Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-08 / 33. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP 1991. február 8., péntek Trabantból Ford Fiestába Európa legjobb autóvezetőinek vetél­kedője — Gyakorlati vizsga a Volks­wagen Művek tesztpályáján (Budapesti tudósítónktól.) Aligha gondolta volna jó né­hány hónappal ezelőtt a kerepestarcsai Csata József, hogy 1991 februárjában Ford Fiesta személygépkocsi tulaj­donosa lesz. Mindössze annyit tett, hogy megvette az újságos­nál meglátott Auto Extrát, ala­posan átböngészte, hiszen régi vezetőként mindig érdekelte a kocsik világa, s akkor fedezte föl, hogy pályázni lehet Magyar- ország, illetve Európa legjobb autóvezetői címére. Próba sze­rencse —gondolta, s beküldte a lapnak az általa legjobbnak vélt válaszokat. És háromszáz tár­sával együtt az utolsó elméleti fordulóban már azért izgulha­tott, hogy eljusson a gyakorlati vizsgára is, amelyen végül 80- an vettek részt. Közülük került ki az a három szerencsés ma­gyar, köztük Csala József, aki immár a nemzeti bajnoki cím birtokában kiutazhatott az év végi németországi Európa-baj- nokságra. Ezen hét versenyszámot ren­deztek a Volkswagen Művek hatalmas tesztpályáján és az esélyegyenlőség alapján min­den versenyzőnek különféle autók volánja mögött ülve kel­lett bemutatnia tudását; Re- nault-ot, Volkswagent, Volvót, Ford Fiestát és Opelt vezethet- tekrAz egész napos vetélkedő győztese végül az oslói Claus Aschim lett, a negyedik helyre pedig a magyar bajnok, Csala József került, s ezzel elnyerte a kölni Ford Művek által ajándé­kozott Ford Fiestát. A szerencsés nyertesnek Bencze Szabó Péter, az Auto Extra főszerkesztője adta át a Fiesta kulcsait azon a sajtótájé­koztatón, amelyet az Állami Biz­tosító, a Közlekedésbiztonsági Tanács, valamint a lap szer­kesztősége rendezett. Ezen megtudtuk: a lapunkat is jegyző német kiadó, az Axel Springer milliós példányszemú képes­lapja, a hamburgi Auto Bild még 1989-ben vetélkedőre hívta európai testvérlapjainak, így a magyar Auto Extrának az olva­sóit. Az európai döntőt nemzeti bajnokságok előzték meg Olaszországban, Franciaor­szágban, Nagy-Britanniában, Norvégiában, Flollandiában és nálunk, s a végeredmény im­már ismertté vált. Csala József­ről megtudtuk: 29 éves, autóve­zetői jogosítványát 1982-ben szerezte, munkahelye a Volán, ahol 3 tonnás tehergépkocsit vezet. — Saját személykocsim egy Trabant, s bizony, nem volt egyszerű ebből átülni a ver­senyhez biztosított legmoder­nebb nyugati kocsikba — mondta a győztes, aki igencsak nehéznek tartotta a Volkswa­gen tesztpályáját. Volt ott pél­dául egy 30 méter hosszú folyo­só linóleumszerű borítással, s ezt minden versenyző után ala­posan fellocsolták. Nos, ezen a mintegy két méter széles útsza­kaszon 60 kilométeres sebes­séggel haladva úgy kellett meg­állni, hogy a kocsi a pályán ma­radjon, s ne legyen túl hoszszú afékút sem. —Az igencsak embert próbá­ló hazai és németországi ver­senysorozat után s a tapaszta­latok birtokában hogyan véle­kedik a legjobb magyar autóve­zető autóstársairól? — Rengeteg a türelmetlen és szándékosan szabálytalanko­dó autós. Záróvonalat átlépve előznek, habozás nélkül behaj­tanak a pirosba, életveszélyt okoznak... Az udvariasság, egymás segítése a közlekedés­ben pedig szinte teljesen hiány­zik az utakon, jóllehet