Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-02 / 28. szám

1991. február 2., szombat SOMOGYI HÍRLAP —KULTÚRA 9 TAKATS GYULA NYOLCVANEVES SZIRMAY ENDRE SZÍVEDBEN HORDOD A 80 éves Takáts Gyula köszöntése Kedves Gyula, most, hogy a zord idő peremére léptél Bece-hegy kövei óvnak és vigyáznak véd a pannon táj fölszárnyaló derűje és a moccanatlan kőangyal-szárnyak szavad most is hasznos szépséget sugároz harmóniát rendez geometriája ritmusod eszmények lüktetését éli álmod — az örök művészetek álma; a miértekre művekkel válaszoltál kész feleleted volt mindig a hogyanra a mikortüzét nem kell táplálnod már hited túlmutat az időn túli partra nyitják verseid a rejtekező egészt hisz boldog a kor, amelyben Dante álma a pokloktól a szférákig fölszárnyalhat igazat és jót hirdetve valahára; innen és túl a Heszperidák kertjén a magyar valóság vigyázza sorsod Somogy aranyat termő csodafái minden gyümölcsét a szívedben hordod. TAKÁTS GYULA VERSEI Minden mondatnál gazdagabb Fekete park fölött a rózsaszín páva-lilába hajlik át. Kilép valaki most a zöldből s némán szedegeti az éjszakát. A tiszafák közül a csillagot s az est tüzes felhőivel behozza fehér oszlopom alá. Beszélni kezd, de nem velem, mert messzi nyelv, amelyet csak ö ért s a ceruzám talán és jeleit kirakva, kit sose láttam, papíromon át annak ragyog felém az arca s együtt vele a nap mögötti kozmoszt elrejtő éjszaka, mely több és szebb így, mint a föld és fény naprendszeri viszonylata. Ezt hozta a fekete park fölött valami pávakéken lépve át, s minden mondatnál gazdagabb, nagyobb e földi végtelent túllépő néma táj... Mint a gyökeret vert sejtelem Itt, de mégsem úgy, ahogy a forráson a nap, kútban moha-virág, vason a rozsda vére, de mint a gyökeret vert sejtelem élek holt pincék, várak és templomok között, akár időtlenül a csönd... Mint akit közéjük vezetett . zászlók és nagy szavak helyett egy ezüstkérgüfüge-bot... Es mindig ott és úgy, ahol sohase híd, sejold, sziget. Arasszal csak döngölt utak, eltűnt kulcsok, bezárt kapuk s a berki tőzeg-láp hüslángújeleifölött... A sok formás minden között kezemben mindig ott az a pohár!... Érzékeny tág körével a mindig szomjúság, mely kövön, ostyán és papíron át zöld térben rajzol kerteket... És szól az éber, nagy kakas, hogy hol és mért állotta ház? A kéményén miért a vár?... Kié á bádog, csöngető kereszt és csonkolt lábával Krisztus hová vezet?... Elém, ha jön, kriptákon át mindig a mai gazda jön. Soha a régi pergament s kezében tartja versemet... Együtt írtuk: a ház, a park, az ezüstkérgüfüge-bot s talán az a pohár s amit szomjas körén hozott... A költészet kertjei A téli énekesek vendégek Takáts Gyula kertjében. A ve­randán gyülekeznek ebédma­gokért. Berzsenyi niklai díszfá­ja újraéledt a költő kaposvári otthonának udvarán. Vajon mi­lyen lehetett szülőfalujának kertje Tabon? A Fő utca közepén állt öreg­apja háza. A telek átért a Hő- lyeg-hegyen, benne óriási tor­máskert és gyümölcsös pom­pázott. Az öreg körtefákkal a ringlókkal a veteményeskert vetélkedett. Füzek vigyázták a kert békéjét, a Kispogány híd- ját, a mögöttes rét, a nádas vi­lágát. A nyolcvanéves Takáts Gyu­lát kaposvári otthonában ke­restük föl. Költészete kertre emlékeztet — erről kezdtük a beszélgetést. — Annál is igazabb ez, hiszen egyik esszékötetem címe: Egy kertre emlékezve. A kert a legkulturáltabb földmű­velés. A kertek mindig követtek engem. Kaposváron a Róma- hegyen Rippl-Rónai díszes parkjában együtt tanultam a festészetet Balázs Jánossal. Itt van mögöttem egy kép. Rippl- Rónai kertjében festettem egy csendéletet barna-sárga szín­nel. Rónai megfordította és azt mondta Balázsnak, fesse meg a Takáts Gyuszit. Most már a Takáts költésze­tének veteményesében járunk. — A veteményeskertben rendezett ágyások vannak. Ezeket talán strófának is lehet mondani. Mivel én a termé­szethez mindig nagyon ragasz­kodtam, jó a hasonlat. A költészetének tájai: Kapos­vár, Bece-hegy és legújabban a Zselic. Nemrégiben itt vásá­rolt egy pincét. — Tabi öregapám, Takáts Mihály Iszákon, az Eötvös ut­cában vett egy házat. Kapos­vár déli részén, a lekopott Zse- licségben szép szőlőskertek települtek. Az erdővel találkoz­tak ezek a művelt területek. A Zslicség hozzánőtt a gyerekko­romban. Az első verseimet is itt írtam. Később publikáltam a Zselici kanász, a Zselicség című verseimet, amelyekkel igyekeztem föltérképezni ezt a tájat, mint például Petőfi az Al­földet. Tudtommal a Zselicről senki sem írt rajtam kívül ver­set. A múzeumi teendőim is arra sarkalltak, hogy mint geográfus minél jobban megis­merjem ezt a vidéket. Sokat foglalkoztam a pásztorélet ha­gyományaival. Az eredeti pásztorkodással a legelitebb kanásztársasággal foglalkoz­tam, erről a somogyi pásztorvi­lág című tanulmányomban ír­tam. — A tájlírát filozófiai magas­latokra emelte Takáts Gyula. Már nemcsak a pannon vidék jelenik meg előttünk verské­pein, hanem egy lírikusi maga­tartás is. — A táj a maga színeivel, for­máival egy világot képes te­remteni a költő számára, befo­lyásolja a róla írott verses gon­dolati minőségét. A Zselic is csupán egy álarc, létező, csillo­gó világ, amely mögött keres­nünk kell a lényeget. Mert min­den bizonnyal más egy sík vi­dék gondolatvilága, mint egy dombvidéké. Én tájnak veszem a városi költészetet is, mert az is valóság, amelyik külső for­máival alakítja a költészetet. — Nyolcvanévesen is azt fogalmazza meg a költő ars poeticájának, amit évtizedek­kel ezelőtt? — A költészet szerepét na­gyon fontosnak tartom. Fliszen a költészet mindig az igazság, a jóság, a szépség, a zene, a tánc, a kulturáltság körében mozog. Fia ezt a vers, mint rö­vid műfaj át tudja adni, akkor ennek nagy jelentősége van. — A hasznos: szép—ennek a Takáts Gyula-i megfogalma­zására gondoltam... — Nem idéződöttföl bennem ez a beszélgetésünk során, de talán kiderült, hogy ars poeticá­mat most is ez az elv vezérli. A szép — hasznos. Horányi Barna Fotó: Kovács Tibor rr’-nrrrrmrir/n?//// , .VJIwUW. Költő és grafikus Versek és rajzok Takáts Gyuláról L.U, u. Rajzaira nézve nem a puszta látványt kell észlelnünk, hanem valami mélyebb erőt: az emlék­képeket adó valóságot. Ivánfa fényben című művén a kaposi domb lett áttetszővé. A hullá­mos dombhátak „kiterítése” ceruzával sikeredett ehhez hasonlóra a Szőlős dombvidé­ken. László Gyula tanácsolta már húsz éve, hogy Takáts rajzait verseskötettel a kézben néz­zük. Somogyról már 1937-ben Szülőföldem című versében azt írta: „A dombok sárga föld­je szépívű, / erdőfogta hullám­zó sok halom, / vagy eke-bod- rozta fodros tenger, / mely fá­radt szemnek zsongó nyuga­lom." Jó három évtizeddel ké­sőbbi rajzán, a Somogyi he­gyeken már a víz, a szél, az erő és a tektonika foglalkoztatta. Ezen a táblán csak a föld izmai vannak tömörítve. Az össze­csavarás eleve sejteti, hogy itt nagy erők mozgatták a tájat, de a víz és a szél szelídített rajta valamit. A sötétebb és világo­sabb elemek játékát színezés­sel mutatja meg. S a tájból nem hiányozhatnak a puszták sem, mintegy jelezve, hocy ebből Somogybán sok van. A rajz bal alsó sarkából átível egy jege- nyés út, azaz egy tengely, ami­re fel van csavarva a somogyi „hegyek” ereje (e megnevezés somogyi szokásban gyökere­dzik, ti. alig használják a domb megjelölést). A táj, a közvetlen környezet ilyen ódaszerű megközelítése nem kizárólagos Takáts mű­vészetében. A Pincék /-//. raj­zai például pontosan olyanok, mint két szonett. Szigorú kom- ponáltsággal, a lényeget meg­ragadva dolgozott itt Takáts. A két rajz rímel a parasztházak­kal, szinte ugyanaz a konstruk­tivista elképzelés kapott rajtuk formát. A zselici dombvidék szerkezetébe helyezett épület­nek pontos, mondhatni kiszá­mított helye van. A táj líraiságát vonalak és színek harmóniája fejezi ki. S a mediterrán fényhatások? Nemcsak versekben van erre példa. A Napkelte Becén aranylása a legszebb mód a sugárzás láttatására. Félkör­ívek és háromszögek sorozata ábrázolja a nádasok tömegét, a víz távlatait. A Balatonra rajzolt kis hajóval figyelmeztet: a hu­manitás nem maradhat kívül azon a tömény szépségen, amit a képen a jó játékával ér­zékeltet. A napkelte mellé mél­tán társítható párdarabként a Holdtölte a fonyódi heggyel. A sötétkék és fehér villódzása golyóstoll, tus és pasztell együtthatásából alakult ki. Ezek mellett a rostirón is gyakori rajzeszköze. A ked­venc halászmotívum ezzel kapott a Hálózóban formát. Az ívó halakat emeli ki épp az orv­halász, akinek torz lelkisége is kifejeződik tartásában. Mind­ezt Becéről, felülről látta és ábrázolta. A Becei hegyoldal az eróziós karsztvidék síkságát rajzolta meg. Az 1963-ban ké­szült rajzon a folyóstoll egyet­len vonalon sincs teljesen vé­gighúzva, s ez a szaggatottság a vidék mozgalmasságát van hivatva jelezni, ahogy az őszies érzelmeket a keményebb szí­nezés. A becei cella előtt bor- zongósabb hangulat érződik a Kőrózsák a tó vidéken. A Pincei hangulat Becén ezzel szem­ben szinte illumináció. Azt ösz- szegzi a rajzlapon, amit Egy kékre mázolt présház előtt ér­zett: „Mosoly fénylik a rossz présház falán, / Arca gáliccal kenve... / Vad, kék mosoly a fénnyel szembe, / mint tündér­rongy szüreti maskarán. / El­koptatott, torz meszelő / me­részen itt csalta elő.” A rajzon a realitás egyértelmű. Azzal együtt kap hangsúlyt a bor, a mámor megvilágosító ereje, a dionüsszoszi szemlélet. Fli­szen még az ajtó tokjában is folytatódik a táj. Az ívó halaknál ehhez hasonlatos az állapot mámora, de azon a szerelem dominál. A tematika is egyedül­álló, mert Takáts figyelme for­dult grafikusként először az ívó halakhoz, de az is, ahogyan a szenvedélyt kifejezi a vad kör­forgással... A Nádasok és hegyek árnyé­ka a lírai tükörfogalomhoz kapcsolódik. Költészetében a tükör szavait várja, a rajzon a vízi világ tükrözését ábrázolta, hiszen a „tiszta, fehér felület / alatt az ember és anyag / csak váltják némán helyüket...” Mi fér egy ilyen tükörbe? Hol a vége? A kérdések arra világíta­nak, hogy Takáts rajzain is egyre inkább a „Semmi és a lényeg” együttesében gon­dolkodik. Fakutyán, fényben című versének egyik sokszor idézett részlete ez: „Lángolt a rendház méhese / s a fényes jégcsapokra szállt / tizenkét zümmögő család. / A kis patak eloldta ijját, / megeredt s a kék­lő nagy garat / őrölni kezdte lassan a havat. / A jégen át sik­lottam éppen borért.” A vers vi­lágát jeleníti meg a Rianás Győrökön. A rajzon látszó ria­nás már akkora, hogy azon nem lehet átjutni. A rajzpapíron kifejeződik a természeti jelen­ség lényege, de az erők már nyugalomba jutottak. Ellenté- tezésként a bal sarokban ott van a nyári kabinsor, ugyan­csak átlátszó fallal. A rianás vonala szigorúan geometrikus. Itt éles minden. Viszont a Téli nádas síkján ködbe, párába vész a vidék. Kék, sárga, lila színek mutatják azt, amiről Takáts téli verseiben olvasha­tunk. Az újabb Takáts-líra filozofi- kusságát tíz év óta több kötet összegezte. Az idő hangsúlyo­san szerepelt már A semmi ár­nyékában: „Valami nem is léte­ző emlékezet / kegyetlen esz­méje ideköt, / mint a világot a ködből / a pusztulásnál is szilár­dabb idő. / Vagyok hát magam s magam körül, / ahogy a sík és benne a kő...” Ezt a gondolko dásmódot rajzon a Tenger és idő fejezi ki. Tengerből lett a lét, s az időt a csiga szimbolizálja. A tenger által koptatott szikla az élet. Az idő, mint szobrász, motívumként jelenik meg a Kövek és az idő tábláján is. A tökéletesre csiszolt kő a végte­lenség érzetét kelti. Sötétülő fa mutatja, hogy az idő húzza, tépi az élőt. Az idő suhog, elzúg, s az élőknek és a dolgoknak kö­vetniük kell. Takáts Gyulánál a lírai és a grafikai alkotás menetrendje ez: az ember — a táj — a költő —a paletta színei — a kép—a vers. Vagyis művészetében minden szoros kölcsönhatás­ban van. Eszközeit—költésze­tében és rajzon egyaránt — a belső lényeg és a szépség megmutatásának szándéka határozza meg. Laczkó András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents