Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-19 / 42. szám

1991. február 19., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 Lehetnek-e derülátók a pedagógusok? „Szervezetten harcolunk Módosították az alapszabályt — Távol maradt a miniszter A TELEVÍZIÓ HÁZATÁJÁN Első szerelmek Majdnem ezer levél — Vannak persze reménytelen esetek Páratlan lehetőség! Aki találkozni szeretne élete első nagy szerelmével, az jelentkezzék! A felhívás a Magyar Te­levízióban hangzott el tavaly novemberben. Gárdos Péter rendező akkor még nem sejtette, hogy levelek százai futnak majd be a felszólításra. Az Arany János Színházban már megtörténtek az első találkozások, a Televízió pedig feb­ruár 21-én vetíteni kezdi a sorozat első epizódját. Ebből az alkalomból beszélgettünk a rendezővel. (Folytatás az 1. oldalról) — Arra törekszünk, hogy a költségvetési törvényben sze­replő normatívákat és a műkö­déshez nélkülözhetetlen ki­egészítést megkapják az isko­lák, óvodák — mondta Páré Irén, a Pedagógusok Szakszer­vezetének megyei titkára. —Ezt a kongresszus nélkül is megtehették volna... — Igen, de a kongresszus mindennek nyomatékot adott. A kongresszus összehívásának egyik oka az alapszabályzat módosítása volt; ez nagy vitát kavart. A szabad szerveződés fogalmazódott meg. A tagság joga, hogy eldöntse: munkahe­lyi szinten vagy társulásos for­mában, városi szinten működ- jenek-e az alapszervezetek, amelyek megyei társulást is lét­rehozhatnak. Országos szinten egy kislétszámú tanácsadó tes­tület jött létre, ugyanakkor a korábbi időszaknak megfele­lően a küldöttértekezlet folya­matosan működik. — Az alapszervezetekben nemrég lezajlott választások révén várható-e hatékonyabb érdekképviselet? — Az eddiginél sokkal na­gyobb figyelmet kívánunk fordí­tani a tisztségviselők tovább­képzésére. Munkatársainkat felkészítjük arra, miként védje meg a pedagógusokat, miként harcoljon jogszerűen az érde­keikért. Erre most kiváltképpen nagy szükség van, hiszen szá­mos elbocsátás várható a kö­zeljövőben. Az önkormányza­tok — úgy tűnik — még nem döntöttek abban, hogy a napkö­zikhez, az óvodákhoz, egyes tanulócsoportokhoz hozzá akarnak-e nyúlni. Ha ezt meg­teszik, sok óvónőnek, tanítónak és tanárnak kerül veszélybe az állása. — A közelmúltban elkészült új közoktatási törvénytervezet­ről milyen állásfoglalás szüle­tett? — A pedagógusok vajmi ke­veset tudnak erről. Mi elképzel­hetetlennek tartjuk, hogy bele­szólásunk nélkül szülessen meg az új közoktatási törvény. A tervezet társadalmi vitája elengedhetetlen; ez nemcsak a pedagógusok szakmai ügye. Csakúgy, mint a szakoktatási törvény megvitatása. Teljes bi­zonytalanság jellemzi szakok­tatási intézményeinket, így a szülők nem tudják majd eldön­teni, hova jelentkezzen a gyer­mekük. — Volt-e szó a pedagógusbé­rekről? — A pedagógusok bérköve­telései mindig „premier plan"- ban vannak. Amíg a vállalatok a nagy nyilvánosságot kizárva emelik alkalmazottaik bérét, addig az emberek azt hiszik, ahányszor tíz százalékról be­szélünk, azt mindig meg is kap­ja a mi tagságunk. Sok helyen még a korábban beígért húsz százalék bérfejlesztést sem kapták meg... A várható tíz szá­zalék címzetten érkezik, az önkormányzatok nem nyúlhat­nak hozzá. A márciusi fizetés­kor talán már érezhetik ezt a pedagógusok. A negyvenszá­zalékos infláció mellett azon­ban mindez sovány vigasz... Legsürgetőbb feladataink egyi­ke, hogy a szakszervezeti tes­tületek kivizsgálják, mindenhol megkapták-e pedagógusaink az előbbi húsz, majd pedig a tíz százalékot. Főleg a kis telepü­léseken, ahol az önkormányza­tok maguk sem tudják, mit kell tenni, maradt el a béremelés. Ám akad olyan iskola—például Tászáron —, ahol a helyi önkor­mányzat már megelőlegezte a tíz százalékot. — A kongresszus után a magyar pedagógusoknak le­het-e okuk némi optimizmusra? — Hogy beszélhetnék én de­rűlátóan, amikor kongresszu­sunkat nem tisztelte meg jelen­létével Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási mi­niszter...? Lőrincz Sándor — Honnan az ötlet? Szervez­tek már valahol hasonló mű­sort? — Az ötlet kizárólag az enyém. Németországban ugyan hallottam olyan műsor­ról amely magányos emberek­nek szól, de az inkább társkere­ső szolgálat jellegű. Mi életkor­tól függetlenül javasoltuk felhí­vásunkban, hogy aki akarja, azt a tévé segítségével összehoz­zuk élete első szerelmével. A várakozást felülmúlóan majd­nem ezer levél érkezett, de a jelentkezések egyre jönnek! így kezdtünk munkához: felkutatni, kinyomozni a régi kedvest... — Kik végzik a keresést? —Van egy kutatócsoportunk, felvételvezetőkből, remekül dolgoznak. Az esetek 20 száza­lékában eredményes a nyomo­zás, amit én nagyon jónak tar­tok, hiszen figyelembe kell ven­ni, hogy átlagosan 20 évvel ezelőtti szerelmekig kell vissza­menni. Mindegyik történet igazi dráma. Persze vannak remény­telen esetek is. Kapunk például olyan levelet, melynek az írója csak a nagy ő hangjára emlék­szik vissza, de még ma is vele álmodik. Egy másik jelentkező csak annyit tud a szeretettről, hogy valamikor régen kivándo­rolt Ausztráliába, de fontos len­ne, ha mi megtalálnánk. — Idősebbek vagy fiatalok jelentkeztek inkább? Olyanok, akiknek nincs családjuk, magá­nyosak? — A többség 60—70—80 éves. Ők szolgáltatták a leg­megrázóbb példákat. Hiszen fél évszázad is eltelt a szétválás és az újra találkozás reménye kö­zött. De voltak fiatalok, sőt egészen fiatalok is. Egy tiné­dzser pár—mindketten 14 éve­sek — egy hónapja vesztek össze valami félreértés folytán, s most az egyik rájött, hogy hiányzik a másik. — Hogyan lesz ebből műsor? — A párok a színpadon talál­koznak először. Erre a spontán reagálás miatt van szükség. Tehát a nagy találkozás a nézők előtt zajlik, így ők is részesei a viszontlátás megható pillana­tainak. Előtte mindkét féllel hosszasan beszélgetünk, fel­készítjük őket a váratlan ese­ményekre. Az első, zavart pilla­natokat hivatott feloldani a két műsorvezető, Hernádi Judit és Kern András is. — Mit gondol, nincs olyan veszélye a műsornak, hogy egy ilyen váratlan találkozás házas­ságokat sodor veszélybe? — Minden lehetséges. Az is, hogy egy ilyen találkozás a nagy visszatéréssel végződjék. Az emberekben végül is él az első szerelem varázsa. Azon­ban — és mi ezt hangsúlyozzuk — a szereplők egy megható já­ték résztvevői. — Vannak-e anyagi feltételei a „szolgáltatásnak”? — Nincsenek. S mint mond­tam: műsorról lévén szó, azok kapnak pénzt, akik vállalják a nyilvános szereplést. — Mi a célja ennek az adás­sorozatnak? — Sok ilyen műsorra lenne szükség. A Televízió talán leg­fontosabb feladata, hogy az egyre inkább elsivárosodó, el- magányosodó életbe próbálja meg visszacsempészni az ér­zelmeket. Ha ez az oly sok ke­gyetlenség, erőszak jelenvaló­ságában sikerül, nem csak jó műsort csinálunk, hanem jó- szolgálati feladatot is teljesí­tünk. Albert Melinda Játszani is engedd... Ebben a földi életben Pentele már csak három dolgot szeretett igazán: a kisfröccsöt, a nagy- fröccsöt és a rablóultit. Az utóbbit tízfilléres ala­pon. Pedig valaha ő volt a legjobb kezű esztergá­lyos az egész szigeten, ráadásul a Vörös Csepelt úgy tudta fütyülni, de úgy, hogy ellenszavazat nélkül választották meg üzemi DISZ-titkárnak. A berlini VIT-en pedig úgy ropta a polkát, hogy híre ment az egész béketáborban... Pentele ifjú hitvesével akkoriban egy szoba­konyhában lakott, s bár telente a mosdóvíz bele­fagyott a lavórba, mégis boldogabbnak hitték magukat, mint az a fránya Rockefeller, bár annak még a nevét sem volt tanácsos kiejteni azokban az években. Mivel kettejük fizetéséből még az önkéntes békekölcsönjegyzésre sem igen futotta, így az ikreket elsősorban személyesen Ratkó Annának köszönhették. Ennek okán Pentele bátyja, aki ma ingatlanügynök a Keleti-parton, máig sem érti egészen, hogy ötvenhat őszén miért nyomkodta hiába egy fertályórán keresztül annak a böhöm nagy vöröskeresztes teherautónak a dudáját öccsének kerítése tövében. Ugyanis Penteléék végérvényesen itthonma­radtak. Azóta persze rengeteg víz lefolyt a Dunán, és fog is folyni tovább. (Hála parlamenti képvise­lőinknek, akik végre a megfelelő gombot nyom­ták meg az ülésteremben.) Penteléék néhány éve pazar panellházba köl­töztek, s mivel az ikrek időközben már kirepültek önálló albérleteikbe, az öregek igen tágasan él­nek azon a negyvenhét négyzetméteren. Pláne, hogy Pentele csak aludni jár haza, mivel műszak után bentmarad még a gyárban géemkázni. Kell az a csöpp plusz pénz a lakásrészletre, hiszen a többit úgyis elviszi az APEH. Pech viszont, hogy a finomkezű esztergályos időközben bánatában rászokott a fröccsökre. (A rablóultit most kihagyhatjuk a játékból, lévén hosszú távon hősünk állandóan nyerésben.) Egyébként Pentelének mindössze három éve van csak hátra a nyugdíjig. S ahogy ezzel kap­csolatban szokta volt mondogatni: — Addig már féllábon is kibírom! Azonban álmában gyakran eszébe jut egy verssortöredék, amelyet a vekkeróra csörgésére sohasem sikerül befejeznie: ,.Játszani is en­gedd...” Walter Béla Újszülöttek Tavaly 4267 gyermek született Somogybán, 445 koraszülöttként jött a világra, s közülük 35 csecsemő halt meg. Ezek a statisztikai adatok — mondta dr. Gyódi Gyula, a megyei kórház újszülött-koraszülött intenzív részlegének osztályvezető főorvosa. A koraszüléseket nagymértékben a túlzott dohányzás és alko­holfogyasztás, a rendszertelen életmód, és a gyakori művi terhességmegszakítások idézik elő. A koraszülött csecsemők vércukorszintjét gyakorta nem tudják tartani; a tüdő még éret­len, s ezért súlyos légzési zavarok is föllépnek. A koraszülött centrumokban műtéti beavat­kozással próbálják életüket megmenteni. So­mogynak, Baranyának és Tolnának Pécsett van ilyen központja. A csecsemők szállítása azonban igen veszélyes, ezért szeretnék, ha nemsokára itt, a kórházban végezhetnék el ezeket az életmentő műtéteket. Gyertyás László képriportja

Next

/
Thumbnails
Contents