Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-21 / 67. szám

1991. március 21., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 Ismét támad a „Morbus Hungaricus”? Rémhírek és tények a thc-ről Ahogy ma az AIDS-től, úgy rettegtek még pár évtizede is az emberek a tüdőbajtól. A fél­elmek mindmáig nem múltak el. Azért sem, mert időről időre felröppen a hír: megint növek­szik a tbc-sek száma, újra tá­mad a kór... Új esetek Az Országos Korányi Tbc- és Pulmonológiai Intézet köz­pontilag kezeli, elemzi az ösz- szes hazai tüdőbetegség ada­tait. Innen irányítják szakmai­lag az ország 164 tüdőbe­teg-gondozó intézetének mun­káját is. Schweiger Ottó pro­fesszort, a Korányi szanató­rium főigazgató főorvosát kér­deztük: igazak-e a hírek? — Újra és újra elterjed ez a tévhit. Ezzel meg is válaszol­tam a kérdést: nem, nem igaz. Az objektív ada'r.-, azt mutat­ják: minden évben kevesebb az új beteg, fokozatosan csök­ken a tüdőgümőkórban szen­vedők száma. Az viszont igaz, hogy területenként és korcso­portonként vannak eltérések. A professzor elmondta, hogy a tbc-incidencia, vagyis az újonnan fölfedezett betegek száma az elmúlt 20 évben átla­gosan évi 3 százalékkal csök­kent. 1970-ben százezer la­kosból 96 tbc-st találtak, 1989-ben 36-ot. Az új esetek számának csökkenése a gyermekeknél a legnagyobb, már a 0-14 éve­sek körében gyakorlatilag meg is szűnt a tbc. Az új betegek a 30-40 évesek, s főleg az idő­sebbek közül kerülnek ki. Míg 1970-ben 29 481 volt Magya- roszágon a gondozott tüdőkó­rosok száma, addig 1989-ben 10 654. Az időben fölfedezett apróbb tüneteknél még köny- nyen megállítható a folyamat. A tbc-s megbetegedések számában évek-évtizedek óta megfigyelt csökkenésében vi­szont nagy területi különbsé­gek vannak. Szabolcs, Borsod, Pest és Komárom megye áll az élen, meg a főváros. Békés, Veszp­rém és Csongrád megye szá­mai a legjobbak. A veszélyez­tetettek A gümőkóros halálozás csökkenő tendenciája is fo­lyamatos. Az elhaltak döntő többsége a 60 éven felüli be­teg. Tbc-moralitási szintünk körülbelül megegyezik a jugo­szláviai vagy chilei adatokkal; a miénknek másfélszerese a mexikói és majdnem négysze­rese a perui. Viszont csak egy- tizede, mondjuk, Svédország­ban vagy Dániában. Fölmerül a kérdés: miért ke­rül minduntalan a köztudatba, hogy ismét terjed a tbc? Schweiger professzor szerint jórészt azért, mert ha az esetek száma csökken is, egyes meg­jelenési formák sokkal súlyo­sabbak, mint régebben. A tüdő tbc-t egyre inkább csak a veszélyeztetettek kap­ják meg. A hajléktalanok, az al­koholisták, akiknek becsült száma Magyarországon 590 000. Régebben, amíg sok volt a tuberkulózis, a lakosság je­lentős része „átfertőződött” — anélkül, hogy fertőző beteggé vált volna, viszont stabil vé­dettséget szerzett. Ma az új­szülöttkorban beadott BCG-ol- tás 20-30 éves korig véd a be­tegségtől, a fertőzéstől azon­ban akkor sem mindig. A jövő? A betegség vissza­szorítása folytatódik, de jobban kell figyelni a veszélyeztetett csoportokra, és új jelenségként a bevándorlókra is. Általában olyan országokból érkeznek, ahol a miénknél lényegesen rosszabb a tbc-helyzet. Az AIDS-betegek zöme tüdőbe­tegségben, jórészt tbc-ben hal meg (szervezetük képtelen bármilyen mértékű védeke­zésre), így az AIDS terjedésé­nek megakadályozása ebből a szempontból is fontos. Az, hogy az intézetek száma az 1970-es 186-ról 164-re csökkent, a 16 000 tbc-s gyó­gyítását szolgáló ágy pedig 6000-re, logikus folyamat kö­vetkezménye. Jelentősen