Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-21 / 116. szám
1991. május 21., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 Isteni üzenet — rockban Nehezen akart megválni a közönség a szolnoki Szigligeti Színház Hit kell című produkciójának szereplőitől vasárnap délután. Schwartz-Gre- ene-Tebelak isteni rockjátékának nagy ovációjú való fogadtatásához talán hozzászokott a társulat, hiszen az Imre Zoltán rendezte-koreografálta, Máté evangéliuma alapján készült darab lélektől lélekig hatott. Itt, Kaposváron is. A hippy-világ és Jézus életének képei sajátos egységben jelennek meg előttünk. A „jó útra tért”, élvezeteket hajszoló csoport a Megváltó tetteit idézi, s eközben a toronyépítők szürke társaságából érzékeny, ám valamiféleképpen sérült lelkek válnak ki, hogy valljanak. Családról, gyermekkorról, szenvedélyről. Megrázó miniatűrök ezek, melyek a hús-vér emberről szólnak; annak minden bűnével és esendőségével egyetemben: „Szakítottam a kábítószerrel. Mégis, amikor néhány hónappal huszonegyedik születésnapom előtt ott álltam házunk erkélyén és megátkoztam a napot, amelyen születtem. Nem pöröltem Istennel, azt azonban felháborítónak tartottam, hogy létezem. Miért kellett a világra jönnöm, anélkül, hogy engem megkérdeztek volna: akarok-e élni?”— hangzik el a Jelenet az előadásból fiatal leány szájából a harmadik vallomásban. A régmúlt és a jelen eseményeinek disszonanciája vonul végig a darabon. Ez pedig nem más, mint a maroknyi „nyáj” kötéltánca két pólus között. Jézus, avagy a sátán követői legyünk?— vetődik fel a kérdés. E gyötrelmes harc, e kínzó tanácstalanság „edzi” a csoport tagjait. Isten fiának jelenléte azonban feléleszti a lelket, s a vívódás — egy idő után — né- miként enyhül. A Hegyi beszéd vagy a Mi atyánk sorainak hallatán mindannyiuk előtt felsejlik: hit kell! Csík György bábeli díszletei előtt zajlik az isteni rockjáték, amely refrénjeivel — „Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész. és a Fodor Ákos fordította dalszövegeivel tanít is. Tanít arra, hogy az ember — ha akar —, meg tud változni; s arra, hogy: hit nélkül nincs igazi élet. Ezt az isteni — szolnoki — üzenetet megértette a kaposvári, félezres közönség is. Ezért nem akarta leengedni a színpadról a szereplőket. Lőrincz Sándor Országos Színházi Találkozó Ibsen rideg poézise Egy söréttől alábukott, ám öngyilkos ösztöne ellenére megmentett vadkacsa él Ekdálék padlásán. A család azt hiszi — vagy legalábbis szeretné önmagával elhitetni —, hogy a madár jól érzi magát a rabságban. Csupán egy az önáltatások sorából, mely egész életüket áthatja. Szánalmas idilljük hazugságokra és elhallgatott igazságokra épül. E jótékony hatású Önáltatás látszólag kiegyensúlyozott kis világát zúzza össze a család ismerőse Werle, aki nagy eszményeitől megittasodva, afféle tisztitótűzet kíván lobbantam a család életében. A légvártákolmány ösz- szeomlik, s az igazságot megismerve egyszerre mindenki boldogtalanná lesz. Sűrűsödik a dráma, ám jobbára csak tragikomédiába torkollik. Szabad-e az igazság nevében szétzúzni mások boldogságát? Szabad-e megváltani a kis világokat, ha azok e megváltástól csak szétporladnak? E kérdésekre keresi a választ Ibsen rideg poézistől áthatott drámája, — A vadkacsa —, melyet a szolnoki Szigligeti Színház társulata mutatott be vasárnap este a Stúdió-színpadon. Fodor Tamás rendező a lélek belső fényeinek villódzását mutatja meg. Hideg, szürkés- barnás fényekét, amelyek talán forrásuknál még Mertz Tibor, Mucsi Zoltán és Spola- rics Andrea színesek voltak. A szemünk előtt kibontakozó tragédia nem kavar fel, nem sokkol, de mégis — lelkűnkig hatol. Különös, hogy a szomorúság akkor érint meg bennünket, mikor a színpad történései már-már