Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-28 / 73. szám
1991. március 28., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 Országos döntő Csurgón Mezőgazdasági szakmunkástanulók versenyeztek A szakma kiváló tanulója verseny országos döntője befejeződött tegnap Csurgón, az 526. Sz. Ipari és Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolában. A háromnapos versenyen az ország legtehetségesebb mezőgazdasági gépszerelő tanulói mérték össze erejüket. A 23 diák elméleti és gyakorlati tudásáról egyaránt számot adott az agrár- oktatási intézményekből érkezett zsűritagok előtt. A házigazda iskola a versenyzőknek számos kulturális programot is szervezett: megismerkedhettek Csurgóval és az őket vendégül látó iskolával is. Az országos rangadó értékelésére a zsűri elnökét, dr. Lengyel Sándort, a Földművelés- ügyi Minisztérium szakoktatási főosztályának osztályvezetőhelyettesét kértük. Mint elmondta: közepes színvonalú verseny volt az idei. A gyerekek írásbeli és szóbeli teljesítménye — talán a drukk miatt is — kevésbé sikerült, a gyakorlati vizsga viszont annál jobban. Ez utóbbi megnyugtató, hiszen leendő szakmunkásokról van szó. A mostani verseny abban tért el a korábbiaktól, hogy idén nem a helyezésük szerint kapják a szakmunkás-bizonyítványukat a diákok, hanem a meghatározott pontszám elérését veszik figyelembe. így most kilenc tanuló fejezte be eredméKépeink a gyakorlati versenyen készültek Fotó: Gyertyás László nyei alapján az iskolát, megszerezve a mezőgazda- sági gépszerelő szakmunkás oklevelet. Dr. Lengyel Sándor hangsúlyozta: emellett több programot szerveztek a gyerekeket kísérő oktatóknak és konzultációkat a minisztérium és az iskolák szakemberei között. A minisztérium, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, a Medosz és a csurgói iskola által szervezett országos döntőn értékes nyereményeket kaptak a részt vevők. Az első helyezett Vörös Gábor Ferenc pápai, a második Varga Tamás csurgói és a harmadik Horváth József szintén csurgói szakmunkástanuló lett. A fiatalemberek természetesen nagyon örültek a helyezésüknek. Szerintük magas színvonalú, nehéz verseny volt ez, és a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése mellett jobb munkalehetőséget remélnek sikeres szereplésükre tekintettel. Arról is beszéltek, hogy a fárasztó versengés mellett igazán jó csapat jött össze e három napban, jó programok voltak, ezért nemcsak egy versenyzés tapasztalataival lettek gazdagabbak. Varga Zsolt Változatok székely ARDAI ILDIKÓ KIÁLLÍTÁSÁRÓL A szövésben az egyik, a vízszintes fonal keresztezi a másikat, a függőlegest. Ez a szövés alapja, legyen az vászon, szövet, gyapjútakaró vagy francia gobelin falikárpit. Ardai Ildikó egy sajátos szeletét választotta ki a hagyományos változatoknak, a székely festékes szőnyeget. Amikor megismerkedett vele, már elvégezte az Iparművészeti Főiskolát, mögötte volt egy finnországi ösztöndíj — jó alkalom a konstruktív gondolkodásra és az egyszerűsödésre —, s jó néhány sikeres kiállítás. Most, a Műcsarnok-beli bemutatón mégis e székely festéke- sek hatása, ihlete a szembetűnő. Amikor eljutott a Székelyföldre, mindenekelőtt megkereste s lefényképezte a legszebb darabokat. Aztán leült az egyik falubéli szövő mellé és — már diplomás szövőként — megtanulta a készítés naiv módjait. Itthon először csinált egy sorozatot majdnem-máso- latokból, majd visszafelé indult el: kiemelt egyetlen motívumot — a „vízfolyást" vagy a „csillagost” —, leegyszerűsítette, megsokszorozta. Még finomabbá, moderné tette azáltal, hogy egymáshoz közelálló színeket használt, zöldeket, lilákat, mályvaszínt. S ezzel az egyszerű mintával dolgozott tovább: egyenesből átlóssá irányította, ívessé rendezte, megnagyította, lekicsinyítette. Egy izgalmas megbízás alapján készítette el búzakéve sorozatait; a szizálból, a ragyogóan szőke afrikai kenderből épített álló, összesimuló kévék egy olyan kísérlet eredményei, amelyekből, ismét a székely festékeshez visszanyúlva, szalagfüggönyöket is készített. Ezek akkor is tartják a motívumot, ha széthúzzák őket vagy ha élükre állítják a szizál-lamel- lákat. Még egy „műfajta” Ardai repertoárjából: a rongyszőnyeg. E sorok közül is a legszebbek a nagy absztraktmintásak és a fekete-tarka mély tüzű harmóniát idézők. Ami közös a különböző textilekben az a sorozatszemlélet, a népművészet sajátja. Ardai Ildikó úgy variál, hogy a sor folytatható! Számítógéppel is modellezhető lehetne a lépés, ahogyan egyik műve a másikra épül, folytatása az előzőnek. Csakhogy amit a számítógép csinál, az ipar, amit Ardai tanult és tesz: iparművészet. T.A. Szennáról Cormosban? A Kis Települések Történeti Központjai Szakbizottsága az olaszországi Cormosban tartotta legutóbbi ülését. Az Alpok— Adria munkabizottság keretében működő bizottság eszmecseréjén mind a 18 tagtartomány — köztük Somogy képvi- sélői is részt vettek. A bizottság úgy döntött, hogy rövidesen kiad egy kötetet, melyben minden tartomány kis településének történeti központjairól, az adott nyelven jelentetnek meg tanulmányt. A Somogyról írott rész L. Szabó Tünde munkája lesz. A megyei főépítész a Megújuló szennai faluközpont címmel írta meg tanulmányát és arról szól, hogy miként hatott vissza a skanzen építészete az új faluközpont épületeire, illetve a falumúzeum létrehozása hogyan befolyásolta a település életét. A következő ülést a szlovéniai Krjanska városkában tartják május közepén, s ezen a Somogy megyei népi műemlékek védelméről, helyreállításáról és gondozásáról is hangzik el előadás. EGYIK NEHÉZ NAPOM Semmi sürgős megbízatásom, különleges feladatom nem volt. Megrázó eseményről sem hallottam ismerőseim körében. Aligha gyalogoltam három kilométernél többet, bár a gödrökkel teli, csúszós, mocskos járdák megizzasztják a járókelőket, mégis a szokottnál kissé fáradtabban baktattam lépcsőinkön felfelé. Melegfront! Kifújom magam, és a napi gondoktól felszabadultan belépek szobámba; a nyugalom és erőgyűjtés kellemes időszaka következik. Az ablakon az utcai lámpák halvány fénye szűrődik be. Várom a közelgő estét. Karosszékemben elnyúlva felidézem napi találkozásaimat, és csendesülő fáradtsággal temetem a mai, soha többé vissza nem térő napot... Bekapcsolom a rádiót; selymes Mozart-mu- zsika könnyíti fáradtságom oldódását, gondolataim szellőzését. „Jupiter-szimfónia”, magam is játszottam egykor első hegedűszólamát. Dúdolom a dallamot, s nyomában emlékezetem belép a kaposvári városháza hátsó bejáratán. Már ott is vagyok a második emeleti irodák előszobáinak egyikében, összezsúfolt fémállványok között. Leteszem a hegedűtokot a fal mellé, kinyitom a kottaállványt, végighúzom vonómat a zöld szövetbe burkolt gyantán, és behangolom hegedűmet. A délelőttről maradt hivatali melegben, gyenge mennyezeti világításban kezdjük a próbát. A Kaposvári Zenekedvelők Egyesülete Szimfonikus Zenekarának hangversenyére készülünk Soltész Emil bácsi vezényletével és dohogásával: „ Uraim, ez Mozart, és nem temetési gyászinduló. ” A próbák vége felé már fázott a kezünk, ujjaink gémberedtek, mégis muzsikált a bíró, a tanító, a tnár, a szülészorvos, az ifjú háziasszony, az adóhivatalnok, a detektív, a kereskedő, a kórboncnok főorvos, a katonazenész. E zenekar tagjainak többsége már a távoli harcmezők fagyos gödreiben, tömegsírokban, a szerencsésebbek a kaposvári temetőkben alusszák örök