Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-15 / 63. szám
1991. március 15., péntek SOMOGYI HÍRLAP 5 Értékmentő közösségek Felújítják a szentbalázsi és somogybükkösdi templomokat Amíg volt egy birtoknak gazdája, addig nem jelentett gondot a templomépítés, és az építmény állagmegóvása sem. Jó pár évtizede már, hogy gazdátlanná váltak a műemlék vagy műemlék jellegű közösségi építmények és sorsuk megpecsételődött. Egy település lakosai, a közösség vezetői próbálják megmenteni őket az enyészettől. A jószándék itt sem elegendő, pénz is kellene. Nem ritka hát, hogy adományokból, esetleg külföldi támogatásból próbálják összeszedni a vezetők a helyreállításhoz szükséges anyagiakat, így történt ez Szentbalázson. A középkori, XIII. századi telepítésű, műemlék jellegű templom, csodálatos természeti környzetben egy domb tetején áll. A sövényfonott épület 1777 és 87 között nyerte el barokk stílusú mai formáját és a hajdani Festetich birtok részeként szolgálta a közösséget. A templom mögötti temetőben található meg egy 1884-ben készített fa harangláb is, amely szintén védelem alatt áll, s melyet egy plébános telepített át valamelyik környékbeli pusztáról. Körülbelül 2 éve, hogy a helyi plébános kezdeményezte a templom felújítását. Közös összefogással és az OMF támogatásával kezdték el a munkát. Kampis Miklós a Ka- posterv építésze, vezető tervező vállalta a felújítási tervek elkészítését. Tőle tudtuk meg, hogy a templom katasztrofális állapotban volt. A temető felől lezúduló víz körülbelül 2 méter magasságban átáztatta a falakat. A kalkulációból kiderült: kétmillió forintot emésztene fel a helyreállítása. Közösségi összefogással, Németországból sikerült 20 ezer márkát kapniuk, a veszprémi püspökség is támogatta a munkát. Musulin Bélának, a püspökség beruházójának segítségével a Surján Völgye tsz vállalta, hogy a temetőt körbevevő övárok építésével védik meg a beázástól a falakat. Az épület szépen ki is száradt, használhatóvá vált. Sajnos azonban ezen a ponton irányíthatatlanná váltak a munkálatok. A terveket nem abban a sorrendben és ütemben követték a munkálatok, mint ahogy kellett volna és a pénz is elfogyott. A templom falán óriási repedések keletkeztek, helyreállításuk halaszthatatlan lenne. Somogybükkösdön még bi- zakódóak az emberek. A falucska 3 tagú önkormányzata Horváth Gézáné polgármester vezetésével jelenleg is azon fáradozik, hogy a középkori eredetű, műemlék jellegű katolikus templomot rendbetetesse. L. Szabó Tünde megyei főépítésztől kérték az állapotvizsgálat elvégzését. Mivel a megye nem tud pénzt adni, az OMF és a veszprémi püspökség segítségét várják. A festői parkba telepített templom ugyancsak középkori eredetű. A XIII. században román stílusban épült, majd a XVIII. században barokk stílusban alakították át. A berendezése (fő és mellékoltárai) ugyancsak barokk stílusban készült. A közelében megépített kastély a századfordulón épült, az épületeket körülvevő szép park megyei védelem alatt áll. Csak reménykedhetünk, hogy ezek a pusztulófélben levő szép épületek, a saját portájuk iránt ismét felelős közösségek kezdeményezésére visszanyerik eredeti formájukat. Várnai Ágnes Tánclépéssel Európában Több tucatnyi lelkes lurkó hangos zsivaja töltötte be a Somogy Megyei Művelődési Központ földszinti auláját. A Somogy számos pontjáról