Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-02 / 28. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — FARSANG 1991. február 2., szombat V. Csorba Gizella De régen volt.. Valaha hárman voltunk kisleányok. De régen volt, igaz se volt talán I Emlékszel még, hogy valaha minálunk Bál volt minden vasárnap délután?! De régen volt—szép volt, igaz se volt tán, Valaki verte a vén zongorát; Zenéje hulló illatos kendőbe Takart varázsosan minden szobát Repítő, édes és színes keringés, Tükörsimán fénylő diákfejek. Anyámék bentről a vendég-mamákkal Nézték, hogy táncolnak a gyerekek. Úgy éreztem, fülembe súgtak halkan Egy bűvös és titkos varázsigét. Suhogva bennem selymes-édes szirmok Lágy széle festett, hullva tárult szét A kisszobában mindenesti kártyát Rakott a nagymamám s a dédmamám. „Jaj, idelát a Nagyika, az édes. A kézcsókot nem látta meg talán!" Szemén a pápaszem vidáman villant, Az ajtórésen leste a zenét; Forró keringő emlék-ütemére Ringatta lassan szép ezüst fejét. Dúdolgatott, kezében állt a kártya, — A táncolok közt engem keresett... És Dédi rászólt halkan, szemrehányva: „Ejnye, te lány te! Hol jár az eszed?!” All a bál A Christ László iparművész metszete nyomán készült meghívó reprodukciója Elegáns az 1965-ös farsangi meghívó. A kaposvári mulatságra invitáló díszes füze- tecskéből megtudjuk, hogy a Fegyveres Erők Klubjának parancsnoksága és a városi tanács vb. művelődési osztálya által szervezett hatodik Dorottya-bált a Fegyveres Erők Klubjának termeiben tartották. A meghívó nem felejti el megjegyezni, hogy három zenekar muzsikál a különböző színhelyeken, s a bál minden hölgyvendége kap táncrendet. Sőt figyelmeztetésként ez is ott áll: „Megjelenés hölgyeknek alkalomhoz illő ruhában, férfiaknak sötét ruha kötelező.” Nem vitás tehát: csak az etikett betartásával lehetett részt venni a kaposvári farsangi bálon, ahova csupán 20 forint volt a belépő, s amelynek színvonalát népes rendezői kar szavatolta. Akik ekkor felöltötték magukra a nagyestélyit, vagy frakkba, szmokingba bújtak, minden bizonnyal jóízű nosztalgiával emlékeznek vissza az andalító muzsikára, a táncokra és a díszasztalok fala- taira. Akik azonban ekkor még nem voltak igazi bálba járók — mint a jelen sorok írója is — nem panaszkodhatnak. Szerencsére a hagyományos farsangi bálokat most is sok helyen megrendezik a megyében. S még ha az etikett szabályai némiképp módosultak is — no, meg a pénztárcát egy kicsit nagyobbra kell nyitnunk —, aki szeretne jól mulatni a farsang éjszakáján, az ma is megteheti. Kisebb és nagyobb vendéglők, csárdák hívják-várják a zömmel alkalmi ruhás vendégeket. Hol lágyabb, hol erőteljesebb akkordok csendülnek föl, pezsgőt kortyolunk, scigarettafüstbe burkolózva beszélgetünk asztaltársaságunkkal. Ha kedvünk szottyan — táncrend ide vagy oda —, felkérjük partnerünket, s az illendőség kedvéért táncba viszünk néhány hölgyismerőst is. Hajnalban fiáker híján taxiba ülünk, s a déli harangszót mély álomba szenderülve várjuk. Ha fiunk, lányunk felcseperedik, mi erről—a mostani farsangokról — mesélünk, amely hangulatával — remélhetően — ma is sokakat megbabonáz. Évtizedek múltán — ha már „kiöregedtünk” a bálba járásból, mi gondolunk majd édes nosztalgiával az ezredév farsangjaira. Azokra az éjszakákra, amelyeknek emléke — csakúgy, mint nagyszüleink, szüléink idejében— mindannyiunkban kitörölhetetlenül megmarad. (Lörincz) EMLEKEK FARSANGJÁN Beszélgetés Jászai Jolánnal Somogyi ízek — Rábatamásiban születtem; édesapám 50 évig volt ott iskolaigazgató. A győri tanítóképzőbe 15 esztendősen írattak be, s amikor elvégeztem, Mindszentpusztán tanítottam egy évig. Ezután visszakerültem a szülőfalumba, ahonnan már a férjemmel — az én drága Jenőmmel — együtt költöztünk le a Dombóvárhoz közeli Felső- leperdre. A nyílt e-hangok jellegzetes somogyi ízt adnak beszédének. Több évet töltöttek Somogybán, férje az Eszterházy herceg egyik legjobb gazdatisztje volt. Endrédújmajor, Adorjánpuszta után Inám- és Répáspuszta következett. Répáspusztára a közeli megyeszékhely miatt kérte magát Horváth Jenő; a cseperedő gyerekeknek ugyanis — ötöt neveltek föl — több lehetőséget kínált Kaposvár. — Sok barátunk volt a városban — fűzi tovább élettörténetét. — Ha