Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-20 / 66. szám

1991. március 20., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 KEZDEMÉNYEZŐ MŰVELŐDÉSI HÁZ Folyamatosság és megújulás Ormai István: Intézményünk a város polgárai kulturális, közösségi, szabadidős életének bázisa lesz Március elsejétől új igazgató áll a városi művelődési ház élén Nagyatádon. Ormai Istvánt, az intézmény korábbi főelőadóját — pályázat alapján — nevezte ki az önkormányzat a nyugdíja­zás miatt megüresedett helyre. A fiatal népművelőt — tősgyö­keres nagyatádi—a város lakói jól ismerik, szeretik. Korábban négy évet töltött el a segesdi művelődési otthon élén. Diplo­máját történelem-népművelés szakon, Szombathelyen sze­rezte; tanári képesítését nap­jainkban is kamatoztatja: az egészségügyi szakközépisko­lában hetente 6 órában tanít. A 33 éves igazgatót az intéz­mény életéről, a közművelődési munka szépségeiről, nehézsé­geiről és természetesen elkép­zeléseiről kérdeztem. —Tennivalóinkat a város pol­gárainak és szervezeteinek igé­nyei és érdekei határozzák meg — mondta. — Nyitottak, kezde- ményezőek kívánunk lenni, és tevékenységkörünket tágab- ban értelmezzük: a művelődés­re, a szabadidő eltöltésére, a sportra, a közösségi szervező­désekre, a közélet színtereire kívánjuk kiterjeszteni. Együtt kívánunk működni mindenkivel, aki erre készséget mutat. He­lyet kívánunk adni az állampol­gári kezdeményezések nyo­mán létrejövő egyesületeknek, polgári társaságoknak, klubok­nak, hobbiköröknek és művé­szeti együtteseknek. Továbbra is bemutatkozási alkalmat te­remtünk fotósainknak, a gyűj­tőknek, a képzőművészeknek, a zenészeknek, a sportolóknak. Igényes és igényelt produkció­kat szeretnénk szervezni: olya­nokat, amelyek értéket, teljesít­ményt hordoznak és élményt jelentenek. A rendezés termé­szetesen alapelve a jó színvo­nal és az ésszerűség. Nincs pénzünk meggondolatlan dol­gokra. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek olyan rendezvé­nyek, amelyek nem hoznak pénzt: az értékes kultúrát támo­gatni kívánjuk anyagiakkal is. — A művelődési ház eddig is sokat tett az esztétikai nevelés, a művészeti ízlés, a látáskultúra fejlesztéséért, a kortárs művé­szetek megismertetéséért. Ezek vajmi kevés pénzt hoztak az intézménynek. Ebben a pénzszűke világban változatla­nul jellemző lesz ez a jövőben is a ház tevékenységére? — Figyelmünket minden mű­fajra szeretnénk kiterjeszteni. Célunk, hogy a reálisan elérhe­tő alkotások megismeréséhez hozzásegítsük a város érdeklő­dő lakosságát. Ezért folytatni kívánjuk a nívós képző- és ipar­művészeti kiállítások sorát. A színpadi előadások, pódium­műsorok, koncertek, színházi előadások mellett tervezzük a filmklub létrehozását. A szob­rász-alkotótelep — amit az in­tézményünk működtet — váro­sunk egyik kiváló lehetősége az ország művészeti, szellemi éle­téhez való kapcsolódásra. Most azokat a megoldásokat kell megtalálnunk, amelyek hosszú távra biztosítják a munka felté­teleit. Folytatni kívánjuk az alko­tóidények sorát. A telep adott­ságait jobban ki kell használ­nunk, mivel a faszobrászat mel­lett más képzőművészeti műfaj­nak is létjogosultsága van ott. Önköltséges kurzusok szerve­zésével lehet a befogadóké­pességét hasznosítani. Lehető­vé kívánjuk tenni a főiskolások nyári gyakorlatát is. Megszer­vezzük az ifjú képzőművészek tehetséggondozó, nyári táborát és az idén esedékes 3. orszá­gos faszobrász-kiállítást. — Milyen egyéb tevékenysé­gi forrnak szerepelnek még ter­veiben? — Úgy gondolom, hogy fon­tos szerepünk lehet az idegen nyelvekkel való megismerke­désben, az egészséges élet­módra való nevelésben, a kom­munikációs képességek fej­lesztésében, a számítástechni­kái ismeretek terjesztésében, a pedagógiai kultúra fejlesztésé­ben. Fontosnak