Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)
1991-04-27 / 97. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1991. április 27., -szombat Szerzetesek Magyarországon A vezeklő karmeliták és a tanító maristák A karmeliták A karmeliták olyan szerzet tagjai, akik rendjük eredetét a Kármel-hegyen visszavonult zsidó, majd őskeresztény remetéken keresztül két ószövetségi próféta, Illés és Elizeus tanítványáig vezetik vissza. A hagyomány szerint az itt élő Illés-tanítvány zsidó remeték a kereszténység megjelenése után keresztényekké lettek, nyomukba görög, majd nyugatról idezarándokolt remeték léptek. Más változat szerint a rendet Szent Berthold egykori ka- lábriai keresztes vitéz alapította, amikor 1155 körül a Kármel-hegyen élő remetéket maga köré gyűjtötte. A jeruzsá- lemi pátriárka, Szent Albert 1207-ben Regulát adott nekik, amelyet a Szentszék 1226-ban hagyott jóvá. A13. század elején, a szara- cénok megjelenésekor a karmeliták átköltöztek Európába, ahol — pápai engedéllyel — felhagytak a remetéskedéssel, s főként egyetemi városokban alapítottak kolostorokat. A 16. század első felében a rend — belső reform következményeként — szigorúbb előírásé, un. „sarutlan”, és enyhébb szabályzaté „sarus” ágra tagozódott. Magyarföldre Nagy Lajos király hívta őket. Első kolostorukat Budán, a másodikat Pécsett építették, mindkettőt 1372-ben. A következő században további rendházak létesültek Székesfehérvárott, Privigyén, Eperjesen. A török elpusztította kolostoraikat, az eperjesit elhagyták. Ám 1644-ben visszatértek. Ekkor alapították a „sarutlanok” Győr közelében remeteségüket, majd 1697-ben Győrött, 1699-ben Szakolcán rendházat. Ugyanezekben az esztendőkben a „sarus” karmeliták Budán és Székesfehérvárott létesítettek kolostort. II. József a győrit kivéve valamennyi kolostorukat feloszlottá. Legközelebb csak 1896-ban alapítottak új rendházat, mégpedig Budapesten. A rendi elöljárók a két — budapesti és győri — kolostorból hozták létre 1903-ban a Szent Istvánról elnevezett magyar féltartományt. További rendházaik: Keszthely, 1930; Kun- szentmárton, 1940; Miskolc, 1942; Pápakovácsi, 1946. Ilyen gyarapodás után, 1947-ben megszületett az önálló és teljes magyar rendtartomány, amely azonban csupán három évet ért meg. Az 1950-ben feloszlatott magyar karmeliták 1989-ben ismét megkezdték közösségi életüket, mégpedig — Miskolc kivételével — az 1950-ben elhagyni kényszerült helységekben. A rend női ágát, vagyis a karmelita apácák rendjét a 15. században hívta életre Boldog Soreth János. Szigorú, szemlélődő, vezeklő rend. Hazánkban Sopronbánfalván telepedtek le először, 1892-ben. Rendházuk volt még 1905-től Szombathelyen, és 1936-tól Pécsett. Feloszlatásukkor, 1950-ben 69 karmelita apáca vett vándorbotot a kezébe. A maristák Érdekes és hazánkban kevéssé ismert szerzet a maristáké', ez tulajdonképpen egyszerű fogadalmas szerzetesekből álló kongregáció. Magukat, közösségüket és tanítványai- kát a Szent Szűz anyai pártfogásába ajánlják. A szerzetet Boldog Marcelin Cham- pagnat abbé alapította Lyonban, 1817-ben. A testvérek hivatásául az iskolai nevelést és oktatást tűzte célul. 1840-ben a szerzetnek már húsz háza és 300 tagja, 1860-ban közel 2000 tagja volt. Marista testvérek először 1909-ben jöttek A karmeliták címere Magyarországra. Orsován nyitottak házat, de a románok benyomulása miatt rendházukat be kellett zárniuk. Legközelebb 1924-ben érkeztek magyar földre, mégpedig Kispestre, ahol a Szent Lajos Fiúotthont vezették. 1928-ban nyitották meg Budapesten francia és német nyelvű elemi iskolájukat és fiú internátusukat. Az itt végzett növendékek 10 éves korukban már jól beszélték mindkét idegen nyelvet. A maristák különösen Lengyelország 1939. évi lerohanása után tettek jó szolgálatot azzal, hogy intézetükbe sok lengyel fiút fogadtak be, amiről e sorok írója — mint ezen intézmény bentlakója — személyesen szerzett tapasztalatokat. A maristák Champagnat nevű iskoláját 1948-ban szüntette meg a magyar állam, tanárai visszatértek Franciországba. Dr.Csonkaréti Károly Kelet és Nyugat között 2. • • Onpusztítás kora — Mikor fújtál utoljára szappanbuborékot? — Gyerekkoromban. Méghozzá ez a kedves emlékeim közé tartozik. Mindig többen voltunk gyerekek, vagy a testvéreimmel, vagy más pajtásokkal és versengtünk egymással kinek a buboréka nagyobb, színesebb. Külön szertartás volt elkészíteni szalma—vagy nádpálcából a fúvópálcát... — Igen! Csillag alakú „éket” vágtunk a szál végére és... — ...visszahajtogattuk. Tudod, hogy milyen sok múlott ezen a műveleten? Hát, persze, hogy tudod! Meg azt is, hogy lényeges volt: milyen sebességgel fújjuk a buborékot. Mindig a napra szoktunk állni, mert úgy színesebbek voltak a gömböcskék...Na, de tulajdonképpen miért kérdezed ezt? — Mert a szappanbuborék jutott az eszembe. — A kérdésed nyomán nekem meg a gyerekkori kedves emlék. Szinte látom magam előtt akkori magunkat...Ott állunk, fújjuk a gömböcskéket, és nézzük, hogy szállnak, szállnak — aztán elpukkannak. — Bizony! Elpukkannak... — Elég drámaian mondod ezt...Szóval, miről jutott eszedbe a szappanbuborék? — Az életünkről. — Ez valóban elég drámaian hangzik. — Az is. Csakhogy — ahogy most te is — az igazi drámát nem veszi senki komolyan. Ötszáz olajkút ég Kuvaitban? Na és?! Majd eloltják! Elég messze van. Megrepedt, vagy süllyed a csernobili beton-„szarkofág”? Az is elég messze van! — Nem értem, hogy jön ez a szappanbuborékhoz. Nem vagy kicsit fáradt-zavart? — Egyáltalán nem! Csak egyre jobban félek! — Mitől? — Itt van. Olvasd. A hírt nemrég repítették világgá:„kétszer olyan gyorsan pusztul a földet körülvevő ózonréteg, mintázta tudósok néhány éve jósolták". 1978-ban még úgy számoltak, hogy a kozmikus sugaraktól óvó ózonréteg az emberiség termelte anyagok miatt két-két és fél százalékkal vékonyodik, a legfrisebb adatok szerint pedig a csökkenés négy-öt százalékos...A szappanbuborék vékonyodik. — Kezdelek érteni... — Folytatom azzal, hogy a tudósok azt is kiszámították ha tart ez a rohamos pusztulás, a következő ötven évben csak az Egyesült Államokban kétszázezerrel több ember hal meg bőrrákban. Veszélybe kerül a világtengerekben levő táplálkozási lánc, mert az erősebb ultraibolya sugárzás miatt lelassúl a planktonok szaporodása. — Csupa tudományos teóriáról beszélsz! — A savas eső is az? A pusztuló természet is? Látod ezért nő bennem a fél elem.Úgy tűnik, hiábavalóak a jelzések. Az önpusztítás korába került az emberiség, és ha valaki figyelmeztet rá, jó esetben legyintés a vá lasz.Még jobb esetben, valami csekélyke lépés is történik. De úgy igazából senki sem figyel rá. Mert a földközelben annyi minden történik. Ami sokkal „megfoghatóbb” közelebb áll a mai léthez, a holnapi munkához. Vagy munkanélküliséghez... Hogy eközben kétszeresére gyor sült a földi életet óvó ózonré teg vastagsága? Hát, istenem! ....Nekem, mostazalegfo ntosabb, hogy legyen holnap ebéd, hogy legyen egy lakás, hogy megvegyem a gyerekemnek az ajándékot, hogy megkapjam a vállalko zásomhoz a hitelt...” És sorolhatnám, hogy mi minden fontos. — Te mit csinálnál, ha va lami nagy-nagy hatalmad lenne? — Hát, ezen gondolkodom. Talán megpróbálnék valamiféle arányokat kialakítani. Legalább annyit törődni a hol napi megélhetéssel, mint egy kipusztult erdővel. A szap panbuborék, igaz már gyönyörű volt, de elpukkant ak kor, mikor a belső feszülést nem bírta. És mi lesz, ha ezt teszi egyszer az ózon is?! Vörös Márta NEMZETEK ÉS ÁLLAMOK És mit akarnak a nemzetek? A címben szereplő és mindnekelőtt különbséget jelent. Közép-Eu- rópa keleti felén jóval távolabb van egymástól nemzet és állam fogalma, mint egyebütt. Az európai civilizációban, a nemzetközi élet szóhasználatában szinte azonosnak veszik őket. így beszélnek Egyesült Nemzetekről, holott az ENSZ valójában nem nemzeteket, hanem államokat tömörít. A világszervezet tagjai kétségkívül államok, hogy egyben nemzetek is, az korántsem bizonyos. Az már egy másik kérdés, hogy a modern európai-államok majd mindegyikében fontos szerepet játszott a nemzeti elv, az etnikai-nyelvi közösség szempontja. De Nyugaton általában előbb kialakult a gazdasági és politikai keret, a nemzeti nyelvre alapozott közigazgatás és jogszolgáltatás, mint maga a modern nemzetállam. Közép-Európában gyakran mást jelentett — nemegyszer ma is — az állami, illetőleg a nemzeti hovatartozás. A Habsburg birodalomban, vagy később, az osztrák-magyar monarchiában élő magyaroknak, cseheknek vagy lengyeleknek általában nem az egész birodalom volt hazájuk, nem tartották magukat az osztrák nemzet részének. És bőven lehet sorolni a további példákat. A19. század elejétől egyre erősebb nemzeti öntudatosodás következtében a mi tájainkon kialakult egy olyan azonosság-vállalás is, amely nemzet és állam kettősségén alapult. A nemzet részben a civil társadalomra emlékeztetőén állt szemben az idegen állammal, a mi-ők megkülönböztetés formájában. így gondolkodtak a múlt században a lengyelek, így éreztek a magyarok a Bach-korszakban, majd a dualista kor előrehaladtával egyre többen a magyarországi nem-magyarok körében. Nem tudott végbemenni tehát az a folyamat, mely során az uralkodóhoz, a dinasztihához fűződő lojalitás áttevődött az új közösségre, a nemzetre. Mást jelentett az államhoz való kötődés, és mást a nemzethez, a kétféle identitás nem harmóniában, hanem inkább feszültségben volt egymással. Természetesen az itt élő népek számára is fontosak voltak az államiság történelmi hagyományai. E tradíciók a múlt század elején jelenthettek meglévő közjogi kereteket (Magyar királyság, Csehország, Morvaország), önálló állami, sőt nagyhatalmi múltat (lengyelek), középkori hagyományt (Szerbia, Bolgária, Havasalföld és Moldva). Némi egyszerűsítéssel három csoportba oszthatjuk térségünk népeit abból a szempontból, hogy milyen állami hagyományra támaszkodhattak a modern nemzet megalapozása során. Az első csoportba tartoznak a „három történelmi királyságnak” (Bibó) nevezett országok: Lengyelország, Cseh- és Morvaország, valamint Magyarország, és részben Horvátország. Ez az a terület, amelyet Oskar Halecki lengyel történész a nyugati civilizáció határvidékeként határozott meg. Körülbelül egy időben, az első ezredforduló táján kapcsolódott ez a három királyság—értékeit, filozófiáját és politikáját tekintve — a nyugati kereszténység Európájához. Évszázadok alatt erős hagyománya jöt itt létre az önálló államiságnak. A történelmi állam tudatában a 16-17. században egy széles és erős hordozóréteg, a középnemesség vitte tovább. A nemzeti-állami függetlenség gondolatvilága a reneszánsz és a reformáció európai forrásvidékéről táplálkozott, szembeszállva a külső hódítók, dinasztikus birodalmi szándékok törekvéseivel. Mindehhez hozzájárult az anyanyelvi kultúra meggyökerezése a 16. század második felétől. így az állami önállóság teljes vagy részleges elvesztése csak gyöngíteni, nem pedig elfeledtetni volt képes ezt a hagyományt. Egy második elkülönítő csoport a balkáni népeké. Fontos itt is megjegyezni, hogy számukra a keleti kereszténység fölvétele bizonyos tekintetben eleve eltérő utakat jelölt ki. Róma és Bizánc világa nemcsak abban különbözött, hogy az egyiknek a latin, a másiknak a görög volt az univerzális nyelve, hanem világi és egyházi főhatalom viszonyát tekintve is. Az, hogy Nyugaton különvált, Keleten pedig összefonódott, hosszú évszázadokra meghatározó hatást gyakorolt a gondolkodásra és a politikára is. A középkorban a keletrómai birodalom vonzáskörében számos állam jött létre (Bulgária, Szerbia, Bosznia, Havasalföld, Moldva), de a 14-15. század folyamán az ottomán birodalom fennhatósága alá kerülve elvesztik önállóságukat, és hosszú évszázadokra megszakad a fejlettebb Európával tartott gazdasági és politikai kapcsolatok hálózata. Mint emlékezetes, Szerbia a rigómezei csatában (1389) vesztette el függetlenségét, Bulgária öt évszázadon keresztül viselte a török igát. így a társadalmi szerkezetben, a politikai gondoko- dásban még nagyobb volt a távolság a kontinens élenjáró területeitől. A harmadik csoporthoz mindössze két nép tartozik: a szlovénok és a szlovákok. Viszonylag ők indultak a legnehezebb helyzetből, a saját államiság szinte minden hagyománya nélkül. A szlovénok nagy többsége a múlt század elején három osztrák örökös tartományban élt (Karintiában, Stájerországban, a szlovén többségű Krajnában), továbbá kisebb számban Görz és Gradisca tartományban és a Magyar Királyság dél-nyugati sarkában (Vas és Zala megyében). Kérdéses az is, hogy a szlovákok mennyiben tekinthettek vissza a 10. századi morva birodalomra, mint állami hagyományra. Magyarországon belül sem közigazgatásilag, sem felekezetiig nem különült el a szlovák nyelvű lakosság. A hagyományok, a „régi dicsőség” keresése szervesen hozzátartozott a nemzeti ideológia kialakításához. Lélektanilag magyarázható, hogy ott születtek a legszínesebb délibábok, ahol a legvékonyabb volt a valóságos történelmi tradíció. Kiss Gy. Csaba