igen nagy szükség volna rá. Polesz György Szigorúbb elbírálás Tájékoztató az új követelményekről (Folytatás az 1. oldalról) A rendelet előírja: valameny- nyi áruszállító gépjárművet március 4-ig műszaki vizsgára kell vinni a megyei közlekedési felügyelethez. Ez alól a „saját- számlás” fuvarozók sem kivéte­lek. Akiknek a járműve nem felel meg a nemzetközi követelmé­nyeknek, nem kaphatnak nem­zetközi fuvarozási engedélyt. A közlekedési felügyeleten a vizsgálatok eredményét tekint­ve nem túl derűlátóak. Ismerve a járműparkot és a szemléletet, attól tartanak, hogy sokan fenn­akadnak a rostán és elveszítik iparukat. Ezért arra kérik a szál­lítókat — azokat is, akikről nem tudnak vagy netán zugban űzik az ipart —, saját érdekükben jelentkezzenek vizsgára. A megmérettetéshez, a ren­delet megértéséhez, az új hely­zetből adódó tennivalók elvég­zéséhez hathatós segítséget nyújtanak. A felügyelet a me­gyei önkormányzat közlekedési irodájával közösen február 12- én és 13-án Kaposváron, a Má­jus 1. utca 37—39. számú épü­let 5. emeletén 10 órától tájé­koztatót tart. Szívesen adnak eligazítást azoknak is, akik egyénileg keresik föl a felügye­letet. Sz. N. Gépek és pilóták Az irak elleni támadás első napjaiban először vetették be „élesben” az F-114-es lopa­kodó vadászt, a nálunk cirkáló- rakétának mondott robotrepü­lőgépeket, majd a Scud—B (SS—IC) iraki rakéták ellen a Patriot — eredetileg repülőgé­pek elhárítására kifejlesztett — ellenrakétákat. A jelek szerint sikerrel — ha ezek önmaguk­ban nem is dönthetik el a háború sorsát. Azt ugyanis egyelőre re­pülőgépek vívják. Pontosabban folytatják, mert eddig az iraki légierő nem szállt igazán harc­ba. A háború azonban nem ja­nuárban kezdődött, hanem hó­napokkal korábban, az iraki ha­tár mentén rendszeresen őrjá- ratozó elektronikus felderítőgé­pek bevetésével! Ezek feladata volt megállapítani az irakiak ál­tal használt radar- és rádiófrek­venciákat, „oldalra néző” SLR radarjaikkal néhány száz kilo­méter mélységig földeríteni a terepet és a hadmozdulatokat. Flasonló adatokat gyűjtöttek a mesterséges holdak, s egyes feltételezesek szerint a 30 kilo­méter magasan háromszoros hangsebességgel, azaz elhárít- hatatlanul száguldó SR—71 távolfelderítők is. A közvetlen támadás elektro­nikus zavaró-repülőgépek fe­dezete mellett elsősorban a ka­tonai repülőterek, azok földi irá­nyítóhálózata, a légvédelmi ra­kétaállások és az elhárító ra­darlánc elleni bénító csapással kezdődött: ezt a koalíció légi­erejének különféle gépei hajtot­ták végre. A legtávolabbi célok ellen a nagy magasságban re­pülő nyolchajtóműves B—52- es nehézbombázók (az első ilyen gép 40 éve készült, persze A veterán B—52-es 30 tonna bombával is 10 000 km-re repül­het. Rövid repülőtéren megfogó­hálóval fékezik le azóta továbbfejlesztették) in­dultak, közülük egy-egy annyi ezerkilós bombát képes úgy­szólván azonos időben, kon­centráltan egy célra dobni, amennyit a II. világháborúban egy félszáz gépből álló Liberá- tor-kötelék tudott. Természete­sen ezt az úgynevezett magas­vetést is pontosítják az elektro­nikus célzóberendezések, és ha kell, a zuhanás közben is kis­mértékben távirányítható bom­bák. A kisebb vagy különösen fontos pontcélok ellen az ala­csonyan támadó csata- vagy vadászbombázó gépeket vetet­ték be. Ezek az