tartom, hogy egy-egy szakma legújabb ered­ményeiről az érdekeltekkel kö­zös tanácskozásokat, tanfolya­mokat szervezzünk. Reális igény településünk múltjának teljesebb körű feldolgozása és napjaink eseményeinek a meg­örökítése. Tervezzük egy év­könyv megjelentetését is; eb­ben a kisiparosok, szolgáltató szervezetek jegyzékét is köz­readnánk. Ismét szeretnénk megjelentetni a Nagyatád című közéleti havi lapot, ennek a bázisa intézményünk lenne. Természetesen helyet adunk a társadalmi ünnepeknek, városi programoknak is. — A korábbi években mintha a kimondottan szórakoztató rendezvények jobbára az intéz­mény falain kívül maradtak vol­na. Várható-e változás? — Az emberek természetes szórakozási igényét is szeret­nénk kielégíteni. Ezért nem­csak a fiatalok részére szerve­zünk diszkót, hanem a felnőttek számára is bálokat, zenés, ba­ráti esteket, műsoros délutáno­kat. Úgy gondolom, ezzel jelen­tős rétegek igényének a kielégí­tését segítjük elő. — Az elmondottak mind pénzbe kerülnek. Jut-e majd mindezekre? — Intézményünk és a hozzá kapcsolódó tevékenységek egy része nem képes önfinanszíro­zóvá válni, de nyilvánvaló, hogy a gazdasági eredményességre is törekednünk kell. Úgy szer­vezzük a munkánkat, hogy mi­nél több önfenntartó, bevételt hozó rendezvényünk legyen. Az önkormányzati támogatás mellett keressük azokat az egyéb bevételi lehetőségeket is, amelyek működésünk folya­matosságát lehetővé teszik. Erre már most számos lehető­ségünk van, és élünk is vele. Anyagi helyzetünk nem kilátás­talan, és bízom abban, hogy a jövőben sem lesznek napi fillé­res gondjaink. Ami pedig a munkatársaimat illeti, úgy íté­lem meg: alkalmasak az uj—és a régi — feladatok ellátására, egy megújuló, tartalmában is jelentős változáson átmenő közművelődési élet szervezé­sére, lebonyolítására. Dorcsi Sándor Legyen stratégiai ágazat az oktatásügy! Kaposvári vita a törvénytervezetről Finiséhez érkezett az oktatási törvény tervezetének vitája So­mogy megyében. Tegnap Kapos­vár és a környező községek pe­dagógusainak — az óvodától a felsőoktatási intézményig — tar­tottak fórumot a pedagógiai intézetben. Spengler Györgyné, a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium közoktatási főosztály- vezetője bevezetőben arról szólt, hogy a magyar oktatásügy kor­szakváltás előtt áll, és összegez­ve az eddigi törvényelőkészítő vi­tákat, hangsúlyozta: a legfonto­sabb, hogy konszenzus alakuljon ki a pedagógusok és az oktatás irányítói között. Elhangzott, hogy a törvénytervezet az oktatás tar­talmi „szabályozását” adja a vizs­garendszer, az iskolarendszer és iskolaszerkezet, valamint az in­tézményfenntartási kérdésekre koncentrál. E témakörökben vár­ható stratégiai változás. Az 1985- ös — korábbi — oktatási törvény elsősorban intézményműködést szabályozó előírás volt (például az iskolai önállóságot illetően), a mostani az állampolgári jogokból indul ki. Vagyis mi illeti meg a ta­nulót a magyar iskolarendszer­ben. A főosztályvezető hangsúlyoz­ta, hogy az iskola tartalmi munká­ja nem tartozik e törvényi szabá­lyozás körébe, továbbá, hogy először a közoktatásról kell tör­vényt alkotni, azután következhet például a felsőoktatás. A törvénytervezeti viták közép­pontjában többek között a szak­képzés hovatartozása és az óvo­dák helyzete áll. Amiben egyetértés van: straté­giai ágazattá kell válnia az okta­tásügynek Magyarországon. Eh­hez a pedagógusok összefogása és egysége szükséges. A tanács­kozáson a hozzászólók bírálták a művelődési tárca határozatlansá­gát, és szóvá tették koncepciójá­nak hiányát. A gyógypedagógiai intézetek képviselői — a jelenlegi tervezet bírálataként — a fogya­tékossági ügy „epizódszerepé” miatt aggódtak. A somogyi peda­gógusok mindenesetre azon van­nak, hogy a magyar oktatás és dolgozói végre rangjuknak meg­felelő helyet kapjanak. V. Zs. ANGYALBŐRBEN Ritkán adatik meg, hogy egy szórakoztató televíziós produk­cióról méltató sorokat lehet írni. Nos, az Angyalbőrben című film e kivételek közé tartozik. Elsősor­ban azért, mert — a magyar film­gyártás elavult technikája mellett is — profi munkát végzett Gát György és Szurdi Miklós író-ren­dező a jeles filmesztéta, Réz And­rás segédletével. Hogy miért? Mert eredeti ötletekkel, jóízű humorral, a közhelyszerű viccelő­dést elkerülve szereztek a nézők­nek önfeledt kikapcsolódást, de­rűs perceket. Nem kis teljesít­mény ez. Még akkor sem, ha a pergő filmkockákat nézve nem gondolunk arra, hogy a valóság azért más. Vagyis a kiskatonák TV-NEZO nem számítanak effajta ese­ménydús hónapokra, s valójában nincsenek Karádi őrmesterek, sem Tabajdi ezredesek. A vas- bogdányi élvezetes kalandok is csak mesék. Mégis kétségtelen, hogy elhittük: „angyalbőrbebújva minden más”... Elismerés tehát az alkotóknak e befejezéséhez érő sorozatért. Véleményem szerint — akárho­gyan is van ma a katonaságnál — szívesebben bújnak angyalbőrbe az újoncok, és nosztalgiával dú­dolják a Moho Sapiens együttes igazán jó dalait. Varga Zsolt Kreatív nyelvtanulás távkonzultációval „Csak” tizennyolc nyelvet beszél Gál Ottó: Szeretnék a legtöbb nyelvet ismerő magyar lenni Szalonka Másodikos volt a gimnázium­ban, amikor angolból meg akar­ták buktatni. Ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni a nyelvekkel. A 36 esztendős veszprémi Gál Ottó ma 18 nyel­vet beszél. — Amikor kétséges volt, megkapom-e a kettest angol­ból, fölkerestem Kuczi Zsig- mondot, hogy segítsen rajtam — mondja a fiatalember. — Zsi­ga bácsi már akkor ismert volt arról, hogy a tananyagot nem tankönyvízűen tanítja, hanem a gyakorlatra fekteti a hangsúlyt. Az ő módszerének köszönhe­tem, hogy rohamosan javult az angoltudásom. Gál Ottó 21 éves volt, amikor egy esztendőben három nyelv­ből — spanyolból, olaszból és franciából—vizsgát tett. Hobbi­ja lett a nyelvtanulás. Ám nem szokványos tanfolyamokon gyarapította ismereteit, hanem az általa kidolgozott módszerek szerint. Szinte önmaga hozza létre a nyelvet... — Egy évre tervezem egy- egy nyelv tananyagát. A 12 lec­kében összesen 12 ezer mon­dat vagy mondatrész található. Az alapszókincs mindössze 800 szó, de az is megtanulható, hogy lesz a boldogból boldogta­lan és abból boldogtalanság. E metodika szerint készültem a választott nyelvekből. 1986- ban holland, bolgár, orosz, por­tugál, cseh és szlovák nyelvből tettem középfokú nyelvvizsgát. A módszer eredményességére pedig az a bizonyíték, hogy a 12 írásbeli dolgozatjegy közé há­rom alkalommal csúszott be négyes. Kilencre ötöst kaptam. Saját kútfőből kivajúdott nyelvtanítási módszerének, il­letve az összeállított tematiká­nak az a lényege, hogy benne mindössze 20 százaléknyi a lexika, a többi gyakorlat. És elő­nye az is, hogy személyre sza­bott, nincs kudarca a tanulni vágyónak, s levélben vagy tele­fonon lehetőség van távkonzul­tációra. „Első veszprémi fecskéi” között akadt olyan, aki fél év alatt megszerezte a középfokú nyelvvizsgát. Kaposváron az MTESZ-székházban március 22-én és 23-án találkozhatnak vele az érdeklődők, akik között német és angol „nyelvcsoma- gokat” osztogat majd. Garantál­ja, hogy az írásos és a hangzó anyag együttes elsajátításával egy év múlva biztos az alapfok. Még ebben az esztendőben Fotó: Gyertyás szeretné elkészíteni az olasz, a francia, a spanyol, a holland és a svéd tananyagot. Ezután pe­dig finn, izlandi, albán, török, görög és latin nyelvekből akar nyelvvizsgázni. — Hogy lehet szinten tartani ennyi nyelvet? — Ha például Bulgáriába készülök, akkor az utazás előtti napokban átnézem a d,,nyelvcsomagot”, és gondta­lanul cseveghetek bárkivel — válaszol magabiztosan. Gál Ottó az utóbbi tizenöt évből hatot külföldön töltött. Zenekarával bejárta Amerikát és Skandináviát. A nyelvtanu­lást nem hagyja abba; úgy véli, minden nyelvben van közös, ősi mag. Ennek feltárásán dolgo­zik, és még legalább három tu­cat nyelvből akarja megszerez­ni a nyelvvizsgát. Nevét a leg­több nyelvet ismerő magyar­ként szeretné bevésni a törté­nelembe. Vajon sikerül-e neki? (Lőrincz) Már közeledik az alkonyat, s a vadászok egy hosszú csőrű, szeszélyes természe­tű madárról beszélgetnek. Titokzatos madár... Kisebb a fácánnál, nagyobb a fogoly­nál, mégis a trófeások között tartják számon. Vadászni csak tavasszal lehet, „ húzás­kor"—így nevezik a szalonka alkonyati és hajnali párvá­lasztó röpülését, amelyre vándorútja közben szakít időt. Csakis szürkületkor haj­landó fölszállni. Hajnalban néhány percig, alkonyatkor legföljebb fél óráig tart a va­dászat... Napszálltakor a leshelyen vagyunk. Még izeg-mozog az erdő, perlekednek a mada­rak; most gally azik föl a fácán. A fővadász elosztotta a les­helyeket. Mi ketten, Jóska barátommal, egy jókora bo­zótos mentén állunk. Szellő borzolja a bokrokat, föltűnik az első csillag. Az erdő el­csendesedik. Jóska készenlétben tartja a puskát, mert „most vagy soha". Szinte a lélegzetünket is visszafojtjuk, hátha meghall­juk a jellegzetes pisszegő vagy kurrogó hangot. Lehet, hogy egyedül jön a madár. De jöhet a párjával is, villám­gyors cikcakkban, s olyankor a legkitűnőbb lövőt is zavarba ejti. A pisszegő tengőt és a túl­oldalon figyelő vadász kiáltását szinte egyszerre halljuk. — Jóska vigyázz! A madarat csak a lövések után pillantom meg. Épségben továbbröpül, s eltűnik szemünk elől. —Messze volt—bosszanko­dik Jóska, és újra tölt. Várunk még egy ideig. Ám amikor a hold fölbukkan és megszólal az első kuvik, tudjuk, hogy vége a vadászatnak. — Mi legalább láttunk mada­rat — vigasztalom Jóskát, aki tulajdonképpen nincs elkese­redve, mert már a holnapi va­dászatra gondol. — A szalonkahúzást azért szeretem ilyen bolondul, mert nem lehet betelni vele — mond­ja. — Tizenöt-húsz perc és vége. Hiába szeretne az ember tovább maradni. A többiek kérdőn néznek ránk; hallották a lövéseket, és ők el sem süthették a puskáju­kat. — Messze volt — dünnyögi Jóska. — Akkor marad a sült krump­li... Csató Kálmán írja a szalon­kával kapcsolatban, hogy már gyermekkorában megkedvelte ennek a különleges madárnak a fűszerezett béltartalmával megkent piritós zsemlét. Per­sze, amikor megtudta, mit etet­tek vele, megrökönyödött. Édesanyja a következő ma­gyarázatot adta a kisfiúnak: a szalonkának a béltartalma ehető, mert ez a nemes ma­dár csak a föld nedvével táp­lálkozik, mint a növények. Ezt Csató Kálmán édesanyja ap­jától, a híres vadásztól tudta, tehát úgy tetszett, igazságá­hoz nem fér kétség. A kételke­dő tudomány mikroszkópja azonban mást mutatott. Bi­zony, a hosszú csőrét a ned­ves, puha földbe dugdosó szalonka főként a földigilisztát kedveli. Ennek ellenére — ta­lán a régi római ínyencek szo­kása élt tovább Európában — ez az egyetlen madár, ame­lyet nem muszáj fölbontani, meg lehet enni minden belső részével együtt. A fővadász házában meg­pihenünk. Jó ilyenkor régi vadászatokról beszélgetni: csodás bikákról, szép emlékű remetekanokról. Most már egy-egy pohár vörös bort is megihatnak a vadászok. Az­tán fölcihelődnek, s fájó szív­vel elindulnak a város felé. „Holnap, ha lehet, kijövünk újra; talán több szerencsénk lesz a szalonkával. ” A fővadász csendes mo­sollyal bocsát el bennünket. Ő itt marad az alvó fák, őzek, szarvasok között. Trófeákkal ékes házában a vadássze- rencse soha ki nem beszélt reményével a szívében tér nyugovóra. Szapudi András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents