Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-26 / 71. szám
1991. március 26., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 A TIZENÉVES VIRTUÓ KAPOSVÁRRÓL A ZENEAKADÉMIÁRA Kokas Katalin és tanára Dr. Gyánó Béláne Fotó: Kovács Tibor Csak akkor nem beszél, ha hegedül. S minél fáradtabb annál többet beszél. így hát a napi 3-4 órás gyakorlás mellett nem csak hegedűjátékával szórakoztatja a körülötte élőket. Kokas Katalin 12 éves és a Zeneakadémia előkészítő tagozatán Fenyves Loránd tanítványaként, heti két napban próbálja érlelni technikai tudását, elsajátítani a felnőtteket is próbára tevő nehéz darabot. A kaposvári zeneiskolában dr. Gyánó Béláné hegedűtanár tartott éppen órát Katinak, amikor felkerestük. — Öt és fél éves korában vette először kézbe az egy- nyolcados hegedűjét. Az első pár hónap után kiderült, hogy mennyire tud koncentrálni, és milyen tanulékony. Az is feltűnt, hogy milyen korán kezdett el ösztönösen „vibrálni” (a bal kéz speciális mozgása) — emlékezik a tanárnő. Kati közben meg nem áll egy pillanatra sem. — Csellózni és fuvolázni szerettem volna— mondja—, de a szüleim rábeszéltek a hegedűre. Egyébként az egész család tele van muzsikusokkal — fűzi hozzá gyorsan, és már sorolja is a családfa különböző muzsikus „hajtásait”. — Az első darabot, Bach Parasztkar\tátáját is a 85 éves pécsi nagyanyámtól tanultam. Kezdetben nem szerettem gyakorolni, mindig úgy kellett odazavarni a hegedűhöz. De most már más... — Nincs kedvenc zeneszerzőm — jelenti ki határozottan. Minden művet szívesen eljátszom, de most legszívesebben Schubert A méh című darabját mutatnám be... Fergeteges, könnyed technikával csendül fel a bájos, ám annál nehezebb hegedűszóló. Kati szeme csukva van a lassúbb részeknél. Az erőteljesebb hangzásnál föltekint és cinkosan mosolyog. Szemmel láthatóan élvezi a hangszer feletti technikai uralmat. — Szeret trillázni a kislány, és gyakran önkényesen is becsempészik egy-egy futamot — mondja a tanárnő, elnéző rosszallással. Az első verseny, amelyen 8 éves korában indult Nagyatádon volt. Itt második helyezést ért el, és még ma is szívesen emlékezik azokra a nyári zenei táborokra, ahol társaival együtt muzsikálhatott. A szombathelyi országos versenyen 1989-ben azonban már megmutatta „oroszlánkörmeit” és első helyen végzett. A zsűri elnöke Halász Ferenc, a Zeneakadémia tanára hallgatta meg a kislányt, és úgy dön- dött, hogy felvételre javasolja, így került a meghallgatás után Kati 12 éves korában az előkészítő tagozatra. A fáradságos utazgatást, gyakorlást zokszó nélkül vállalta. Flogy mi szeretne lenni? Szerényen csak azt mondja: zenész. Pedagógus azért nem, mert — úgymond — látja a szülein, hogy mennyit hajtanak és milyen fáradtak, keveset keresnek. Most éppen a zeneakadémiai tanára által szervezett szegedi, bemutató fellépésre készül. Tekintetem a hegedűtokra esik. Bájos bohócfigura áll benne. Kati időnként pajkosan rákacsint. — Kineveztem tanárnőnek — mondja. Fia nincs itt az igazi, akkor ő figyelmeztet: — Kati! Ne cifrázd már megint! Aztán felcsendül a hegedű. Könnyedén, lazán táncol a vonó a húrokon. A technika — olybá tűnik — nem akadály a kislánynál. Kati most nem beszél. Elmélyülten, önfeledten muzsikál. A bohóc elismerően hallgat. Várnai Ágnes Új sorozat a tévében: Hősök közül ismerős lehet az eltérő Jelenet a filmből Minden bizonnyal csak ideiglenesen, de véget ér ötvenper- ces kedd esti idillünk a Feketeerdőben. El kell búcsúznunk a mindig méltóságteljes, ám igazságos Brinkmann profesz- szortól, a bájos, mosolygós Christa doktornőtől, a szívtipró Udótól, no meg a tiszta kórházfalaktól csakúgy, mint a szelíd, ligetes domboktól, a házak erkélyein lecsorgó virágoktól. Ezentúl négy estén át egy tőlünk távolibb, bár nem kevésbé egzotikus tájba merülhetünk el. A tévé ezekben a hetekben vált a régi struktúrából az újba. A Klinika még a régihez tartozott. Flát mi is ez a másfajta kedd esti egzotikum? Műfaja kalandfilm, a második világháború idején játszódik Ausztráliában. Az európai helyszínekről már annyi mindent láttunk, annyi mindent ismerünk. Ez itt teljesen más világ. Más színe van az égnek és a tájnak. Van sok olyan is, amivel azonosulni tudunk. Ilyen a féltés, a tehetetlen indulat és a tennivágyás. A feszültségfokozó konfliktusok egyenruhák ellenére a béklyóba kötözöttség, hogy dönteni nem lehet, mert mindig vannak valahol messze illetékesebbek és okosabbak, akik úgy vélik, helyettünk határozhatnak. Ebben a filmben az ausztrálok nem dönthetnek sorsukról. Az intézkedésekre jogosultak lakhelye Anglia. Ugye ismerős szituáció? De szerencsére nem azért kalandfilm, hogy unatkozzunk. Van itt izgalmas jelenet és különleges helyzet elég, amíg a főhősök cselekedeteit figyelhetjük. A különböző korú férfiakat úgy toborozták a nem kis bátorságot igénylő feladatra. Valamennyien tartalékosok. Túljutva ifjúságukon, történt már velük épp elég, de nem annyira öregek még, hogy erejüket ne próbálhatnák. Eleddig ismerni sem ismerték egymást. Mindegyiküket más-más indíték sarkallta, kit az unaloműzés, kit a férfias erőt követelő kihívás, kit pedig a bosszú. Kemény a próba, de ők állják. Végül csak ötüket választják ki a feladatra. A vállalkozás nem kockázat- mentes. Neki kell indulniok törékeny lélekvesztőjükön az óceánnak, hogy az ellenség közelébe férkőzve felrobbantsák annak állásait. Flogy gyűr- kőznek neki? Hányféle akadállyal kell megküzdeniük? Lesz izgalom elég. Az ifjú leányok bizonyosan örülni fognak Jason Donovan, a nagyszerű, Európában is ismert, jóképű énekes szereplésének. A kitűnő ausztrál színészek magyar hangjai: Rátóti Zoltán, Végvári Tamás, Gáti Oszkár, Kautzky Armand, Józsa Imre gondoskodnak róla, hogy történetüket egészen a magunkénak érezzük, hogy a hősöket szeressük, izguljunk értük, kíváncsiak legyünk sorsukra, vagyis: ahogy kedd esténként megszoktuk, kedvükért is leüljünk a tévé elé. Józsa Ágnes Gyöngy gallér és somogyi bugyii BUZSÁKI (ÉS MÁS) BOSZORKÁNYOSSÁGOK Kétesztendei várakozás után, kiállítás nyílt tegnap délután a megyei művelődési központ félemeletén a somogyi népművészek munkáiból. Gazdag anyagból válogattak a szervezők, színvonalas munkákat láthat a közönség. Ezek közül figyelemre méltóan sokat sorolt a szakmai zsűri a legmagasabb, legértékesebb kategóriába. Ez a kiállítás egyben felkészülés is a háromévenként megtartott nyíregyházi országos képzőművészeti bemutatóra. A remek kovácsoltvas tárgyak egy toponári illetve bog- lárlellei kovács munkáját dicsérik. A belső kiállítóhelyiség falát elfedik a szebbnél szebb szőttesek, a terem két végében pedig gyönyörűen mutat a két nagyméretű, székely festékes takaró. Gondos munkával készültek ruhaékül az apró díszekből álló gyöngygallérok. A csontból készült lőportartó vagy kürt csakúgy mint a kalotaszegi vagdalásos mintával díszített szelence, igazi míves munka. Az egyik sarokban, gyönyörű szőttesekkel díszített környezetben láthatók a somogyi ember ősi társai a bugyiik, „náder” bicskák, faragott nyelű kések. Hímzések egész során csodálhatjuk meg a hagyományos buzsáki, kará- di mintákat. Ezek közül is kiemelkedik a buzsáki boszorkányos motívummal kivarrt terítő, a rátétes, a matyó futóminta. Szépen hímzett terítő, díszes fazekasremekek teszik ünnepélyesebbé a faragott asztal és székek látványát. A megye népművészeinek legjelesebb munkái állandó kiállításon is megállnák a helyüket. A szándék már megvan erre, a hely azonban még hiányzik. így a kiállítást ezúttal csak április 12-ig láthatja a nagyközönség. B.Zs. Fotó: Kovács Tibor A népművészet színes skálája KÉT ÉVE MŰKÖDIK AZ ÁPOLÁSI EGYESÜLET Fontos a továbbképzés megújítása „Hiszek a művészetben” LENGYEL ÁGNES ZONGORAESTJE MARCALIBAN Két éve jött létre a Magyar Ápolási Egyesület, s mindmáig ez az egyetlen hivatalos szakmai érdekképviselete az egészségügyi szakalkalmazottaknak. Helyük van már a kórházak érdekegyeztető tanácsaiban. Kaposváron például a közelmúltban megtartott ápo- lásiigazgató-választáson a jelöltek pályázatait is véleményezhették. Szeretnék elérni a továbbképzések gyökeres megváltoztatását. — Semmink sem volt, csak a lelkesedésünk. Egy fillér nélkül, munka mellett készítettük elő az önálló egyesület létrehozását — mondta Szabó Gyuláné, az egyesület megyei vezetője. — A szakalkalmazottak és az ápolás irányítói közötti közvetítő szerepre vállalkozunk, az ápolási—gondozási munka színvonalának emelésére törekszünk. Fontosnak tartjuk a komplex szemlélet terjesztését, azt, hogy ne csak betegséget, hanem embert gyógyítsunk. Emelni kell a továbbképzések színvonalát, hogy a dolgozók valóban a legfrissebb ismeretekhez jussanak. Eddig legtöbbször csak a középiskolában tanultakat hallották újra a résztvevők. — Mi olyan továbbképzéseket szervezünk, amelyeken valóban újat tanulhatnak. Mivel a megye összes kórházában létrejöttek már alapszervezeteink, s ezek szoros kapcsolatban vannak egymással, tervezünk egy olyan előadás-sorozatot is, amelyre mindig más kórházban kerül sor. Ez azért hasznos, mert egyúttal közelebbről megismerjük az intézményeket is, s a jó és a rossz gyakorlatból egyaránt tanulhatunk. Az utóbbi időkben külön szakcsoportok is alakulnak, hogy az egyes szakterületek továbbképzését, magasabb szinten végezhessék. Az ápolási egyesület iránt növekszik az érdeklődés. Anyagi forrásai viszont szűkösek, hiszen csak a csekély ösz- szegű tagdíjakból, adományokból tartják fenn a szervezetet.. . . N..L. . Lengyel Ágnes a marcali zeneiskola tanárnője a múlt hét végén adott nagy sikerű zongoraestet a zeneiskola koncerttermében. Az előadó Babits Mihály idézetével, így fogalmazta meg ars poeticáját: „Hiszek a művészetben, amely nem tagad meg semmit, de túlnő mindenkin, mert nem rabja semminek. Hiszem, hogy érdemes...’’. Lengyel Ágnes zenei tanulmányait Miskolcon végezte, és 1986-ban pályázat útján került a marcali zeneiskolába. Kiváló eredményének köszönhetően az 1988—89-es évben ösztöndíjasként a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán fejlesztette zenei, pedagógiai és német nyelvtudását. — Mérföldkő ez a koncert az életemben — mondta. — Egyfajta megmérettetés is, mint minden vizsga. Ezért is kell folyvást gyakorolnom és tanulnom ahhoz, hogy mindig frissen és pontosan, örömmel taníthassak. Az utolsó koncertem Berlinben volt a Magyar Kultúra Házában, és most ismét itthon Marcaliban. Új hang- versenyterem, új zongorával... Kell ennél nagyobb öröm? A zongoraest — az előadó zenei világát is tükrözve — barokk, romantikus, klasszikus művekre épült. A darabokhoz frappánsan illő irodalmi részletek és versek kapcsolódtak: Gajer Tamás pedagógus tolmácsolásában. A koncert J. S. Bach A-moll prelúdium és fúga című művével kezdődött, és oly tisztán csendült fel, mint ha Szabó Lőrinc Egy pohár víz című versét hallottuk volna. Ezt Beethoven esz-dúr, első szonátája követte, majd Bartók Három Csíkmegyei népdala zárta a koncert első részét. A szünet után a Victor Hugo verse által inspirált Liszt: Dante szonátája csendült fel. Gershwin: Három prelűd előadása hangulatosan és frappánsan zárta az estet. Jüngling József
