Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)

1991-04-11 / 84. szám

VÁLLALKOZÓI NAPOK Krónika Kiállítás és vásár Székesfehérváron (Tudósítónktól) Több mint félszáz kiállító mu­tatkozik be Székesfehérváron a Videoton Oktatási Központban és a vidámpark területén az április 18-a és 21 -e között meg­rendezésre kerülő vásáron. A mintegy hétezer négyzetméte­res területen a befektetési lehe­tőségekre, üzletkötésekre, ta­pasztalatcserére módot adó szakmai programot színes sza­badidős rendezvények egészí­tik ki. A kormánytisztviselők, pénzügyi és bankszakembe­rek, országos hírű vállalkozók előadásai es a különböző témá­jú fórumok várhatóan nagy ér­Tudósítás a városi önkor­mányzat keddi üléséről — Gyógyszer-áremelés után és előtt —: Kényszerlakhelyükön nyilatkoznak a telefonpersely- fosztogató legények — Az első fecske az adriai testvérváros­ból. A műsor 18 órakor kezdődik. deklődést keltenek. A rendez­vény védnökei a Magyar Vállal­kozásfejlesztési Alapítvány, az Észak-dunántúli Gazdasági Kamara és a megyei jogú város önkormányzata. A székesfe­hérvári vállalkozói napok célja — a következő években orszá­gos, sőt nemzetközi hatókörűvé válva — a város és Fejér megye gazdaságának és kereskedel­mének fejlesztése, a vállalko­zók kapcsolatrendszerének kiépítése, termékeik és gyártási módszereik megismertetése, korszerű pénzügyi-banki infor­mációs, ügyviteli rendszerek bevezetése. Az IKV antennarendszer 04-es csatornáján fogható. Ma 21 óra­kor újra jelentkezik a házimozi. Ezúttal a Montreáli bankrablás című filmet láthatják a nézők. Főszerepben: Jean Paul Bel- mondo. A mai műsort szomba­ton 10 órakor megismétli a Ka­pos Tévé. 750 éve (1241) vívták a muhi csatát. A ta­tárok Batu kán vezetésével 1239 őszén indultak el nagy európai hódító útjukra, s először az orosz fejedelmi központok elfoglalását tűzték ki célul. Kemény ostrom után 1240. december 6-án bevet­ték Kijevet, ezzel megnyílt előt­tük az út a Kárpátok felé, s ettől kezdve várható volt betörésük Magyarországra is. 1241 elején IV. Béla király általános hadké­szültséget rendelt el, de a ma­gyarokat jobban érdekelte a far­sangi, mint a hadi készülődés. 1241. március 12-én zúdult az országra a tatár sereg fő ága, s ezzel elkezdődött egyéves ural­muk. A döntő csatára 1241. ápri­lis 11-én a Tisza-Sajó torkolatá­hoz közeli Muhinál került sor, s a tatárok megsemmisítő veresé­get mértek a magyarokra — ma sokan nem is valódi csatának, hanem mészárlásnak tartják a történteket. Alig menekült meg IV. Béla király is. A tatárok egy ideig üldözték a királyt, de azután felhagytak a próbálkozással, a kivonultak az országból. Ma­gyarországot teljesen feldúlva, lerombolva hagyták hátra, óriási éhínség pusztított, a közbizton­ság a nullával volt egyenlő. Bíz­vást állítható, hogy a tatárjárás­hoz fogható pusztítás a történe­lem folyamán kevés érte az or­szágot. A Kapós Tv — ma Hogyan hamisítsak ötezrest? Kezemben a Magyar Nemzeti Bank kiadvá­nya: Tájékoztató az ötezer forintos bankjegy­ről. Ebben olvasom: „Az új bankjegyhez kor­szerű gyártástechnológiával új összetételű és megjelenésű papír készült. Alapvetően új a nyomdai forma és új anyagból készültek a festékek is. Ez a legmagasabb címlet egyben a legjobban védett a hamisítással szemben... ” Hogy miért nem lehet hamisítani? Mert van benne egy fémszál — a tájékoztató szerint. A minap kiderült, hogy ez sem igaz, mert Pécsett találtak néhány ötezrest, amiből hiányzik a fémszál. A botrány kapcsán múlt pénteken nyi­latkozott a Magyar Nemzeti Bank illetékese: nem hamisítványokról van szó, hanem selejt­ről. Ha nem mondja, akkor "is tudom, hogy az ötezres selejtes. A selejtet pedig a jobb cé­geknél le szokták értékelni, vagy eldobják. Ná­lunk nem. Azt sem mondták, hogy kivonják a forgalomból. Szóval lesz, sőt van kétféle öt­ezresünk. Az egyik fémszálas, a másik szál nélküli. (Melyik mennyit ér?) Forgatom tovább a tájékoztatót; „Az új bankjegyet Vagyóczky Károly grafikusművész tervezte. Reméljük, az ötezer forintos... elnyeri az Ön tetszését is...” Nekem megnyerte. Kár, hogy eddig még nem került a kezembe, ugyanis tudnám, hogy mit csináljak vele. Nagy Jenő ÁPRILIS HU Csütörtök Leó, Szaniszló A nap 6.05 órakor kél, és 19.26 órakor nyugszik; a hold 4.19 órakor kél, és 15.47 órakor nyugszik. Változékony, szeles idő Változóan felhős idő lesz or­szágszerte, több-kevesebb nap­sütéssel. Szórványosan várható záporesö, a hegyekben hózápor is előfordul. Elénk északkeleti széllökések azonban továbbra is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 16 fok között t alakul. TRAGÉDIA AZ ISKOLÁBAN Megfojtotta gyermekét a diáklány Egészséges leánygyerme­ket szült kedden délben N. Anita, a kaposvári Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakközépis­kola és Szakmunkásképző 15 éves tanulója. A szülés sajnos, nem a megfelelő kör­nyezetben, hanem az iskola WC-jében zajlott le. A min­denki előtt titkolt esemény után a lány rosszullétre pa­naszkodott. Orvoshoz akar­ták vinni, ő azonban elzárkó­zott ettől. Végül is nem kerül­hette el a rendelőt, s ott meg­állapították, hogy nem sokkal korábban gyermeknek adott életet, s el is vette. Erre csak a feljelentés illetve a rendőrsé­gi elszámoltatás után derült fény. A gyermeket az illemhely lefolyójában találták meg. A fején és nyakán levő sérülé­sek is arra utaltak, hogy erő­szak vetett véget életének. A vizsgálat során kiderült: a ki­csi egészséges, életerős volt. Feleletet várnak többek között arra a kérdésre, ho­gyan sikerült eltitkolni a ter­hességet, s mi indította a gye­reklányt arra, hogy saját gyer­mekétől megtagadja az éle­tet. • • • • Lottó Az április havi Telelottó nye­reményei a következők: 5 talá- latos nem volt. A 4 találatosokra egyenként 663 465 forintot, a hármasokra 2599, a kettesekre 114 forintot fizetnek. A15. hétre átvitt 5 találatos nyereményalap halmozott nettó értéke 53 millió 418 ezer 407 forint. Az ország gazdasági helyzetéről dr. Szabó Iván, az Országgyűlés gazdasá­gi bizottságának alelnöke tartfórumot Fonyódon ápri­lis 12-én 17.30-kor a gim­názium aulájában. Minden érdeklődőt sze­retettel vár az MDF fonyódi szervezete, (x) Közlekedés uszályhídon Ma reggeltől lezárják a forga­lom elől a44-es számú, kecské­mét—békéscsaba—gyulai fő- közlekedési út szelvényében levő tiszaugi közös közúti és vasúti Tisza-hidat az átkelőhely teljes felújítása miatt. A híd mel­lett uszályhidat építettek, így az autósoknak nem kell az amúgyis túlterhelt csongrádi Tisza-hidat igénybe venni. Az ideiglenes átkelőhelyen 20 ton­na alatti súlyú járművek közle­kedhetnek. A hídépítés miatti lezárás ok­tóber 30-ig tart. Tisztelt Szerkesztőség! Édesanyámat — aki leszázalékolt rokkant — a kapos­vári kórházban műtötték, és időnként ellenőrzésre kell hoznom. A március 2 7-i ellenőrzéskor a kórház portása— látva, milyen állapotban van — megengedte, hogy kocsi­val bevigyem a vérellátóhoz. Máshol nem volt hely, ezért a kocsival a taxik számárafenntartott helyre álltam. A vizs­gálat befejezésekor láttam, hogy a Korona taxi két sojöije — egy KV 18-54-es bordó Dacia és egy AOV535-ös fehér Audi vezetője — leengedte a kocsinak mind a négy kere­két. Tetten értem őket és megkérdeztem, hogy miért tet­ték: sértő módon azt válaszolták, hogy ezt a területet maguknak tartják fenn. Az esetet látva anyám újra rosszul lett... A történteket elmondtam a kórház rendészének is, aki azt mondta, a kórházba érkező betegeknek elsőbbségük van a taxikkal szemben. Úgy gondolom, egy szolgáltatószervezetnek nem ilyen viselkedéssel kellene hírnevet szereznie... Tisztelettel Sepsei Béla Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 110. Tavaszi ajánlat a Férfi Divatáruboltból! nyúlszőrkalapok szövet- és bőrsapkák rövid ujjú galléros és sima pólók pamutpizsamák Kaposvár, Fő u. 18. (112305) Hattyúk a Balatonon Új jelenség a hattyúk szelíddé válása. Meghonosodásuk a Balatonon alig néhány éve fi­gyelhető meg. Tavaly