Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-22 / 18. szám
1991. január 22., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 A Magyar Kultúra Napjára, Göncz Árpád üzenete Gondolatok, vélemények A Himnusz születésnapján- Idén az írószövetség Móricz Zsigmond Köre, a Kölcsey-alapítvány, az Olvasókörök Szövetsége ismét kezdeményezte január 22-ének, mint a Magyar Kultúra Napjának megünneplését. Ezen a napon, 1823-ban írta meg Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén a Himnuszt. Most, nemzetünk sorsfordító korszakában nagy szellemi elődeink gondolatait és szándékait kell követnünk. Azokat az eszméket, amelyek révén megőriztük emberségünket, magyarságunkat, európaiságunkat. A kezdeményezők felkérésére Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke levélben fogalmazta meg a nemzet imájához és a naphoz kötődő gondolatait. A Társadalmi Egyesületek Szövetségének megyei szervezete Kaposváron, a Latinca Sándor Művelődési Központban ma délután fél hattól ünnepli e napot. Beides Sándor megyei elnök köszöntője után a pedagógus női és férfikar, Béres Ferenc versmondó, a Somogy TáncTÓTH ISTVÁN, a Szakszervezetek Megyei Könyvtárának igazgatója: — Többszörös szorításban élünk. Hálózatunk jövőjéről ez idáig semmilyen elképzelés nem fogalmazódott meg. Az Országgyűlés az összes szak- szervezeti intézménynek — így a könyvtáraknak is — kevesebb pénzt hagyott jóvá, mint tavaly. Ám az elosztás módjáról még nem értesültünk. E több hónapos hercehurca során emberek őrlődnek, értékek mennek tönkre. Gondunkat az is nehezíti, hogy a megyében több vállalat — véleményem szerint egy rosszul értelmezett privatizáció alapján — meg akarja szüntetni könyvtárát. Számos alkalommal bebizoegyüttes, a Somogyi Aprók, valamint a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola gimnáziumának diákjai lépnek pódiumra. A magyar kultúra napja alkalmából — amelyet ezután minden esztendőben megrendeznek — kérdeztünk néhány szakembert. nyosodott, hogy a dolgozók i- génylik e szolgáltatás, nem akarnak megválni a könyvektől, a folyóiratoktól. Megítélésem szerint a könyvtárak működtetésére fordított összeg nem olyan nagy, hogy az sokat segítene az adott üzem, vállalat sorsán. Most, a magyar kultúra napján egyet szeretnénk csupán, hogy továbbra is — úgy, mint eddig — igény lenne szolgáltatásainkra. A megyei, a városi könyvtár vagy akár a mi könyvállományunkból kerüljön minél több kötet az emberek kezébe. Reméljük, a könyves környezet szerepét nem kell bizonygatnunk... pénzközpontú gondolkodás ellenpontja volt. Minden bűnt, amit az anyagi lét terén elkövetünk, egyfajta lelki közegben képes feloldani egyén és társadalom. Ennek a tere a kultúra. Bennem folyton az őszi, tokaji írótáborban szerzett élmények ötlenek fel, amikor a magyar- országi kultúráról meditálok. Ezen az összejövetelen a világ valamennyi, jelentős magyar irodalmi folyóiratának szerkesztője részt vett, s én akkor olvastam fel A tér című versemet. Ebben is megfogalmazom: „ Görbült tér a miénk, hiányok tere..."Mi, magyarok szinte valamennyien érezhetjük ezt, mindegy, hogy az országhatárokon belül, avagy kívül élünk. Legfontosabb számomra az, — A kultúra napjáról nekem az anyanyelv gyönyörűsége jut eszembe, és rögtön az is, hogy katasztrofálisan elhanyagoljuk. Gyerekeinket sem neveljük kellő hatásfokkal a magyar nyelv szeretetére, a szép magyar beszédre. A másik tragédia: kulturális értékeinket nem keTehát minden társadalom, amely lemond a kultúra támogatásáról, vagy háttérbe szorítja azt: saját bűntudatát fojtja el. Szerintem a kultúra a lelkiismeret... hogy a szétforgácsolódott magyar kultúrából miképpen teremthetnénk egységet, miként maradhat továbbra is meg a magyar irodalom. Ez lesz a témája annak a márciusi főszerkesztői tanácskozásnak is, amelyet a Duna menti népek közös párbeszédének érdekében rendezünk, Tudnunk kell, hogy a magyar szellem az egész világot át- és behálózza, s végtelen nagy lehetőség rejlik benne. Ez adhat számunkra ugyan biztatást, de erőt a megújuláshoz csak önmagunkból meríthetünk. zeljük rangjuknak megfelelően, nem fogunk össze a tehetségek érdekében. Nem adjuk meg a nekik járó lehetőségeket, így aztán nem sugárzik vissza ez ránk, hogy gazdagítson bennünket. A tehetség elaprózódását kellene megakadályoznunk... L.S.—V.Zs. Hányszor álltunk már föl együtt, némán, ünnepi pillanatainkban, hogy aztán, mint egy láthatatlan karmester pálcájának suhintására, felhangozzék ajkunkról a Himnusz. „Isten, áldd meg a magyart...’’ És hányszor, de hányszor tüntettünk némaságunkkal, amikor, nem is igen értve, miért, zendítettek-zendítettünk rá a Himnuszra, holott csak a hivatal hozta — Babits szavaival — „süket koszorúit". Ma már történelem, hogy mikor énekeltünk teli torokból, felszabadultan — s mikor hallgattunk restellkedve, szívszorongva. A Himnuszt, amit születésünktől nemzeti jelképünknek tudtunk. Százhatvannyolc évvel ezelőtt, 1823. január 22-én, mintegy a reformkor küszöbén vetette papírra sorait Kölcsey Ferenc a magyar nép zivataros századairól. Nem véletlen, ha ezekre a sorokra emlékezünk most, újabb kori reformkorunk napjaiban, amikor körülöttünk mindenfelől viharfelhők tornyosulnak — és mi tucljuk, meg kell őriznünk értékeinket, hagyományainkat: a kultúránkat, ha meg akarunk maradni önmagunknak. Erre gondoljunk ma január 22-én, a magyar kultúrának szentelt napon. BEZERÉDI ZOLTÁN, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze: — Azt gondolom, hogy min- mérője a kultúra. Mindig is, év- den társadalom érettségi fok- századok óta az anyagi lét, a SIMON OTTÓ költő, afonyódi Mátyás Király Gimnázium tanára: GULYÁS JÁNOS, a boglárlellei VikárBéla Művelődési Ház igazgatója: Védett bútorok a kaposvári Stühmerben Kozma Lajos tervezte EMBER, MI A NEVED? Az utóbbi időkig, a kávészalon bezárásáig az Omnia nevet viselte, korábban Stühmernek nevezték a kaposváriak azt a boltot, amit másfél éve zárva tartanak a Főutcában. Az IKV az épület felújítása után átadta a terepet az üzemeltetőnek, a Kaposkernek. A bolt berendezési tárgyait féltő városvédő polgárok kérésére néztünk utána a helyszínen, mi is történik. Kiskorpádon született neves építész és iparművész, Kozma Lajos tervezte azokat a bútorokat, amiket az 1868-ban alapított Stühmer Frigyes Rt. kakaó, csokoládé és cukorgyárának kaposvári üzletében helyeztek el. Kedvelt kávézója lett a hetvenes években az idősebb kaposváriaknak, Takáts Gyula el is nevezte kaposvári Pilvaxnak... A Kaposker két munkatársával, Kerényi Ákossal és Koncz Attilával látogattunk a helyszínre. A bolt belső tere teljesen átváltozott — állapíthattuk meg az első szempillantásra. Eltűnt az álmennyezet, újabb helyiségekkel gyarapodott az üzlet. A szemközti dollárosbolt költözik át az egykori Stühmerbe, ahol hangulatos kávézót is ígér a belsőépítész. Asztalosmunkák nyomait láttuk a Kozma-bútorokon. — A mintegy másféléves tárolás, de azt megelőzően a használat is kikezdte az öreg bútort. Nagyon sok javítani való van rajta, néhány elemét teljesen pótolni szükséges — nyilatkozta lapunknak Kerényi Ákos. — Nem gondoltak arra, hogy a bútor védett? — A belsőépítész eljárt ebben, megkérdezte a műemlék- védelmi szakembereket és ők állították, hogy a bútor nem védett. De azért vigyáztunk rá. — Csodák csodájára, a közelből előkerült- Szigetvári György építész, műemlékvédelmi szakember, aki az iménti kérdésünkre eképp felelt: — A kaposvári Kozma-bútorok védettek! Persze, hogy erről nem a műemlékvédelmi szakembereknek kell tudniuk, hanem az iparművészeti értékeink őreinek. — Van-e valami kifogása a felújítással kapcsolatosan — fordultunk hozzá. — Néhány helyen előbújik az eredeti festék színe. Igaz, hogy az Omnia kávézóba fehérre Fotó: Király J. Béla festették, az eredeti színe zöld volt. A szép cserépkályha szintén zöld volt. Adíszekés afölirat betűi arany színűek voltak. így szükséges helyreállítani — mondta még idejében a hasznos tanácsot Szigetvári György. S hogy az újjáalakított dollárosbolt es kávézó minél jobban hasonlítson az eredeti épületbelső hangulatához, a Kaposker munkatársa újabb adatokkal kívánják kiegészíteni a terveket. (Horányi) Elképedve nézem-hallga- tom a Panorámát. Nem először. Fogolytáborok, vallató cellák kínzó mindennapjait felidéző túlélők rémes dolgokról beszélnek. -Nemrég a kárpátaljai „malen- kij robot” áldozatainak megpróbáltatásait mondták el az öregek. A lágerélet hétköznapjait idézték föl: a fát cipe- lők túlterhelését, a csonttá fagyott holtak szekérre dobá- lását, aztán a rakomány gödörbe ürítését, a hullákról emelt dombot. „Fű kizöldül ósírhanton, bajnok ébred...” Az emlékezetben. * * * Egyik öreg megjegyezte: Ha a fogoly kisebb rönköt vett a vállára, a KATONA visszaküldte: Ez ütötte meg fülemet: a katona, — aki visszaküldte, aki rogyásig megterhelte... Ismétlem: a katona, aki egyszerű ember volt, akit csupán a szerencse mentett meg, hogy nem őt fogták el, hanem a másik nációhoz (másik sereghez) tartozó(ka)t. Mert, ugye, ha őt fogják el, akkor a mostani fogoly ordítana rá: — Nagyobb rönköt cipelj! Mint Krisztus a Golgota-hegyre. Nos, azon kesergek: hogyan lehetséges, hogy a felülkerekedő ember nem ismeri föl az alávetett emberben a társát! Mi több: nem ismeri föl benne Önmagát! Önnön emberarcát, emberi sorsát... Hogy-hogy nem jut eszébe: ezt is anya nevelte, mint őt; ezt is szülők, gyerekek várják haza, mint őt, ez is érző ember, mintő. Ha vallásos, akkor a felebaráti szeretet jussán; ha csupán emberhívő (humanista), akkor emberi érzései jussán. Tanítani kéne — akár a Mia- tyánkot — a harang szavú Hamingway-regény mottójául választott Igét:,,... minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel, ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól”. (John Donne) De sose várd a harangszót kívülről — bensődben, lelked- ben szólaljon meg az emberért síró harang. És ha ezt a benső hangot meghallod, akkor azt mondhatod (vallásos érzülettel): „az Isten szólított meg”, vagy úgy mondhatod (humánus érzülettel): „a bennem lakozó Ember szólalt meg * * * A történelemben minden emberi magatartásra van példa: jóra és gonoszra, áldozatkészre és önzőre, bátorra és gyávára, fölemelt főre, és földre sunyítóra. A megfélemlítettek sokasága nem meri cselekedni a jót, ha rája les a gonosz országa. Most a történelmi panoráma a sztalinista-rákosista elvakultak kerültek a porondra. De tudjuk, korábban horogkeresztesek meg a nyilaskeresztesek feszítették „keresztjükre” a kiszemelteket, azelőtt meg a Prónay- hívek, a Bach-korszak rendcsi- nálói, a középkorban az inkvizí- torok önkényeskedtek. És sorolhatnám, visszahátrálva a barlanglakóig. Lám, világi izmusok, vallási izmusok egyaránt kinevelték és dolgoztatták az elvakult végrehajtókat. Ezek irgalmatlanul bántak a kiszolgáltatottakkal. És most?... Minden újrakezdésnél hajlandó az ember új hittel küzdeni, és bízva bízni. Hogy mától másképp lesz! Hogy végre győz az emberi igazság és az igazi emberség! Történelmi korok során mindig csalódnia kellett a társadalom java emberiségének. Megajándékozhat-e a jelenlevő történelem azzal, hogy a mostani újrakezdés kivétel? Vajon elérhető-e a „legjobb”, a „legigazibb” rend világa? Éppen e cikk írása közben hallottam a rádióból, hogy valaki (okos, realista filozófus elme) azt mondta: „a legjobbat, a kívánt dolgokat soha nem lehet igazán elérni, csak megközelíteni! Itt volt az izmusok nagy tévedése!” Vagyis abban, hogy valamennyi izmus azt hitte magáról, a világ legjobb rendjét képviseli. A kommunista eszme meg éppenséggel valamiféle világmegváltó, messiánisztikus önhittséggel lépett a dolgozók nemzetközi társadalma elé. Hogy ez mennyire sikerült? Tudjuk. Nyögjük. Szidjuk. Kárhoztatjuk. * * * Minden izmus ÁLizmus. Soroljam? IdeÁLizmus, ma- teriÁLjzmus, feudÁLizmus, kapitÁLizmus, szociÁLiz- mus. Egyikben több„másik- ban kevesebb az ALsáa... Azok, akik törik-szakad eltökéltséggel kényszerítik az emberi társadalomra valamely „egyedül boldogító" izmus eszközeit, intézményeit, elveit, azok ugyancsak álemberek! Talpig elvbe öltözött eszközemberek. Nem az ember társai, csupán egy-egy elv megátalkodott vall(at)ói. Ezért mondom „ Mórus Tamással együtt: „Őrizkedj az egykönyvű emberektől"! Egy-egy izmus fanatikusaitól. Ha azt kérdezik: ember mi a neved?, talán jobb, ha nem mondasz semmit. A hallgatás is (bölcs) emberi szó. No meg elegendő, ha „csupán” emberként élsz, embertársként cselekszel. Nem csak magadért. Embertársadért is. Balogh Ödön
