Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-18 / 114. szám
1991. május 18., szombat (Fotó: Gyertyás) Szolgáltatás új módon A Bioberki: példa Gazdabolt nyílt — bevásárlóközpont lesz Tegnap megszólalt a rézkakas Nagyberkiben a Bioberki boltot hirdető reklám tetején. Sokan jöttek el, hogy részesei legyenek a gazdabolt megnyitásának. Az eseményt nem kísérte látványos ünnepélyesség. A tény, a szándék értéke viszont sokat mond. Az előzmények: a Kapós- völgye termelőszövetkezet a szerződés lejártával visszakapta az önkormányzattól a főút mellett levő épületét. Másfél hónap alatt saját erőből, saját kivitelezésben egészen újat, és céljában példa értékűt varázsolt a romos épületből. — A magántermelésnek jövője van, és a szövetkezetnek a maga szellemi, anyagi felkészültségével elsődleges kötelessége, hogy ezt a jövő-építést segítse — mondta Papp Jenő, a tsz elnöke. — Ezért alakítottunk ki néhány hónapja egy szolgáltató részleget. A gazdabolt megnyitása az első lépés. — A következő a termékek felvásárlása, majd a feldolgozása lesz. Szándékunk, hogy az itt élők és a környék lakói munkájának gyümölcsét a szántóföldtől a piacig segítsük. A közepes és kistraktoroktól, a szerszámokon, a borászati eszközökön, a vetőmagon át a különböző takarmányokig, koncentrátumokig igen sok mindent, még a közvetlen háztartási eszközöket is beszerezhetik itt ebben, a kulturáltan berendezett önkiszolgáló boltban. — Itt működik a motortekercselő részleg is — mondta Révész Dezső, a szolgáltatóegység vezetője. — Néhány nap múlva ugyanebben az épületben megnyílik egy állatgyógy- szerbolt. Van még egy helyiség, amelynek a hasznosításáról nem döntöttünk még. Nyitáskor a bolt három-három és fél milliós készlettel fogadta a vásárlókat. Külsőségeiben is, tartalmában is magas színvonalon. A rézkakas szimbolikusan megszólalt, és valami egészen újat, jövőbe mutatót kukorékolt Nagyberkiben. (Vörös) Dzsungelbe modem technológiát r Lengyel László: A legnagyobb akadály a tulajdon biztonságának hiánya SOMOGYI HÍRLAP ___________________________________ A magyar kormány elkötelezte magát az állami tulajdon lebontása és ezzel a magántulajdon túlsúlyán alapuló gazdasági rendszer megteremtése mellett. A privatizációhoz azonban kevés a politikai szándék, fel kell térképezni azokat a társadalmi-gazdasági tényezőket is, amelyek akadályozzák, illetve előrevihetik e folyamatot. Miben látja ezeket a tényezőket Lengyel László, a Pénzügykutató Rt elnök-vezérigazgatója? — kérdezte a Ferenczy Europress sajtóiroda. — Úgy vélem, nálunk az általános átalakulási folyamatban kell keresnünk az alapvető problémát: ebben a privatizációnak kellene élen járnia. Magyarországon a tulajdoni átalakulást tekintem a gazdaság legfontosabb intézményes folyamatának, kevésbé az a liberalizáció vagy a pénzügyi intézményrendszer átalakítása, ami ezzel párhuzamosan szükséges. A tulajdonosi intézményrendszer átalakulásában elmaradunk, mert ha már most igazi tulajdonosok állnának a vállalatok élén, akkor a liberalizációt még szabadabbá lehetne tenni, a gazdálkodók valóban költségérzékenyek lennének. Ma még nem azok. Kihasználatlan pénzek — A tőke vagy a gépek, az eszközök, a berendezések hiánya milyen mértékben fékezi a privatizációt? — A legnagyobb akadály a tulajdon biztonságának hiánya. Ha valakinek van is tőkéje, a hosszú távú befektetés bizonytalan. Ez az első nagy probléma, ami a külföldiek befektetéseit akadályozza. Csak a második helyen áll egyfajta tőkehiány, hiszen a létező, meglévő tőkét sem tudtuk átvinni a gazdaságba. Tehát van is tőke, még sincs. Ez látszik abból, ahogyan a vállalkozások élénkítésére adott nyugati forrásokat hasznosítjuk. Különbözően, de általában kedvező feltételekkel bocsátottak rendelkezésünkre tőkeforrásokat á nyugati országok, mégis van, ahol már egy éve állnak bizonyos pénzek, amelyekhez hozzá lehetne jutni, de nincs meg a szükséges infrastrukturális, banki háttér. A partnerszolgáltatás is hiányzik; mondjuk adott esetben nehéz a külföldi befektetőt összehozni a belföldi felhasználóval. így a tőkehiányt mi