Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)

1991-04-09 / 82. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1991. április 9., kedd Kalap alatt újabb vízdíjemelés készül Szita Károly: Kaposvárnak csak a mandátum eredete szerint vannak országgyűlési képviselői Kitüntetések a Parlamentben A Magyar Köztársaság Zász­lórendje kitüntetést adomá­nyozta a Magyar Köztársaság elnöke Gulyás György karnagy­nak a békéstarhosi zeneiskola megteremtése és megújítása érdekében kifejtett munkássá­ga, életműve elismeréseként 75. születésnapja alkalmából, valamint dr. Szilvasán Pálnak, az Általános Fogyasztási Szö­vetkezetek Országos Szövet­sége és az Országos Szövetke­zét! Tanács elnökének több év­tizedes eredményes munkás­sága elismeréseként. A kitünte­téseket tegnap délelőtt a Parla­mentben Göncz Árpád nyújtotta át. Katonai zendülés Zendülés történt a Magyar Honvédség egyik dunántúli in­tézeténél. A pontos helyszín egyelőre nem ismeretes, csak annyi, hogy a bűncselekmény nem harci alakulatnál történt. Tikos László alezredes, a HM-helyettes szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy az eset vasárnap történt: 20 sorál­lományú katona megtagadta a szolgálatba lépést, s az illeté­kes parancsnok többszöri fel­szólítása ellenére sem léptek őrségbe. Ezzel a Btk. 352. pa­ragrafusának 1. bekezdésébe ütköző zendülés bűntettét kö­vették el. A Katonai Ügyészség vizsgálja az esetet. VÍ7.um nélkül Lengyelországból Hétfőn nulla órától vízum nél­kül utazhatnak a lengyelek Németországba és a schengeni egyezményt aláíró többi állam­ba: a Benelux-államokba, Olaszországba, Franciaor­szágba. A hollandok és a bel­gák tartanak attól, hogy feketén munkát vállaló lengyelek özön- lik el az országot. Szovjet kiárusítás Németországban Különös vásár nyílt nemrég Berlinben. Ágyúk, gázmasz­kok, harci öltözékek tucatjait kínálják a látogatóknak a szov­jet hadsereg tisztjei. Ezúttal nem a sokat emlegetett illegális fegyverkereskedelemről van szó. A Szovjetszkaja Armija tart hivatalos kiárusítást. Jeszenszky Oslóban A Norvégiában tartózkodó Jeszenszky Géza külügymi­niszter hétfő reggel megkezdte hivatalos tárgyalásait partneré­vel, Thorvald Stoltenberg kül­ügyminiszterrel. A magyar mi­niszter vasárnap este érkezett Oslóba. Lángoló kutak Kuvaitot naponta 130 millió dollár veszteség éri az égő olaj­kutak miatt — közölte az emír­ség olajügyi minisztere. (Folytatás az 1. oldalról) — A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumtól kap­tunk egy előterjesztés-terveze­tet. A javaslat csak a DRV mű­ködési területén változtatná meg a víz- és csatornadíjakat. Lényegében csak a vízdíjválto­zásról van szó. A tervezet ké­szítői javasolják, hogy Kapos­váron emeljék meg a vízdíjat, s a víz- és csatornadíj együttes összegét 48 forint helyett 55 forintban állapítsák meg köb­méterenként. Ezzel az intézke­déssel a somogyi megyeszék­hely lakói országosan is a leg­több díjat fizetnék. — mondta Szita Károly. Az alpolgármester a minisz­tériumban dr. Németh Miklós­tól, tárca államtitkárától kért magyarázatot, és tiltakozott a javaslat ellen. Az államtitkár nem tudott