Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP 1991. február 9., szombat Négymilliárdforintos eszmei érték A Dráva maradjon nemzeti kincs Újabb vizsgálatok a folyó jövője érdekében — Maradjon a réti imola Hol meredeken zuhanó partfalak között, hol a vízhez hajló szelíd föveny mellett méltósággal hömpölyög a Dráva. Partját egyedülálló fűz-, és nyárfaliget- erdők, mocsári tölgyesek kísérik. Védett növény- és állatritkaságok otthona ez a táj. Itt tenyészik az őszi vérfű, a réti imola, s itt tanyázik a vörösgém, a nagykócsag, a nyári lúd, a rétisas. nos nem sok táj „dicsekedhet” ilyen jellemzőkkel. Szakemberek úgy értékelik, hogy a Dráva közvetlen térségében levő élővilág, ökoszisz-, téma eszmei értéke négymilliárd forint. Hatalmas nemzeti kincsünk! Legyen — ne legyen? A folyó magyarországi szakaszának szépsége abban rejlik, hogy a környezet viszonylag érintetlen maradt: őrzi természetes varázsát és a természet őszi egyensúlyát is. Ma már sajDráva-part A Dráva az utóbbi években más ok miatt került a közérdeklődés középpontjába. Ez az ok: a gyurgyeváci vízlépcső. Csak emlékeztetőül néhány, ezzel kapcsolatos tény. A hétszáz kilométer hosszú, Olaszországban eredő folyó egyharmadnyi szakaszon érinti hazánkat; hol jugoszláv területen hömpölyög, hol természetes határt jelent a két ország között. A Dráva ausztriai szakaszán — elsősorban villamosenergia-termelés- re — kilenc, a jugoszláv szakaszon tíz vízi erőmű épült meg eddig. A magyar—jugoszláv érdekeltségű további szakasz a Duna torkolatáig tart. A szakemberek két évtizede foglalkoznak ennek a folyószakasznak a hasznosításával: számos tanulmánytervet készítettek a mindenkori gazdaságossági és ökológiai követelményeknek megfelelően. Ezek Képernyőn, három dimenzióban a tanulmánytervek — elsősorban energiatermelés céljából— végül is négy vízlépcső létesítését irányozták elő. Közülük az első a gyurgyeváci lenne. Magyarország és Jugoszlávia között 1988 februárjában államközi egyezmény született a Dráva közös érdekű hasznosítására. Falugyűléseken, tudományos és szakmai fórumokon érvek és ellenérvek csaptak össze, és a következtetések változóak voltak. Ezek a ki- sebb-nagyobb csatározások lokális jellegűek maradtak, hiszen az elmúlt két évben az ország közvéleménye Bős-Nagymarosra figyelt. Az ottani téEzüstszalag a határon a Dráva Fotó: Gyertyás László nyék és tapasztalatok azonban ebben a térségben nem véletlenül fokozták az aggodalmakat. A megállapodás érvényes A megyei növényegészségügyi és talajvédelmi szolgálat már végzett a Balaton vizének védelmével összefüggésben nagyjelentőségű vizsgálatokat. Ez már akkor szükségessé tette, hogy az intézetet magas fokon műszerezzék, szereljék fel. 1989-ben például beszereztek egy addigi tilalmi listán szereplő ICP berendezést, mely a nyugati féltekén is csúcstechnikát képvisel. Képes egyszerre huszonegy tápelem megmérésére, és a mintavizsgálat ideje mindössze negyven másodperc! A vizsgálati eredmények három dimenzióban is megjeleníthetők a számítógép képernyőjén... — Ennek a technikai háttérnek része van abban, hogy egy nagyszabású feladattal bízott meg bennünket a környezetvédelmi minisztérium — mondta dr. Jasinka János, az intézet vezetője. Dr. Tarján Lászlóné államtitkár, a helyettese és a minisztérium vezető munkatársai azért keresték meg az intézetet, hogy a Dráva közös érdekű hasznosításáról a tavasszal folytatódó tárgyalásokhoz, a döntéshez itt előkészítő vizsgálatokat végezCsúcstechnika — eredmény negyven másodperc alatt zenek. Ez a megbízás mindenképpen megtiszteltetés, de bonyolultsága és jelentősége miatt szakértelmet és embert próbáló feladat. Helyszíni és modellkísérletek Dr. Jasinka János azt mondja: — Munkánk legalább két szakaszra osztható: az első, a döntést előkészítő vizsgálatok elvégzése. A másik hosszabb távú és arról szól, hogy miként lehet megvédeni, megőrizni ezt a viszonylag érintetlen természeti környezetet. — Milyen munkákat kell elvégezni az első szakaszban? — Vizsgálnunk kell, hogy a Dráva vízszintjének változása milyen hatással lesz a környék ökoszisztémájára, és elemezni kell az altalajtípusokat, a rétegvizek mozgását. Modellkísérleteken mérjük, hogy a vízlépcső megépítésével milyen hatások várhatók az élő környezetben. A legelső lépés a helyzetfelmérés, a szennyező források felderítése. A Dráva egész magyarországi szakaszán vizsgáló bázisrendszert építünk ki. Az eredményeket, a vizsgálati tapasztalatokat számítógépeken dolgozzuk fel. A felszereltség biztosítékot jelent ahhoz, hogy konkrét következtetésekre alkalmas véleményt alkossunk. Azt, hogy mi lesz majd a döntés, jósolni sem lehet. Alapvető céljuk, hogy a természeti kincset jelentő folyót úgy hasznosítsák, hogy az itt levő nemzeti kincs mivolta ne szenvedjen csorbát. Vörös Márta Ezt nem lehet elhallgatni A múlt év októberében jelent meg egy cikksorozat a Somogyi Hírlapban: Petőcz Sándor visszaemlékezése 1956 őszének kaposvári eseményeiről. Január 5-i számunkban olvasható az interjú, amelyben a megmozdulások egyik vezetője, Kunszabó Ferenc író (annak idején a megyei lap munkatársa) a forradalom eseményeiről szólva, elítélően nyilatkozott ennek a visszaemlékezésnek néhány megállapításáról és szerzőjének 56 utáni magatartásáról. Az interjú „Személyes ügy..." alcím alatt olvasható részletére kérte a viszontválasz-lehetőséget most Petőcz Sándor. Válaszát—amellyel a szerkesztőség lezártnak tekinti az egymás cselekedeteit és személyét érintő vitát—az alábbiakban közöljük. A nevelő idő... című interjúban Kunszabó Ferenc személyemet sértő kijelentéseket tett. „Súlyosan erkölcstelennek tartom — nyilatkozta —, ha olyanok írnak most 56-ról visszaemlékezést, akiknek a szerepe enyhén szólva is kétes volt.” Ehhez és néhány hasonló mondatához szeretnék ezúttal megjegyzést fűzni. 1. Visszaemlékezéseim — megjegyzem: a sorozatban minden változtatás nélkül jelentek meg — tartalmához vagy esetleges szubjektív megítélésemhez érdemes lett volna hozzászólni, mivel az utókor az események időbeli leírásából fogja majd az 56-ról való értékelését elvégezni. „Amikor engem 1957. február 2-án letartóztattak édesanyám lakásán, az ávósok már mindent tudtak, olyanokat is, amit rajtam kívül csak Petőcz Sándor...” — mondta Kunszabó. Nem tudom, mit közöltek a letartóztatás alkalmával Kunszabóval, de emlékezetem szerint semmi olyan nem lehetett, amit csak mi ketten tudhattunk. 2. „Tíz évig tartott a vallatásom. Én azávó kezén voltam, míg ő már az MTI szolnoki irodájában dolgozott”... Való igaz ez utóbbi, mivel az 1956. december 4-i, budapesti nőtüntetés egyik szervezője voltam, szegény Gáli Jóskával együtt (aki akkor a szovjet tankok elé feküdt), és még néhányan, az indiai nagykövetségre mentünk, átadtuk petíciónkat Krisna Mennon nagykövet úrnak; ezt követően nem maradhattam Budapesten. Burján Sándor, az MTI akkori megbízott elnöke jobbnak látta, ha az ország másik részébe küld, így kerültem 1956. december 7-én Szolnokra. Ott Solymár József barátommal próbáltuk újraindítani az MTI-szolgál- tatást. Ellenzéki — jaj, de furán hangzik ma ez — lapot is szerkesztettünk Híves László színházi dramaturg és Demcsák Kata, a rádió helyi adójának vezetője közreműködésével. A családommal csak közvetve tarthattam kapcsolatot, ezt is az MTI segítette. Szolnokon dolgoztam a letartóztatásomig, amit az „ominózus” interjú úgy 1957 március elejére taksál. 3. „Azután enyém lett a kirakatper... — mondja Kunszabó —, egyedül is maradtam volna, ha tudatosan nem rántom magammal Petőczöt...” Micsoda tévedés! Engem 1957. február 11 - én tartóztattak le Szolnokon, mégpedig olyanformán, hogy azt az épületet, amelyben tartózkodtam (Szolnok, Ságvári E. u. 8.) és ahol vártam, hogy a Kaposváron maradt családommal — három hónap után — találkozhatom ismét (az MTI segítése volt, hogy át akarták menteni őket, sok-sok zaklatásnak kitett családomat), mintegy húsz pufajkás vette körül, és még azokat is őrizetbe vették, akik segíteni jöttek az esetleges hurcolkodásban. így például Híves Lászlót is. Engem éjszakára a városi rendőrség épületébe — szó szerint értve — cipeltek. Másnap délelőtt átkutatták az MTI irodáját, még a „pro domo”-kat is összeszedték, amelyeken a nevem szerepelt. Solymár szerk.-vezetőt is előállították vallomástételre. Még aznap Budapestre vittek, útközben több kisebb fizikai bántalmazás ért (ha egy város vagy község ledöntött vörös csillagos emlékműve mellett haladtunk el). Budapesten — a Rádió udvarán — lefoglalták azt a kocsit, amellyel a családom és szerény holmink érkezett volna Szolnokra (ez is az MTI szervezése volt — köszönet érte utólag is). Esett az eső, mindent szétdobáltak, fegyvert és iratokat kerestek. 1957. február 13-án a kaposvári — volt—ávó börtönébe „befogadtak”; ez áll a papíron. Ez is tény. Kunszabóval néhány nap múlva a pince folyosóján — véletlenül vagy szervezetten — találkoztunk. Természetesen nem válthattunk szót. Őt le-, engem felvezettek. 4. „A másodfokú tárgyaláson Petőcz kijelentette az „ellenforradalom alatt” az ÁVH utasításait teljesítette...” — Ez szemenszedett hazugság, ezért a Btk. ide vonatkozó paragrafusa szerint bűnvádi — maganindítvány alapján — eljárás kezdeményezhető. Nem kívánok élni vele; az illogikus, gyerekes mondat miatt nem kívánom egy családos ember — aki valóban sokat szenvedett 56 után, legalábbis egy darabig — meghurcoltatását. (Ha ez igaz lett volna, akkor ott és ilyen formában kellett volna bejelentenem? Naivitás!) 5. Kunszabó Ferenc nyilatkozatában nagyvonalúan közli: „Nos, további részletek nélkül, az ilyen emberben legyen annyi tisztesség, hogy hallgat...” Ezzel teljesen egyetértek, csupán a szereptévesztés miatt apellálok, írásomban én egyetlenegy sértő vagy bántalmazó szót nem írtam (bár emlékeim őriznek néhányat); a velem kapcsolatos kijelentés — bizonyítás híján — viszont rágalmazás! Befejezésül a hivatkozott másodfokú ítélet: a Fő utca 1-ben Kunszabó büntetését levették 7 évre, engem 2 év felfüggesztettre ítéltek! Valóban, 1957. szeptember 13-án Márianosztráról szabadlábra kerültem. Hogy az ítélet, melyet a rögtönítélő (statáriális) bíróság hozott, miért volt olyan „enyhének” tűnő (előttünk ugyanez a tanács 12 salgótarjáni bányászt ítélt halálra, alig egy fél óra alatt), ezt talán Solymár tudná elmondani, aki — volt — főnököm, Kádárnéhoz is eljutott ügyem, ügyünk segítése szándékával. Azóta mi és hogyan alakult nálam, csak egykét adattal próbálom érzékeltetni. Több mint tíz esetben voltam a hatóságok vendége, házkutatások sorozatát éltem át, s mivel Somogybán is vannak barátaim — akiktől ezúton kérek elnézést —, őket is állandóan zaklatták. Olyan kihallgatásoknak vetették alá őket, amelyeknek célja a rám terhelő vallomás kicsikarása volt, legutóbb 1987-ben, Marcaliban. Ők nem tettek eleget vallatóiknak! Mert volt becsületük. Petőcz Sándor