magunk mesterségesen idézzük elő, azzal, hogy nem tudjuk hozzájuttatni a pénzhez a vállalkozókat. A másik: a lakosságnál kint lévő tőke egy jelentős részét valószínűleg bevinnék különféle beruházásokba, ha léteznének vállalkozásokat szervező, biztosító, ezeket garanciákkal ellátó szervezetek. Tehát nem biztos, hogy olyan tőkehiány van Magyarországon, mint amit sokan állítanak. A hazai vállalatok megvásárlására a lakosságnak nincs pénze, senki sem gondolhatja, hogy belföldi magánszemélyek fogják megvásárolni a szénbányákat vagy pl. az Ikarust. Még nem találtuk ki, miként lehetne műhelyenként, gyáregységenként, kis részekként privatizálni nagyvállalatokat. Tanácstalan vállalkozók — A privatizációs folyamatot sokak szerint akadályozza, hogy hazánkban például kevés a jól felkészült tanácsadó. — Nálunk valóban vannak tanácstalan vállalkozók. Ma egy befektetőnek állandóan figyelni kell a gazdasági légkört, hogy kivel tud egyáltalán együttműködni. A kisvállalkozók közül sokan számítottak arra, hogy az önkormányzatok a lerobbant infrastruktúrát szeretnék rendbehozni, s azt valószínűleg nem az IKV-ra bízzák, hanem vállalkozási alapon oldják meg. Most az erre számító kisvállalkozók tragikus helyzetbe kerültek, mert kiderült, hogy az önkormányzatoknak nincs pénzük. Ilyenkor jönne jól egy befektetési tanácsadó, aki megmondaná előre, hogy ezen vagy azon a piacon nem szabad kockáztatni. De nemcsak a vállalkozóknak, hanem az ön- kormányzatoknak is szükségük volna befektetési tanácsadásra. Minden megyében szinte könyörögnek az önkormányzatok, hogy valaki, valamilyen vállalkozói szervezet próbáljon meg ötleteket adni, miként privatizálják saját vagyonukat. Erre nem vagyunk felkészülve, nincs kellő számú szakemberünk. Ma mintegy hatvan cég foglalkozik vállalatok privatizálásával, 1987- 88-ban mindössze egy-kettő volt. Hiányzó törvények — A parlament, a kormányzat milyen intézkedésekkel gyorsíthatná a privatizációt? — Először is parlamenti szinten azért nem lehetett eddig eredményt elérni, mert nem készült privatizációs program- csomag, amelyiktartalmaznáa tulajdonra vonatkozó legfontosabb jogszabályokat. Hogy rögtön a kányhától induljunk el: nincs a kincstári vagyonra vonatkozó törvényünk. Ma úgy privatizáljuk az ország vagyonát, hogy nem tisztáztuk, mit akarunk kizárólagosan állami tulajdonban tartani. A koncessziós törvényt a parlament elfogadta, de úgy akarunk koncessziókat adni, hogy még nem döntöttük el, melyek azok a dolgok, amelyeket biztosan nem akarunk koncesszióba adni... Már tavaly ki kellett volna mondani: valamit nem fogunk privatizálni. Ez a kályha. És azonnal kellene szabályozás az állami vállalatok, illetve a szövetkezetek vagyonának meghatározására. De így vagyunk a földtörvénynyel is. A társadalombiztosításra is kellene szabályozás, hogy kezelhesse komoly vagyonát. Az én felfogásomban ezek tartoznának a feltétlenül meghozandó jogszabályokat tartalmazó programcsomagba. — A törvények megalkotásán kívül milyen intézkedésekre volna szükség a privatizáció gyorsítása érdekében? — Sürgető a bankrendszer megváltoztatása, meg kell teremteni a pénzügyi infrastruktúrát. Ez részben a bankok privatizációját jelenti. A bankhálózattal át kell fogni az országot, hogy lehetőség nyíljon több és más típusú üzletkötésre, át lehessen hozni az országba a külföldi jövedelmeket. Döntőnek tartom, hogy a privatizáció gyorsítása egyben iránymegjelölés is legyen: merre tart az ország? Meggyőződésem, hogy nem nagyipari és nem is mezőgazdasági országgá kell tenni Magyarországot, hanem egy infrastruk- turális-kereskedelmi-szolgál- tató központtá. Ezeken a területeken kellene gyorsítani a privatizációt, infrastrukturális programot kialakítani, hogy a Nyugat érzékelje: azt szeretnénk, ha elsősorban ezekbe az ágazatokba fektetne be tőkét. Az infrastruktúra elmaradottsága miatt a magyar vállalatok értéke alacsonyabb, mintha infrastruktú- rális beruházások után tudnánk ezeket értékesíteni. Valamennyi délkelet-ázsiai ország modernizációja azon alapult, hogy előbb megteremtették az infrastruktúrát vagy legalábbis annak alapelemeit. Senki sem épített vállalatokat a dzsungelben! Magyarország pillanatnyilag dzsungel, ahová betelepítik a modern technológiát, adott esetben a nyugati vállalatot. Ennek így nincs értelme! Nekünk utakat, telefont, hidakat kellene építenünk, s erre programot készítenünk. A nyugati befektetőket is erre kell ösztönözni! Lám, az idegenforgalmat privatizálták anélkül, hogy észrevettük volna. Szerintem a magyar lakosságot is arra kellene rávenni, hogy az iparból és a mezőgazdaságból „meneküljön” a szolgáltatások felé. A szolgáltatásban, az infrastruktúrában lehet kistulajdont szerezni, több száz, ezer magánbolt, benzinkút nyílhatna, mint Ausztriában. De ezeket össze kell kötni úttal, telefonnal, vasúttal. Csak így lehet több százezer kistulajdont teremteni. Expó-hatás —Lehetőséget jelentene, ha Magyarország vállalkozna az 1995-re tervezett világkiállítás megrendezésére ? — Fontos volna az infras- turkturális program, ami a városok rendezési tervétől a világkiállításig terjedne. Ha valaki ma ide világkiállítást hoz, az a magyar vállalatok vagyonértékét növeli. Ha nincs világ- kiállítás, csökken a magyar vállalatok vagyonértéke. Kocsis Gizella Kiált a szegénység Az elviselhetőség határán A szegénység nem szégyen. Egy bizonyos határon túl azonban elviselhetetlen állapot. Magyarországon a létminimum 7200 forint. Természetesen családtagonként és nettóban. Budai Lászlóné pedig — harmadmagával — alig több mint 5000 forintból „gazdálkodik”. Hogy ebből mire futja? Kenyérre, tejre, s e „luxuscikkekre” is csak egy darabig. Mondjuk hónap közepéig... o — Azon a határon vagyok, hogy nem tudom tovább elviselni a szegénységemet — fogad a kaposvári sávház hatodik emeleti másfél szobás lakásában az asszony. — Úgy érzem, hogy a gyermekeim gyötrődnek mellettem. Kiút pedig nincs. Egy férjről, aki anyagi biztonságot teremthetne, már rég lemondtam, ahhoz a bizonyos házhoz már öreg vagyok, marad a halál... Viktória, a 13 éves bájos, ám mosolytalan kislány átöleli a nyakát. Bátyja 23 éves, asztalosnak tanult, de betegsége — tompalátása — miatt nem tud elhelyezkedni. Budai Lászlóné háromszor volt férjnél, ám mindannyiszor rosszul választott. Kihasználták, meggyötörték, és otthagyták. Legutóbb 1988-ban kötött — egy hónapig tartó — házasságot. 1989-ben a VBKM-nél megszűnt a munkaviszonya, munkanélküli segélyt kapott, majd decemberben súlyos autóbalesetet szenvedett, s a tortúra megkezdődött... — Néhány hónappal ezelőtt sikerült takarítónőként a Petőfi iskolában elhelyezkednem — mondja, miközben a kislány keze megnyugtatóan tenyerébe csusszan. — Egészen jól kerestem: volt, amikor több mint 6000 forintot vihettem haza. Ám táppénzre kerültem s ennek a viszonylagos jólétnek vége szakadt. A 47 éves asszonynak csontritkulása és ritmuszavara van. A házimunkát jórészt a 13 éves kislány végzi. — Negyvenezer forint a lakbérhátralékom — kesereg —, s nem tudom fizetni sem a gázt, sem a villanyt. 0 — Mennyi pénze van havonta? — 1284 forint gyerektartás, 1500 forint nevelési segély és 2570 forint családi pótlék. Ény- nyi...S emellett még az emberek rosszindulatát is el kell viselnem: azt kiabálják rám, hogy dologtalan vagyok. Zátonyra futott házasságai is kísértik. Zaklatják őt és kislányát is. Egy ceruzával, kitépett könyvlapra írt levelet mutat: „Meg fogom utáltatni veled egész Kaposvárt”. — Miért teszik ezt velem? — szakad ki belőle a kérdés. — A Petőfi iskolába pedig vissza kell fizetnem kétezer forint fizetési előleget és 4900 forintot, táppénztúlfizetés miatt. De miből? — Mennyi pénze van most? A kérdésre nem válaszol, keserű mosollyal veszi elő a pénztárcájában árválkodó papír húszast. — A kislányom visszavitte a patikába az üres üvegeket — magyarázza. — Még csak hónap közepe van. Hogyan húzzák ki júniusig? — Nem tudom. Fél liter tejünk és egy darab kenyerünk még van. © — Viki, mikor ettél utoljára csokit? — Nagyon régen. Nem emlékszem... Ez az a pillanat, amikor az ember áll, a megdöbbenéstől nincs hangja, szinte zavart szégyent érez. Ki helyett is? Tamási Rita (Fotó: Lang Róbert)
