Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-21 / 44. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP— NYUGDÍJASOK OLDALA 1991. február 21csütörtök Megpihenve LÁTTUK, HALLOTTUK, OLVASTUK... Lesz-e további nyugdíjemelés? Emlékszünk rá, még a parlamenti vitát megelőzően, de az ott zajló vitában is elhangzott: talán futja a pénzből arra, hogy az idén még egyszer emeljenek valamit a nyugdíjakon. Azóta fizetik (vagy nagyobb részt már kifizették) a januártól esedékes, visszamenőleges kiegészítéseket, s márciusban már az emelt ösz- szegű nyugdíjjal kopogtat a postás. A Heti Hírhozóban olvastuk (1991. január 31.): ....Januárban szétosztották az idei évre a nyugdíjemelésre szánt teljes összeget. Elképzelhető azonban, hogy az esztendő közepére olyan változások következnek be, amelyek lehetővé teszik a nyugdíjak újabb emelését. De ez még csak terv, sajnos a valóság és a lehetőség nem mindig egyezik a vágyakkal...” A Kossuth rádió sugározta azt a beszélgetést (1991. február 5.), melyből most igyekszem szó szerint idézni a témához kapcsolódó részt. Riporter: „— 1991-ben már nem lesz nyugdíjemelés?” Az illetékes válasza: „Feltehetően nem lesz, tudniillik az erre az évre előirányzott nyugdíjemelés mértéke 23—25 százalék volt, és ezt az egész összeget január 1 -jé- től megkapják az ellátásban részesülők...” Riporter. ....Jan uár 1 -jén nem annyit ért ez az összeg, mint mondjuk december 3-án...” Válasz:....— Reá lérték-megóvásról egyelőre nem tudok nyilatkozni...” A leírtakból illetve az elhangzottakból következtetve arra gondolhattunk, hogy ahogyan távolodunk a nyugdíjemeléssel öszefüggő parlamenti döntéstől, úgy csökkennek az újabb emelés esélyei. De hát ne legyünk telhetetlenek! így igaz: ,,a valóság és a lehetőség nem mindig egyezik a vágyakkal". Akkor viszont ildomos-e fölcsillantani a reményt? Igen, hiszen bizakodni — az első csalódásig— mindig szabad... Ki hogyan éli meg időskorának napjait, éveit? Van, akit megvisel a búcsú az aktív munkától, más viszont már alig várja az „obsitot". Ismerek életerős, „friss nyugdíjast”, aki nem tud mit kezdeni magával, az idejével annak utána, hogy munkahelyén ünnepélyesen elbúcsúztatták —de olyat is, aki örökös nyüzsgésével, tennivágyá- sával már a családja idegeit kezdte ki... Nincs két ember, aki egyformán viselkedne, ha elérkezett a megpihenés ideje. És nem igaz, hogy örömtelen az az idő — erre tanúság két olvasónk leve- le. Özvegy Illés Lászlóné Patalomból írt még tavaly, az öregek otthonából (tudomásom szerint azóta egy Baranya megyei szociális otthon lakója). Levelében egyebek között ez áll: „Ha a drága Szűzanya megsegíti, hamarosan Magyarországon lesz a fiam (Illés néni fia és családja sok évvel ezelőtt Svédországba költözött. H. F.). Nagyon aranyos, édes, drága, jó Szerény háztartásunk egy Piknik fantázianevű kenyérpirítóval gyarapodott. A szerkezet egyszerű, ötletes és a célnak tökéletesen megfelel. Az ára 195 forint. De mi ér ezen 195 forintot. Érdeklődésemre közölték: tegnapelőtt még 150 volt, de az újabb szállítmány már ennyiért kapható. Mi történhetett ezalatt a két nap alatt? Vitték a kenyérpirítót, elkelt egy szálig, megvettük mi is. Ki tudja, mit dobnak rá a legközelebbi szállítmányra, már ami az árát illeti... Valóban: mitől függ valaminek az ára? Erre szokták azt mondani: kérem, ez igen bonyolult kérdés, ebbe ne menjünk bele. Isten őrizzen attól, hogy laikus létemre ilyen bonyolult kérdések feszegetésébe kezdjek, egy dolgot azonban kiragadnék ebből a bonyolult „pakliból”. Az a gyanúm, hogy nálunk a piaci ármozgások elindítói, a piacgazdaságra való áttérés fiam vanám.tessékelhinni, már alig várom, hogy lássam. Már főorvos egy 1500 ágyas kórházban... Két hetet Amerikában is töltött, sok szépet látott, majd ha itt lesz, elmeséli...” Illés néni azóta biztosan találkozott a fiával, meséltek egymásnak — örültek a viszontlátásnak. Jóleső érzés volt olvasni a siófoki Guth Ferencné levelét is, aki arról tudósított, hogy a volt munkahelye vezetői milyen kellemes meglepetésben részesítették a nyugdíjasokat. „Nagy bánatomban egy kis öröm is ért, ezt szeretném megosztani önökkel. Ebben a pénzhiányos és szeretettelen világban meghívták a SZOT-nyugdí- jasokat a SZOT siófoki Csepel üdülőjébe, hogy bensőséges ünnepség résztvevői legyünk. A százhúsz nyugdíjas nevében köszönöm volt vezetőinknek a törődést, azt, hogy mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat. Gondoltak ránk, akik évtizedeket töltöttünk az üdültetés szolgálatában. Namostani, kezdeti szakaszában rájátszanak a tudatlanságunkra, ajóhiszeműségünkre. Olyan érzésem van, hogy mi, vásárlók, fogyasztók tisztességtelen játszmák szenvedő alanyai vagyunk, s az égvilágon senki sem véd meg bennünket a kóklerektől, a haszonlesőktől, az ügyeskedőktől. Belőlünk hiányzik az, ami megvan pl. egy hollandban (legyen az vállalkozó, kertész, boltos, gyáros vagy csak „szürke” fogyasztó) vagy megvolt egy régi vágású magyarfalusi szatócsban, nevezetesen: a tisztességküszöb. Amit nem léphet át büntetlenül, mert akkor a legfőbb tőkéje, kincse, életének értelme, ember volta, a tisztessége szenvedne csorbát. Ezt ők nagyon jól tudták, és ennek szellemében éltek és élnek. Nálunk ezt a tisztességküszöböt egyre sűrűbben át-át- lépegetik. Jó volna hinni, hogy nem tehetik örökké büntetlenül! Kerner Tibor Rovatszerkesztő: HerneszFerenc IDŐSZERŰ DILEMMA —Azt hiszem, papa, mostantól csak hamuban sült pogácsát eszünk, mivel új tűzhelyre nem telik... (Takács Éva rajza) A tisztességküszöb (EGY NYUGDÍJAS FELJEGYZÉSEI) Mamika, kapas Mamika, vigyázzon! Mamika, jövünk, segítünk! Kapaszkodjon! A két férfi kétségbeesve kiáltozott. A vékony, apró öregasz - szony a harmadik emeleti ablakban hintázott. Keze erőtlenül fogta a félfát... A két férfi rohant. A harmadik emeleten betörték egy lakás ajtaját, de nem volt otthon senki. A következő ajtót is betörték. A huzat jelezte: jó helyen járnak. Későn érkeztek. Kihajoltak az ablakon. Közvetlenül a fal mellett feküdt az öregasszony. A kora reggeli óra ellenére percek alatt gyűlt össze a tömeg. A racionálisabban gondolkodók a mentőket hívták. Az öregasszony menye, Ilonka éppen a mentővel egy időben érkezett. A körzeti orvosnál járt, anyósához akarta hívni. A mentőorvos már csak őt részesítette elsősegélyben. Szívbeteg, injekcióra volt szüksége... A házaspár minden héten autóba ült, hogy a több mint száz kilométeres utat megtegye. A mama — a férj édesanyja — egyedül élt falusi házában. A fiú ilyenkor ellátta a ház körüli teendőket, Ilonka, a meny pedig főzött, mosott, takarított, megfürdette anyósát, igyekezett az egész heti egyedüllét nyomait eltüntetni. Beszéltek a szomszédokkal, az orvossal: tudják, hogy a mama rossz állapotban van, próbáltak segítséget szerezni. Volt egy fiatalasszony, aki hajlandóságot mutatott: ellátja hét közben a nénit, főz neki, rányitja az ajtót, kiváltja a gyógyszert. Egy hét múlva, amikor a hét végét a házaspár ismét a mamánál töltötte, a fiatalasszony szabadkozott: már nem tudja ellátni a nénit. Idejéből futná, de a néni modora, mindaz, amit mond, amivel napról napra fogadja, hát az... Szóval, jobb a békesség. Sajnálja, de nem vállalja. A nyugalma többet ér, mint az esetleges örökség, vagy a havonta fizetett összeg... Próbálkoztak szociális otthoni elhelyezéssel is. A néni tiltakozott: nem és nem.... Mosdassa a menye, lássa el a fia, hiszen ő szülte, ő hozta a világra. így aztán a fiatalok minden hét végén autóba ültek, hogy a mamát rendbe tegyék... Hosszú és hideg volt ez a tél. Ilonka úgy gondolta, mint már eddig máskor is, meglesz a mama a lakótelepi lakásban. Külön szobát biztosítottak neki, igyekeztek elviselhetővé tenni a 91 éves, idős asszony napjait. Ilonka nyugdíjasként is dolgozott. Arra az időre, amíg a mama Pesten tartózkodott, felmondta az állását, ne maradjon egyedül a mama... A mama vasárnap este lett rosszul. Fenyegetett, fogadko- zott, hogy mindenkit megöl. Majd teljesen magába roskadt. Az ügyeletes orvos injekciót adott, ettől néhány órára megnyugodott. Nem sok idő múlva újabb roham következett... Újabb telefon, újabb orvos, újabb injekció. Arra a tétova, bizonytalan kérdésre, hogy nem kellene-e elvinni a kórházba, az volt a válasz: hívják ki reggel a körzeti orvost. A mama reggel még aludt, amikor Ilonka elindult a körzeti orvosi rendelőbe. Nem töltött ott fél-háromnegyed óránál hosz- szabb időt. A mentővel együtt érkezett a ház elé. A mentőorvos már csak őt részesítette elsősegélyben... — Miért, miért tette? — csak ezt hajtogatta. Nem a szülőfalujában, a lakhelyén temették el a 91 éves nénit. Nem akarták, hogy megtudják: önkezével vetett véget életének... A lelkiismeret a mai napig nem nyugodott meg, pedig a fiatal pár rászolgálna... Ősz Katalin gyón jólesett ez a figyelmesség..." Apró örömök — mondhatnánk, ám mindezeket a múlt év jeles eseményeiként tartják számon a levélírók. És vajon hány nyugdíjas birtokosa hasonló emlékeknek szerte a megyében? Hisszük, hogy sokan őriznek számtalan, számukra értékes emléket. H. F. Fotó: Lang Róbert És — milyen a sors? Ennek az írásnak a nyomdába adásakor értesültem róla, hogy özvegy Illés Lászlóné csöndesen elhunyt — örökre megpihent. Halála pillanatában vele volt a messzi távolból érkezett fia és leánya. Hamvait a jövö héten a férje sírjánál helyezik el, Kaposváron. NYUGDÍJEMELÉS UTÁN Nyár elejétől (vagy áprilistól?) a gyógyszerárak is nőnek A jelenlegi számítások szerint átlagosan 114 százalékkal emelik — valószínűleg a nyár elején — a gyógyszerek térítési díját (Népszabadság, 1991. február 6.). No, még ez is — mondhatnánk, ha meglepne bennünket a hír. De nem lep meg, mert tudtuk, hogy emelkednek a gyógyszerárak, csak azt nem, hogy mikor és milyen mértékben. Most már efelől sincs kétségünk. Olyan cikkekről van szó, melyekből nem lehet jó előre „bespájzolni”, s az emelés főként azokat érinti, akiknek pénze se lenne rá, hiszen már ma is csak módjával váltják be receptjeiket: egyelőre csak azt adják a patikusnak, aminek a kiváltására futja, a többit elteszik addig, amíg jön a legközelebbi nyugdíj... Miről tájékoztat (mire készít föl) az említett újságcikk? Egyes gyógyszerek térítési díja „csak” 12 százalékkal, másoké négyszeresére (I) nő majd, ha csak annyi pénz áll rendelkezésre a gyógyszerek ártámogatásához (ez 31,8 millió forint), amennyit a társadalombiztosítás jelenlegi költség- vetéséből a parlament erre a célra elkülönített. Ami mégis bizakodásra, némi reményre adhat okot, arról így szól a tudósítás: szakemberek kiszámolták, hogy „további kétmilliárd forintnyi differenciált ártámogatási lehetne adni a gyermekek illetve az idősek által krónikus betegségek kezelésére használt gyógyszerekhez, például a szív és az érrendszer medicináihoz, és így ezek térítési díját nem vagy alig kellene emelni”. Már csak azért is örülnének ennek a nyugdíjasok, mert — például — a Corinfar, a Tensiomin, a Betaloc vagy a Jugoszláviából behozott Sustac igencsak apasztja amúgy sem vastag pénztárcájukat, elviszi — az annyira várt, emeléssel növelt —nyugdíjuk egy részét. A LEGÚJABB: A február 7-ón megjelent Heti Hírhozóban Matejka Zsuzsanna, az Országos Társadalombiztosítási Fő- igazgatóság főgyógyszerésze és Karátsonyi Bogdánná, a főigazgatóság gyógyszerárszakértője nyilatkozott, s e szerint — ha előbb nem is — valószínűleg áprilisban emelkednek a gyógyszerárak! Az áprilisi emelkedés mértékéről szólva elmondták, hogy „három variáció van. Az egyik szerint száz százalék (!) körüli lesz az áremelkedés. Ez azt jelenti, hogy a térítési díjak megkétszereződnének. A második változatban nagyjából ugyanilyen lenne az áremelkedés, de a támogatás mértéke a beteg számára kedvezőbben alakulna... A nyugdíjasok és a nagycsaládosok által rendszeresen használt gyógyszereknél a 90 százalékos támogatást 95 százalékra növelnénk.” Hát ennyit a beszélgetés bennünket érintő részéről. Mit mondjak? A nyugdíjemelés fölötti örömöt eléggé beárnyékolja ez az információ...-sz -c
