Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-12 / 60. szám
1991. március 12., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 AZ OKTATÁS ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁRÁNAK JELSZAVA Törvényesség, pártatlanság, szakszerűség Dr. Biszterszky Elemér: Semmiféle pártnak nem vagyok tagja, elkötelezettje Toborzó és tisztelgés Márciusi ifjú dalosok találkozója Államtitkár ment, államtitkár jött, márciusra összeállt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium vezérkara. Ennek új tagja dr. Biszterszky Elemér közigazgatási államtitkár. And- rásfalvy Bertalan miniszter mutatta be legújabb munkatársát a sajtó képviselőinek. A sors iróniája, hogy míg a sajtótájékoztatóra a miniszter előszobájában várakoztam, olvasnivalóul az Élet és Irodalom legfrissebb számát lapoztam föl. Benne a Beke Kata leköszönt művelődési és közoktatási államtitkárral készült interjút találtam... A minisztertől azt is megtudtam: a tapasztalt új munkatárs elsősorban a műszaki oktatást, a szakképzést irányítja, az egyházi és közgyűjteményi területeket felügyeli. Dr. Biszterszky Elemér két önéletrajzot készített bemutatkozásul. Fontosabbnak tartva a szakmait: ezt írásban is közreadta az újságíróknak. Az ötvenegy éves államtitkár 1963- ban kitűnő minősítéssel védte meg gépészmérnöki diplomáját. Ugyanebben az évben került a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karának mechanikai tanszékére, ahonnan a Budapesti Műszaki Egyetemre avanzsált, s ott pedagógiával foglalkozott már. Érdeklődése később teljesen e tudomány felé fordult, a műszaki pedagógusképzést tartva szem előtt. Dékánhelyettesként távozott innen az államtitkári székbe. Tudományos munkássága részletes ismertetésétől, azt hiszem, eltekinthetünk, portréja megrajzolásához az újabb arcvonások inkább tartoznak. Dr. Biszterszky Elemért nem volt könnyű megkísértenie a minisztériumnak. Először 1985-ben hívták, a fölajánlott főosztályvezetői beosztásra határozott nemet mondott, tudományos előrehaladását fontosabbnak tartotta. 1990. május 21-én hosszú vívódás után ismét nemet mondott. Tavaly novemberben határozott igennel jutott az államtitkári bársonyszékbe. — Időközben megváltozott a helyzet—mondta dr. Biszterszky Elemér. — Már szeptemberben tükrözték a diákmegmozdulások is, hogy igen ellentmondásos a helyzet a felsőoktatásban. Tizenhat hete töltöm be az államtitkári posztot, eredménynek tartom, hogy sikerült fölgyorsítani azokat a folyamatokat, kialakítani azt a szellemiséget, ami nélkül nem végezhetnénk tisztességgel, hevülettel munkánkat a minisztériumban. Sikerült a felsőoktatásban fölszámolni a bizonytalanságot, ami egyaránt jellemezte a hallgatóságot és az oktatókat. Most a relatív stabilitás, a törvényesség jellemzi az egyetemek és főiskolák munkáját, hangulatát. Ennek alakításában már szerepe volt az új közigazgatási államtitkárnak is. Legitimmé vált az intézményvezetők nyolcvan, nyolcvanöt százaléka. Ez arra jogosítja föl a minisztériumot, hogy támaszkodjon ezekre a személyekre a döntések előkészítésében. Megjegyezte: ugyanilyen szerencsésen alakult a hallgatók és a minisztérium kapcsolata is. Beszélt kudarcról is. A törvénykezés elhúzódott, és ezt a közvélemény kifogásolja. Mentegetőzés helyett azonban magyarázatul elmondta: olyan törvényeket kívánnak alkotni, amelyek kiállják az idő próbáját és megfelelnek a szakszerűségnek, nemzetközi mércével is. — Milyen törvények készülnek?