még csak három-négy madár volt a siófo­ki kikötőben, az idén már majd­nem harminc fogadja el — szin­te a kezünkből — az eledelt... Már egy-egy „vad” madár sze­líddé válása is rendkívüli dolog, hát még ha szemünk láttára domesztikálódik egész ma­dárcsoport! Szelíd hattyúk egész csoportja él a tavon: a siófoki Ezüstparton, Balaton- földváron, Fonyódon és még számos helyen. A hattyú — e „vad madár” — Európában sokfelé előfordul. A teljesen vadon élők hozzáférhe­tetlen mocsarakban, tavakon tartózkodnak; leginkább jég­mentes vizeken, tengerparto­kon telelnek. Húsz évvel ezelőtt még csak alkalmi vendég volt hazánkban, így nehéz eldönte­ni, hogy vadon élő vagy do- mesztikálódott egyedei kerül- tek-e most hozzánk. Az a hiedelem, hogy a hattyú néma, nem igaz. Az sem, hogy életében egyszer, halála előtt szólal meg. (Innen a hattyúdal kifejezés.) A felnőtt példány tol­lazata tiszta fehér, csőre na­rancsszínű, fekete csőrbütyök­kel. Ezért bütykös hattyú a neve. Az „S” alakú nyak jellem­ző rá. A fiatal hattyú tollazata szürkésbarna, csőrén azonban nincs bütyök, és szürke a lába. Hangja nem illik a-felnőtt madár eleganciájához, mert horkan- táshoz vagy inkább röfögéshez hasonlít, s eléggé kiábrándító. Kíméletük tudományos, ter­mészetvédelmi és idegenfor­galmi szempontból egyaránt indokolt, mert a hattyúk a Bala­ton jellegzetességévé és érde­kességévé váltak. Or. Viczián Antal — Tizenegy ügyfélszolgálati pavilont állít fel a Megyei Táv­közlési Üzem a Balaton-parton a nyáron megnövekvő ügyfél- forgalom gyors és kulturált le­bonyolítása érdekében. Dr. Szabó Magdolna bőr­gyógyász- kozmeto lóg us szakorvos értesíti betegeit, hogy magánrendelése a mai naptól május 8-ig szüne­tel! — A Somogy Megyei TIT az alábbi tanfolyamokat indítja ápri­lisban: valutapénztárosi, virág- kötészeti, targoncavezetői, in­tenzív olasz kezdő, baby-sitter- képzö; nyári intenzív nyelvtanfo­lyamaink: angol, német kezdő és középhaladó, olasz kezdő, sza­bó-varró. Június 17. és augusz­tus 2. között angol és német nyel­vi, logopédiai, valamint környe­zet- és természetvédelmi szaktá­borok indulnak a csillagvizsgáló­ban. Jelentkezni lehet: TIT Ka­posvár, Dózsa Gy. u. 18. sz. alatt, telefon: 20-621, 20-165. (112316) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1991. április 15- én de. 8-tól du. 14 óráig a Virág utca páros oldalán a Május 1. ut­cától a Németh István fasorig áramszünet lesz. (112286) Bálaruha Nagy kér Szekszárdon új helyre költözött! Árukészlete áfával! 80—120 kg-os zsákos holland 280 Ft/kg 50—60 kg-os zsákos német 200 Ft/kg 350—400 kg-os bálás dán 170 Ft/kg Új cím: Szekszárd, Rákóczi u. 42. (Rákóczi presszó udvar) Telefon: (74)13-697 (162342) Tarka sorok Őrült­Éjjel a pszichiátriai in­tézetben verik az ajtót. Egy férfi dörömböl, az­tán megkérdi az ügyele­test: — Mondja, nem szö­kött meg innen valaki? — Miért kérdi? — Azért, mert egy őrült megszöktette a felesége­met. Reklamálás — Főúr! Föl vagyok háborodva. Azonnal hoz­za ide a panaszkönyvet. — Hányadik kötetet parancsolja? Felháborodás — Már megint elkésett a munkából — mondja a vezető a tisztviselőnek. — Ne haragudjon, ela­ludtam. — Hogyhogy? Maga otthon is alszik? Csere Egy nő új rádiókészülé­ket visz vissza az üzlet­be, és azt kérdi az eladó­tól: — Nem tudná kicserél­ni? A férjem inkább egy olyan készüléket szeret­ne, amelyikben több a sportműsor... Rend A vállalatvezető arról a rendről beszél, mely az ő hivatalában van. — Például — mondja —, ha én hétszámra nem megyek be az irodába, akkor is tudom, hogy a könyvelők mit csinálnak. — Mit csinálnak? — Semmit... Sürgó's Egy nő a szervizben: — Sürgősen szüksé­gem van egy hosszabb olajszintmérőre. — Hogyhogy? — Az enyém már nem ér bele az olajba. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ Irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap­előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyed évre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents