Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-13 / 109. szám
sport CDADT sport SPORT űTUIU sport SPORT iKí SPORT SPORT CDADT SPORT SPORT űiUIu sport SPORT IKrt SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT IS SPORT SPORT SPORT CDADT sport dlUlU SPORT SPORTIG SPORT SOMOGYI HÍRLAP II. évfolyam, 109. szám Ara: 7,90 Ft KÖZÉLETI NAPILAP-scL*J 1991. május 13.,"hétf?T Antall József: „A koalíciót szétverni csak belülről lehet(ne)’ A kormánypártok dunántúli értekezlete Siófokon „A súrlódások még természetesek” — mondta a somogyi küldött A kormánykoalíció pártjai rendeztek tanácskozást szombaton Siófokon; a dunántúli megyék küldöttei hallgatták, majd vitatták meg Antall József miniszterelnöknek, a Magyar Demokrata Fórum elnökének, Nagy Ferenc Józsefnek, a Független Kisgazdapárt elnökének, valamint Varga Lászlónak, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökhelyettesének előadását a koalíció eddigi tevékenységéről, lehetőségeiről, a megerősítéssel kapcsolatos feladatokról. Elsőnek Varga László szólt pártja küldetéséről, a keresztény életforma hagyományairól, társadalmi jelentőségéről; állításait történelmi példákkal bizonyította. Históriai tapasztalatok alapján óva intette azokat, akik különböző csodákban, például a minden gondot megoldó GYŐZTEK A LOKÁLPATRIÓTÁK Válik Fenyves Fonyódtól A két évvel ezelőtti eredménytelen szavazás után tegnap ismét az urnákhoz járultak a balatonfenyvesi lakosok és villatulajdonosok. Ezernél alig több aláíró indítványozta ismét, hogy váljon külön Fonyódtól a település. A 7. számú szavazókörzetben 823 helyi lakos neve került föl a listára, közülük a késő délutáni órákban is csupán mintegy háromszázan adták le voksukat; a 6-os számúban, ahol 741 állandó lakos neve szerepelt a listán, sietősebben szavaztak. Itt már fél ötkor azt jelenthette a szavazatszedő bizottság — nem hivatalosan —, hogy a körzetnek több mint a fele leadta szavazatát. Az állandó lakosok 50 százalékának plusz ecjy főnek a szavazatára számítottak, akik a válást kezdeményezték és azt továbbra is óhajtják. Ebből a részvételi arányból 60 százalék igen szükségeltetik ahhoz, hogy az eredményes szavazás mellett a kívánság is teljesüljön. A szavazóhelyiségekben többen panaszolták, hogy a villatulajdonosok közül miért csak azok szavazhatnak, akiknek a nevén van az épület, a családtag voksa miért nem számít. Hangulatkeltésre is futotta s tévhit is akadt: sokan úgy gondolják, talán még ma is, hogy azért ragaszkodott Fonyód Fenyveshez, mert nem akarta elveszíteni városi rangját. Ehhez ennek a szavazásnak semmi köze nem volt. Fonyód így is, úgy is város. Este 18 órakor bontottak urnát a két szavazókörzetben, a szavazatok összeszámlálása az esti órákban fejeződött be. A választási bizottság által még jóvá nem hagyott eredmény szerint 813-an adták le a szavazatukat a szükséges 783-mal szemben. Az egyik szavazókörzetben igennel szavazott a helyi lakosság 90 százaléka, a másikban lapzártakor még nem fejeződött be a szavazatok ösz- szeszámlálása, de bizonyára elég igen született a váláshoz. (Horányi) „Bármennyire fájdalmas is” Kiépül a piacgazdaság „Forró drót” Küszöbön a megállapodás Bush amerikai elnök és Gorbacsov szovjet államfő továbbra is a szovjet—amerikai kapcsolatok javításának híve—derült ki a két államférfi szombati telefonbeszélgetéséből, amelynek során megvitatták a szovjet—amerikai kapcsolatok legfontosabb kérdéseit. A hagyományos fegyverzetről szóló megállapodással összefüggésben Bush és Gorbacsov kifejezésre juttatta reményét, hogy a napokban Washingtonba látogató szovjet küldöttség tárgyalásain sikerül elfogadható megoldást találni. A tisztázatlanul maradt kérdések már nem okoznak nehézséget. „A kormánynak nagy szüksége lenne az önök munkájára, mert ma kulcsügy a marketingügy” — szögezte le Szegeden Kupa Mihály pénzügyminiszter azon a plenáris ülésen, amely a háromnapos országos marketingkonferencia záróprogramja volt. A Tisza Szálló nagytermében tartott előadáson a pénzügyminiszter kifejtette: a marketingszakma végre megint olyan mesterség, amely működőképes, és kiteljesedéséhez jó feltételek vannak a gazdaságban bekövetkezett pozitív változások eredményeként. A kormánynak az az eltökélt és határozott szándéka — hangsúlyozta —, hogy végigmegy a megkezdett úton, és kiépíti a piacgazdaságot, bármilyen fájdalmas is. Ebben lehet és lesz nagy szerepe a piaci megjelenéssel foglalkozó szakembereknek. Az előadáson elhangzott: betegeskedik Magyarországon a törvényalkotás, holott a gazdaság működőképességéhez az alapokat kell megteremtenie a kormánynak. Nagy probléma, hogy ma mindenki csak az anyagi javak előállításával törődik, a humán tőke- befektetések rovására. A nehézségek és hibák ellenére azonban Moszkvától Washingtonig nagyon kedvező Magyar- ország megítélése, így jó történelmi esély van a „kiugrásra". Ennek feltétele a kormányzat határozottabb és hatékonyabb működése. KISGAZDA NAGYGYŰLÉSE „Híd a posványfölött” A Független Kisgazdapárt nem a mérleg nyelve a kormánykoalícióban, hanem híd a 40 évig dagasztott magyar pos- vány fölött, olyan híd, amelyen eljuthatnak egymáshoz mindazok, akik a magyar társadalom felemelkedéséért kívánnak munkálkodni — ezt Cseh Sándor, a Független Kisgazdapárt országos alelnöke mondta azon a nagygyűlésen, amelyet vasárnap rendeztek Nyír- adonyban. A szónök élesen elítélte és visszautasította Fodor Gábor fideszes országgyűlési képviselő napokban tett kijelentését, miszerint javasolni kellene Antall József miniszterelnöknek, hogy a Független Kisgazdapártot hagyja ki a kormánykoalícióból. A nyíradonyi nagygyűlésre több megyéből érkeztek a szónokok és a résztvevők, hogy kifejezzék szolidaritásukat két helyi gazdálkodóval, akinek 7 holdnyi kikéit vetését tárcsázta ki az Uj Élet Termelőszövetkezet. Mindegyik szónok a megbékélésre hívott fel, de utalt arra, hogy a társadalmi békéhez kevés az egyik oldal jóindulata. Kávássy Sándor ország- gyűlési képviselő a nagygyűlésen kijelentette: ütött a cselekvés órája, itt az ideje, hogy amit 1956-ban elkezdtünk, végre be is fejezzük. Szerinte Magyar- ország ma nem parasztbarát politikát él át, s felháborító: „senki sem értékeli, hogy ezt az országot évszázadokon keresztül a mezőgazdaság tartotta el. „Pedig — mint mondta — Magyarország felemelkedése egyenlő a mezőgazdaság fel- emelkedésével.” Letűnik Gorbacsov csillaga? A Szovjetuniót jól ismerő német szakértő, Wolfgang Leonhard professzor szerint Mihail Gorbacsov hamarosan eltűnik a politikai színpadról. A szovjet reformfolyamat új reménységét Borisz Jelcinnek hívják. Gorbacsov előbb főtitkári posztjától, majd az államfői méltóságtól válik meg. Elballagtak a diákok A helyenkénti záport virágesö váltotta föl szombaton délelőtt. Me- gyeszerte ezen a napon búcsúztak az alma matertől a gimnazisták, szakközépiskolások és szakmunkástanulók. Az egész napos családi ünnepet ma az érettségi írásbeli vizsga követi, majd a felvételi vizsgára készülnek a továbbtanulni szándékozók, míg mások az első munkahely megszerzése reményében talpalnak. írásunk a 4. oldalon. Felvételünk a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskolában ké- j szült. Fotó: Lang Budapest után Kaposváron Bemutatkozással egybekötött programismertetést tart ma Budapesten a spanyol Sonnenfeld cég. A cég a mezőgazdasági vállalkozók tanulmányi szervezetének kiépítésében kíván közreműködni. A Sonnenfeld elnöke és vezető munkatársai holnap a Pannon egyetem kaposvári karát keresik fel, ahol a három dél-dunántúli megye agrárgazdaságainak vezetőivel folytatnak eszmecserét. Antall ma lép Izrael földjére Ma lép először magyar miniszterelnök Izrael állam földjére. Antall József háromnapos hivatalos látogatása kiemelkedő állomása annak a folyamatnak, amelynek során szorosabbá váltak a két ország kapcsolatai. A magyar kormányfő és a kísérete az izraeli politikai élet számos kiemelkedő vezetőjével találkozik. „Nyitott égbolt” Bukarestben aláírták a magyar—román „nyitott égbolt” szerződést, az első ilyen jellegű megállapodást Európában. A két ország fegyvertelen repülőgépei évente négy alkalommal berepülhetnek a másik ország légterébe, a háromórás úton információkat gyűjthetnek a szerződésben meghatározott módon. Kairói találkozó Besszmertnih szovjet külügyminiszter Hoszni Mubarak egyiptom i elnökkel folytatott tárgyalását követően utalt rá: a közel-keleti helyzet tragikussá válhat, ha nem sikerül haladást elérni a tervezett békekonferencián. Ma Kairóban Mubarak elnökkel és James Baker amerikai külügyminiszterrel találkozik. Landsbergis elégedetlen A litván parlamenti elnök azzal vádolta a Nyugatot, hogy az — félve Gorbacsov elnök helyzetének további gyengülésétől — semmit nem tesz a balti államok függetlenségéért. Kiábrándítónak nevezte George Bush amerikai elnök és a balti vezetők találkozóját. nyugati segítségben bíznak, a magyarság elsősorban a maga erejére támaszkodhat. Pártjáról szólva megemlítette, hogy a kereszténység a politikát fölemeli, a politika viszont lehúzza a kereszténységet, ennek ellenére az 1947-es koalíció egyik legnagyobb pártjának jelen kell lenni a politikai életben, mégpedig a koalíciót erősítő tagként. Felhívta a figyelmet a munkásság képviseletére, s óvott a mostanihoz hasonló történelmi helyzetekben mindig tömegesen felbukkanó akarnokoktól, karrieristáktól, szavával szólva: napra-forgóktól. Elmondta még, hogy néhány napja Brüsz- szelben vett részt a nyugat-európai néppártok értekezletén, ahol megemlékeztek a másodszor eltemetett Mindszenty bíborosról is. (Folytatás a 3. oldalon)