— kérdeztem. — Az akadémiai, a közoktatási és felsőoktatási törvénytervezeteken dolgozunk. Azért egyszerre mind a hármon, mert csak egységesen tudjuk elképzelni ezek rendelkezéseit. A parlament elé az év végén terjesztjük azt követően, hogy valamennyi párttal megvitattuk. Ebben állapodtunk meg az államtitkári értekezleten. A tárca olyan törvényeket készít elő, amelyek nem osztják meg a társadalmat és a hat pártot, a parlament nem húzza az időt az elfogadással. Az új államtitkár Debrecenben született, már az elemit is Budapesten kezdte, mégpedig a pedagógiai főiskola gyakorló általános iskolájában. Ezután következett a híres Eötvös gimnázium. —Antall József történelemtanárra emlékezem a legszívesebben — méltatta egykori tanárát, aki már a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. — Ezt az osztályt, velem együtt abban az időben—1954—58-ban—a mennyekbe repítette fiatalos lendületével, hihetetlenül gazdag szakmai ismereteivel. Arra a kérdésre felelve, hogy kiterjed-e figyelme a művészetekre is, így folytatta második önéletrajzát. — A számítógépek pedagógiai alkalmazása a fő kutatási területem. Arra vállalkoztam, hogy kidolgozzam a szakmai tanárképzés új módszertanát. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy előbb fizikust, biológust képezzenek-e a felsőoktatási intézmények, s aztán adjanak a hallgatóknak pedagógiai ismereteket. Dr. Biszterszky Elemér nagyapja szobrász volt, ő maga pedig Barcsaytól tanult rajzolni. Pályaválasztásába a kor — 1958-at írtak akkor — keményen beleszólt, biztos felvételit a műszaki egyetemen remélhetett. A két életrajz után érdeklődtünk egy harmadik iránt is. Van-e politikai tartalmú is? Erre így felelt: — Semmiféle politikai pártnak nem vagyok a tagja, elkötelezettje. E poszt betöltésében elsősorban szakmai feladatokat látok. Pártsemleges vagyok. Ez nem jelenti azt, hogy mentes vagyok egyfajta szemlélettől. Ezt a szemléletet Eötvös gondolatai hatják át, a nemzetet szolgáló kultúrpolitika eszméje. Természetesen szó volt a pénzről is. Mire futja a tárcának? A minisztérium talán szerencsés helyzetben van azért, mert előbb születik meg az államháztartási törvény, mint az oktatási — mondotta. Igaz, az 1992-es költségvetés elkészítése biztos alapokon nyugodhat — bizakodott az államtitkár. Az egyházi kinevezések példájára hivatkozva mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján dr. Biszterszky Elemér: az én jelmondatom három szóból áll: törvényesség, pártsemlegesség, szakszerűség. Horányi Barna A dal is felszabadultabban, örömtelibben csendül fel, ha önként, szívből jövő melegséggel énekelhetik azok, akiknek számára íródott. Tengeréi Győző, a balatonkeresztúri általános iskola karvezetője e gondolat jegyében hirdette meg két éve a márciusi ifjú dalosok-kó- rusok találkozóját. A Balaton- szentgyörgytől Véséig terjedő terület fiataljainak adta meg ezzel azt a lehetőséget, hogy nem versenyszerűen, hanem csupán az együtt éneklés önfeledt öröméért, a szép népi dalkincs felelevenítéséért és ápolásáért álljanak pódiumra. S egyúttal az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékének is adózni kívántak. A tavalyi, első találkozó szép sikert hozott. Tegnap 11 iskola 360 diákja — 11 karvezető kíséretében — adott találkozót egymásnak a balatonújlaki kultúrházban. — Balatonkeresztúrnak nincs művelődési háza, de az újlakiak szívesen bocsájtották rendelkezésünkre az előadótermet — mondta a találkozó szervezője, T engerdi Győző. — Itt minden énekkart, csoportot, dalost, szívesen láttunk. Nem volt célunk a versenyeztetés. Több évi szomorú tapasztalat igazolja, hogy valódi, felszabadult produkció csak úgy jöhet létre, ha nem „szorít” a versenyzés kényszere. Ezért nem hívtunk szakfelügyelőket sem a teljesítmények értékelésére. Helyette inkább a műsort köveA balatonkeresztúri általános iskola énekkara tő baráti megbeszélést választottuk. Itt a karvezetők sokkal őszintébben el tudják mondani tapasztalataikat. És van miről beszélni... Úgy vélem, hogy azok a pedagógusok, akik eddig nem, vagy csak ritkán jutottak el gyermekeikkel egy-egy közös szereplésre, most szép lehetőséget kaptak. Éltek is vele, mert például Vése és Tap- sony vagy Böhönye dalosai ismét megjelentek a pódiumon. Hiszem és tudom, hogy ezek a pedagógusok képesek értően bírálni egymás munkáját, mert ők élik át nap mint nap azokat a verejtékes próbákat, melyeknek gyümölcse csak később érik be. Ha ma minden csoport csak egy dalt énekel, már az is szép eredmény. Reméljük, hogy a KOTA frissen alakult megyei szervezete támogatni fogja kezdeményezéseinket. A kórustalálkozón nemcsak egy kórus, hanem több, önkéntes társulásé csoport is fellé-' A marcali Noszlopy általános iskola kórusa pett. Nagy Lajosnak, a balatonkeresztúri iskola igazgatójának ünnepi köszöntője után a felcsendülő egyesített kórus, Gebhardi Béke című dalával kedveskedett a kokárdás, ünneplőbe öltözött, szépszámú hallgatóságnak. Ez a dal hangzott fel ugyanis 1934-ben Bárdos Lajos zeneszerző és karnagy vezényletével az első budapesti Éneklő ifjúság dalostalálkozóján. A dal üzenet is volt egyben, hogy a hagyományt ápolják az utódok. A keresztúri Bárdos Lajos Felnőttkórus gyarapodó létszáma is példaként hat a fiatalokra. Nagy Lajos, a keresztúri iskola igazgatója elsősorban a szülői munkaközösség támogatása révén tudott kellemes környezetet teremteni a találkozó számára. A népes, dalos csapatnak diáktársaik, kollégák és szülők készítették a hagymászsíros kenyeret, főzték a lélekmelegítő teát. Igazi, kellemes, baráti hangulat uralkodott tegnap a balatonújlaki kultúrházban. — Egy évben többször is rendezhetnének ilyet — nyilatkozott Gand Csilla és Sifter Judit, a balatonszentgyörgyi iskola kórusának képviselői. Fiatal tanárnőjük, Géczi Katalin harmadik éve igyekszik színvonalas kórussá érlelni a 35 tagú diáktársaságot. S bár a hatodik órában megtartott heti egy próba igencsak igénybe veszi tanítványainak türelmét, a produkciókat látva úgy érzi: érdemes küzdeni a sikerért. A balatonújlaki dalostalálkozó tegnapi rendezvénye is ezt igazolta. Várnai Ágnes Fotó: Gyertyás László Szellemidézés Csiszár Elekkel Március végéig tart nyitva Kunffy Lajos kiállítása a siófoki Kálmán Imre Múzeumban, azután egy időre elbúcsúzunk az öröklétbe emelt somogytúri arcoktól, tájaktól, hangulatoktól, s a képeket teherautóra rakják. Mint 30 évvel ezelőtt, a 92 éves mester utolsó nagy Ernst múzeumi kiállítása után, egy évvel a halála előtt. — Lehet, hogy éppen ma van a 30. évfordulója annak a számomra feledhetetlen napnak, amikor a Kunffy-képekkel megrakott teherautóval magam is Somogytúrra érkeztem — mondja Csiszár Elek, a Siófokon élő festőművész kissé elmélázva, miután az agg mester napfényes életútjáról beszélgetve szinte minden fontosabb művét megidéztük. — Tény, március első felében jártunk. Ez azért is vésődött az emlékezetembe, mert 1961. február 19- én nyílt meg az első kiállításom a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban, s március közepéig, míg le nem bontották, többször be kellett utaznom a megye- székhelyre. Egy alkalommal a múzeum előtt összetalálkoztam Z. Soós István festőművésszel, aki Takáts Gyula helyettese volt az intézmény élén. Ha van kedved, gyere ki velem Somogytúrra, Lajos bácsihoz, mondta, hazakísérjük a képeit. Onnét aztán továbbutazhatsz busszal Siófokra. Megörültem az invitálásnak, hiszen én akkor már sokat tudtam Kunffy Lajosról, Ernst múzeumi kiállítását is megnéztem, személyesen azonban még sohasem találKunffy Lajos félig szítt cigarettája Harminc éve Somogytúron—„Kezet fogtam Munkácsyval” koztam vele. A képeket szállító jármű Budapestről jött, s Kaposváron is felvett néhány művet, aztán elindultunk Somogytúrra. Eszembe jutott, hogy a régi időkben nem egyszer előfordult, hogy Rippl-Rónai kiko- csikázott Somogytúrra, s elkísérte Ady, vagy Móricz Zsig- mond, s kellemes napokat töltöttek Kunffyék kúriájában. Az úgynevezett békeidőben a Kunffy házaspár csak a nyarat töltötte a birtokon, s ősszel ösz- szepakoltak, és irány Párizs. Mert a világért sem maradtak volna le azokról a kulturális eseményekről, kiállításokról, estélyekről, amelyek abban az időben hosszú időre meghatározták Európa szellemiségét. Nehézlenne felsorolni azokat ama már Európa- sőt világhírű képzőművészeket, írókat, tudósokat, politikusokat, akikkel Kunffy találkozott, barátságot kötött, Rodintól Sarah Bernardig, nem szólva az ugyancsak hallhatatlan magyarokról. Útközben persze az is eszembe jutott, hogy az ötvenes években, pesti ágyrajáró koromban megvettem az antikváriumban a Lyka Károly szerkesztette Művészet című folyóirat egybekötött példányait, s Kunffy képeivel, a róla szóló értékelésekkel ebben a periodikában találkoztam először. A teherautó hamarabb Somogytúrra ért, mint a hajdani lovas fogatok. — Mégis késve. Szegény öregurat rettenetes állapotban találtuk. Egymás után szívta a Mátra cigarettákat (talán emlékszel rá, rövid, filter nélküli cigaretta volt kartondobozban), s potyogtak a könnyei az idegességtől. Ő ugyanis délelőttre várta vissza a képeit, s már mindenféle rosszra gondolt... Megkönnyebbülve borult Soós Pista nyakába, én pedig elcsodálkoztam: vajon mi végre az a nagy izgalom? Azóta megtudtam. Valahányszor a képeimet valahonnét hazaszállítják, engem is elfog a nyugtalanság. Ha félórát késnek, már telefonálok, idegesen járkálok a szobában, s a csengőszóra hanyatt-homlok rohanok ajtót nyitni. Szóval, így történt a találkozás... Z. Soós István bemutatott a mesternek, aki megkínált egy Mátrával, amit félig elszívtam, majd eltettem emlékbe. Amikor kezet szorítottunk, úgy éreztem, közvetve Munkácsyval és Rodinnal is kezet fogtam. Feledhetetlen délután volt. A műteremben beszélgettünk, megcsodálhattam fiatalkori, nagy képét, a Jób-ot, amely a milleniumi kiállításon — Munkácsy műveivel körülvéve — szerepelt a fővárosi Műcsarnokban. Később átmentünk a kúriába, ahol bemutatott Ella asszonynak, akkor éppen betegágyban fekvő feleségének. Azóta se jártam Somogytúron... 30 éves emlék... 30 év telt el Csiszár Elek első kiállítása óta is. Most éppen a tizenhetedik tárlatára készül, melyet júniusban láthatunk majd a bogiári kápolnákban. Szapudi András
