI HÍRLAP 3 93. BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR Az elektronikában a „mini” a divat Amit a kárpótlási törvényről tudni kell (3) Bányák, gyárak Igencsak magas mércét állítottak a hazai, beruházási javakat előállító vállalatok, vállalkozók elé az egyre nagyobb területen bemutatkozó európai kiállítók. A hazai vállalatok közül sok, sajnos, még mindig nem veszi tudomásul, hogy termékeinek színvonala nem éri el a „mércét”. Mi sem igazolta ezt jobban, mint a magukba roskadó szakemberek egymás közötti eszmecseréje, a versenytárs kiállítók állandó figyelése. A bemutatók sorában kiemelkedő volt az elektrotechnika és az elektronikai ipar vetélkedése. Bár a gyengeáramú, kisfeszültségű termékeknél legfontosabbnak a miniatürizálást tartották az ipari formatervezők, az erősáramú készülékek, berendezések alkalmazásánál sem tekinthettek el a kivitelezés finomságaitól. — Minden tekintetben a minőség a meghatározó, és ebbe az irányba kell fejleszteni termékeinket, mert csak az lehet a jövőben piackonform, aki ezen a kiállításon is tud üzletet kötni — summázták véleményüket a Kaposvári Villamossági Gyár képviselői. A 19 fő termék-családjukkal, egy német beruházóval közösen szeretnének bekapcsolódni a szovjetunióbeli lakásépítési programba. Felméréseik szerint ugyanis egyre jobban szűkül a belföldi piac, s a tal- ponmaradás esélyét az export- lehetőségek növekedésében látják. Elektronikai vezérlésű termékeik közül nagy az érdeklődés a szellőzésvezérlők és a fogyasztásmérők iránt. A szerkezetátalakítással bajlódó húsipar részére ajánlották az elektromos húsfüstölő készülékek újabb vezérlőegységeit. Kellemes technikai meglepetésként hatott az új fejlesztésű, hegesztett vasmagos transzformátor-család bemutatása, valamint az energiatakarékos halogénlámpa és egyéb fényforrások transzformátorai. Napjainkban a KVGY több mint 50 százalékban gyárt tömegterméket, középfeszültségű termékeivel szinte kizárólagos szállítója az áramszolgáltatónak. — A fizetőképes kereslet szerint kell szervezni a műszaki fejlesztést — mondják a kiállítók, de ennél is nagyobb teherként nehezedik iparunkra, hogy 1992-től életbe lép az egységes európai szabványrendszer. Ez a fejlesztés számlájáról is pénzt visz el. Elektrotechnikai és műszeriparunk, valamint a fémmegmunkálás gépeinek piacvesztése a KGST összeomlásával — óvatos becslések szerint is — elérheti a 75 százalékot. Új piacokra nyitni, hagyományainkat megőrizve csak úgy lehet, ha értékmérő alapnak tekintjük az egységes Európa, valamint a fejlett Nyugat bemutatkozását. M. T. A földreform és a telepítés befejezésével összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 1949. évi XXIV. törvény alapján birtokpolitikai célra igénybe vett ingatlan helyett csereingatlant csak olyan dolgozó parasztnak kellett juttatni, aki a földműves-szövetkezet tagja lehetett. További feltétel volt még, hogy a csereingatlan területe a megmaradt területtel együtt 25 kataszteri holdat, értéke pedig a háromszázötven aranykoronát nem haladhatta meg. Akik tehát földműves-szövetkezet tagjai nem lehettek vagy csere- ingatlant — az előzőek miatt — nem kaphattak, károsultak voltak. Károsultnak tekintendők továbbá azok a személyek, akik a korábbi jogszabályok alapján csereingatlanra voltak jogosultak, valamint azok, akiket az igénybevétel miatt teljes kártalanítás illetett volna meg. Ezen személyek esetében a törvény ugyanis a pénzbeni kártalanítást a kataszteri tiszta jövedelem negyvenötszörös forintösszegében maximálta. Az 1949. évi 3. tvr. és a 16100/1950. (Vili.23.) FM. sz.r. a mező- és erdőgazdasági ingatlanok részleges tagosításáról szóló jogszabályok alapján azok, akiknek földje tagosításkor a téesz táblájába esett és sem azonos értékű csereingatlant, sem pénzbeli kártalanítást nem kaptak, károsultnak tekintendők. Az 1949. évi 20. tvr. egyes ipari és közlekedési vállalatok állami tulajdonba vételéről. E jogszabály alapján kerültek állami tulajdonba mindazok a magántulajdonban álló ipari, közlekedési, bánya- és kohóvállalatok, amelyeknél a munkavállalók száma a 10 főt elérte. (Fia a vállalat részvény- társasági formában működött, a részvények kerültek állami tulajdonba.) E törvény rendelkezett valamennyi nyomdaipari vállalat államosításáról, továbbá azon öntödék állami tu- lajdonbavételéről is, ahol a dolgozók létszáma az 5 főt elérte. Kiterjedt az államosítás azon