visszaszorult a tbc, más fertő­zőbetegségek is lényegesen ritkábbakká váltak. Ezzel szemben a krónikus megbete­gedések (például a rák, az asztma, a reuma, a magas vér­nyomás stb.) előfordulása nagyságrendekkel gyakoribb. Az átcsoportosításra ezért volt szükség. Támad a rák A felnőtt-lakosság körében korábban évente elvégzett kö­telező ernyőszűrés ma már kétévente történik. Ha megtör­ténik... Az egészségügy sem olyan szigorú, mint régen. Min­denkinek magának illenék tisz­tában lenni a dolog fontossá­gával. Teljes körben ma már nincs is értelme a szűrésnek. Az op­timális megoldás egy számító- gépes rendszer irányította, ri­zikócsoportonkénti szűrés lenne. Bizonyos veszélyezte­tett csoportokat (például az életmódot, kort, dohányzást fi­gyelembe véve) évenként, másokat három- vagy csak ötévenként kellene szűrni. Vannak már biztató kísérletek is... A tüdő igen érzékeny. Szüle­tésünkkor még rózsaszínű, s lassan palaszürkévé válik. Ma már nem a tbc jelenti rá a leg­nagyobb veszélyt. Tavaly 170 ezer tüdőbeteget kezeltek rák­kal, asztmával, allergiával.. Büszkén vállalt „eretnekség” 1986 őszén alakult meg Ádándon á Berzsenyi Dániel Közművelődési Egyesület. A 2200 lelkes község lakói azóta is rendszeresen részt vesznek a szakosztályok rendezvé­nyein. Mert van belőlük bőven! Sokakat vonz az autósport. A rally cross évi három bajnok­ságára —amelyből egy nem­zetközi futam— sokan jönnek el. A szervezőknek marad némi pénz más programokra is. — Az itt megtermelt profitot visszafordítjuk a fejekbe — mondta Neisz Péter, a közmű­velődési szakosztály alelnöke. — Szponzorok támogatásai­val, az évi 200 forintos tagsági díjakkal, pályázati pénzekkel egészül ki az autósszakosztály bevétele. A múlt esztendőben például vissza tudtuk fizetni a 180 ezer forintos adósságun­kat. Neisz Péter neve országo­san is ismert, hiszen az ádándi népfőiskola példaértékű lett az elmúlt esztendőkben. A Fekete István Szakmunkásképző In­tézet nevelőtanára néhány tár­sával együtt szervezi a nívós találkozókat. A kezdetekre így emlékezik Neisz Péter: — Öt évvel ezelőtt még "eretnekségnek" számított a mi kezdeményezésünk. így sike­rült kivívnunk a helyi és a me­gyei pártbizottság, valamint a rendőrség élénk érdeklődését. Célunk ugyanis az volt, hogy hi­teles információkat adjunk hite­les emberek közreműködésé­vel. A pártházban tartott rendez­vényeken az is megesett, hogy az előadó rámutatva a falon lévő három klasszikus portré­jára, megjegyezte: "Most őne­kik el kellene fordulniuk." A magyar falvak helyzetét Ju­hász Pál (jelenleg az SZDSZ agrárszakértője) elemezte, Gyarmati György, történész a 45 utáni első évtizedről beszélt. A téli népszokásokról András- falvy Bertalan tartott előadást, Kamarás István pedig Ember­kép, jövőkép címmel osztotta meg gondolatait. A népfőiskola finn mintára szerveződött, s késő ősztől kora tavaszig van mód beszél­getésre a vendégelőadókkal, akiknek nagyrésze minimális tiszteletdíjért, vagy ingyen vál­lalja, hogy találkozzon az ádándiakkal. Közösen lapozzuk a vastag vendégkönyvet, s ilyen ne­vekre akadunk: Benda Kál­mán, Csurka István, Czeizel Endre, Fekete Gyula, Makovec Imre, a néhai Németh László leánya, a Kanadában élő Né­meth Magda, Olsvai Imre, Czine Mihály, Püski Sán­dor...