Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)

1991-04-16 / 88. szám

6 AUTOSMAGAZIN (X) SOMOGYI HÍRLAP SKODA, LADA, DACIA Három „öreg” gyakori betegségekkel A ROZSDA ÁLTALÁBAN SZÉRIATARTOZÉK A LADÁNAK van a három típus közül legna­gyobb rangja, arát is ez tartja a legjobban. Még egy nyolc-tíz éves példányért is több mint százezer forintot kérnek tulajdo­nosaik. Érdemes nagyobb gon­dot fordítani a karosszéria alapos átvizsgálására, mert az alkat­részárak a közelmúltban jelentő­sen emelkedtek. Szembeötlő és gyakori hiba a fényszórókeretek körüli, rozsdásodás. Ha újkorá­ban alvázvédővel megfelelően Manapság nehéz autót vásá­rolni. Még akkor is, ha öreg. Ki­csiny országunkban ugyanis leg­többünk számára a nyolc-tíz éves kocsik is egy vagyonba ke­rülnek. Az átlagkeresettel szá­molva is több, mint félévi kopla­lásba. Ezért az árért Nyugaton ugyanennyi idős Fordot, Fiatot, vagy Renaultot kapni, a rendsze­rint több mint kétszázezer forintot kitevő vámra és áfára azonban csak keveseknek futja. Ha valaki százezer forintot összespórol, azért szeretne mind újszerűbb állapotú kocsihoz jutni. Ezt meg­nehezíti, hogy egyes keleti típu­sok már fiatalabb korban is elő- c7am»ottoi rozsdásodnak. mindmáig keresett Lada, Skoda és Dacia tízéves változatainak vá- szeretnénk segítsé­get nyújtani. Szakértőket arról kérdeztünk, milyen hibákra, gya­kori gyengeségekre kell figyel­nünk négykerekű segítőtársunk kiválasztásánál. lekezelték, d<kar a „kaszni" álta­lában jól tatja magát. Mégis gya­koriak a rozsdafoltok az ajtókü­szöböknél, amelyek — ha elha­nyagolják őket — hamar lyukat ütnek a karosszériára. Érdemes a koca alá is tekinteni, gyakori, hogy a rugntornyok idő előtt ,,el- hervadnak”. Az ajtók éleit, főleg ha sokÄ közlekedtek a kocsival téli ut^ian, hamar megviseli az időjárás. A műszaki vizsgán — már fiatalabb korban is — gondot okozhat a gömbfejek kopása, a fékcsövek rozsdásodása. Ennyi A szakszerűtlen javítás hamar meg­bosszulja magát idős autónál a vízpumpa is felmondhatja szolgálatot, csak­úgy, mint a nem túl strapabíró benzinpumpa és elosztó. A laza vezérmülánc gyakran teszi tönk­re a fogaskerekeket. A SKODA karosszériája egy fokozattal megbízhatóbb, mint a Ladáé. A fő gondot a csomagtartó első élé­nek rozsdásodása jelenti. A futó­művel sincsenek különösebb gondok, bár a függőcsapszegek és a kormányösszekötő kopása Dacia: A fényezés gyenge színvona- Lada-hiba: rozsdásodó fényszóró- la miatt a rozsda szériatartozék keretek GÉPJÁRMŰ­ALKATRÉSZ-ÜZLETÜNKBE : IFA—BARKAS—ZSUK—NYSA—LADA—WARTBURG— | ■t TRABANT-hoz új és felújított alkatrészek kaphatók. Szeretettel várjuk a közületek és vállalatok valamint a lakosság érdeklődését, megrendelését. Vállaljuk: Mindenféle személy- és tehergépjármű fő | darabjainak: hengerek, blokkok, főtengelyek, önindítók, | generátorok, dinamók, hűtők, kuplungok, adagolók, fékalkatrészek, hengerfejek, féltengelyek, futóművek, kormányművek stb. felújítását illetve cseréjét a mindenkori raktárkészletből. Fizetés: készpénzzel illetve banki úton. | Nyitva tartás: naponta: 8—12,13-17.30 | szombaton: 8—12 Címünk: SIOTRADE KFT. 8600 SIÓFOK, Fő u. 7. Tel.: (84)13-525 I (112242) i—r------------------------------------------------------------------------------------1 ennyi idős korban kellemetlen meglepetéseket tartogathat. Ti­pikus Skoda-hiba a hátsó fékek „berohadása”, de ugyancsak gondot jelenthet, ha a motorból (a főtengelyszimeringnél és az AC- pumpa alatt) szivárog az olaj. A motor nem a legsikerültebb alko­tás: lomha és gyakran sok olajat fogyaszt. A DACIÁRÓL rémhírek terjengenek, melynek alapja a gyártás gyenge minősé­ge. A három típus közül ez veszít legtöbbet értékéből, előnye az ol­csóság és a dinamikus, viszony­lag kis fogyasztású motor. Az olajfogyasztása azonban — eny­he túlzással — egyes esetekben közel kerül a benzinéhez. A ka­rosszéria gyakran már újkorában rohad. A festés megfelelő alapo­zás hiányában hamar bemattul. A fényes ítéssel, polírozással nem árt vigyázni, hiszen erőteljes dörzsöléskor a rongy átveheti az Fotó: Lang autó színét. Az első rozsdafoltok a fényszóróüregeknél és az első ajtók körül jelentkeznek. Ennél a kocsinál is sokat segíthet a jó alváz- és üregvédelem. Tízéves korban azonban a rozsda már többnyire szériatartozék. Kanya­rokban hangos kopogás jelzi a féltengelyek kopását, tompa zaj a váltó hibáját. Gyakori munkák­ról gondoskodik az önindító és a néhol hihetetlen méreteket elérő olajfogyasztás. Sok gondot okoznak a gyenge elektromos berendezések. A Lada népszerűségét dina­mizmusának, értéktartósságá­nak köszönheti. A Skoda talán a legmegbízhatóbb, míg a Daciát kategóriájában olcsósága és di­namikus, gazdaságos motorja teszi csábítóvá. Mindhárom tí­pust gyakran csúfítják azonban rozsdafoltok, melyeket utólagos átfestéssel is csak ideig-óráig lehet leplezni. B.Zs. SOMOGYI HÍRLAP AUTÓSMAGAZIN11 ír IC APÓS 7Z3H33 A Kapós Volán Castrol éjjel-nappal nyitva tartó üzemanyagtöltő állomáson már kapható az ólommentes üzemanyag Továbbá a benzinkút mellett megkezdte üzemelését a gépi autómosó Nyitva: hétköznap 8—17 óráig, szombaton: 8—12 óráig t Kaposvár, Füredi út 180. (112315) AMERIKAI MINŐSÉG ELÉRHETŐ ÁRON! SCMVVINN Kerékpárszaküzlet és márkaszerviz Aki betér hozzánk, 28 féle kerékpár közül választhat. Alkatrészek, kiegészítők, garanciális javítás. A kerékpárt vásárlók között júniusi 5-én 1 db tízsebességes versenykerékpárt és 10 más értékes ajándékot sorsolunk ki. Címünk: Nagyatád, Zóka u. 8/b. (1243017) A marcali járműbolt ajánlata autósoknak! Autóalkatrészek több típushoz olcsóbban! Tartozékok és karosszériaelemek. Négyütemű Wartburg-, Trabant-alkat- részek, autógumik, motorkerékpárok. Külföldi túra- és versenykerékpárok érkeztek üzletünkbe. Nézzen be hozzánk! Marcali, Rákóczi u. 25—27. Telefon: 85/10-205 (1343809) centrum AJÁNLATUNK! Minden nyugati típusú gépjárműhöz a legkedvezőbb áron kapható: szélvédők, karosszériaelemek, olaj- és légszűrők, alkatrészek, tartozékok, felszerelési cikkek. Minőségi autó-HIFI, antennák. Autóriasztók. PIRELLI autógumik — mindenféle extra méretben is. Akkumulátorok üzemkész állapotban. Cím: Siófok, Fő u. 162. Telefon és fax 84/10-759 (1243022) Most érkeztek cseh BARUM-gumik a TAURUS Márkaboltba! ff Kaposvár, Noszlopy G. u. 2. Telefon: 82/10-125 (112302) 145 Rx13 2000 Ft 155 Rx13 2400 Ft 165 Rx13 2700 Ft OTP-ügyintézés a boltban! Jó parkolási lehetőség! ír — Dömötör - vállalkozás hivatalos gyári képviselet----­é rtesíti Ford-tulajdonos ügyfeleit, hogy a következő szolgáltatásokkal áll rendelkezésükre: — új és használt Ford-típusok értékesítése — lízing — alkatrészek eladása — szerviz — kis- és nagyjavítás — karosszériajavítás eredeti gyári alkatrészekkel. Mindez kedvező áron forintért! Kaposvár-Kaposfüred, Kaposfüredi út 168. Telefon: 82/12-538 • (8604)

Next

/
Thumbnails
Contents