álmukat. Felbukkannak emlékezetemben a színházi hangversenyek értő kaposvári polgárai ünnepélyes, sötét öltönyben. Szívesen megosztottuk velük a muzsika lelket tisztító örömét. Az ablakunk alatt felbúg egy öreg gépkocsi kihűlt motorja, valaki az utca uraként túráztatja egy ideig, ablakom üvege együtt rezeg a büdös motor hangjával. Megiszom teámat, néhány csepp tej bátorítja a tea szerény ízeit. Milyen ijesztő az utcai szűrt fényben a diffenba- chia exotica bokor a virágállványon. Elérkezett az esti krónika ideje, bekapcsolom televíziót. Már az elején megnyugtató hír: „A szövetségesek embervesztesége csekély”, Szomáliában, Sri Lankában, Londonban halottak, sebesültek. Gazság, hogy a bombákat elhelyező őrültek nem is tudják, kik esnek gonoszságuk áldozatául. Céltalan gyilkosságok martaléka az élet. A Fülöp-szigeteken kirabolják a kalózok a halászokat és tengerészeket, a külföldi utasokat megszabadítják minden csomagjuktól. Egy fekete szövetlepel alól két síró anyaszem zokogva tekint egy véres gyermekroncsra. Vajon az ő vesztesége is csekély? Zsibbadtan játszadozom a tévé távkapcsolójának gombjain: ágyútorkok fénye, az ég alján tüzek lángolnak; rémült gyermekek; amikor észreveszik a CNN operatőrjét V-t formálnak ujjaikból. Talán nem is tudják, mit jelent a jel. Homokba fordult arcok. Váltás, de nem oldódás: sziklába vágott utakról tengerbe repülő gépkocsik, száguldó ifjú őrültek, gumibotos fegyveresek, mentőkocsik vijjogása, tüntető ezrek goromba üvöltése. Gombnyomásra sötét utcán döcögő, alacsony oldalú szekér jelenik meg a képernyőn. Két nagy kalapos férfi lép ki a jobb oldali ház kapuján, egy fehér lepedőbe burkolt testet bedobnak a szekérderékba. A szekér elindul a lesütött szemű házak között. Sehol egy gyertyányi fény. A gebe megáll egy gödör előtt, és horkant, mintha bosz- szús lenne. Huppan a test a szálkás deszkaaljon. A két, arc nélküli árnyalak leemeli a holttestet, a lepedőt szorosan tartva, fejjel lefelé becsúsztatja a gödörbe; az összehajtott lepedőt egyikük a hóna alá szorítja. A filmet magyarázó szertartásos hang felsikolt: Wolfgang Amadeus Mozart. A gödröt nem temetik be, ráborul a sötétség. Nincs szertartás, nincs pap, akkoriban sem járt búcsúztató a tömegsírok lakóinak. A krónikások följegyezték, hogy Mozartot betegágyában sem kereste fel vigasztaló pap; mintha megérezték volna, hogy Mozart minden közbenjárás nélkül eljut az igazságosztó halhatatlanságba. A sötét jelenetet halkan aláfesti Gyászszimfónia szomorúsága. (Bevallom, eddigi is- \ mereteim szerint néhány barát- \ ja, köztük Salieri és Süssmayer \ elkísérte 1791. december 6-i \ temetésén. A szomorú tanári hang méltatlankodva rótta fel, hogy a hideg havas eső, a sár elriasztotta barátait is. Nem ta- \ látták meg később sem a szegényzseni földi maradványait. Ecce homo! Nehéz napom volt ma, karosszékemben sem pihentem ki magam. Fladnóti Miklós szavai sem nyújtanak vigaszt. Igaz, neki sem volt emberibb halála. ,, Sötét a bánat kútja, mint a jég, de tükrén mégis ott borzong az ég... 1991. március 20. Flamingók sikere * í A lengyelországi Wroc- lawban rendezték meg a nemzetközi társastánc- [ versenyt március 23— j 24-én. A huszonhat bolgár, csehszlovák, dán, osztrák és lengyel pár \ között kaposvári fiatalok j is voltak. A Kilián városi művelődési központban működő Flamingó társas táncklub három párja b, c és d kategóriában mérettetett meg. A Homyák Hajnalka— Kiss Ferenc, a Baracsi Krisztina—Balogh Krisztián, valamint a Gadár Katalin—Zoboki István- | páros latin-amerikai és standard táncokkal lépett a nemzetközi zsűri elé. Az első két pár bejutott a középdöntőbe, s így a kaposváriak a 11. illetve a 13. díjjal tértek haza.