elfogadható okokat felsorakoztatni, arra hivatkozott csupán, hogy több helyről or­(Folytatás az 1. oldalról) Az elszegényesedés mérté­ke nőtt az utóbbi időben, és újabb formái is jelentkeztek. Ide sorolhatjuk a hajléktalanokat, a drogfogyasztókat, a kriminali­zálódó csoportokat, újabban a munkanélkülieket. Elismerés­sel szólt Lakner Zoltán a kaposvári népkonyha működte­téséről, a hajléktalanok ellátá­sáról, valamint azokról a kezde­ményezésekről, amelyek a gyermek- és ifjúságvédelem terén tapasztalhatók. A Népjóléti Minisztérium pá­lyázat útján kíván segíteni az önkormányzatoknak, intézmé­nyeknek, erre a célra három­százhúszmillió torM áll rendel­kezésére. A legmagasabb juttatás ötmillió forint. Kaposvár megyei jogú város szociálpolitikai terveit ismer­tette dr. Bártfai Anikó népjóléti (Folytatás az 1. oldalról) Jurij Gremitszkih közölte azt is, hogy a Szovjetunió szintén kész humanitárius segítséget nyújtani a kurd menekülteknek, akiknek sorsa különösen érzé­kenyen érinti atöbbtízezerkurd nemzetiségű szovjet állampol­gárt. szággyűlósi képviselők is kér­ték a vízdíjak rendezését. — Elmondtam az államtitkár­nak azt is — folytatja az alpol­gármester —, hogy részünkről csak egy megoldás fogadható el: az — hogy csakúgy, mint a gáz- és a villamos energia ese­tében —, országosan egységes díjakat állapítanak meg! Hiszen az egészséges ivóvízhez jutás minden embernek állampolgári joga. A víz is a föld mélyének kincse. Nemzeti vagyon. Az ál­lamtitkár arra hivatkozott, hogy a vízdíjat önköltségi áron kell számlázni. Erre hozzáfűztem: akkor a csatornadíjat is önkölt­ségi áron szabják meg, mert be tudjuk bizonyítani, hogy a csa­tornadíjon jelentős állami ha­szon van, s ezzel meglopják a kaposvári lakosokat. A meg­beszélés után felkerestem az országgyűlési képviselőket és kértem, hogy segítsenek. Saj­nos Kaposvárnak csak a man­igazgató. A népjóléti igazagató- ság nem régen kezdte meg a munkáját, de máris sok segítsé­get nyújtott az önkormányzat­nak a szociális terv elkészítésé­hez, amiben többek között sze­repel az átmeneti szállás átvé­tele és működtetése, annak gondozóközponttá fejlesztése. A foglalkoztatási feszültségek enyhítése szintén a gondozás részét képezni majd. Hotel jel­leggel működtet a közeljövőtől a város olyan ifjúsági intéz­ményt, ahol azokról gondos­kodnak, akik átemenetileg az utcára kerültek, krízishelyzetbe jutgttak. Évente mintegy nyolcvanan, kilencvenen kérvényezik Ka­posváron a szociális otthoni elhelyezést, ám közülük na­gyon kevesen jutnak helyhez, s elsősorban nem is megyei in­tézményben. Éppen ezétterve­Az általa ismertetett szovjet külügyi állásfoglalás külön is ki­tért arra, hogy a kurdok Iránba illetve Törökországba menekü­lése nemzetközi vonatkozáso­kat kölcsönöz a problémának, amely így még inkább kiélezheti a helyzetet a térségben. (MTI) dátum eredete szerint vannak országgyűlési képviselői: nem érezzük ugyanis, hogy ebben az ügyben képviselnék az érde­keinket. Pedig — szerintünk — nekik is el kellene járni, ha ilyen kormányszintű döntések ké­szülnek. Tegnap az alpolgármester ismét felhívta a minisztériumot, és azt a választ kapta, hogy a Pénzügyminisztérium leállította azt, hogy csak a DRV működési területére határozzák meg az új víz- és csatornadíjakat. Megál­lapodás született, hogy július 1- jéig az ország egész területére vonatkozóan rendezik a díjakat. — Csak egyfajta rendezést tudok elképzelni—mondta Szi­ta Károly. — Azt, hogy Kapos­váron a 48 forintos díj lényege­sen csökkenjenl Hiszen a DRV a minisztérium vállalata. Ez a minisztérium határozza meg az árakat... zik Kaposváron egy szociális otthon létrehozását. A reformá­tus egyházzal közösen a Kecel- hegyen fognak működtetni. Ugyan a Támasz Alapítvány csak júliustól fejtheti a hatékony segítését a rászorulóknak, ám máris százötezer forinttal ren­delkeznek, ugyanis a Budapest Bank 321-97516 elkülönített csekkszámra érkeznek máris a fölajánlások. Azok a szemé­lyek, akik június 31-ig legalább ezer forintot utaltak át erre a csekkszámlára, alapítótagként lesznek bejegyezve. Jogi sze­mélyek (vállalatok, intézmé­nyek) legalább ötezer forinttal járulhatnak hozzá az alapítvány tőkéjéhez, amely az önkor­mányzat anyagi lehetőségét növeli, tudtuk meg Szabó Já­nostól, a szociális kerekasztal operatív bizottságának titká­rától. Horányl Barna AUSTRIA ZOJ7Ö A Lottó Unió Kft. közlése sze­rint a 14. heti osztrák lottónyere- mónyek az illeték levonása után a következők. A 6 találatos 27 566 584 schil- linget, az 5 plusz 1 -es 425 080, az 5-ös 12 752, a 4-es 359, a 3- as 27 schillinget nyert. A Joker nyereménye 1 621 732 Schil­ling. (Lengyel) A megyeszékhely szociálpolitikai tervei Növekvő szegénység Kivégzések Irakban Kurdok kálváriája AzINTER-TRADE Kereskedelmi Részvénytársaság felvételre keres németül vagy angolul beszélő és gépírni tudó munkatársnőt kereskedelmi ügyintézői munkakörbe Jelentkezés: személyesen, Kaposvár, Jutái út (AGROKER) Telefon:82-15-421,82-11-055/62,63 Újra nyitva a Börzebolt! Kaposvár, Fő u. 6. (volt sportszerboltban). — Olasz gyermek-, vegyesruházati áruk — holland és német hálás áruk nagy árengedménnyel, amíg a készlet tart! Nyitva tartás: 9—17 óráig. (112273) Parlamenti összefoglaló EPÉS SZÓPÁRBAJ MIZSEI ÉS TORGYÁN KÖZÖTT (Folytatás az 1. oldalról) A második fordulóban (egy- gyel kevesebbet, mint Pásztor Gyula a másik jelölt), visszauta­sította a vádakat, otrombának, durvának, kultúrálatlannak mi­nősítette kisgazda-képviselő­társa szavait. Szabad György házelnök be­jelentette, hogy a Magyarorszá­gi Németek Szövetsége népi kezdeményezésnek minősíthe­tő petíciót nyújtott be annak ér­dekében, hogy a kárpótlási tör­vény terjedjen ki azokra a ma­gyarországi németekre is, akik 1944 őszétől kárt szenvedtek. A T. Ház igent mondott. A képvi­selők nem szavazták meg Tor- gyán József alkotmánymódosí­tásra vonatkozó önálló indítvá­nyát. A szabad demokrata Ró­zsa Edit önálló indítványát azonban napirendre tűzik a gyermek jogairól szóló egyez­mény magyar jogrendbe való il­lesztése érdekében. Ezután kezdődött el a kárpót­lási törvénytervezet általános vitája. Sajnos, több képviselőt figyelmeztetni kellett, mert olyan fejtegetésekbe merültek el, amelyek az általános vitába valók. Böröcz István (FKgP) a koalí­ciós pártok nevében indokolta a módosításokat. Elmondta, hogy teljes egészében vissza lehet kapni ezer aranykoronáig — tehát mintegy 50 hektárig — aföldtulajdont, mezőgazdasági hasznosítási kötelezettség mellett. A kárpótlási jegy állami lakás megvásárlása, egzisz­tenciahitel fölvétele esetén sa­ját forrásként felhasználható. Pető Iván, az SZDSZ frakció- vezetője megindokolta, miért nem kívánnak részt venni a részletes vitában. Bírálta a tör­vénytervezettel kapcsolatos hárompárti megegyezést. Ez ugyanis nem gazdasági alapon született meg, célja a kormány- párti koalíció fenntartása. Vitá­nyi Iván (MSZP) szintén ugyan­ezért bírálta a hárompárti meg­egyezést. Bejelentette, hogy a szocialista frakció a törvény el­len szavaz. A kárpótlási törvénytervezet részletes vitáját berekesztet­ték, s majd a jövő heti ülésen zárják le. Rövid idő alatt elfogadták a Nemzetközi Valutaalapban a Magyar Köztársaság kvótájá­nak megemeléséről és a Nem­zetközi Valutaalap alapokmá­nyának módosításáról benyúj­tott országgyűlési törvényja­vaslatot. Szenvedélyes vita után — amelyben Tarján Lászlóné kör­nyezetvédelmi államtitkár is részt vett — módosított szöveg­gel elfogadták a dél-alföldi tele­pülések ivóvizének minősítésé­ről szóló országgyűlési határo­zati javaslatot. A parlament ma 10 órakor folytatja munkáját. Agroker Kaposvár gépajánlata kisgazdaságok részére TZ—4K—14/B traktor 238 800 Ft+ 25% áfa T—25 traktor 300 1 00 Ft+ 25% áfa MTZ—550 traktor 528 1 60 Ft+ 25% áfa BEA—21/25 eke (RÁBA—15-höz) 26 450 Ft + 25% áfa BFM—160 műtrágy aszóró 26 320 Ft + 25% áfa BBSZ—1 burgonyaszedő(RÁBA—15-höz) 49 899 Ft + 25% áfa BRM—130 talajmaró(RÁBA—15-höz) 53 860 Ft + 25% áfa SV—1,1 síkvázú magágykészítő (T—25-höz) 19 320 Ft + 25% áfa SV—1,6 síkvázú magágykészítő (T—25-höz) 31 820 Ft + 25% áfa SV—2,2 síkvázú magágykészítő MTZ 56 700 Ft + 25% áfa BFE—3 eke 67 470 Ft + 25% áfa FN—2 talajmaró 93 880 Ft+ 25% áfa UNIMAT—2,8 kombinátor + kan. adap. 115 420 Ft+ 25% áfa AGROKOMBI—2,8 kombinátor 93 070 Ft + 25% áfa KT—2,5 tárcsa 93 070 Ft + 25% áfa KXT—3 tárcsa 149 432 Ft+ 25% áfa NOVOR—1005 permetező 169 880 Ft+ 25% áfa MBP—6,5 pótkocsi 213 870 Ft+ 25% áfa RSV—701 rendsodró (PZK—7 típus) 67 520 Ft + 25% áfa RK—165 fűkasza 142 940 Ft+ 25% áfa K—454 bálázó Engedményes árajánlat kisgépekre 259 560 Ft + 25% áfa Régi ár Új ár áfával áfával ROBI—55 motoros kapa 22 572 Ft 20 315 Ft ROBI—151 motoros kapa 29 581 Ft 26 623 Ft RF—485 fűnyíró 7703 Ft 6933 Ft PN—201 pótkocsi 13 891 Ft 12 502 Ft VT—27 védőtárcsa 281 Ft 253 Ft D4—R KR műa. háti permetező 2867 Ft 2580 Ft TK—4 permetező 1735 Ft 1561 Ft FV—lll/S daráló 8129 Ft 7316 Ft VB—80 házi vízellátó 9495 Ft 8545 Ft VB—200 házi vízellátó 11 302 Ft 10 171 Ft BP—757 centrif. szivattyú 6316 Ft 5685 Ft FO-LEFfolyadéklefejtő 425 Ft 383 Ft 10 l-es üz.a. kanna 511 Ft 460 Ft 20 l-es üz.a. kanna 750 Ft 675 Ft NOÉ—1. szivattyú 27 865 Ft £5 079 Ft NOÉ—II. szivattyú 18 029 Ft 16 226 Ft 35032 benzinmotoros áramfeji. (2 kW) 38 357 Ft 34 521 Ft GL—110 szegélynyíró 3193 Ft 2874 Ft A—103 benzinmotoros fűnyíró 24151 Ft 21 736 Ft (112252)

Next

/
Thumbnails
Contents