Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 3. szám
Gyászjelentés Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk, KERT ISTVÁNNÉ Varga Stefánia 76 éves korában december 26-án eltávozott. Temetése 1991. január 9-én 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló fiai, testvérei, rokonai * * * Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. KOVÁCS ISTVÁNNÉ volt Kaposvár, Dimitrov utcai lakos 81. életévében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1991. január 8-án 13 óra 20-kor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló fia, menye, unokái és dédunokája Mély fájdalommal tudatjuk, minden külön értesítés helyett, hogy ÖZV. KAPONYA ISTVÁNNÉ Gelencsér Mária volt somogyjádi, majd jutái lakos 79 éves korában elhunyt. Temetése január 5-én lesz Somogyjádon a Nyugati temetőben, 10 órai szentmisével egybekötve. Drága emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család * * * Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy UJJ JÁNOS ny. erdész 1990. december 30-án, rövid betegség után, 92 éves korában csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunktól január 8-án 10 órakor veszünk végső búcsút a balatonberényi temetőben. Gyászolják: felesége, fiai, menye és unokái * * * Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagyapám, KOCZURGYÖRGY 58 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése január 10- én 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család * * * Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapám, nagyapám, dédapám, MtHÁLYFI JÓZSEF Kaposvár, Gárdonyi G. u. 31. sz. alatti lakos 83 éves korában hosz- szú szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése január 10-én 13.30 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH ANDRÁS (Bandi) villanyszerelő december 19- én 41 éves korában elhunyt. Temetése január 8-án fél 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család eladó. Érdeklődni 16 óra után: Barcs, Táncsics köz 3. (5607) ZASTAVA GTL 55—7éves, sérülten, reális áron — eladó. Érdeklődni: (84)51 - 622-es telefonon, munkaidőben. (5357) BARKAS zárt, vegyes használatú, friss műszakival eladó. Karád, Koppány vezér utca 36., Polgár. (480833) 2 db 14 éves Opel Rekord Karaván 1,7 — az egyik friss műszakival, a másik üzemképesen — alkatrésznek, olcsón eladó. Karád, Koppány vezér utca 36., Polgár. (480834) Hengerfej I javítást, felújítást, síkmarást vállalok Szira István Kaposvár, Tóth Árpád u. 7. I N G ATLAN A BALATONON, Vonyarcvashegyen 202 n-öles bekerített építési telek főút mellett vízhez közel eladó. Érdeklődni: Makó, Lenin tér 9. Ábrahám Tibor vagy 65/12-267-es telefonon, este. (137604) ELCSERÉLNÉM budapesti 40 m2-es lakásomat kaposvári magántulajdonú lakásra vagy családi házra. Érdeklődni Kaposvár, Múzeum köz 2., könyvesbolt. (5442) KESZTHELYEN 54 négyzetméteres kétszobás, II. emeleti lakás eladó. Keszthely, Szendefi u. 18/A.II/8. (615450) ELADÓ Fonyódon félkész állapotban lévő családi ház. Székely, Kaposvár, Kisfaludy u. 41/A. Telefon: (82)11-621. (480787) ELADÓ Kaposváron a Nyár u. 39/a sz. alatti háromszobás kertes családi ház; azonnal beköltözhető. Érdeklődni mindennap 16 óra után a 14-957-es telefonon. (5577) TATARÓZÁSRA szoruló négyszoba- komfortos házrész beköltözhetően eladó Kaposváron a Hársfa utcában. Irányár: 900 ezer forint. Érdeklődni: Nagy József, Hársfa u. 12.1. emelet. (5595) ELADÓ Kaposváron (Szabadság parkra néző) új, téglaépítésű társasházban 90 m2-es lakás tárolóval és garázs- zsal. Érdeklődni: Kasza István, Damjanich u. 8—10. Telefon: 12-720 vagy 12-633.(5588) GAZDÁLKODÁSRA alkalmas gázfűtéses 79 m2-es részben felújított családi ház eladó. Taszár, Széchenyi u. 60. Irányár: 850 000,— Ft + OTP. (480864) NAGYATÁDÓN a Mező u. 81, számú ötszobás, összkomfortos, kertes családi ház nagy melléképülettel eladó vagy keszthelyire cserélhető. (5660/a) KÉTSZOBÁS OTP-s öröklakás eladó. Marcali, Dózsa u. 9.1. Iph. IV/15. Érdeklődni 17 órától. (137556) BALATONFENYVESEN 136,5 négyszögöles telek sürgősen eladó. Ikernyaraló építésére alkalmas. Érdeklődni: Kaposvár, Szigetvári u. 104/a (este). (5666) JÁRMŰ KITŰNŐ állapotú karosszériával, motorhibás NSU 1200 C személygépkocsi ■ Megvételre " felkínálunk ■ 1 db st-6 \ női—férfi WC ■ épületkonténert. Érdeklődni: PIÉRT 32. lerakat Kaposvár, Jutái út Tel.:13-567 (109203) INTENZÍV gépírásoktatás indul januártól részletfizetési kedvezménnyel. Érdeklődni: a (82)17-387-es telefonon lehet. (480668) 800 000 forintos tőkével rendelkező társat keresek magánvállalkozáshoz. Ajánlatokat a 480758. számra, a kaposvári hirdetőbe. (480758) ÉTI—45-ös gázkazán (themotéka) eladó három hónapig használt, garanciális. Irányár: 19 000 forint. Kaposvár, Szabadság u. 51. Telefon: 18-723. (5586) KÉTKAROS lágyfagylaltgép jó állapotban eladó. Karád, Koppány vezér utca36., Polgár. (480832) JÓ állapotban lévő 7 éves 4x4-es csukott ARO dízel eladó, most műszakivizsgázott. Érdeklődni: Tarcsay, Balaton- fenyves, Fenyvesi u. 2. Telefon: (84) 60-712.(109136) GARAZS kiadó Siófokon a Kele utcában. Villany, mosási lehetőség van. Telefon: (84)13-286. (137517) HARMINC mázsa kukorica reális áron eladó. Gadács, Fő út 37. (480755) 160 mázsa májusi morzsolt kukorica eladó. Magyaratád, Béke u. 3. (5585) FAGYLALTOZÓ Balatonföldváron a Nyugati strand pénztára mellett eladó. Érdeklődni: Harai Károly, Boglárlelle, Takács Sándor u. 25. (137544) ELADÓ egy TX-es Orion színes tv, valamint tömítésgyártó gép. Balatonkiliti, Jázmin u. 15. (137539) MEGNYITOTTUK üzletünket. Palackos italok, üdítők, szörpök árusítása olcsón. Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 65. (5647) MAGYAR szürke óriás nyulak kaphatók, előjegyeztethetök. Két vérvonal. Pa- lacskó Zoltán, Marcali, Szigetvári u. 35. (137550) ELADÓ 10 hónapos sodrott csődör- csikó. Juhász Ferenc, Gamás, Kossuth u. 33. (5603) BÚBOS kopasz nyakú napos- és előnevelt csirkék kendermagos vörös fajtákból kaphatók, Herzsenyák Lászlóné, Balatonújlak, Kossuth u. 67. Válaszborítékot kérek. Telefon: (84)76-074. (5397) 15 választási malac eladó. Szilvás- szentmárton. Fő u. 10., Kulcsár. (5620) HÁROM HÓNAPOS malacok, 30—50 kg-os süldők, félidős anyakoca, 500 kg- os mérleg eladó. Kaposvár, Kaposrét sor 8. (5599) KETTŐ magyartarka üsző hat hónapos vemhes eladó. Kaposvár, Egyenesi út 70. (5638)-A-tB-E RLEI DIÁKLÁNYOK részére kétszobás összkomfortos lakás kiadó Kaposváron a Zselic Áruház mellett. Címeket az 5641. számra a kiadóba. (5641) CSALÁDI házban 2 szoba kiadó. Érdeklődni: 16 óra után. Kaposvár, Hegyalja u. 69. (480843) FÉLEVES Trabant combi eladó. Bala- tonszabadi, Vak Bottyán u. 9/a. (137515) NYITOTT ZSUK tehergépkocsi és egy új Moszkvics személygépkocsi eladó. Csurgó, Poldini u. 8. (5578) HATÉVES Renault 5-ös, 1500-as Lada és játékautomaták eladók. Érdeklődni Alsóbogáton az italboltban lehet. (5575) WARTBURG 1988-as 130 ezer Ft-ért eladó. Kaposvár, Tokaj köz 2. (5668) 1993-ra visszaigazolt Lada 1300 S kiutalás eladó. Cím: Bárdudvarnok, Bár- dibükk23. (480478) TRABANT combi egyéves, 14 000 kilométerrel eladó. 7514Tarany, Szent I. u. 34., Fülöp Sándor. (5608) LADA 1500 S gépkocsi eladó. 3 éves, 50 000 km-rel, jó állapotban. Barcs, Ga- garin u. 26. Tel.: 622, Takács. (480839) JANUÁRTÓL induló Építőipari Kft. kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat felvételre keres. Fizetés teljesítménybérben. Jelentkezés: Kaposvár, Kertész u. 42. Telefon: 15-734. (480857) A PANNÓNIA Sörgyár fonyódi kirendeltsége áru- és göngyölegátvevőt vesz fel. Jelentkezés Fonyód, Műhely u. 1. sz. alatt. (137485) EGYE B Új árukészlettel megnyílt Esküvőiru- ha-kölcsönző szalon téli árkedvezménynyel. Budapest XII. Greguss u. 4. Déli pályaudvarnál. (7308) NŐI—FÉRFI fodrászüzletemet megnyitottam. Szanyi Rita, Kaposvár, Blaha Lujza u. 18. (Kisgáti városrész) Telefon: 12-364. (5649) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Magyar Gazdasági Cégmutató szerkesztőbizottsága fölvesz fiatal, agilis hirdetésszervezőket fő- és mellékállásba. Fizetés: alapbér + jutalék. Jelentkezni levélben: PMS Kft. 1519 Budapest, Pf. 248. (108743) A KAPOS VOLÁN Létesítmény- fenntartási Kft. felvételt hirdet telepőri munkakörök betöltésére. A felvételhez műszaki végzettség vagy hivatásos jogosítvány, illetve erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvételt hirdet továbbá kivitelezésben jártas villanyszerelő, illetve tetőfedő-szigetelő szakmunkások részére. Jelentkezés: a kft. üzemvezetőjénél, Kaposvár, Füredi u. 180. (149564) Kereskedelmi tevékenységet folytató kft. gyakorlott főkönyvelőt alkalmazna. KARAVÁN Kereskedelmi Kft., Kaposvár, Mező Imre út 118. Telefon: 15-000. (5664) Pályázat Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a polgármesteri hivatal — pénzügyi vezetői munkakör betöltésére Pályázati feltételek: — közgazdaság-tudományi egyetemi végzettség — legalább 3 éves államigazgatási gyakorlat — városi főmérnöki munkakör betöltésére (Városépítészet, beruházások és kommunális ügyek irányítója.) Pályázati feltételek: — műszaki egyetemi végzettség — vezetői, vagy 3 éves államigazgatási gyakorlat — társadalompolitikai ügyek vezetője munkakör betöltésére (Oktatás, egészségügy, kultúra és sport szakirányítása, szakfelügyelete.) Pályázati feltételek: — szakirányú egyetemi végzettség — vezetői, vagy 3 éves államigazgatási gyakorlat — közigazgatási ügyek vezetője munkakör betöltésére Pályázati feltételek: —jogtudományi egyetemi végzettség — jogi szakvizsga — legalább 5 év államigazgatási gyakorlat Pályázni valamennyi állásra részletes, szakmai tevékenységet is bemutató önéletrajzzal lehet. A pályázathoz a büntetlen előéletet és a szakirányú végzettséget igazoló okmányt kérjük mellékelni. Pályázati határidő: 1991. január 20. Bérezés: hatályos jogszabályok alapján, megegyezés szerint. A pályázatot a jegyzőhöz kéijük benyújtani, aki a betöltendő munkakörről is részletes felvilágosítást ad. Cím: Kaposvár Megyei Jogú Városi Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. Tel.: 18-133 (109213) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 órakor: AZ ÉLET ÁLOM Noszlopy-bérlet. Kaposvár, Szivárvány 5 és 7: TOP GUN (mb., am.). Apolló f6 és f8: ŰRKALÓZOK (mb„ am.—ném.). Marcali 7: CSŐRE TÖLTVE (mb., am.). Nagyatád 5 és f8: DICK TRACY (mb„ am.). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.05: Tévétorna. 9.10: Kutyakalandok. 9.35: Zsebtévé. 10.00: De B. márkiné. 11.20: Képújság. 16.30: Képújság. 16.40: Déli videoújság. 16.50: Stíri. 17.00: Péntek délután. 17.30: Téka. 17.40: Csontkovács. 18.00: Ablak. 19.00: ..Maradjatok meg szeretetem- ben!" 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények. 19.30: Híradó. 20.05: Dallas. 20.55: Panoráma. 21.55: A hét műtárgya. 22.00: Intim megvilágításban. 23.10: Egy délután a díj után. 23.35: Híradó 3.23.50: BBC-híradó. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. 