nevetségesek, mikor az egész már a kisember sorsparódiájává válik. Ibsen távoli üzenete mintha azt mondaná: mindannyiunkban fölfedezhető efféle heroizmussal leplezett gyávaság, lázas tenniakarással fedett megatehetetlenség. S mindez nem nyomasztó, amíg megvan önáltatá- sunk képessége. A visszafogott rendezői eszközökkel építkező előadás remek alakításai közül kiemelkedik Mucsi Zoltán fiatal Ekdálja. Ezt a figurát gyakran egyszerre látjuk szánalmasnak, szeretni és utálnivalónak. Lánya, a darab szerint 14 éves Hedvig — Szentendrei Angéla emlékezetes alakítása — sugárzó tisztasága mély kontrasztot ad a többi szereplő képmutatásához. Derzsi János Relling doktora talán az egyetlen, aki átlát a hazugságok hálóján, s akinek néha már-már cinizmussal leplezett életszeretete és bölcsessége azt sugallja, hogy az ember, akit megfosztanak hazugságaitól, azt megfosztják a boldogságtól is. Ő tudja, hogy ebben a világban beteg a mások gyógyítására hivatott orvos is. A darab végén a döbent csend pillanatai után a közönség hosszú vastapssal köszönte a kitűnő játékot. Bíró Ferenc Kritikus akurátor Mint ismeretes, a Színházművészeti Szövetség döntése alapján egy kurátor válogatta az országos találkozóra hívott darabokat. Elsőként Koltai Tamás színikritikusra, számos szakmai könyv szerzőjére a Színház főszerkesztőjére esett a választás. Elsőként a rendszerváltás és a szí nház kapcsolatáról kérdeztük. — A társadalom rendszerváltását minden színház megpróbálja érzékenyen követni. A színházak tartalmi rendszerváltása számomra azt kell jelentse, hogy nem valamilyen felszínes módon követi azt, ami a társadalomban és a politikában történik. Két évvel ezelőtt, a „nagy sokk” idején volt egy természetes gyermekbetegség, hogy a színház szókimondó akart lenni, mert negyven évig nem lehetett az. Én azt gondolom, hogy nem valami jó út, ha egy színház bátor akar lenni, nem pedig gondolatilag elmélyült. — Milyen elvet érvényesített a válogatásban? Könnyű lett volna olyan előadásokat összeszedni, amelyek holtbiztos sikerek. Divatos, nagyszínházi, pesti előadásokat! Szándékosan nem ezeket választottam. Egyrészt, mert nem tartottam őket elég jónak, elég színvonalasnak, másrészt, úgy gondoltam, hogy a kaposvári közönség elég érett ahhoz, hogy nemcsak a szórakoztató felszínt tudja elviselni. Amint hallom konkrét tény: egyszerűen nincsenek már jegyek a találkozó előadásaira. — Mit gondol, mi a fontos egy színházi találkozóban? — Találkozó legyen! Azok a társulatok, amelyek érdekelve vannak, több napig itt tudjanak maradni, s lássák egymás előadásait. Végig sajnos nem tud senki jelen lenni, hiszen a színházakat köti a műsorterv. De az már nagyon jó, ha a két szereplés között a barátok találkoznak. Ez borzasztó sokat számít. — Budapesten nem volt esemény a színházi találkozó. Ön szerint Kaposváron az? — Én nagyon remélem, majdnem biztos vagyok benne. (Balassa) Mi lesz veled, megyei könyvtár? „Azt sem szabad, amit szabad. Azt is szabad, amit szabad. Csak azt szabad, amit szabad. Azt is szabad, amit nem szabad. Csak azt szabad, amit nem szabad? Azt sem szabad, amit szabad?" Napok, hetek, hónapok óta mit olvashatunk a napi sajtóban, mit hallhatunk a rádióban, mit láthatunk a tv-ben: osztozkodunk. Jó magyar szokás szerint felosztjuk megmaradt értékeinket, a múltba nézünk, s elfelejtjük, hogy jövőnkről van szó. Ósztozkodunk a kisemmizettek jogán, osztozkodunk a hatalom jogán, osztozkodunk emberi gyarlóságunk révén. Mi lesz ebből? Erőink szétforgá- csolódnak, tenniakarásunk, toleranciánk alábbhagy, fásult, közömbös, önző emberekké válunk. Mint a szakma egyszerű szolgája, hol csodálkozással, hol idegenkedve, hol a döbbenettől béklyózva várom, látom: megyei könyvtár— vajon mi lesz