malmokra, amelyeknek napi őrlőképessége a 150 mázsát elérte vagy meghaladta, autójavító műhelyekre és garázsokra, amelyeknek üzemi alapterülete a száz négyzet- métert elérte, a hajókra és uszályokra, amelyeknek a gépi ereje a 30 LE-t elérte, a mozgó- fénykép-üzemekre (berendezésekkel együtt) és az e célt szolgáló ingatlanokra. (Folytatjuk) Kaposváron tanácskoztak a baranyai, a somogyi, a tolnai és a zalai küldöttek AZ MSZMP A TAVASSZAL PARLAMENTI VÁLASZTÁST AKAR Thürmer Gyula: Szeretnénk, ha a kormány az egy esztendő tanulságaiból levonná a következtetést A lakosság kétharmada életszínvonalcsökkenésre számít Növekvő árak, kullogó keresetek 18 millió bírságra A Dél-dunántúli Környezet- védelmi Felügyelőség csaknem 18 millió forintnyi szennyvízbírságot szabott ki 57 gazdálkodó szervezetre tavaly Baranyában és Somogybán. Az előző évivel összehasonlítva 5 millióval nőtt a bírság, miközben csak héttel több szervezetet büntettek meg. Sztrádatőkeemelés A Sztráda Skála Kereskedelmi Részvénytársaság rendkívüli közgyűlésén döntöttek az alaptőkeemelésről. 200 százalékos árfolyamon 41,5 millió forint névértékű részvényt bocsátanak ki, s ebből 5 miiló forint értékűt — előnyös feltételekkel — a társaság dolgozói vásárolhatnak meg. Konkurencia helyett partnerként A holland parlament mező- gazdasági bizottságának hazánkba látogatott képviselői előtt Sárossy László, a Földművelésügyi Minisztérium poltikai államtitkára kijelentette: a nyugat-európai országokhoz nem konkurensként, hanem partnerként szeretnénk kapcsolódni. A magyar agrár- szakemberek a minőség javítására, a különlegességek előállítására törekednek. Finn cég Magyarországon A finn Forste cég a Fjord és az Agroker mellett részvényese lett egy magyarországi közös hűtőgép-vállalatnak. A Forste ügyvezető igazgatója szerint nem a gyors nyereség a céljuk, hanem stratégiai befektetésről van szó, hogy ti. Magyarországról követhessék a kelet-európai piac fejlődését s kiviteli csatornákat találjanak. Óriási kereslet lenne ezekben az országokban hűtőberendezések iránt, a kereslet azonban egyelőre nem fizetőképes. Az országban elsőként Kaposváron tartott a XV. kongresszusára készülő Munkáspárt regionális tanácskozást a baranyai, somogyi, tolnai és zalai koordinációs bizottságok, alapszervezetek kezdeményezésére. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a párt több vezetőjének, a négy megye központi bizottsági tagjainak társaságában sajtótájékozatót tartott tegnap délben a tanácskozás színhelyén, a POTE Egészségügyi Főiskoláján. Az elnök úgy látja, hogy a több mint egy év alatt a Munkáspárt megerősödött, önbizalma megnőtt, a párt iránti érdeklődés és bizalom erősödik a társadalom különböző rétegeiben. Egyre kevesebb szó esik a múltról, a pártot az foglalkoztatja, mit ajánlhatnának a dolgozó embereknek, hogyan lehetne megvédeni a ma és a holnap kenyerét, munkáját, létbiztonságát.. A Munkáspárt — fogalmazott Thürmer Gyula — egy erős párt magabiztosságával, s egy leendő parlamenti párt felelősségtudatával készül a XV. kongresszusra. Thürmer Gyula a kormány egyéves tevékenységének értékelésére is kitért a sajtótájékoztatón. — Ha nekünk most bizonyítványt kellene adni a kormány tevékenységéről, nem mondanánk azt, hogy osztályismétlésre ítéljük. Elég volt ebből a kormányból egy évig is. Ha Magyarországon nem sikerül rövid időn belül lényeges változásokat elérni, akkor elsőként a mezőgazdaság hullik szét, ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy az ország kenyér nélkül marad és az ipari munkanélküliek így is növekvő táborát újabb százezrek fogják vidéken gyarapítani. A Munkáspárt elnöke kiállt az önkormányzatok mellett, szerinte ugyanis széthullásuk irányíthatatlanná tenné az országot. Bírálta a túlságosan nagy hatalomkoncentrációt, azt, hogy túlsúlyban van a miniszterelnöki hatalom, terjed a bürokrácia, egyre több a miniszteri tárca. A kormányzat egyre több olyan törvénytervezetet terjeszt a parlament elé, amelyről utóbb kiderül: alkotmányellenes. — Mi szeretnénk, hogyha a kormány nem struccpolitikát folytatna — mondta az elnök —, nem a homokba dugná a fejét, hanem az egy esztendő tanulságaiból levonná a következtetéseket. Még nem késő! A tragédiához, amely előttünk áll, politikai döntések vezetnek. Sem a kárpótlási törvény, sem az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvénytervezet, nem gazdasági, hanem politikai