Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-09 / 58. szám
1991. március 9., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 Fekete-erdei klinikák vagy népispotályok A SZÍNVONALAS ORVOSI ELLÁTÁS MINDENKINEK JÁR Dr. Surján László: „...a tárca elhagyása árán is kiállók azért, hogy a szakmai ellátás egyenlőtlensége ne növekedjék’’ (Folytatás az 1. oldalról) Az orvosokat elsősorban az érdekli, hogy milyen lesz a társadalombiztosítás finanszírozási rendszere. — Azt szeretnénk — mondta dr. Surján László népjóléti miniszter—, ha az új rendszer telejsítményará- nyos lenne. A megoldáson már dolgoznak a szakértők. Terveink szerint az új rendszer 1992-től működik. Megteremti a tisztességes privatizáció lehetőségeit, javítja az orvosok bérezését, és természetes módon kiszűri a rosszul dolgozókat. —Egyre több helyen hangzik el, hogy az egészségügyi rendszer tervezett átalakítása azt erdményezi: létrejönnek a fekete-erdei klinikák a tehetőseknek, a szegényeknek pedig népispotályok. — Egyik lehetőségét sem látom. Igaz, sok nyugati vállalkozó keres meg azzal, hogy épít egy „kacsalábon forgó” egészségügyi intézményt. Én mindegyiknek azt mondom: rajta, de a saját felelősségére. Azzal érvelnek például, hogy Budapesten sok külföldi él, sok a diplomata és egyre több a magyar újgazdag, ők meg tudják fizetni a kiemelt ellátást. Az a véleményem, hogy ezek a kastélyklinikák tönkremennének. Egyrészt azért, mert sok az ajánlkozó, másrészt azért, mert — megítélésem szerint — túlbecsülik a megjelenő keresletet. Az egészségügyi 'hálózatot mi a rendelkezésre álló pénzből finanszírozzuk a betegforgalom arányában. Elképzelhető, hogy ha például a kaposvári önkormányzat összefog a megyei közgyűléssel és úgy határoznak, hogy új egészségügyi intézményt hoznak létre, akkor valóban jobb lesz az ellátás ebben a térségben. De az ön- kormányzatok is szegények. Ezért erre a megoldásra kevés az esély. —Az önkormányzatok felelősek az épületért és az infrastruktúráért. Az ellátás szakmai ügyei viszont betegforgalomorientáltak lesznek. — Magyarországon az egészségügyi ellátás állampolgári jogon jár, s ezt — már ahol ilyen rendszer van — nem szokták profitra építeni. Az viszont elképzelhető, hogy lesz a lakosságnak olyan rétege, amely a jobb színvonalú ellátásért kiFotó: Gyertyás László egészítő biztosítást kíván kötni. Ez a kiegészítés azonban csak a külső körülményekre vonatkozhat: mondjuk egy „hotelrész” technikai szintjére, esetleg a kivizsgálások gyorsaságát elősegítő műszerezettségére. Nem vonatkozhat azonban az orvosi munka szakmai színvonalára. Az általános szakmai színvonalat még az ön által említett népispotályokban is biztosítani kell. Akár a tárca elhagyása árán is kiállók azért, hogy a szakmai ellátás egyenlőtlensége ne növekedjék. Élmozdulni a szakmai egyenlőség irányába kell. Nem tagadom, hogy ma még bántó, durva egyenlőtlenségek vannak. Többek között azért, mert a kórházak egy betegre jutó költségeit személyi összekötetések alapján állapították meg. — Várható-e, hogy lesz munka nélküli orvos, patikus, ápoló? — Nem hiszem. De azt igen, hogy az orvosoknál várható munkaerőmozgás: a kórházakból az alapellátásba. Ha a körzeti orvos munkaköre bővül, akkor a kórházban ellátott betegek száma csökken. Ha viszont ott kevesebb lesz a beteg, akkor szükség lehet újabb körzet létrehozására. Ha a körzeti orvos jobban ellátja a beteget — nemcsak Kalmopirint ír fel, hanem szemüveget is —, akkor többet is keres. A szemészeti rendelőben pedig csökken a forgalom, és ez az ott dolgozók keresetén is meglátszik. Forradalmi változások nélkül éljük át ezt a folyamatot. —A lapokban szinte naponta lehet olvasni felhívásokat, amelyek drága műtétekre szerveznek gyűjtést. Nem azt jelzi ez, hogy nagymértékben csökkent az állam szerepvállalása? — Magyarországon egy orvosi bizottság véleményezi a külföldi gyógykezelések indokoltságát. Javaslatuk alapján biztosítható anyagi fedezet is. Konkrét formáira több lehetőség is van. Ezek a felhívások jelzik az egészségügy fejlesztésének szükséges irányát is. Ilyen például a csontvelőtranszplantáció is, amely több millió forintba kerül. Az idei úgynevezett „nyomorköltségvetés” is több millió forintot biztosít a drága gyógykezelésekre. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az igények meghaladják a jelenlegi teljesítőképességet. Megtehetnénk ugyan, hogy a költségvetésben biztosított pénzt külföldi gyógykezeltetésre fordítjuk; szerintünk azonban célravezetőbb, ha kapacitásbővítést hajtunk végre és a technikai szintet fejlesztjük. Ezek a gyűjtések olykor külföldön is megoldhatatlan esetekre vonatkoznak: utolsó szalmaszálként kapaszkodik a család a külföldi gyógykezelés lehetőségébe. A társadalombiztosítás nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy gyógyíthatatlan esetek miatt a gyógyíthatók maradjanak lehetőség nélkül. Az utolsó emberi reményt azonban, amelyhez a társadalmi szolidaritás révén jut a beteg, nem vehetjük el senkitől. Az is előfordul, hogy a műtétet Magyarországon is el lehet végezni, ám vannak, akik úgy gondolják: miért ne Nyugaton kezeltessék magukat. Az ilyen törekvésekhez én nem szeretnék partner lenni. — Nemrég alakult egy helikopteres mentőszolgálat igali telephellyel, Alapítvány az Eletért névvel. A Reparautó Kft.- nek két helikoptere van, munkáját több szervezet támogatja. A kft. ügyvezető igazgatója levelet intézett Önhöz. Erre még nem válaszolt... — Igen. De erről majd a Népjóléti Minisztérium szóvivője ad tájékoztatást. Egyébként Igáiban személyesen is találkoztam az érintettekkel.. . Lengyel János Felfedeztem a színes Kertész Sándor varsói és torniói kiállításra készül — Van egy alkotónapom, de általában szombat—vasárnap dolgozom. Sokat foglalkozom a tanítványaimmal, így hétközben nem nagyon jut időm az elmélyült munkára — mondja. S hogy mennyire az ihlet vezérli, arra példa az a sok, különböző minőségű papír, amit sebtében megérintett a ceruzája s amiről csak később derült ki, hogy egy- egy alkotása hordozójává vált. A művészre nemrég fölfigyelt a fonyódi alkotóház egyik vendége is. Alexander Nowriczky, a lengyel írószövetség vezetője látva Kertész Sándor rajzait, úgy döntött: kiállításra invitálja. Varsóban az írószövetség székházában április 13-tól mutatja be majd — két héten át — alkotásait. — Elégedett vagyok — mondja —, mert falusi tanárként Nagyberkiből indultam, és társaim közül nekem sikerült a megyei képzőművészet élvonalába kerülni. Ám, ha még egyszer kezdhetném, nem valószínű, hogy belevágnék, mert Magyarországon amatőrként nagyon nehéz az élet... Várnai Ágnes A művészember életének és gondolkodásának változásai általában jól nyomon követhetők alkotásaiban. így van ez Kertész Sándor képzőművész-tanár esetében is. Az élete derekán alkotó művészt pár éve tagjai közé választotta a Képzőművészeti Alap és Szövetség. Az Alpok—Adria nemzetközi kiállításon ugyancsak láthatók alkotásai, és tavaly egy, a múzeumban megrendezett önálló kiállításai is bizonyította: Kertész Sándor képes a megújulásra. A Táncsics gimnázium tanáraként tehetséges diákjainak munkáit eljuttatta a finnországi Tornióba, és az Egyesült Államokba is megérkezett már az a küldemény, amelyet az ő munkáikból állított össze. Most ő is kiállításra készül. A már több éve tartó torniói cserekapcsolat egyik rendezvénye alkalmával figyeltek föl a finn kollégák egy, a Művészet című folyóirat hasábjain megjelent, Kertész Sándor munkásságát méltató tanulmányra. Úgy döntöttek, hogy júliusban a városi galériában kiállítást rendeznek munkáiból. A két és fél hétig tartó Harcos pajzzsal bemutatón az utóbbi két évben készült alkotásait láthatja majd a közönség. Mi is megtekinthettük a kiállításra váró 50 egyedi (nem sokszorosítható) rajzát, s meglepődtünk. Kertész Sándor alkotásai ugyanis olyan látványos fejlődést mutatnak, amely ritkán tapasztalható, főleg egy olyan művésznél, akinek idejét jórészt az oktatás köti le. A színes ceruzával, temperával, tussal készített rajzok stílusa karakteresebbé vált, a figurák megjelenítésében ott „bujkál” a groteszk látásmód megannyi sajátossága; a humor és a színek emberbarát melegsége. Mert bár körülöttünk egyre inkább sötétedik a világ, képein mégis harmóniát észlelünk. Különösen a különböző színek árnyalatainak festői megjelenítése, valamint a rajztechnika kifinomultsága közvetíti ezt. — Felfedeztem a színes ceruzát — újságolja szinte gyermeki örömmel. Es lám, az adekvát technika mire képes! Erőteljesen expresszív hatást mutató képei élménnyel ajándékozzák meg a szemlélőt. Fotó: Kovács Tibor Gólyaláb Győzelem és tragédia Sztálin politikai arcképe — Dmitrij Volkogonov dokumentumkötete Az utóbbi hónapokban több jelentős, Sztálinnal foglalkozó kötet is napvilágot látott. Elég, hacsak kettőt említünk: Hruscsov Szemben a zsarnokkal című memoárját és Isaac Deutscher életrajzi monográfiáját. S most is itt van Dmitrij Volkogonov kötete. Nem, nem életrajzot írt: politikai arckép ez, a szó igazi értelmében, a Szovjetunió XX. századi történetéből kibontva. Levéltárak, irattárak, könyvtárak anyagának vallatása, visszaemlékezések olvasása, hallgatása és megrostálása, hatalmas gyűjtőmunka eredménye ez a vaskos kötet, amely mindvégig lebilincselő, friss, eleven. Szinte lüktet benne az élet. (Sajnos, a halál is...) Volkogonov meggyőződéses marxista és meggyőződéses forradalmár, aki mindmáig hisz az októberi forradalom „világrengető” szerepében. A győzelem azért válhatott tragédiává, mert Lenin halála után Sztálin lett a vezér. S az a csaknem harminc év, amíg a Szovjetunió élén állt, nemcsak nagy győzelmek és eredmények, hanem nagy tragédiák sorozata is... Ha belemélyedünk a könyvbe, szinte borzon- gunk az események láncolatán. Egy hihetetlenül túlhajtott és túlhajszolt nép tragédiáján. Még a honvédő háború győzelme után is tízezrekkel „adózott” a GULAG-nak. Volkogonov szörnyű számokat sorol föl, és ezek szerinte mindmáig nem tekinthetők véglegesnek: „1929—1953-ig—kivéve a háborús éveket — 19,5—22 millió szovjet állampolgár esett áldozatul a sztálini represszióknak. Legalább egyharma- dukat halálra ítélték vagy munkatáborokban, száműzetésben haltak meg.” A bűntettek sorozatában súlyos felelősség terheli természetesen Sztálin közvetlen környezetét is, elsősorban Bérijét, akit Volkogonov végig „szörnyetegnek” aposztrofál. (Volkogonov meggyőző érvekkel bizonyítja, hogy Sztálin legnagyobb ellenfelét, Trockijt Berija közreműködésével tétette el láb alól... És az sem kizárt, hogy Sztálin halála sem természetes úton következett be.) A száműzetésében Koba névre hallgató fiatal forradalmár Sztálin az „októberi hajnalpírban” nem játszott jelentős szerepet. Sőt, Volkogonov szerint is kimondottan mellékszereplő. Azután évtizedek múltán minden megváltozott... Sztálin megkezdte a titokgyártást, a történelemhamisítást. Egyszeriben ő lett Lenin mellett a forradalom legfőbb vezetője. Lehetett is, hiszen az 1930-as években az októberi gárda csaknem valamennyi vezéralakját, a harcostársakat és a szemtanúkat egyaránt kiirtatta mint a „nép ellenségeit”. (S bár Lenin zsenijéhez nem mert hozzányúlni, mindez nem gátolta meg abban, hogy az elégedetlenkedő, teljesen félreállított Krupszkájának ezt üzenje: „Mondják meg Krupszkájának, hogy találhatunk mi Leninnek más özvegyet is...”) Sztálin mesterien értett hozzá, hogy legkegyetlenebb intézkedéseit titkok vegyék körül. Neve sokszor nem is szerepelt a végrehajtási utasításokon... Talán itt jutunk el a bevezető sorokban említett mosoly kérdéséhez. Sokan mindmáig hiszik (hinni akarják), hogy Sztálin nem tudott a vérengzésekről. Volkogonov könyve pregnánsan bizonyítja ennek a hitnek a tarthatatlanságát. A hihetetlen precízségű és memóriájú Sztálin szinte minden kérdésben egymaga döntött... Az is tévhit, hogy a honvédő háború legvéresebb ütközeteibe főleg tankokat küldött. Sztálin a háborúban, főleg annak kezdeti szakaszában katonák százezreinek sorsát pecsételte meg át nem gondolt, kapkodó intézkedéseivel... Végezetül engedtessék meg még egy megjegyzés. Sokan mondják manapság, hogy unják már Sztálint; túl sokat beszélnek, túl sokat írnak róla. Nekik Santayana, a híres filozófus szavaival válaszolhatunk: „Aki elfelejti a múltat, megérdemli, hogy újraélje..." Dr. Sípos Csaba
