Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-11 / 108. szám

1991. május 11., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Csónakázótó, fitnessklub Tovább épül az Arany utcai sportkombinát Kaposváron az Arany utcai sporttelep környékén szorgos munka folyik. Nap nap után csinosodik a létesítmények környéke, s újabbak bújnak ki a földből. Akad köztük olyan is, amely éppen azzal lett na­gyobb, hogy mind többet elvet­tek belőle. No, nem rejtvényt kívánunk feladni; a felvételün­kön is látható, sóderral terített tározóra gondolunk, amelyből most már csak a víz hiányzik. Már csak a víz hiányzik a mederből Az eredeti elképzelés az volt, hogy biztosítsák az egész kombinát vízellátását az öntö­zéshez. Úgy alakították ki a tá­rozót, hogy egyben csónaká­zótó is legyen, amelyet télen korcsolyázásra is használhat­nak. A horgászni vágyók sem unatkozhatnak majd. A víz mélysége megközelíti a két métert, ezért megannyi ve­szélyt is rejt magában. Stier István, a K. Építők elnöke el­mondta: a közeli fúrt kútból hamarosan feltöltik a tavat, s már jóelőre óva intenek min­A sportszálló (Fotó: Lang Róbert) denkit a veszélyekre. Fürdésre nyáron sem lesz alkalmas a tó. Június elejétől üzembe he­lyezik az új sportszállót, az egykori Vasas labdarúgó-öl­töző helyén. Eredeti funkcióját sem veszíti el: a földszinten öt öltözőt alakítottak ki, s az eme­leten lesz az ötvenszemélyes sportszálló tizennyolc szobá­val, étteremmel. Azokat a spor­tolókat kívánják itt elhelyezni, akik versenyezni vagy edzőtá­borozni jönnek Kaposvárra. A húszmillió forintos beruházás kivitelezője a Kaposvári Épí­tők. Egy hónapja adták át a fit- nessklubot, amelyben szauna, szolárium, sportmasszázs és erőfejlesztő berendezések szolgálják az egészségvédel­met. Ez is elsősorban a sporto­lóknak készült. Stier István fi­gyelmet érdemlő egyéb tervü­ket is említi. Rövidesen megke­resik a kaposvári általános és középfokú iskolákat és felajánl­ják meghatározott napokon lé­tesítményeik használatát—té­rítésmentesen. Három teniszpálya is szere­pel még a tervükben, ebből az egyik füves lesz. Öt játékhelyes fedett fallabda-pálya épül még az idén, ilyen nincs még So­mogybán. Egy új labdarúgó- pálya és az azt körülvevő mű­anyag borítású atlétikai pálya alapozómunkáit is elvégezték, idén elkezdikaterület északke­leti felén egy BMX kerékpárpá­lya építését, s a sportszálló mellett egy 20x40 méteres tor­nacsarnok alapozását. Négy főbejárata lesz a sport­kombinátnak, így minden léte­sítménye gyorsan megközelít­hető. Jutási Róbert Következik a Vasas Ma 17 órakor Budapesten a Fáy utcában lép pályára a Sió­foki Bányász NB l-es labda­rúgó-csapata. A Balaton-parti együttes nem éppen kellemes emlékeket őríz mostani ellenfe­léről, hiszen az ősszel a Vasas 2-1 -re tudott nyerni Siófokon, így a visszavágás reményében veszik fel ma a küzdelmet Zsa- dányiék. A tabella állása szerint a mai találkozó esélyese a Siófok, hi­szen a Balaton-parti gárda a 8., a Vasas pedig a 15. helyen ta­nyázik. Varga István vezető edző azonban óva int az elbi­zakodottságtól. Mint mondta, látta a fővárosi együttes utolsó három meccsét, s bizony, egyáltalán nem'olyan rosszak, mint amit a táblázaton elfoglalt helyezésük tükröz. Ugyancsak nehezíti a Bányász dolgát, hogy nagymúltú ellenfelének talán ez a legutolsó lehetősége arra, hogy elmozduljon a kie­sőzónából és megkezdje végre a felzárkózást. A mai össze­csapáson nem lehet ott a pá­lyán Fodor, aki begyűjtötte harmadik sárga lapját. Bizony­talan Zare játéka is, aki a múlt héten Szegeden az első félidő­ben egy nagyon erős rúgást kapott a térdére. Ugyancsak sérült a fiatal Heczeg is. A ma 17 órakor kezdődő mérkőzésen a Siófoki Bányász várhatóan a következő 11 -gyei kezd: Bíró - Keszeg, Olajos, Kolovics, Szabó B. - Ozsváth, Czigány, Zsadányi, Somogyi - Kámán, Kirchmayer. A csere­padon Morvát Gy., Zare, Ma gyár, Meksz és Szprecsak vár majd bevetésre készen.-F­DIÁKOLIMPIA Városi-körzeti döntők Marcaliban... Marcaliban egyszerre több sportágban is megrendezték az általános iskolások diáko­limpiájának városi-körzeti dön­tőjét. . Eredmények: Labdarúgás (fiúk): 1. Böhönye, 2. Fonyód, 3. Marcali, Noszlopy iskola. Kézilabda (leányok): 1. Két- hely, 2. Marcali, Mikszáth is­kola, 3. Marcali, Noszlopy is­kola. Kézilabda (fiúk): 1. Kéthely, 2. Marcali, Noszlopy iskola, 3. Marcali, Mikszáth iskola. Atlétika I. korcsoport (3-4. osztályo­sok). Egyéni, leányok: 1. Ko­vács Rita (Marcali, Mikszáth is­kola) 303 pont, 2. Szakái Kata­lin (Fonyód) 291 pont, 3. Nősz Szabina (Marcali, Noszlopy is­kola) 290 pont. Csapatban: 1. Marcali, Mik­száth iskola 1326 pont, 2. Bö­hönye 1307 pont, 3. Marcali, Noszlopy iskola 1304 pont. Fiúk: 1. Molnár Barnabás (Balatonfenyves) 292 pont, 2. Romhányi Ferenc (Nemesvid) 255 pont, 3. Orsós Balázs (Nemesvid) 248 pont. Csapatban: 1. Fonyód 1183 pont, 2. Nemesvid 1137 pont, 3. Marcali, Noszlopy iskola 1063 pont. II. korcsoport (5-6. osztályo­sok). Egyéni, leányok: 1. Mol­nár Veronika (Kéthely) 373 pont, 2. Németh Andrea (Bö­hönye) 347 pont, 3. Légrádi Henriett (Marcali, Noszlopy is­kola) 332 pont. Csapatban: 1. Kéthely 1472 pont, 2. Marcali, Noszlopy is­kola 1367 pont, 3. Marcali, Mik­száth iskola 1316 pont. Fiúk: 1. Somogyi Zoltán (Tapsony) 341 pont, 2. Hosszú András (Marcali, Noszlopy is­kola) 327 pont, 3-4. Banitz László (Balatonfenyves) 289 pont és Cser László (Marcali, Noszlopy iskola) 289 pont. Csapatban: 1. Tapsony 1301 pont, 2. Marcali, Mikszáth iskola) 1267 pont, 3. Marcali, Noszlopy iskola 1122 pont. III. korcsoport (7-8. oszt.). Egyéni, leányok: 1. Hízó Jo­hanna (Marcali, Noszlopy is­kola) 454 pont, 2. Izsák Zsanett (Marcali, Noszlopy iskola) 427 pont, 3. Hernesz B. (Böhönye) 415 pont Csapatban: 1. Böhönye 1858 pont, 2. Marcali, Nosz­lopy iskola 1856 pont, 3. Mar­cali, Mikszáth iskola 1568 pont. Fiúk: 1. Lázár János (Mar­cali, Noszlopy iskola) 534 pont, 2. Takács Balázs (Böhönye) 500 pont, 3. Győrfi Zoltán (Tapsony) 482 pont. Csapatban: 1 .Marcali, Nosz­lopy iskola 2299 pont, 2. Tap­sony 2025 pont, 3. Marcali, Mikszáth iskola 1998 pont. . és Kaposváron Kaposváron a különböző labdajátékokban befejeződtek az általános iskolások diáko­limpiájának városi döntői. Eredmények. Kézilabda (leányok): 1. Ka­darkút (testnevelő: Mecsár Tamás), 2. Mernye (testne­velő: Kisfalussy András), 3. Kaposvár, Petőfi iskola (test­nevelő: Tollár János). Fiúk: 1. Kaposvár, Bartók is­kola (testnevelő: Szerb György), 2. Taszár (testnevelő: Horváth Zoltán), 3. Kaposvár, Petőfi iskola (testnevelő: Ko­vács Zoltán). Kosárlabda (fiúk): 1. Kapos­vár, Gyakorló iskola (edző: Ko­vács Nándor), 2. Kaposvár, Zrínyi iskola (testnevelő: Szí­jártó Miklós), 3. Kaposvár, Kis­faludy iskola (testnevelő: Péter Balázs). Labdarúgás (fiúk): 1. Kapos­vár, Tóth Lajos iskola (testne­velő: Pozsegovics Gábor), 2. Kadarkút (testnevelő: Varga László). Röplabda NB 1,13^-20. helyért Magabiztos Építők-siker Kaposvári Építők—Ganz-Mávag 3-0 (2,9,5) Kaposvár, városi sportcsar­nok. V.: Ortner, Szalai. K. Építők: Török, Bozóki, Zár­ka, Jezeri, Zarka, Búzás. Edző: Kozma Györgyné. Vendégponttal indult a talál­kozó, de az Építőknek hamar sikerült fordítani. 4-2 után min­den sikerült a hazaiaknak. Kitü­nően sáncoltak, remek volt a mezőnymunka, és a támadás­befejezésekkel sem volt gond. Hiába kértek kétszer is időt a Ganz-gyáriak, újabb pontot már nem sikerült szerezniük. A második szett elején vi­szont belelendültek a főváro­siak. 4-0-ra, majd 9-5-re is ve­zettek már. Innét azonban a há­zigazdák újra az első szettben látott formájukat hozták, s már csak ők szereztek ezután pon­tot. A harmadik játszma 3-3-ig volt szoros. A továbbiaí an a Ganz-játékosok nem tudlak mit kezdeni a vendég látók gyors és ötletes játékával. így mifidösz- sze tizenkét perc kellett ahhoz, hogy ez a játékrész és vele egy ütt a mérkőzés is az Építőké legyen. Végre izgalommentes kapos­vári győzelmet láthattak a né­zők. A hazaiak lelkesen, maga­biztosan játszottak, és a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket. Helyenként pazar labdamenetek végén jutottak a pontokhoz. A Ganz-Mávag még megnehezíteni sem tudta az Építők sikerét. Gyenge pontja ezúttal nem volt a csapatnak, valamennyi pályára lépett játé­kos dicséretet érdemel. A ven­dégeknél csak Kubinyi dicsérhető. Kele MEGNYÍLT! E/ G PANORÁMA n vendéglő, ^ Boglárlelle, I Köztársaság u. 19. L Zene—tánc T Nyitva: 11—24 ; óráig (1343811) ■ ■ ■ Május 13-tól ismét ■ ■ kapható Maddaléna ■ (olasz) melegvíz-óra! ■ ■ ■ DÉLVIÉP, Kaposvár, ■ ■TÓthL. U. 6. (112696) " Tollaslabdázók megyei döntője Kaposváron a gyakorló álta­lános iskolában rendezték meg a fiatal tollaslabdázók vetélke­dőjét, a megyei diákolimpiái döntőt. A versenyen négy iskola ti­zennégy tanulója vett részt. A megyei döntő végered­ménye. Leányok (9 induló): 1. Tóth Nikoletta (Kaposvár, gyakorló- iskola), 2. Molnár Petronella (Segesd), 3. Kapitány Ildikó (Kaposvár, Krénusz iskola). Fiúk (5 induló): 1. Ölti Attila (Segesd), 2. Bazsika Tamás (Segesd), 3. Kocsis András (Segesd). Holland bálabontás Csurgón, a Műv. Házban május 13-án 9—17 óráig TOBI-TURI _______(60) M arcaliak, figyelem! Import bálás ruhákból vásárt tartunk 1991. május 13-án a művelődési közponjbafV} Megyei kézilabda-bajnokság Női mérkőzések: Férfi mérkőzések: Kaposgép-Siófok II. 16-10 (6-2) Csurgó ll.-Fonyód 32-29 (12-12) Ld.: Joó (5), illetve Juhászné (3). Ld.: Balogh (6), Máté (6), Telkes (6), illetve Balatonszárszó-Siófok II. 19-14 (9-7) Hiczfelder (11), Zeke (10). Ld.: Békési (7), Kalmár (7), illetve Vargáné (4). Fonyód-Kéthely 25-22 (12-10) Balatonszárszó-Kaposgép 19-14 (10-6) Ld.: Hiczfelder (11), Zeke (8), ill. Horváth (7). Ld.: Békési (10). Segesd-Kéthely 19-17 (12-11) r ~i | A PANNON-WOLF Építőipari Kft.| | felvesz: I többéves gyakorlattal és német- i ' nyelv-tudással rendelkező 1 építésztervezőt 1 Fizetés: megegyezés szerint. 1 I Jelentkezni lehet a cég kaposújlaki gyártótelepén. (112747) j A Somogy Megyei Levéltár pályázatot hirdet gazdasági vezetői munkakör betöltésére Feltételek: felsőfokú végzettség, 5 év szakmai gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. A pályázatot 1991. május 25-ig lehet benyújtani a levéltár igazgatójának (7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1.). (112746)

Next

/
Thumbnails
Contents