indíttatású. Mi azt javasoljuk, hogy legkésőbb 1992 tavaszán legyen parlamenti választás. Addig készüljön új választási törvény- tervezet a parlamenten kívüli pártok, érdekképviseletek bevonásával. Lehetséges, hogy az általunk már javasolt köztársasági konzultatív tanács formájában kellene megvalósítani. Elképzelhető azonban az is, hogy a magyar társadalom számára egy új nemzeti kerékasztal is rokonszenves gondolat lehet. (Lajos) Az ország lakosságának kétharmada úgy véli: az idén olyannyira romlik anyagi helyzete, hogy még a napi megélhetéshez szükséges cikkek megvásárlása is egyre inkább gondot okoz. Az átlagosnál nagyobb mértékben jelentkeznek ezek a gondok a középkorúaknái. A túlnyomó többség — a megkérdezettek 95 százaléka — arra számít, hogy a keresetek emelkedése nem fogja fedezni az árak növekedését és csak 3 százalék van az ellenkező véleményen. Mindez a Magyar Közvéleménykutató Intézet közelmúltban végzett országos reprezentatív vizsgálatából derül ki. A megkérdezettek 90 százaléka azzal számol, hogy az Viharfelhők tornyosulnak a Budapesti Vegyipari Gépgyár tabi gyáregysége fölött. Mint május 23-i lapunkban megírtuk: Suba János, a vállalat igazgatója leváltotta az önállóságra törekvő 3. számú gyáregység igazgatóját, Horváth Gyulát. Mivel a tabi dolgozói kollektíva úgy érezte, hogy a fegyelmi határozat ellenük is irányult, ezért beadványban követelték Horváth Gyula visz- szahelyezését gyáregység-vezetői beosztásába, mivel személyében látják a biztosítékot munkájuk eredményes irányítására, illetve munkahelyük megtartására. Azt is leírták: ha a vállalat igazgatója nem változtat álláspontján, akkor figyelelmeztető munka- beszüntetést tartanak. idén kevesebbet tud vásárolni jövedelméből, mint tavaly, 7 százalék ugyanannyit és csak 2 százalék többet. E tekintetben nincs számottevő érdemleges különbség kor, település vagy iskolai végzettség szerint. A reprezentatív minta alanyainak 84 százaléka úgy ítélte meg, hogy ki tud jönni a pénzéből — közülük 38 százalék viszonylag simán, 40 százalék viszont csak igen szigorú beosztással —,10 százalék még beosztással sem képes erre, 6 százalék viszont jól, illetve gondtalanul megél. Mivel a mintába a szélső jövedelmi helyzetben élők többnyire nem kerülnek be, illetve nem hajlandók nyilatkozni, feltételezhető, hogy a válaszadók jelA tabi petíciót 155-en írtak alá, s pénteken adták át Budapesten a BVG igazgatójának. A vállalat vezetője ekkor egyeztető tárgyalásokat kezdett a tabi gyáregység két küldöttével — noha azoknak nem volt erre felhatalmazásuk a közösségtől. A két küldött — a jegyzőkönyv tanúsága szerint — azt közölte a BVG igazgatójával: „ők a beadványt ezzel a szöveggel nem tudják képviselni, mivel sztrájkot nem akarnak. Erről tudomása van az őket képviselettel megbízó dolgozóknak is.” Ma délelőtt Tabon — a hírek szerint — munkásgyűlést tartanak a BVG gyárgységében. Vajon hoz-e megnyugtató megoldást e botrányos ügyben? K. J. lemzően az „alsó és felső” középréteg között helyezkednek el. Ők arra a kérdésre, hogyan látják a helyzetüket a 3-4 évvel ezelőtti állapothoz képest, így válaszoltak: 16 százalékuk nem érez változást, 80 százalékuk jelez romlást, 4 százalékuk pedig javulást. Helyzetük romlását legnagyobb arányban a nyolc általánost végzettek, illetve a szakmunkások érzékelik, lakóhelyük szerint pedig a községekben élők. A megkérdezett nyugdíjas korúak több mint 90 százaléka azt mondta magáról, hogy ki tud jönni a pénzéből (közülük 59 százalék az „utolsó fillérig" beosztja jövedelmét), és csak 6 százalékuk jelzi, hogy még beosztással sem képes erre. Érdeklődés és kockázat- vállalás Az iparban a vállalkozók 21,8 százaléka, az építőiparban 11,4 százaléka, a belkereskedelemben és az idegen- forgalomban 26,7 százaléka dolgozik külföldi tőkével. A három szakterületen megvizsgált 16 ezer vállalkozásból 3590-et alapítottak külföldi tőkével, s közülük 1449 zárta veszteséggel a múlt évet—ez derül ki egy minisztériumi felmérésből. Látszólag nagy a külföldi tőke érdeklődése, ám a befektetett pénz értékét tekintve ez csupán puhatolózásnak, próbálkozásnak fogható fel, illetve olyan üzleti kockázatvállalásnak, amely akkor is megéri, ha a vállakózás nem sikerül. Az 1436 ipari vállalkozásból egyébként 525 zárta veszteséggel az évet, legtöbb a gépipar és a könnyűipar területén. Viharfelhők a tabi BVG fölött Kinek a nevében tárgyaltak a küldöttek?