érkezett gyerekek a nyáron megrendezendő gyermek néptáncszólisták országos versenyére készültek. Pedig úgy tűnt az idén, nincs olyan önkormányzat, amely adna arra, hogy e rangos összejövetelt anyagilag támogassa. A szarvasiak megoldották a gondot, így nem marad el a néptánckultúrát ápoló fiatalok megmérettetése. Előtte azonban még megrendezik — az immár hagyományosnak nevezhető — gyermek és ifjúsági néptáncszólisták és kamaracsoportok karádi versenyét, amelyet Horváth János, a népművészet mestere emlékének szentelnek. E verseny célja: „lehetőséget teremteni a gyermek és ifjúsági táncosoknak arra, hogy számot adjanak a magyar paraszti tánckultúra ismeretéről, szeret étéről.’' (Idézet a kiírásból.) Az év elején megtartott megyei néptáncos képzésen a csoportvezetők az országos verseny kiírásáról tanácskoztak. Megállapodás született arról, hogy a karádi programot egyben területi válogatónak tekintik és a kötelező táncokat az országos elváráshoz igazítják. így az „anyagtanulás” jegyében telt el az összejövetel. A táncokat Szabó Zsolt és Keszthelyi Ildikó oktatta, a tal- palávalót Csíkvár Gábor és Husi Gyula húzta. „Az élő zenének szíve van” Csíkvár Józseffel a részletekről beszélgettünk. — A versenyek értékelésének országosan elfogadott szempontjai vannak: a korszerű megfogalmazás, a folklorisztikai hitelesség, a stílustisztaság, a szuggesztív, átélt megjelenítés, a motívumok pontossága, a ritmus tisztasága, a dinamikai árnyaltság, a gesztusok, a tánc plasztikussága, a jelmez gondos, ápolt színpadra vitele. Hasonlóképpen fontos az ének tisztasága és a kísérő zene táncra inspiráló hatása, hiszen a muzsika fölemelheti a táncot, de tönkre is vághatja. A magnónak nincs ereje, nincs szíve, nincs szug- gesztivitása. Az csak az élő zenének lehet. A fent említett szempontokat az együttesek tudomására hoztuk, így a csoportvezetők és a tagok is tudták értékelni a produkciójukat; látták, hol tartanak. Kiemelkedő csoportok és közösségek jöttek létre a megyében, de össze is kellett hasonlítaniuk magukat. Ezért hoztuk létre Együd Árpád emlékére a gyermek néptáncosok versenyét. Ezeken a találkozókon kiderült, hogy egy-egy csoportban kiemelkedő képességű táncosok is vannak, akik önmaguk is szerettek volna összeméret- kezni. Ebből jött a gondolatom, hogy csináljuk meg a szólisták versenyét is. Horváth János bácsi emlékére—aki hajdanán a karádi Gyöngyösbokréta világhírű szólótáncosa volt — megyénk közművelődési intézményeinek támogatásával megrendeztük a gyermek néptáncszólisták versenyét. Az első években Kaposváron és Boglárlellén volt, majd ezt követően — immár harmadik alkalommal — Karádon rendezik meg az eseményt. Kovacsik Lajos polgármester — azelőtt tanácselnök —, aki valaha a karádi népi együttes tagja volt, lelkesen támogatja a hagyományos kultúrát. Nagymértékben neki köszönhető, hogy ez a verseny megmaradt, és a mai napig is él. A következő években tovább feszítették a keretet a párosok, a kamaracsoportok és a hagyományőrzők, majd az ötödik évtől jelentkeztek a korosztályproblémák. A gyermek (10—14 év) kategórián kívül ki kellett írnunk a junior (6—10 év) és az ifjúsági (14—18 év) versenyt is. — Most már azt tudjuk hová kerül egy ország, ha nem készül fel a legfejlettebb technika befogadására. Azt is sejtjük, mi várható, ha nem készül fel egy nép saját hagyományos