— és még hosszan sorol­hatnám a neveket. — Ezek valóban nagy nevek — veti közbe Neisz Péter, s hozzáteszi azt is: főleg egy ilyen kis faluban. A hosszú téli estéken jólesik a baráti szó, az eszmecsere, s nemcsak a fa­lubelieknek. Az ádándiak ven­dégül láttak már osztrákokat, erdélyi és szlovákiai magyaro­kat is. Az idén pedig dán és hol­land népfőiskolások érkeznek, hogy Skandinávia mezőgaz­daságáról számoljanak be. Március végén a budapesti Széchenyi Társaság mutatko­zik be itt, s várják Pozsgay Im­rét is. Az ádándi népfőiskolán azonban nemcsak a politikai közélet kerül terítékre; az iroda­lom jelesei is megfordulnak itt. A gyerekek Gyurkovics Tibor előtt olvasóversenyen bizonyí­tották tudásukat, járt itt Kiss Dénes, Papp János verseket adott elő; az idei költészet nap­ján pedig Szőcs Géza látogat el Ádándra. A falu lakói—nemcsak az ér­telmiségi rétegről van szó — hozzászoktak a gazdag ren­dezvénysorozathoz. Az embe­rek kinyíltak egymás és az elő­adó előtt. A korábbi távolság- tartó tekintélytisztelet Szerte- foszlóban van. A találkozókon megtanultak kulturáltan vitat­kozni, s néhány „visszajáró” vendéggel már személyes a kapcsolatuk. Hazánkban körülbelül 300 népfőiskola van. Ezeknek zöme azonban bentlakásos. Az ádándi nem ilyen, s mivel egyesületen belül szerveződik, nem áll mögötte semmilyen in­tézmény. Működése példaér­tékű. Nem csoda, hogy tagjai már most várják, kiket lát- nak-hallanak majd az idei ku- koricafosztástól tavaszpirka­datig. Lőrincz Sándor EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK Ha Kaposvárról nyugatnak indulsz 900 kilométer után Frankfurtba érsz. Kérdésedre barátságosan fejet ráznak, és hamar megérted, hogy idegen környezetbe kerültél. Ha keletnek fordulsz, 900 kilométerre Csíkszeredáttalá- lod. És már az első szavak után tapasztalod, hogy mit je­lent megélni rég elszakított testvérek első találkozását. A kaposvári városi delegá­ció tagjai érdeklődéssel figyel­ték útjuk során — néhányan először—a gyönyörűen fara­gott székelykapukat olyan fal­vakban is, ahol kisebbségben élnek magyarok. Micsoda kü­lönbség itthon szajkózni nem­zetiségünket vagy ott, a házu­kat megjelölni és vállalni a szélsőséges következmé­nyeket. Egyházi búcsúra vagy ün­nepeinken mikor öltözünk is­mét népviseletbe? Mikor lesz • ismét rangja a hosszú ideig háttérbe szorított néprajz­nak? Kevés megye dicsekedhet olyan népművészeti hagyo­mányokkal, mint Somogy. Előbb-utóbb el kell számol­nunk azzal is, hogyan sáfár­kodtunk őseink emlékeivel. Talán még élnek néhányan, akik őrzik a lángot, akik még meg tudják tanítani az erre fo­gékony fiatalokat. Csíkszeredán találkoztam olyanokkal, akik 100 kilomé­tert utaztak a Művészeti Nép­iskolába, hogy 1-2 órát tanul­hassák a székely faragást. Nálunk: rövid időn belül érdek­telenség miatt megszűnnek a helyi szakkörök... Csíkszereda környékén sok omladozó, száz évnél is idősebb székelykapu hirdeti a régiek üzenetét. Pusztulásuk fájó, de mégsem az általuk megtestesített eszme végét jelentik. A mellettük épülő új házak előtt művészileg egye­nértékű új székelykapuk hí­vogatják az arra tévedőket. Ha Isten megsegített —és lehetőséget adott kétszer Frankfurtba látogatni —, az idén egyik utad vezessen Hargita megyébe. Garbera István Ohiói költő a Táncsics gimnáziumban „Néha már magyarul gondolkozom” Puszta megjelenésével per­cekre feltűnést keltett az érdek­lődő tanárok, diákok között. Kedvesen slampos öltözéke mégsem lett mosoly tárgya: négyzethálós felöltője, pár számmal túlméretezett inge és félrecsúszott csokornyakken­dője ellenére tisztelet és figye­lem lengte körül minden egyes szavát. Mielőtt azonban bármit is mondott volna, baráti gesz­tusként kezett rázott mindenki­vel. Szépen, sorban, egyen­ként. Herbert Woodward Mar­tin költő, előadóművész — a Janus Pannonius Egyetem ta­nára — az évszakhoz képest melegen öltözve kezdte angol nyelvű előadósestjét a Tán­csics Mihály Gimnázium 46-os tantermében. Martin Alabama államban született, egészen pontosan Birminghamban, s Ohióban nőtt fei. E helyütt dolgozott és tanított az ottani egyetemen „fekete” és amerikai irodalmat, modern drámát, valamint kor­társ irodalmat. Ezeken túl a kreatív írás, a versírás tantár­gya is érdeklődési területei közé tartozik. — Iskolánk amerikai szár­mazású pedagógusának, Gerrynek az ötletét megvalósí­tandó hívtuk meg Martin tanár urat — tudtuk meg Maráczi Ár­pád angol szakos tanártól. — Azonkívül, hogy Pécsen a Ja­nus Pannonius Tudománye­gyetemen tanít, tulajdonkép­pen csak annyit tudtunk róla, hogy költő és színesbőrű. Herbert W. Martinnak tehát nem volt nehéz újat mondania magáról. Mégis, amit láttunk hallottunk tőle még hosszú ideig emlékezetes marad. Előadóestjén amerikai szer­zők műveit tolmácsolta — ava- tottan, s nemcsak tökéletes színjátszónak, hanem kelle­mes hangú tenonak is bizo­nyult. A „fekete muzsikák” jel­legzetes énekstílusában előa­dott song-betétek hatását mérni lehetett a hallgatóság el­akadt lélegzetén. Végül saját játékos versikével és improvi- zatív „gyorsköltészettel” több­ször is felvillantotta a humort. Az előadás befejeztével Ma­ráczi Árpád tolmácsolásában kérdeztük: — Hogyan került Magyaror­szágra? — Egy alapítvány révén, an­nak egy amerikai szenátorról, William J. Fullbriteról kapta a nevét. Célja, hogy tanárok (Fotó: Lang) szerte a világon taníthassák az angol nyelvet. A pályázónak tonnaszámra kell kitöltenie a papírokat, és a vendéglátó or­szág dönti el, hogy kell-e az il­lető vagy sem. En három évig próbálkoztam ezzel az alapít­vánnyal. A második alkalom­mal például azért nem jött ösz- sze, mert egy hölgy kínai diá­kok éppen kirobbanó lázadása miatt nem oda ment, hanem Pécsre; így nekem nem sike­rült. Harmadszor már csak annyit írtam be: Magyarország. Vagy igent mondanak vagy nem. — És? — Igent mondtak. Tavaly augusztus óta Pécsett tanítok, előreláthatólag május végéig. — Miért döntött úgy, hogy Európába jön tanítani? — Hét alkalommal jártam az „öreg kontinenesen”, és úgy éreztem, hogy kiváló dolog lenne itt oktatni. Úgy gondol­tam, hasznos munkát végez­nék, sokat tudnék nyújtani. Egyébként nagyon szeretek itt lenni, annak ellenére, hogy el­őször nehéz volt megszokni sok dolgot. Manapság azon­ban néha már magyarul gon­dolkozom. Előfordul, hogy ne­hezemre esik helyesen betűzni az angol szavakat. — Mi a véleménye a mai kö­zönségről? — Nagyon megszerettem a gyerekeket, de úgy véltem, ta­lán többet kérdeznek a végén. Valószínűleg kicsit megilletőd- tek. Hasonló korú hallgatóság­gal lesz dolgom hamarosan Szegeden és Debrecenben is. — Versei szellemesek, élénkek. Színművészettel nem foglalkozott? — Szerettem volna színész lenni; volt idő, amikor úgy tűnt, hogy az leszek. Annak idején játszottam is egy Arthur Mil- ler-darabban. A musical sem idegen tőlem. Ha majd haza­megyek, évente egy színdara­bot vállalok. A családom nem szívesen fogadná, ha ennél többet játszanék. Néhány esz­tendeje a Szentivánéji álom­ban is kaptam szerepet, amely az eredetileg lekötött három előadás helyett egy egész hónapon át ment. A felesége­met azonban nem érdekelte a siker. Azt mondta, legközelebb csak három előadást engedé­lyez... Balassa Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents