Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-18 / 15. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1991. január 18., péntek Elkezdődött az elektronizált háború (Folytatás az 1. oldalról) Bush amerikai elnök, aki kiadta a parancsot a Sivatagi vihar fedőnevű hadművelet megkezdésére, a közép-euró­pai idő szerint hajnali 3 órakor mondott televíziós beszédében kijelentette, hogy a szövetsé­ges csapatok mindent meg­tesznek azért, hogy a háború minél rövidebb legyen és a le­hető legkisebb veszteséggel járjon. Az amerikai elnök el­mondta, hogy az ENSZ és az Egyesült Államok mindent meg­próbált a válság békés rende­zésére, de végül nem maradt más lehetőség Kuvait felszaba­dítására. Amerika nem kívánja meghódítani Irakot és nincs vi­tája az iraki néppel, reméli, hogy Irak hamarosan elfoglalhatja helyét a békés országok közös­ségében. Sivatagi homokóra A Sivatagi vihar hadművelet közép-európai idő szerint haj­nali három után a következő eseményekkel folytatódott: — 3.00-kor: Irak egy föld-föld típusú Scud-rakétát lőtt ki Rijád- ra. — 3.40-kor: Richard Cheney amerikai védelmi miniszter be­jelentette, hogy az Irak ellen kezdett hadműveletben négy ország (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szaúd-Arábia és Kuvait) fegyveres erői vettek részt. — 4.50-kor: Izrael közölte, hogy az Irak nyugati részén lévő rakétatámaszpontokat is táma­dások érték. — 5.00-kor: Két amerikai te­levíziós társaság a Pentagon­ban lévő forrásokra hivatkozva azt adta hírül, hogy a szövetsé­ges erők szinte az egész iraki légierőt megsemmisítették, s a támadók egyetlen gépét sem érte találat. — 5.10-kor: Ugyanezen for­rások szerint a bombatámadá­sok következtében megsemmi­sült Szaddám Húszéin elit ala­kulatának, a Köztársasági Gár­dának az Irak déli részén, Basz- szorah térségében állomásozó legtöbb alakulata. — 5.15-kor: A bagdadi rádió közzétette Szaddám Húszéin iraki elnök üzenetét, melyben az államfő azt hangoztatja, hogy az iraki nép le fogja győzni a „hitetleneket és szövetsége­seiket”. — 5.40-kor: A CNN amerikai tévétársaság bagdadi tudósító­ja jelentette, hogy az iraki fővá­rosban nyugodt a helyzet. — 5.50-kor: A támadásban részt vevő 45 brit vadászbom­Szaud-Arabia: Üzemanyaggal töltik fel a sivatagi légitámaszponton az amerikai erők egyik F—15 típusú vadászbombázóját január 17-én haj­nalban, az Irak ellen intézett első légitámadás előtt MTI telefotó bázó veszteség nélkül vissza­tért szaúd-arábiai és bahreini támaszpontjaira. Nyilatkozatok Egymást érték a nyilatkoza­tok. A kamerák elé állt Mihail Gorbacsov is. A szovjet elnök csütörtök délelőtti beszédében a bagdadi vezetést tette felelős­sé az iraki háborúért. Ugyanak­kor tartózkodott attól, hogy nyíl­tan támogassa a szövetséges erők támadását. Mihail Gorbacsov közölte, hogy Moszkva az utolsó percig erőfeszítéseket tett a katonai konfliktus elkerülésére, és je­lenleg is a politikai megoldást tartja célravezetőnek. Csütör­tök reggel rögzített és nem sok­kal dél után közvetített rendkí­vüli nyilatkozatában elmondta, hogy egy órával a hadművele­tek megindítása előtt James Baker külügyminiszter tájékoz­tatta őt a katonai lépésekről. Ezt követően telefonon felhívta az amerikai elnököt, és további lépéseket javasolt neki a békés megoldás érdekében, egyebek között azt, hogy lépjenek köz­vetlen kapcsolatba Szaddám Huszeinnel. A Szovjetunió egyébként ria­dókészültségbe helyezte az ország déli részén állomásozó haderőit. Az ENSZ Biztonsági Taná­csa hajnali ülésésén beszámo­lót hallgatott meg az Öböl-hábo­rú első fejleményeiről, de sem­milyen állásfoglalást nem ho­zott. Az előzetes hírekkel ellen­tétben egyik ország sem ter­jesztett elő tűzszüneti javasla­tot. Kuba ENSZ-nagykövete sze­rint a Biztonsági Tanácsnak az lenne a kötelessége, hogy az ellenségeskedések beszünte­tésére szólítson fel. Kuba, amely Jemennel együtt a 678­as BT-határozat ellen szava­zott, úgy ítéli meg, mondta Ri­cardo Álarcon, hogy az ENSZ végig a válság ideje alatt nem az alapokmánya szellemében, hanem az amerikai hadsereg egyfajta főparancsnoksága­ként cselekedett. Szaddám Húszéin szerint Irak békére törekszik, de annak megteremtése csakis „isteni értékek” alapján, és nem „ördö­gi nézetek" szerint képzelhető el. Azt hangoztatta, hogy tiszte­letben kell tartani az iraki nép követeléseit, és hogy Bagdad elutasítja az amerikai elnök nagyhatalmi feltételeit. Hogy a diktátor korábbi hívei sem értenek már vele egyet azt bizonyítja az is, hogy az iraki tankok tömegesen dezertálnak. Délután ötven iraki harckocsi jelezte megadási szándékát a Szaúd-Arábiában felsorakozott egyiptomi erőknek — közölte csütörtökön délután az egyipto­mi kontingens parancsnoka. Szalah Halabi altábornagy köz­vetlenül Mubarak elnökkel kö­zölte a hírt, hozzátéve: a hely­színen lévő 4. egyiptomi páncé­los hadosztály kész fogadni a dezertáló iraki harckocsizóegy­séget. A szövetségesek vesztesége Richard Cheney amerikai védelmi miniszter közölte, hogy az amerikai légierő eddig egy gépet vesztett az Irak elleni bombázásokban, csakúgy mint a britek. A CNN amerikai hírte­levízióban a Pentagon egyik il­letékese nevetségesnek ne­vezte az iraki fegyveres erők­nek azt az állítását, hogy lelőt­tek 14 támadó repülőgépet. — A védelmi minisztérium nem tudja megerősíteni az informá­ciót, de az nevetségesnek tűnik — mondta a Pentagon illetéke­se. Biztonságban a magyar ENSZ-katonák Csütörtökön az eddig iraki oldalon szolgálatot teljesítő, az iraki—iráni tűzszünet ellenőr­zésében részt vevő 14 magyar ENSZ-katona átkerült iráni ol­dalra — tájékoztatta az MTI-t Hermán János külügyi szóvivő. Lapzárta Az USA képviselői kijelentet­ték, hogy mindaddig folytatják a harcokat, amíg Irak nem vonul ki Kuvaitból. A késő esti órák­ban kiderült, hogy feltételezhe­tően közel hetven olyan rakétá­ja is van Iraknak, amelyet a föld alá rejtettek el, s ezzel akár Iz­raelt is elérhetik. Húszéin még tartogathat meglepetéseket. Göncz Árpád nyilatkozata Magyarország mély megdöb­benéssel fogadta és fájlalta egy békés kis nép, Kuvait lerohaná- sát. Mint a világ közvéleményé­nek többsége, abban a nemzet­közi jogrend súlyos sérelmét látta és azt elítélte. Honfitár­saimmal együtt magam is mély aggodalommal figyeltem az Öböl-válság békés megoldásá­ra irányuló hosszú, türelmes, felelősségteli és sokoldalú erő­feszítéseket — mondta nyilat­kozatában Göncz Árpád köz- társasági elnök. Most, mikor a békés megol­dás kudarcát követően kény­szerűen kitört a háború, egyva­lamit remélek: azt, hogy mi­előbb véget ér, és minél keve­sebb emberáldozattal jár. Hi­szen minden háború áldozatai­nak többsége ártatlan, és min­den nép többsége gyűlöli a há­borút. A nemzetközi jogrend hely­reállításáért vívott kényszerű háború első és leghevesebb csapásának idején szívemből kívánom, hogy a háborút köve­tő tárgyalásos béke meghozza a térség igazságos és tartós rendjét. Ez az egyetlen, ami a háború árát, az elkerülhetetlen pusztulást, a szenvedést és emberélet-veszteséget ellen­súlyozhatja. Mondom ezt egy olyan or­szág köztársasági elnökeként, amelynek részvétele a válság megoldásában mindenekelőtt az emberi szenvedés enyhíté­sét tartotta szem előtt, ezért kül­dött orvosokat a térségbe. Költözik a kinotechnika története / EGYHÁZI MOZI LESZ (Folytatás az1. oldalról) Előreláthatólag március 6-án nyitunk. Csak heti két alkalom­mal vetítünk sikerfilmeket, fon­tosabbnak tartjuk ennél a szer­vezett előadásokat, filmklubo­kat, a magyar és az egyetemes filmművészet értékeinek ápolá­sát, főleg olyanokét, amelyek az egyház szellemiségével har­monizálnak. — A mozi tehát közös üze­meltetésű lesz, de a költségeit főleg az egyház vállalja, mi csak a kinotechnikai berendezése­ket adjuk, illetve a filmellátással kapcsolatos munkákat végez­zük. Őket illeti tehát a bevétel is, s ők határozzák meg a helyára­kat. A moziüzemei vállalatnak semmi haszna nem lesz ebből a vállalkozásból, s ha az állam továbbra is támogatni fogja a művészmozi-hálózatot, termé­szetesen ezt a támogatást is megosztjuk az egyházzal. Dr. Takács Éva elmondta: azt a Közép-Európában egyedül­álló mozitörténeti kiállítást, amelynek eddig a Mozimúzeum volt az otthona, ezentúl a me­gyei múzeumban lehet majd megtekinteni. Szeretnék to­vább bővíteni az anyagot, s egy részét megpróbálnák működés közben is bemutatni. Bellái esperes befejezésül azt mondta: — Nem hiszem, hogy volna példa egyházi üzemeltetésű mozira másutt. Azért vállalkoz­tunk mégis erre, mert úgy vél­jük, van rá igény. Egy olyan ré­tegközönségre számítunk, amely ezt a bensőségesebb mozit és az igényes filmeket keresi. Nagy L. Demszky—Thürmer „csúcs” Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke tegnap a városházán megbeszé­lést tartott időszerű várospolitikai kérdésekről. A Munkáspárt szóvivőjének tájékoztatója szerint a párt elnöke támogatásáról biztosította a főpolgármestert olyan kérdésekben, mint a kör­nyezetvédelem, a közlekedés, a szilárd közrend megteremtése a fővárosban. Demszky Gábor meghívta a párt vezetőit a világ- kiállítással kapcsolatos vitára. A Munkáspárt kezdeményezte fővárosi konzultatív tanács felállítását a parlamenti és a parlamenten kívüli pártok és érdek- képviseletek részvételével. Készenlétben a terrorelhárító csoport SOMOGY CSENDES Somogybán semmiféle rend­kívüli esemény nem volt. Az il­letékesek egyébként itt is fel­készültek mindenféle ese­ményre. A figyelmesebb sétáló a szokásosnál több rendőrt lát­hatott az utcákon. Aki pedig Csurgó és Berzence között járt, annak az tűnhetett föl, hogy rendőrök és határőrök őriztek az utat, no meg az Adria kőolaj- vezeték itteni magyarországi fogadóállomást. Nem véletle­nül, ugyanis a jugoszláviai Krk sziget Ómisaj nevű településé­ről indul a vezeték, ahol az arab országokból érkező tartályhajó­kat fogadják. Készenlétben áll a Kapos kommandó, a megye­székhely terrorelhárító csoport­ja is. A szakemberek szerint azonban nem kell számolni kü­lönösebb eseményekkel. Azért, biztos ami ami biztos. N.J. Háborús rekordok Az Öböl-háború aligha lesz a történelem leghosszabb, legrövi­debb vagy legvéresebb háborúja. Ez derül ki a UPI amerikai hírügy­nökség háborús statisztikájából. A Guinness rekordok könyve szerint a világtörténelem legrövidebb háborúja 1896-ban Nagy- Britannia és Zanzibár között zajlott le, mindössze 38 percig tartott. A leghosszabb konfliktus a százéves háború volt Anglia és Fran­ciaország között 1338-tól 1453-ig, hacsak nem számítjuk egyetlen hadműveletnek a kilenc keresztes hadjáratot: az első 1098—1104, az utolsó 1270—91 között zajlott. A svájci Jean-Jacques Babel ki­számította, hogy i. e. 3500 óta csupán 292 olyan év volt, amikor nem dörögtek (csattogtak, pattogtak) a fegyverek. Az MSZP támogatja a szolidaritási alapítványt Folytatás az 1. oldalról) Először az MDF vezetőivel, tegnap délután pedig a Szocia­lista Párt városi elnökségének tagjaival találkoztak Kaposvá­ron. Paksi Lajos, az MSZP városi elnöke kedvezőnek ítélte a ta­lálkozó létrejöttét, mivel így első kézből szerezhetnek ismerete­ket egymás tevékenységéről. A kötetlen eszmecserén minden­ki őszintén beszélt ■ eredmé­nyekről, gondokról, sőt kétsé­gekről is. Svajda József, a me­gyei képviselet munkatársa szólt arról, hogy munkájukban bénultságot felváltotta az élén­külés. Az utóbbi egy évben sok új érdekvédelmi szerveződés jött létre. A tapasztalatok szerint a tagság nagyon elégedetlen a szakszervezetek munkájával a meglévő jogosítványok hatás­talansága miatt. A tagság lét­száma ennek ellenére nagy, ma is erőt képviselnek a szakszer­vezetek. Még mindig az MSZOSZ-nak a legnagyobb taglétszáma. Ismertette a független és au­tonóm szakszervezetek, a Füg­getlen Szakszervezetek De­mokratikus Ligája, a munkásta­nácsok megyei helyzetét. Nagy eredménynek tartotta, hogy a szakszervezetek egy pártnak sem elkötelezettjei. Éppen ezért az alakuló munkástaná­csok felügyeletére való törek­véselítélendő. Nagy lehetőségek vannak abban, hogy megalakult a szakszervezeti kerekasztal, a megyei munkaügyi tanács. Nem jó, hogy számos kis szer­vezet alakul, több munkahelyen pedig nincs szakszervezet, s a dolgozók kiszolgáltatottak. Fé­lelem uralkodik a munkahelye­ken a gazdasági helyzet, a munkahely esetleges elveszté­se miatt. A szociális elégedet­lenség robbanáshoz vezethet, ezért szívesen együttműköd­nek az MSZP-vel is az érdek- egyeztetés, a konfliktuskezelés mechanizmusának kidolgozá­sában. Ma bárkit utcára lehet tenni, sok munkaügyi panasz- szal keresik fel a megyei képvi­seletet. Svajda József dr. Egerszegi Lászlóval, a megyei képviselet vezetőjével együtt azt kérte, támogassák a szolidaritási ala­pítványukat a munkanélkülie­kért. Paksi Lajos ezt az elnök­ség nevében megígérte. Azzal is egyetértett, hogy dr. Egersze­gi László jelzése jogos: ma nincsenek meg az érdekvéde­lem képviseletének keretei, mindenképpen szükség van az ezt rögzítő törvényekre. Az MSZP elnöke szerint alulról jövő, demokratikus szervező­désekre van szükség, amelyek kifejezik a dolgozók törekvéseit, gazdasági érdekeit. A megyé­ben jó kezdetnek ítélte meg a szakszervezeti kerekasztalt, amelyben a munkástanácsok is benne vannak. Mind a két fél egyetértett az­zal, hogy nem szerencsés, ha kívülről akarnak beavatkozni a szakszervezetek életébe, s így akarják befolyásolni a döntése­ket. Erre csak a tagságnak van joga. (Lajos) A Kaposvári Ruhagyár FELVÉTELT HIRDET kaposvári, kadarkúti és nagybajomi telephelyeire SZAKMUNKÁSOK és gyakorlattal rendelkező BETANÍTOTT MUNKÁSOK részére Fizetés teljesítménytől függően. Jelentkezés a gyár szem. és munkaügyi osztályán: Kaposvár, Fő u. 45. (109333)

Next

/
Thumbnails
Contents