veled?! Fel tudod-e vállalni az értékmegőrző, szétsugárzó szerepedet e pénzszegény világban? Hiányzol-e valakinek vagy valakiknek? Pedig az eddigi párbeszédek alapján a gazdasági szféra mellett fokozatosan háttérbe szorulsz. Szükséges-e a megyének, a városnak egy információsbank, egy információsközpont, egy szakmailag felkészült stábbal? Pedig tudom, hogy törvény született, s azt is tudom, hogy vannak, akik várják az újabb törvényt. De addig mi lesz? Csökkentett költség- vetéssel tudsz-e létezni, tudod-e az inflációs világban magas szinten biztosítani szolgáltatásaidat, a növekvő olvasói, használói létszám mellett? Pedig nemcsak módszertani központ vagy, hanem köz-, ha kell, szakkönyvtár is tudományos fokozattal. Pedig a könyvtárakat, mindenki hasznosnak tekinti, az itt folyó munka hosszú távon kamatozik, és ezért ezt direkt módszerek alapján nehéz bizonyítani. Pedig a legtöbb információs szolgáltatás célja ezért a szerzeményezés, a személyzet képzettségének javítása, mert így valósulhat meg a hozzáértés, az ismeret gazdagsága, így motiválható a kreativitás, a megbízhatóság, az önművelés. És ugye a szellemi kultúra, az eredmények közvetlenül nem tapasztalhatók, szubjektivek, társadalmi, gazdasági hasznosságukat a jövő igazolja. Egy információ, amely egy személynek nem használható, felbecsülhetetlen lehet egy másik személy számára, és az információs szükségletek állandóan változnak. Hosszan taglalhatnám, érvekkel, tényekkel bizonyíthatnám, hogy ki — de én is — mikor használta a megyei könyvtár értékes dokumentumait. Mennyiben s mennyire segítette munkáját, tanulmányait; vagy éppen fontos szerepet játszik a hasznos szórakozásban, s ha kell, szociális munkát végez. De bevallom, naív vagyok, mert azt hittem, hogy e kevésbé látványos tevékenységre, a kultúra-közvetítő intézményekre mindig, minden körülmények közepette szükség van, hisz napi életünk szerves egysége, és fejlődésük mindig szabad utat kap. Ma már azt is megtanulom, hogy az agórán meghallgatnak, de a cserépszavasnál más szempontok érvényesülnek. De addig is: létkérdés-e a kultúra, a műveltség? Mi lesz veled megyei könyvtár? Mit tehetsz? Továbbra is várod olvasóid, használóid sokaságát, — legyenek vidékiek vagy helybeliek — olvasófórumot szervezel (május 28. 17 h), s a lehetőségek szerint a maximumot nyújtod, s egyben bízol, reménykedsz a segítő- szándékban, s a tartalék alap újrafelosztásában. Osztozkodunk... Hát igen! Szabad ezt?! „A szó veszélyes fegyver. A szót kimondják, ki tudja, ki hogyan érti. A szót leírják, ki tudja, ki mire gondol.” Horváth Katalin Aprók tánca Ugrós és forgatós — Ének az esőben Az Udvarom, udvaroméi mű, szatmári táncokból készített koreográfiával kezdődött a Somogyi Aprók önálló estje a kaposvári Latinca művelődési központban. A Tóth Lajos Általános Iskola tanulói, valamint az onnan már "kinőtt” gyerektáncosok a Zengő Együttes kíséretével adtak ízelítőt gazdag repertoá- rukból. A többszáz fős közönség — a hagyományoktól eltérően — nem csak folklórprodukcióknak tapsolhatott ezen az estén. A lányok Szinetár Dóra Buli után takarítás című számára készítettek látványos koreográfiát. S hogy a fiúk se maradjanak le, a Moho Sapiens zenéjére mutat (Fotó: Gyertyás) ták be Angyalbőrben című, szellemes táncjátékukat. Ezután — mintha összebeszéltek volna az égi hatalmakkal — az Ének az esőben legismertebb dallamai csendültek föl, hogy táncba hívják a tarka esernyőket... A műsor a Zengő együttes muzsikájával folytatódott. A nagy sikert arató palóc dudanóták és a moldvai feldolgozás után—többek közt—kalocsai, forgatós, ugrós és dél-alföldi táncoknak tapsolhattunk. Az est fergeteges szatmári táncokkal zárult; a lelkes publikum háromszor követelt ráadást. L.S.
