Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-07 / 56. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1991. március 7., csütörtök • • Önelemzéssel, • • ír i ff -a onerobol ELKERÜLHETJÜK AZ ÚTVESZTŐT ERZEKENY PONT „Hogyan lehet nálunk 48 forintra emelni a vízdíjat, amikor Budapesten ez az összeg csak 17 forint? Tudomásom szerint szakemberek megállapították, hogy az egy főre eső napi vízfogyasztás 85—95 forint — honnan veszi a DRV, hogy 220 literrel számol?” —, ezt kérdezi levelében Kaposi József, Kaposvár, Füredi u. 57. szám alatti olvasónk. Ezt kérdezi és még sok egyebet, hozzátéve, hogy a 85—95 literes fogyasztást még el tudná fogadni, köbméterét, mondjuk 19-20 forinttal számolva, a 220 liter, illetve 48 forint azonban irreális. „Kérdezem: ennyi áremelés után (inkább közben. A szerk. megjegyz.) két kisnyugdíjas vagy egy kis keresetű, háromtagú család hogyan képes kifizetni ezt a magas vízdíjat?!”— írja Kaposi József. Majd hozzáteszi, hogy szívesen vitatkozna a balatoni víz állítólag kitűnő minőségéről is, ugyanis ebből a vízből ha két napig tárolnak bizonyos mennyiséget egy tiszta, átlátszó üvegben, olyanná válik, hogy kívánja: fogyassza egészséggel az, aki ezt a magas vízdíjat megállapította... Tehát: ez a rendelkezés ismét érzékeny ponton érintette a kisjövedelműeket, köztük a kisnyugdíjasokat. Ne csodálkozzunk azon, hogy az őket (is) sújtó megannyi intézkedés közepette feljajdulnak és panaszkodnak, abban reménykedve, hogy szavuknak foganatja lesz. Vajon nem természetes, hogy ezek után a közelmúltban lezajlott nyugdíjemelésre némi árnyék vetődik? — hf — Család vagy kórház az öregeknek? Milyen események idézik elő életünk kritikus helyzeteit? Valakinek 'az elvesztése — például a legközelebbi családtag halála, a meghitt baráttól való elszakadás — súlyos anyagi probléma, balsiker a tanulásban, a munkahelyről való kikerülés érint a legsúlyosabban, ezek vezethetnek a legnagyobb valószínűséggel konfliktushelyzetbe, útvesztőbe. A legsúlyosabb krízisek mögött alapjában véve az egyedülléttől, a magukra maradástól, illetve az egzisztenciális gondoktól való félelmek húzódnak meg. Senki sem szeretne elszigetelődni sem egy közösségben, sem a családban, sem munkahelyén, s a létbiztonság is alapvető szükségletünk. Ha valamelyik társas szférában sérülés ér bennünket, általában egy másik körben próbálunk meg kárpótlást szerezni; megkíséreljük kapcsolatainkat újjászervezni, életmódunkat megújítani, azaz kiutat keresünk az útvesztőből. A külső környezeti események elviselésének képességét életünk során fokozatosan sajátítjuk el; a kudarcok eltűrésére, a kínos élmények elhordo- zására meghatározott készségünk alakul ki. Hogyan szűri meg személyiségünk a külső-hatásokat? Személyiségünk — saját magunk — megismerésére a legmegbízhatóbb módszer cselekvésünk, viselkedésünk, a rólunk szóló közvetlen beszámolók rögzítése. A kísérletek, az életkörülmények összehasonlítása, a beszéd — s különösen annak tartalmi elemzése —, a tevékenység iránya, jellege jó útmutatást nyújtanak, de sajátosan más eljárások, tesztek és a cselekvés eredményeinek elemzése is eszközül szolgál önmagunk és mások megismerésére. Például Chapuis,, labirintus-tesztje” nemcsak az útvesztőből való kijutás sikerét, hanem a feladattartás módját, a találékonyság jegyeit, a véletlenre hagyatkozást is felfedi. Fontos eszköz az útvesztőből való kijutásra az önismeret, a személyiségünk valósághű megismerésére való törekvés. Ez ad iránytűt az eligazodáshoz. Van azonban, aki nem igényli sem az önismeretet, sem mások segítő kezét. Sokan azt remélik, függetleníthetik magukat környezetüktől. Valóban, a pszichológia ismeri a kívülről és a be/ü/rő/irányított ember típusát. Az előbbinél a környezeti hatások erőteljesebben megszabják a viselkedésmódot, az utóbbinál a belsővé vált, beépített normák inkább a mérvadóak. De a környezet — a család, az iskola, a lakókörnyezet, a társadalom egészének — hatása alól senki sem vonhatja ki magát! Mi is visszahatunk rá: alkotó, cselekvő lényként alakítjuk önmagunkat és világunkat. Ne feledjük: mindig van mód arra, hogy változtassunk önmagunkon, a helyzetünkön! Lassú, fáradságos munka az önismeretre jutás — főként már időskorban —, de ha tanulunk tapasztalatainkból, elkerülhetjük, hogy újra és újra ugyanabban a labirintusban találjuk magunkat. M.M. A középkorú házaspár szeretne egy kicsit könnyebben élni. Miután felnevelték súlyos beteg gyermeküket, arra számítottak, hogy öregségük előtt lesz tíz kellemes évük: szabadon jönnek-mennek, nem kell örökké hazasietniük, aggódniuk. Úgy érezték, hogy ezt a könnyebbséget meg is érdemlik, hiszen lányukért valóban mindent megtettek... Ekkor történt, hogy az asz- szony édesanyját magukhoz kellett venniük, mert már nem tudta magát ellátni. Újra hárman éltek a kicsi lakásban. Az idős asszony állapota azonban rohamosan romlott, olyannyira, hogy alapvető szükségleteit sem tudta egyedül elintézni. Etetni, mosdatni kellett. A házaspár minden szabad percét lefoglalta a vele való törődés, a lakás tisztán tartása is egyre nehezebb volt. Az idős asszony a maga módján társaságra is vágyott, hiszen a nap nagy részében egyedül volt, tehát beszélgetni is kellett vele. A házaspár fokozatosan lemondott a szórakozásról, s mivel nem hívhatott senkit magukhoz, a társaságról is. Szinte rabszolgái lettek az idős asz- szonynak. A családban rengeteg feszültség keletkezett. A kérdés: hogyan oldjunk meg egy ilyen problémát? Ebben az esetben olyan idős emberről van szó, aki elsősorban idegrendszeri károsodást szenvedett a fokozott érelmeszesedés miatt, tehát nincs olyan fokú szervi betegsége, amelyik feltétlen kórházi ápolást igényelne. Ezzel szemben a vele való együttélés, az ápolása sokkal problematikusabb, mint lenne más betegség, de szellemi tisztaság esetén. A házaspárnak két megoldása van: a kórházi vagy a családon belüli ápolás. De vajon ér- zékeli-e ez a beteg, hogy milyen környezetben van, és ki ápolja? Igen, érzékeli. Tudja, hogy hol van, és ki ápolja. Természetesen ez a „tudás” nem olyan jellegű, mint az egészséges ember helyzetfelismerése, de hasonlítható a csecsemő, a kisgyerek tájékozódásához. Honnan „tudja” a néhány napos csecsemő, hogy édesanyja szól hozzá, és nem valaki más? Az idős asszonynak a családból való kikerülés bizonyára leromlást okozna állapotában. De az is kétségtelen, hogy a házaspár is károsodik, kapcsolatuk is rongálódik. Az embernek mind saját, mind a rokonai öregségével már jó előre számolnia kell! Olyan légkört kell teremteni a generációk között a családban, hogy ezeket a problémákat megbeszélhessék: az idős ember sorsáról közösen kell dönteni. Az említett családban a legjobb megoldás, hogy köny- nyítsenek a mindennapi terhe-i ken. Talán úgy, hogy inkább’ dolgozzanak bizonyos anyagi előnyökért többet, és biztosítsanak az idős asszony számára állandó ápolónőt. így szabad idejük is marad, hiszen ha továbbra is elmaradnak a barátoktól, szórakozástól, az ápolás olyan pszichikai terhet jelent számukra, amely károsíthatja érzelmi életüket és személyiségüket. A kötelesség teljesítése, a szeretet biztosítása, a gondoskodás nem járhat együtt a feltétlen odaadással, önmagunk feladásával. Dr. V. E. Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc Vajon a régi somogyi bortermelők ismerik-e? A gönci hordó története A jó bornak nem kell cégér — kell ellenben annak is alkalmas tartóedény. Mégpedig olyan, amelyik jól őrzi és semmiképpen sem változtatja meg a benne tárolt nedű ízét, zamatét — szakszerűbben mondva: a bu- kéját —, és éppen akkora, amekkora terjedelmet az ősi szabványok megengednek. Hazánkban ugyan sokfelé készítettek és készítenek ma is hordót — Somogybán is akad még kádármester, nem is egy —, ám ennek a mesterségnek a neve mégis egy északkeleti településünk nevével fonódott össze. Gönccel, amely a Tokaj melletti Hegyalján éli csöndes életét, és amelynek bortároló terméke, a gönci hordó, joggal mondhatni, világszerte ismeretes — minősége és szabványjellege szerint. A település egykor királyi város volt, a csehországi husziták ott emelték máig látható, erődszerűen komor házaikat. A magyar műveltség egyik kiemelkedő alakja, a bibliafordító Károli Gáspár (1529—1591) e település református prédikátora volt, s ott ültette át nyelvünkre a híres vizsolyi bibliát. Hogy miért éppen Göncön virágzott fel a hordókészítés mestersége? Csak rá kell tekinteni a