Kaposvárra mentünk, a lovak már tudták, melyik ház a Kajtár állatorvosé. Mindig betértünk hozzájuk, szerettük egymást. Szórakozni is gyakran bejártunk; a farsangi bálok hangulata még most is édes bizsergéssel tölt el. Emlékszem, egyszer otthonfelejtettem a csodálatos mongol rókámat, s ezt csak félúton vettem észre. Felordítottam. Szegény Jenőm nyugtatott, hogy nem történik semmi, ha róka nélkül jelenek meg. „Az nem lehet; én a kedvenc boámban akarok bevonulni!" — mondtam, és Ré- mann Ferit, a segédtisztünket nyomban menesztettem érte. Mire a Turul elé érkeztünk, odaért a rókám is. „Minket csodáltak” A Turul Szálló összes termét benépesítették az elegáns hölgyek—urak. Általában világos ruhában karoltam szmokingos férjemet, aki ugyan kitűnő gazda, több nyelvet beszélő tudós ember volt, de táncolni sajnos nem tudott. Én viszont imádtam táncolni! Valamelyik bálon felkért egy katonatiszt, és akkor mi szinte megfeledkeztünk a világról; csak táncoltunk a cigány előtt. Egy idő után már csak mi ketten lejtettünk, a többiek nem bírták az iramot, vagy egyszerűen csak minket csodáltak... A cigányok pedig szüntelen játszottak. Egyszercsak az ajtóban megjelent a bundám; a férjem így adta tudtomra, hogy ideje menni már. Mondtam a századosnak, hogy várnak a bejáratnál, kísérjen oda. Belebújtam a bundámba, intettem a társaságnak, s felültem a kocsira... — A keringő és a csárdás volt a kedvencem. De már ebben az időben — a harmincas, negyvenes években — is voltak szerencsétlen szorítós táncok. Is: mertem ezeket a lépéseket is, de nem szerettem. Mindig szabadon, önfeledten táncoltam; nem összetapadva. Ezek a mai fiatalok csak szorongatják, csókolgatják egymást a tánc helyett. Ámit ők csinálnak, az nem tánc! Csak szerelmes tipegés... Rohanás a tavaszba A régi farsangi bálokon volt terem, ahol csak a cigány muzsikált, és hajnalig daloltak a meghívottak, a lelkűket is kiénekelhették. A svédasztalt akkor hidegbüfének nevezték, s aki éhes volt, ott lakhatott jól. Vacsorára is terítettek, és az éjszakának volt egy olyan szaka, amikor mindenki sétálga- tott-beszélgetett a pálmakertes folyosón. Hogy mennyien lehettek egy-egy bálon? Joli néni erre nem emlékszik, csak a nagy tömegre, s a remek hangulatra. A sok bált megért asszony jóízű nosztalgiával meséli: — Az egyik szobában a zongoráé volt a főszerep. Mindig leültem a zongora mellé, hogy eljátsszak egypár régi dalt vagy magyar nótát. A muzsika megbolondította azokat, akik már néhány pohár bort felhörpintettek. Némelyik farsangi bálon műsor is volt. Az egyiken felkértek, szavaljam el legkedvesebb versemet. Mécs László Rohanás a tavaszba című költeményét mondtam el. Rengeteg verset megtanultam tőle diákkoromban, s ezeket még most is kívülről fújom. A közeljövőben csak Mécs-verseket szeretnék mondani a közönségnek. A selyemruha árnyékában Fényképalbumok; benne a tanítóképzős és a családi fotók, s a forgatási jelenetek képei. A Szerelem első, második vérig, a Csók, anyu!, Az ismeretlen ismerős, a Hol volt, hol nem volt című filmekről egy-egy történet is járt a látogatónak... Jászai Joli néni 84 éves. Az ötvenes évek óta leányával él Pécsen. Naplót vezet, verseket ír, és Mészáros Márta felkérésére egy teleregény forgatására készül, amelyben egy alagsorban élő, nyugdíjas zongoratanárnőt alakít majd. Testhez álló szerep lesz ez, hiszen öreg zongorájához most is gyakran odaül, hogy énekeljen, muzsikáljon. A falon Jászai Mari Amerikából hozatott tarka selyemruhájának egy darabja széles blon- delkeretben lóg afalon. Afakuló anyagon ott van a színész előd fényképe is. A csikóbőr kanapé fölötti hatalmas fekvő, bordó bársonnyal díszített tükör. Ez is a nagynénié volt. Joli néni ha belenez, nehezen hiszi el, hogy a színészet iránti régi, titkos vágya teljesülhetett. A gondviselés csodájának tartja ezt, s naponta többször mond el egy- egy hálaadó imát a tevékeny életért, a szép öregkorért. Lörincz Sándor Fotó: Kovács Tibor A századelő hangulatát idéző tágas szobában csikóbőr fotelbe süppedve kutat emlékei között Horváth Jenöné, aki Jászai Jolán néven lett ismertté a színpadon és a mozivásznon. A színjátszás nagyasszonyának, Jászai Marinak unokahúga a 78 esztendősen felfedezett színésznő. i