17.45: Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: A nagy leszámolás. 21.00: Híradó 2. 21.30: Sasok és griffmadarak. 23.05: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.30: Ausztria gazdaság- története. 10.30: Az opera fantomja. 12.05: Varázsdoboz. 12.25: Sas és oroszlán. 13.10: Aktualitások. 13.20: Moszkvai maffia. 14.00: Kaland a világűrben. 15.35: Charlie Brown. 16.00: An- tan-ténusz. 16.20: Téli játékok. 16.55: Minihírek. 17.05: Téli játékok. 17.35: Nar- nia királya. 18.00: Panama szigetvilága. 18.30: Kényszerleszállás a vadonban. 19.22: Tudnivalók. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: Derrick. 21.20: A modell és a zsaru. 22.00: Oldalpillantások. 22.40: Poker Alice. 0.10: A bosszú. 1.45: Hírek. Osztrák Tv 2 12.55: Sport. 16.40: Az édes élet keserűsége. 17.30: Csodák az állatvilágban. 18.00: Nyúl a nevem. 18.30: Wurlitzer. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Szimfónia fehérben. 21.15: Fejek. 22.00: Híradó. 22,25: Sport. 22.50: Szatirikus bábjáték. 23.20: Monthy Python. 0.55: Picasso. Jugoszláv Tv 1 9.45: Kezdődik a nap. 9.50: Tévénaptár. 10.00: Idegennyelvlecke. 11.00: Hírek innen-onnan. 12.35: Bemutató. 14.30: Műsorismertetés. 15.50: Repeta. 16.30: Magyar híradó. 18.00: Tévénapló I. 18.40: Külföldi turistáknak.. 18.45: Egészség. 19.30: Tévénapló II. 20.50: Zsákbamacska. 21.40: Tévénapló III. 22.00: Hangulatok. 23.00: Turistahíradó. 0.50: Intimitás. Jugoszláv Tv 2 19.30: Tévénapló. 20.00: A hét műsora. 20.45: Tudja-e...? 20.55: A rögzített pillanat. 21.30: A másik oldal is. 23.35: Végtelen álom. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Fűtől fáig. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.10: Népdalok. 11.36: Zsebrádiószínház. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Erről beszéltünk. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Tiszavi- rágéletü hangszerek. 15.05: Magyar írás. 15.50: Beszélni nehéz. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Hangoló. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Bakonyi lakodalmas dalok. 19.50: Gong. 20.05: Búcsúlevél. 20.35: Esz-dúr szerenád. 21.05: Kilátó. 21.50: Beszélni nehéz. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: A Gyümölcskosártól a Csínom Palkóig. 23.05: Szórakoztató bestiárium. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Igazházitól a Nőtlen férjig. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 10.50: Hajszálgyökerek. 11.03: 1990 amerikai és nyugat-európai listavezető felvételei. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. 13.03: Pophullám. 14.00: Péntektől péntekig. 14.50: Könyvről — könyvért. 17.00: RádióMa. 17.30: Visszaút. 17.50: A-B/CD. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Zenés hallomások és vallomások. 21.03: Talpalávaló. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Gospel Magazin. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Karády Katalin énekel. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Tizenkét hegedűverseny. 10.12: Felfedezőúton muzsikáló városokban. 10.44: Canticum Rákócziánum. 12.05: Két zongoratrió. 13.00: Hallgassuk újral 14.00: Magyar zeneszerzők. 14.40: Kamarazene. 15.03: Májusi éj. 16.10: Édes anyanyelvűnk. 17.28: Rab Zsuzsa versei. 17.35: Bemutatjuk az új fúvós felvételeinket. 18.00: V materinskom jaziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na maternjem jezi- ku. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Jelenetek Goethe Faustjából. 20.40: Könyvszemle. 21.10: Látóhegyi beszélgetések. 22.00: Hauser Adrienné zongorahangversenye. 22.53: Szerelmi bájital. 24.00: Hírek. 0.10: Összkiadás. 1.50— 2.00: Madrigálok. PÉCSI STÚDIÓ 5.55—8.00: Hajnaltól reggelig a Dél- dunántúlon. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek. 15.05: A Pécsi Stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05—19.25: Német nyelvű nemzetiségi műsor. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosport 8.30: Eurobik. 9.00: Korcsolya-vb. 10.00: Úszás. 11.00: Motorcross. 12.00: Párizs—Dakar rali. 13.00: Eurobik. 13.30: Evezés. 15.00: A labdarúgás története. 16.00: Atlétikai-EB. 18.00: Vízisí. 19.00: Nemzetközi sport. 19.30: Euro- sport-hírek. 20.30: Ázsiai sportok. 22.00: Síugrás-vb. 23.00: Párizs—Dakar rali. Super Channel 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Kék éj. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Európai slágerlista. 20.30: Azenei világ nagyjai. 22.00: Nemzetközi hjrek. 22.20: SPI. 23.20: Koncert. 0.20: Nemzetközi hírek. 0.35: Kék éj. PRO 7 6.10: Szerelem, hazugság... 6.50: Jackie és Jill. 7.15: A csavargó. 7.40: Waltonék. 8.25: A Shiloh-tanya. 9.20: Petrocelli. 10.15: Doogie Howser. 10.40: Prosit, Helmut. 11.10: Colt a biztonság kedvéért. 12.00: Indul a posta. 13.30: A Shiloh-tanya. 14.35: Jackie és Jill. 15.00: Kövér disznócska. 15.35: A csavargó. 16.00: Perry Mason. 16.55: Doogie Howser. 17.20: Barney Miller. 17.55: Szívdobogás. 18.50: Kövér disznócska. 19.20: Colt a biztonság kedvéért. 20.15: Odon- go. 21.50: Megvesztegethetetlenek. 24.00: Mozgó kórház. 0.35: Vulkanus, a titán. 1.55: Megvesztegethetetlenek. 2.45: Hawaii öt null. 3.35: Mozgó kórház. 4.00: Az utolsó sétány. 6.05: Nincs pardon. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: 'Szerelemhajó. 9.55: Teleüzlet. 10.15: Szelleműzők. 10.40: Füstölgő coltok. 11.30: A Boyard-erőd. 12.20: Szerencsekerék. 13.00: Telebör- ze. 14.00: Szomszédok. 14.25: Szerelemhajó. 15.15: Fejecske, fejecske.- 15.40: Teleüzlet. 15.55: Paradise. 16.45: T. J. Hooker. 17.50: Kate nővér. 18.15: Esély. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencse- kerék. 20.00: A két zsaru. 21.00: Frank- show. 22.05: Út a pokolba. 1.05: A két zsaru. 1.55: Műsorismertetés. RTL Plus 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.30: Soha ne mondj igent. 11.00: Telebutik. 11.30: Rizikó. 12.35: M ügyosztály. 13.00: Gazdag és szép. 13.20: Kalifornia klán. 14.05: A Springfield-sztori. 14.50: A vad Rózsa. 15.43: Nettó. 15.50: A bűn riporterei. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játék. 18.00: A hatmillió dolláros férfi. 18.45: Híradó. 19.15: Az arany majmok völgye. 20.05: AI Mundy. 21.00: Bloody Mary akció. 22.50: Nyári szerelem. 0.05: Énekelj, madárkám! 1.25: Ringó és az aranypisztoly. 2.50: Ringó és a halál helye. 4.15: Vérdíj Ringó fejére. 5.40: Aerobic. Keresünk olyan középkorú, gyermekes házaspárt, ahonnan a feleség — kétlépcsőházas, tízemeletes, liftes épületünkben — házfelügyelői munkakört vállalna A munkakört 1991. január 21 -ével kezdődően kell betölteni. A munkaviszony idejére lakást biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. A kézzel írott, legfeljebb egyoldalas — személyi adatokat is tartalmazó—jelentkezéseket legkésőbb 1991. január 10-ig 109212. számra a kiadóba kérjük. (109212) Heresznye, Vízvár községek képviselő-testületei pályázatot hirdetnek körjegyzői állás betöltésére Pályázati feltételek: az érvényes jogszabályoknak megfelelően. A pályázat benyújtásának határideje: 1991. január 30. A pályázatnak tartalmaznia kell a jelentkező eddigi tevékenységét. A pályázatot Vízvár község polgármesteréhez kell benyújtani. Levélcím: 7588 Vízvár, Szent István u. 8. (109079)