alájuk függeszt­hető legkülönbözőbb fegyverek közül a legcélszerűbbnek ítélt- tel támadhatják a célt. A korsze­rű vadász-, vadászbombázó és csatagépeknek közös jellemző­je, hogy a fegyverzetet a szár­nyuk vagy törzsük alá füg­geszthető tartályokban hordoz­zák, s hogy ezek a tartályok igény szerintiek, a csepp alakú üzemanyagtartálytól a kis, rep­térbetont romboló, oldalra kilő­hető rakéták „kosarától" a föl­derítéshez szükséges fotó- és elektronikai műszereket tartal­mazóig. Minden gép visz magával — többnyire a szárnyvégen né­hány automatikus célkövető le­vegő—levegő rakétát is; ezzel az őt esetleg támadó repülőgé­pek ellen védekezik. Valameny- nyi korszerű harcigép — így az eredetileg gyakorlóvadásznak tervezett európai Alpha-Jet csakúgy, mint a (B—52-esektől eltekintve legnagyobb) kétsze­mélyes, kéthajtoműves, hátra- hajlitható szárnyú anyahajó- harcigép, az F—14 Tomcat — fel van szerelve elektronikus rádiónavigációs, üzenetváltó, célfelderítő és tűzvezető beren­dezéssel. Például olyannal, ami jelzi, hogy az ellenség radarral megtalálta őt, és ami a hazai elhárítást az ő kilétéről tájékoz­Az F—117 lopakodó vadász raj­zán jól látszik a radarnyelö felü­let. A gép észrevétlenül repül tatja. Épp e sokféle berendezés miatt a nagyobb gépeken a piló­tán kívül elektronikus is dolgo­zik, ezért kétszemélyesek. Á vadászgépek korábbi fő fegyverét, a gépágyút ma már csak biztonságból építik szilár­dan a gépbe. Inkább (ha indo­kolt) a gépágyút függesztékben erősítik föl. Kivételt a kifejezetten páncé­losok ellen kifejlesztett repülő­gépek, az amerikai A—10 és a szovjet Szu—25 képeznek. Az előbbi fő fegyvere egy 30 mm- es, hétcsövű (a csövek dobként forognak, hogy ne hevüljenek túl) percenként 4000 lövedék kilövésére képes gépágyú. Ezeket Németországból irányí­tották át Szaúd-Arábiába. A legtöbb modern harci gép kéthajtoműves, kivételt csak a már elöregedők (MÍG—21) vagy az „olcsóbbak” (amilyen a NATO F—16-osa) képeznek. A csak közel hangsebesség­gel (1200 km/óra) repülők nyila- zott szárnyúak (B—52, Alpha- Jet), a legtöbb szuperszonikus gép közel háromszög alakú, deltaszárnyú. A francia Mirage szabályos, a többiek módosított deltaszámyúak, és van vízszin­tes vezérsíkjuk, farkuk is. A nagyobb távolságokra szántak között hátranyilazható szár­nyúak vannak (MiG—23, —27, F—14, Tornado). Ezek szétter­pesztett szárnnyal, kis sebes­séggel szállnak fel-le, majd hát- rahajlítottal tesznek meg nagy távolságot, s egészen hátra- csukottal kétszeres hangse­bességgel csaphatnak le — vagy menekülhetnek el. (Folytatjuk) Szűcs József A MAGYAR DEMOKRA­TA FÓRUM KAPOSVÁRI SZERVEZETE ma 18 órakor a megyei könyvtár nagyter­mében gazdaságpolitikai fórumot rendez. Vendégük dr. Furmann Imre, az MDF alelnöke és dr. Szabó Iván, az Or­szággyűlés gazdasági bi­zottságának elnöke. (X) A Dunántúli Regionális Vízmű felvételre keres — számviteli gyakorlattal rendelkező munkatársat, vezetői munkakörbe, valamint — közgazdászt, önálló elemzési feladat végzéséhez. A munkakörök betöltésének feltételei: — közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség — a vezetői munkakörnél legalább ötéves szakmai és vezetői gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: február 10-ig a vállalat munkaügyi osztályánál. (Siófok, Tanácsház u. 7.) A munkakörökkel kapcsolatban szakmai felvilágosítást dr. Molnár László gazdasági igazgatóhelyettes ad. Telefon: 11-000/178 mellék. (1099436) Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.: 11-005. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimány és társköz­ségeik gyermekorvosi és fogor­vosi ügyelete is. Mernye (rendelő). Tel.: 1. Nagybajom (eü. központ). Tel.: 35. Kadarkút, Fő u. 5/a, tel.: 19. Tab (egészségház), Kossuth u. 60. Tel.: 20-620. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Siófok (rendelőintézet), Sem­melweis u. 1. Tel.: 10-150. Fog­orvos: 7—13-ig. Balatonföldvár (rendelő). Tel.: 40-113. Balatonszárszó (rendelő). Tel.: 40-276. Boglárlelle (rendelő), Vikár Béla u. 4. Tel.:51-419. Fogorvosi ügyelet: ugyanott. Fonyód (rendelő). Tel.: 60-050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel.: 54. Fogászat a kórházban: 8— 12- ig. Lengyeltóti (kórház). Tel.: 44. Nagyatád (körzeti rendelő), Koch u. 3. Tel.: 11-854. Csurgó (rendelő), Baksay u. 7, Tel.: 27, 30. Igái (rendelő). Tel.: 72-053. Andocs (rendelő), Tel.: 72-053. Barcs (rendelő), Bajcsy-Zsi- linszkyu.72. Tel.: 178. Fogászat: 8—12-ig. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 11- 222, nyitva 8-tól 20 óráig, szombaton 8-tól 14 óráig, va­sárnap 8-tól 14 óráig. Kapos­vár, szolgáltatóház, tel.: 13- 440, nyitva 8—20-ig, szom­baton 8—14 óráia Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 2. Tel.: 50-640, nyitva 8—20-ig, szombaton 8— 13 óráig. Balatonföldvár, Petőfi u. 2. Tel: 40-091, nyitva 8—20- ig, szombaton 8—14-ig. Barcs, Lenin u. 21—23.Tel.: 56, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Csurgó, Csokonai u. 3. Tel.: 17, nyitva 7.30—19.30 óráig, szombaton 7.30—13.30­Fonyód, Szent István u. 24. el.: 61-322, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Marcali, Rákóczi u. 12. Tel.: 45, nyitva 7.30—19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30— 13.30-ig, Nagyatád, Korányi u. 4. Tel.: 11-004, nyitva 8—20 óráig, szombaton es vasárnap 8— í4-ig. Siófok, Fő u. 202.Tel.: 10-041, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasárnap 8—14 óráig. Tab: Kossuth u. 65. Tel.: 20-042, nyitva 8—20 óráig, szombaton 8—14 óráig. Állatorvosi ügyelet Barcsi kerület: dr. Iberpaker László, Barcs, Somogyi B. u. 29.; dr. Széli Csaba, Barcs, Széchenyi u. 17. Kaposvári kerület: dr. Kovács József, Nagybajom (tel.: 54); dr. Szabó Lajos, Ecseny; dr. Ba­lázs Péter, Ráksi (tel.: 72-343); dr. Szekeres Gyula, Kaposvár, Pázmány P. u. 36/a (tel.: 12- 698); dr. Komlósi Dezső, Osztopán (tel.: 59); dr. Szoko- lics Gyula, Kaposvár, Tompa M. u. 10. (tel.:15-484). Marcali kerület: dr. Bojtor János, Nemesdéd (tel.: 7); dr. Zányi Zoltán, Lengyeltóti, Arany J. u., dr. Révai László, Marcali, Kaposvári út, dr. Fülöp Endre, Sávoly (tel.: 15). Nagyatádi kerület: dr. Sza­badkai Miklós, Segesd (tel.: 4), dr. Vasvári Miklós, Görgeteg (tel.: 7), dr. Lajos Balázs, Gyé­kényes (tel.: Csurgó, posta). Siófoki kerület: dr. Mekis Gábor, Siófok, Koch R. u. 21/C (13-815), dr. Gergye János, Gamás (tel.: 4), dr. Fazekas Gábor, Andocs (tel.: 12), dr. Farkas Lajos, Kánya (tel.: 20-284). Az ügyelet február 9- én 8 órától 11 -én 8 óráig tart. A kaposvári állatkórház február 9- én szombaton 10-től 12 óráig tart nyitva. ( HÉTVÉGI ÜGYELET

Next

/
Thumbnails
Contents