térképre, és tüstént mindent megértünk. Nagyon közel terülnek el hozzá Tokaj-hegyal- ja szőlőinek óriási táblái, ahol a pompás furmintok, hárslevelűk, sárgamuskotályok megteremnek, és ugyancsak nincsenek messze onnan azok az erdőségek, amelyek a fát adják. Mekkorák ezek a gönci italőrzők? Valamennyi ott készült faedénynek 136 literesnek kell lennie! A história során ez az űrméret alakult ki, s az az örmény borkereskedő, aki Tokaj A mühelyudvar eresze alatt készül a donga aranyos nedűjét mondjuk Tolcsván megvette, egészen biztos lehetett benne, hogy hány liter búfelejtőért kérhet márkát vagy guldent valahol Nyugat-Európában. Csak újabban enyhült meg a szabvány: a sorozatgyártás keretében készülő hordók közül még az is megkapja a gönci nevet, amelyik 125, avagy 130—135 literesre sikeredett... A kádármester legeslegelébb a kiszemelt fatörzset darabolja el hosszanti irányban; ezekből készülnek a dongák, majd a dongák kivájása következik. A Az idős mester abroncsigazitás közben (Németh Ernő felvételei) hordó építése során az úgynevezett rakóabroncsba a dongák sora kerül, s amikor már áll a dongasor, kezdődik az abroncsozás. Ezeket a folyamatokat zárja le a fenekelés. Alulról is, felülről is bekalapálják, majd megszögelik a záródeszkázatot, végül kifúrják a dugók helyét: egyet az egyik fenéken, a másikat a hordó pocakján. Ha olyan helyre kerül az edény, ahol sok szem látja, akkor az egyik fenekét biztosan megmintázzák... Göncön, ebben a hegyaljai községben máig virul a kádárvagy pintérmesterség. A hor- dócsinálás szakemberei azt is szívesen elmesélik, hogy miért éppen akkora a gönci hordó, amekkora: éppen a 136 literes méret bizonyult a legjobbnak, mert ezt a nagyságot még viszonylag könnyű emelgetni, és a szűk pincék odúiba is éppen beférnek. A. L. Munkában az operatív bizottságok Újabb közgyűlés márciusban A több mint 2400 tagot számláló Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének operatív bizottságai február 18- án megkezdték munkájukat. A kulturális, az egészségügyi-szociális, az ipari-szolgáltató, a mezőgazdasági és kistermelők bizottságában, a jogi, közigazgatási operatív bizottságokban a meglévő belépési nyilatkozatok alapján, foglalkozásuk szerint csoportosították a tagokat. Az üléseken a januári közgyűlésen javasolt feladatokat beszélik meg. Mint azt Kovács Lajos, az egyesület elnöke elmondta, a következő közgyűlésre — melyen az idei költségvetést és munkatervet terjesztik elő — ma délután két órakor Kaposváron, a Forradalmárok tere 2. szám alatt, az Egészségügyi Főiskola nagytermében kerül sor. (Egy nyugdíjas feljegyzései) Aprócseprő dolgaink Boltban Az öreg néni két (!) darab csirkemájat kér. A pult túloldalán az eladókislány lepedőnyi, előre vágott papírba csomagolja. A hetvenen túli asszony ijedten néz az eléje dobott nagy csomagra, s még ijedtebben rebe- gi: — Aranyoskám, nagyon nagy az a papír... A sorban én következem. A kislány most is hűvösen udvarias: a kért három darab pulykacombot ugyanolyan — szabványméretre vágott — papírba csomagolja. Halkan megjegyzem: azért én nem csomagoltam volna a néninek azt a falatnyi májat abba a nagy papírba, fele is elég lett volna. — Hiszen csak fél deka az a papír — vonja meg sértődötten a vállát. Valószínű rám is megorrolt e megjegyzésemért. A legszomorúbb, hogy nem értette: voltaképpen mit is csinál rosszul, mi volt az a kevéske plusz, amit elmulasztott megtenni... Az ABC előtt Tejdemonstráció — ingyen- tejosztással egybekötve — Kaposváron, a Honvéd utcai ABC előtt. A hangosbeszélőn rövid tájékoztatót is hallgatunk, s ez szükséges is, hiszen — " szerencsére — nem mindennapos eseménynek vagyunk szem- és fültanúi! Alig hangzik el pár mondat, a mellettem toporgó, választékosán öltözött, harmincas hölgy közbekiabál: — Elég a dumából, osszátok a tejet! Egy liter barcsi tejet én is hoztam haza. A tej finom volt, de a szám íze valahogy mégis keserű maradt... Rádióban Hallom, a bolgár havi átlagkeresetből mindössze 120—140 liter benzint lehet venni. Utánaszámolok: az én nyugdíjamból (amely közelítően megfelel a magyar átlagfizetés összegének) 146 litert. Azt gondolom: mi a fenének mutogatunk mi másra?! Nincs nekünk is elég bajunk?! Kerner Tibor