kultúrájának befogadására. Egy nép csak a saját kultúrájából adhat az egyetemes kultúrához, mert az van neki. Itt mindenki beszél az európai kultúráról. A mi kultúránk is az európai kultúra része: közép-európai kultúra. „A hagyományos kultúránkból tudunk adni” Ha a családfánkat nézzük, édesapámék (Csíkvár) ága Erdélyből való, édesanyámék (Pinterics) Szlavóniából jöttek; az egyik ősünk Kucserka, a másik Májer - oláh. Ha végigvisszük a magyar, a székely, a horvát, a sváb, a tót-román ősöket, hát így vagyunk mi magyarok. így vagyunk mi közép-európaiak! Mi a közép-európai kultúrát hordozzuk, ha tetszik, ha nem. Mi nem az európai kultúrába megyünk. Ott vagyunk. A másik dolog: az európai kultúra nem azt fogja számonkérni tőled meg tőlem, hogy mit vettünk át tőle, hanem mit adunk hozzá. Honnan tudunk adni? A miénkből. A hagyományos kultúránkból tudunk adni. Fél emberöltő alatt annyi minden változott. Nem ismeritek a madarakat, a növényeket, nem ismeritek, hogy egy hónapban mi a tevékenységrendszer. Nekünk ez természetes volt azelőtt, mert benne voltunk a folyamatban. Tehát vissza kell tanítani. Egy fél emberöltő alatt annyi minden elveszett, amiről egyszerűen nem tudunk, mert nem tanították meg. — Van egy régi közmondás — fejezi be gondolatmenetét Csíkvár József —, miszerint amit nem ismerünk, az után nem is vágyakozhatunk... Eközben az aulából kiszűrődő ropogás és dobogás zaja szép zene a fülnek. Különleges zene ez, amely nem annyira muzikalitásával, mintsem magával a tudatával gyönyörködtet. Atudattal, hogy e fiatalok kitartóak, átveszik, és lelkesen őrzik azt a—bizonyos—kultúrát. Balassa Tamás Történészek a történelem tanításáról Forradalom, fiatalok, feladatok Történelmünk politikai erőviszonyok zilálta, ám fényét nem vesztett ünnepe március 15. Üzenete napjainkig, olyan üzenet, amely iránt a fiatalság minden korszakban fogékony volt, amely egyet jelentett és jelent ma is a hazaszeretettel, a hazához kötődéssel. Széttép- hetetlen kapocs a múlttal. A diákoknak 1848-hoz fűződő kötődését azok látják a legjobban, akik hivatásból foglalkoznak történelmi szemléletük alakításával. Történelem tanároktól kérdeztem tehát: az elmúlt időszakban hogyan alakult a fiatalok kapcsolata március 15-ével, s milyen szerepe van ma a pedagógusoknak abban, hogy ünnepeink sorában végre a jelentőségének megfelelő rangot kapjon március idusa. — Forradalmunkkal nem az elsők között voltunk, hanem megelőztünk mindenkit — mondta dr. Miklós Endre a kaposvári Táncsics gimnázium történelem tanára, megyei középiskolai szaktanácsadó. — Hazánkat az 1848-as forradalom ismertette meg a világgal. Röviddel vérbefojtása után megengedték az ünneplést, ám nem március 15-ét, hanem április 11-ét, az áprilisi törvények szentesítésének időpontját éltették. Az ifjúság hűséges ünneplő volt Az ifjúság azonban a dualizmus időszakában is március 15-ét ünnepelte. Az első világháború után — a határok revíziójának gondolatából fakadóan — felértékelődött ez az ünnep, a Horthy korszak minden átélés nélkül megpróbált belőle élni, aztán 1945 után a háború okozta gyász közepette március 15-e a helyére került. A 48 utáni időszakban a rendszer megpróbált "vele élni". Az ünnepek összemosása bizonyos válságot eredményezett, e jeles napot a fiatalság nem érezte, nem érezhette magáénak. Az 50-es években