Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)
1991-04-16 / 88. szám
1991. április 16., kedd SOMOGYI HÍRLAP —SPORT 7 UTE—Volán harmadszor Ma 16 órakor kerül sor a röplabda bajnoki döntő harmadik felvonására. Mint ismeretes, a két csapat összecsapása jelenleg 1-1- re áll. Mivel a döntő három nyert mérkőzésig tart, az már biztos, hogy pénteken 17 órakor újra Kaposváron láthatják kedvenceiket a Volán-szurkolók. Akik pedig nem bírnak addig várni, ma 11 órakor ingyenes különbusz indul a budapesti mérkőzésre, a Köjál elől. Reméljük, minél többen a csapattal tartanak, hogy biztatásukkal győzelemre segítsék őket. Az első sport- bizottsági ülés Somogybán Megalakulása óta először tartott ülést a Somogy Megyei Közgyűlés sportbizottsága Horváth Gábor elnök vezetésével. Erre az ülésre a megye különböző részeiből számos sportvezetőt is meghívtak. Az invitálás ellenére egyetlen párt sem jött el, mintha a programjuktól idegen lenne a sport. A kaposvári összejövetelen az OTSH Is képviseltette magát. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a résztvevőket, és ismét hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy megyénk úttörő szerepre vállalkozott e bizottság létrehozásával. Somogy sportja magas színvonalú, s országszerte fokozott érdeklődés kíséri eredményeinket. Kellett tehát egy olyan szervezet, amely többek között koordinációs szerepre is vállalkozik. A közgyűlés elnöke azt is bejelentette, hogy időszerűvé vált a megyei sportigazgatóság megalakítása, függetlenül, hogy jelenleg még nincs döntés arról, kinek az irányítása alá tartozik majd. Legyen gazdája akár az OTSH, akar a megyei közgyűlés, mielőbb funkcionálniakell! A sportigazgatóság vezetői posztjára rövidesen pályázatot írnak ki. Horváth Gábor elmondta; a bizottságuk is egyetért a sport- igazgatóság létrehozásával, és egyhangúlag támogatja. Több napirendi pont szereelt az ülésen. Először a sport- izottságnak a közgyűlés által már megválasztott tagjai mutatkoztak be a résztvevőknek, majd javaslat hangzott el további három olyan személy megválasztásáról, aki nem tagja a megyei közgyűlésnek. Végül a sportbizottság egyhangúlag döntött személyükről. Mint Horváth Gábor hangsúlyozta: az a fő szempont vezérelte jelölésüket, hogy valamennyi korosztály, valamint a különböző tájegységek és a sportágak egyaránt képviselve legyenek. így jelölték a bizottságba Sótonyi László, csurgói testnevelőtanárt, a Magyar Diáksportszövetség elnökségének tagját, a Balaton és a vízisportok képviselőjeként Pomucz Tamás Európa-bajnok vitorlázót, valamint Kaposvárról dr. Szentes Józsefet, aki elsősorban a nehézatlétikát képviseli. Rajtuk kívül a bizottság felkérte dr. Walter Károly főiskolai docenst és Mandelbaum József testnevelő tanárt, hogy mint bizottságon kívüliek vegyenek részt rendszeresen a munkában. Bizottsági tagságukról s megyei közgyűlés határoz majd. A választást követően a testület megvitatta a sportcélú támogatások elveit és arányait, majd az idei sportköltségvetést. Ismertették az idei munkatervet, majd egyéb aktuális kérdésekről folytattak eszmecserét. J. R. Tavasszal otthon még veretlen a Kasi PEAC— Tabi Videoton 3-2 (7,-2,8,-12,11) Tab V.: Angyal, Szabó, Horváth, Lakatos, Sárai, Czizma- dia. Csere: Kudich A., Kudich Asztalitenisz NB III Idill SE—Tolna 8-8 Gy.: Puska 3, Hahn 2, Horváth 2, Fábos 1. Az Idill SE otthonában lejátszott mérkőzésen az egységesebb kaposvári csapat pontot szerzett az ezüstérmes helyen álló tolnai együttestől. A csapat minden tagját dicséret illeti lelkes játékáért. Puska Lajos Csak 12-es van A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 15. játékhetére 3 564 565 darab szelvény érkezett be. 13+1 és 13találatos nem volt. A nyeremények: 12 találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 1 777 530 forint. A 11 -esek (154 db) 27 702, a 10-esek (1716 db) 3729 forintot érnek. B., Paska. Edző: Csizmadia Nándor. A taktikai fegyelmezetlenségeket elkövető, szétesően játszó hazaiak nem tudták felvenni a harcot. így a lelkes egyetemisták győzelme megérdemelt. A tabiak közül senki nem nyújtott jó teljesítményt. Női mérkőzés Kasi— Pécsi VM 3-0 (6,9,4) Kasi: Pásztor, Radnai, Valek, Varga B., Varga A., Vukov. Csere: Gelle J., Antal, Gelle P., Tárnái. Edző: Kökényesy Péter. A Kasi eddig a tavaszi szezon valamennyi hazai mérkőzését megnyerte. Ezúttal hullámzó teljesítményük is elég volt a győzelemhez. Jók: Pásztor, Varga A., Gelle J. Tizennégy aranyérem Debrecenben rendezték meg a hét végén a ritmikus- sportgimnasztikások vidékbajnokságát. A Kapos RSG SÓ három versenyzője képviselte megyénket, Boldizsár Péterré edző vezetésével. A bajnokság történetében az eddigi legnagyobb kaposvári siker született. A három kislány a lehetséges 15-ből 14 első helyet szerzett. Eredmények: Gyermek I. osztály. Egyéni összetett bajnok: Istók Orsolya. A szerenkénti döntőkben ’ a szabad-, kötél-, karika- és labdagyakorlatával is első lett. Serdülő I. osztály. Egyéni összetett bajnok: Holjevicz Eszter. Karika-, labda-, buzogány- és szalaggyakorlataival a legjobbnak bizonyult. Ifjúsági I. osztály. Egyéni összetett bajnok: Szalay Andrea. Kötél-, karika- és labdagyakorlatával az élen végzett, a buzogány döntőben a második helyet szerezte meg. A képen: Holjevicz Eszter Győzelmek három fronton K. Honvéd—Bajai TK 98-83 (45-45) K. Honvéd: Cservék (11), Rétháti (7), Piroska (4), Ágh (19), Stettner (5). Csere: Fonai (13), Korcsok (26), Dorogi, (5), Bozóki (8), Tóth. Edző: Ékes Tamás. Hét fordulóval a bajnokság befejezése előtt újabb rangadót játszott a Honvéd. Ezúttal azt a Bajai TK-t fogadta, amely ősszel Baján öt ponttal legyőzte. A tét nagyságának megfelelően idegesen, sok hibával játszott a katonacsapat az első félidőben, s nem tudott előnyre szert tenni. A szünet után jó húzásnak bizonyult, hogy cseresorukkal kezdtek, s elhúztak az ellenféltől. A hajrárá teljesen elfáradtak a vendegek, s könyvedén nyert a Honvéd. Jók: Ágh, Korcsok, Piroska, Fonai. (A kép ezen a mérkőzésen készült.) K. Gazdász—Zalaegerszegi Főiskola 87-81 (42-40) K. Gazdász: Pintér (10), Fonai (6), NagyG. (13), Borovszky (19), Bodor (18). Csere: Déri (8), Soós (7), TóthZ. (6). Edző: Bodor Tamás. A Zalaegerszegen lejátszott mérkőzésen nem volt csúcsformában a Gazdász. A rossz dobóteljesítmények és a sok eladott labda ellenére győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Ezüstpart SE—Szekszárd 89-72 (49-34) Ezüstpart SÉ: Godena (16), Horváth (13), Blamumann (22), Kerekes (15), Nagy (8). Csere: Zentai (6), Marosan (4), Kasza (4), Gombos (1). Edző: Petőfi Laios. Már az első perctől kezdve felszabadultan, jól játszott a siófoki együttes, és biztos győzelmet aratott. Jók: Horváth, Nagy, Godena, Kerekes. Ebek veszettség elleni oltása Kaposváron Németh I. fasor és Virág u. sarok április 17-én 8—9 óra Cseri park április 17-én 14—16 óra Arany János tér Ság vári E. április 18-án 8—9 óra és Frankel L. u. sarok április 18-án 14—16 óra Kaposfüred, labdarúgópálya április 19-én 8—9 óra Szigetvári u. italbolt Fodor József április 22-én 8—9 óra és Benedek E. u. sarok április 23-án 8—9 óra Töröcske április 23-án 14—15 óra Toponár április 23-án 14—16 óra Répáspuszta 'április 23-án 17—18 óra Szentjakabi italbolt április 24-én 15—17 óra Harapós ebet szájkosár nélkül oltásra vinni tilos. Az oltatlanul maradt ebek kiirtásáról intézkedünk, a tulajdonosaik ellen szabálysértési eljárást indítunk. Az eboltásról külön értesítést az ebtulajdonosok nem kapnak. Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (112336) Értesítjük kedves Vendégeinket, hogy a kaposvári fedett uszoda nyitva tartása áprilisban az alábbiak szerint alakul: 17- én: 6-tól 20 óráig nyitva 18- án: 6-tól 18 óráig nyitva 19- én: ZÁRVA! 20- án: 6-tól 20 óráig nyitva (8-tól 16 óráig úszóverseny) 21- én: 8-tól 18 óráig nyitva. A TERMÁLFÜRDŐ nyitva tartása változatlan. DRV S. M.-i Üzemigazgatósága (149678) Kosárlabda NB II RSG-vidékbajnokság Röplabda NB Kézilabda NB II Férfiak Csurgói sikerek Csurgó—Ercsi 29-21 (13-10) Csurgó: Búzás — Fekete (5), Kunecz (8), Mód (1), Nagyvizeli (4), Garai (1), Szolár. Csere: Hosszú (7), Barna, Vörös (3), Fényi, Mogyorósi. Edző: Sótonyi László. Ezen a mérkőzésen a hazai csapatnak közepes teljesítmény is elegendőnek bizonyult a magabiztos győzelemhez. Jók: Hosszú, Mogyorósi. Nők Csurgó—Szekszárd 18-12 (6-6) Csurgó: Ráskó — Polgár, Bőzsöny, (1), Tóth (1), Balogh B. (14), Basics (1), Pókos. Csere: Skiba, Szabó A. (1), Balogh P., Barbér, Szabó I. Edző: Kátai Ferenc. Kitűnő játékvezetés mellett a második félidei játékának köszönhetően megérdemelt győzelmet ért el a hazai csapat. Jó: Ráskó.