március 15-én koszorúztunk a Petőfi és a Kossuth szobornál, aztán "elzarándokoltunk" a szovjet emlékműhöz. A Kádár-időszak már megpróbálta ünnepélyessé tenni, de ez még mindig nem azonosult a diáksereg lelki világával. A fiatalok 1848-at tisztelik, mindig is rokonszenveztek a forradalmakkal, a problémák fiatalos hévvel történő megoldásával. — Milyen változást jelentett a tananyagban, a szemléletben a rendszerváltás? — Az ifjúság és a nemzet hivatalos ünnepe szinkronba került. Viszont a diákok nagyon jól érzékelik, hogy március 15 politikai játékszerré kezd válni. Ma a történelemtudományt forradalom elleneség jellemzi, a reformokat, a bölcs átgondolást emeli ki megoldásként a forradalommal, a történelem "mozdonyával" szemben. Ám érdekes, hogy 1848-at a tudorok mégis jogosnak tartják, az egyetlen lehetőségnek, amely az országot a holtpontról elmozdítja. Ez az ellentmondás mind az erre vonatkozó tananyag mennyiségében és minőségében, de a tanári bizonytalanságban is érezhető. A magyar közgondolkodás azonban egyértelműen forradalom-párti. Nem könnyű feladat ma a forradalmakról tanítani... Hogyan vélekedik erről a jeles napról Tóth Aranka, a Munkácsy gimnázium történelem- tanára? Soha nem évülhet el — Ez az egyetlen olyan ünnepünk, amely soha nem évülhet el. Most, amikor a hivatalosan ránk kényszerített állami ünnepek száma csökken, március 15 egyre "fényesedik”. Ugyanis korábban szerintem szokás-diktálta ünnep volt. Egy, a történelmi fordulópontot jelentő ünnepek sorában. Igyekszem az óra menetét mindig úgy irányítani, hogy a diákok érezzék: a problémákat — többek között azokat is, amelyek a korábbi századra nyúltak vissza — csak az 1848-as szabadságharc tudta megoldani. Konkrét történelmi eseményekkel próbálom kiegészíteni azokat az ismereteket, amelyeket az általános iskolából hoztak magukkal. — Milyen különbséget lát egy pályakezdő pedagógus a néhány évvel ezelőtt tanultak és az általa tanított tananyag között? — Mivel egy bámulatosan jó pedagógus, dr.Miklós Endre tanítványa voltam a Táncsicsban, ugyanúgy láttam ennek az ünnepnek a jelentőségét, mint most. Megünneplésében azonban nagy különbség van: az akkori március 15-i ünnepekről szinte alig maradt meg bennem valami, most azonban a legutóbbi évfordulón a gyerekek tökéletesen érzékeltették a hitet, a lelki kötődést valami félelmetes azonosulási készséggel. Őszintén: ez kellemesen meglepett... Ünnep és kötelesség Bongor János, a Krénusz általános iskola 61 éves történelemtanára: —Az elmúlt négy évtizedben "eldugták" március 15-ét április 4 mögé. A sok kötelező ünnep között valódi egy sem volt. A Fidesz-nek igaza van: március 15-e mindig is a fiatalok ünnepe volt és lesz. Úgy érzem, kötelességünk ennek az ünnepnek a régi fényét, becsületét visszaadni. Tavaly az iskolák már sokkal inkább az érzelmekre ható ünnepeket szerveztek, s ami igen fontos: a gyerekek talpig ünneplőben nagyon szívesen resztvettek ezeken. Bizonyíték ez arra is, hogy az állami ünnepek közül ezt a napot ki kell emelni, március 15-ről le kell mosni ami az elmúlt évtizedekben rárakódott: az álhazafiasságot épp úgy, mint a mellőzöttséget. A politikai "küzdőtér" fölé kell emelni! Az — a múltban ugyanis ez sokszor előfordult — a vád, hogy nem olyan intenzitással tanítjuk a Tanácsköztársaságot, mint az 1848-as forradalmat. Tamási Rita
