Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-15 / 12. szám

1991. január 15., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 Tv-néző Csevegés Csákányival — Bőgtél ma egy nagyot, igaz? — kezdte a beszélgetést Fodor János, aki Csákányi Eszterrel, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésznőjével ran­devúzott vasárnap este a te­levízió kettes műsorában. És Eszter válaszolhatott. Kicsit kisírt szemmel, és néha úgy tűnt: pesszimistán. ,,Sírni vagy nevetni szinte rrlajd- nem mindegy” — jegyezte meg, • s váltakozó (kedély)állapotát érzékeny lelkületével magyarázta. Átélt szerepekről — Yvonne és a Sirály Másája —, vá­gyakról vallott, felvillantva gyermekkorát, s azt a miliőt, ahová 17 esztendővel ké­sőbb, többszöri sikertelen főiskolai próbálkozás után került. A kaposvári műhelyt, azt a „nagy bölcsőt”, azt az otthont, ahol a mindennapo­kat éli... A beszélgetés a szakmá­ból átnyúlóit az intimebb szférába, a magánéletbe is. Csákányi Eszter pedig tud­tunkra adta: helyzetek elől me.nekül, nehezen egyeztet­hető össze a művésziét a családi élettel, és szeretne egy gyereket. Zavarja meg­gyarapodott testsúlya, s dep* resszióra hajlamos. Amikora riporter ,,legendás röhögé­seiről” faggatódzott, egy ki­csit földerült az arca, s jóízű nevetéséből jutott a televí­ziónézőknek is. — A siker külön szenve­dés — állapította meg a szí­nésznő, s ahogy figyeltük a beszélgetést, nem volt ne­héz rájönnünk: Csákányi Eszter most szenved. Sokak úgy érzik, bizony elég látvá­nyosan. Áki azonban ismeri, tudja róla, hogy őszintén tár­ta a nagyközönség elé ön­magát. Miközben hallgattam a dis­kurzust, s a szomorú-neve­tős Csákányi Eszter vala­mennyi rezdülését figyeltem, gondolataimban a nevével fémjelzett szerepek eleve­nedtek meg. No, és eszembe ötlött az a néhány sor is, amelyet egyik könyvében Földes Anna írt le néhány évvel ezelőtt: „Nemcsak szabálytalan arca és a szem­üvegen átsütő óriási szeme, a lelke és a logikája is azt bi­zonyítja, hogy Csákányi Esz­ter »színészből van«. Ha nem is szerzett színiakadé­miai diplomát, színésznek született és színésszé is érett az elmúlt évtizedben. ” Lőrincz Sándor A legidősebb bariton IDEGEN A nyelvművelésnek ma is leg­többet vitatott kérdése az ide­gen nyelvekből átvett szavak használata. Berzenkedünk és tiltakozunk a szükségtelen, nyakló nélkül, többnyire divatszóként hasz­nált idegen szavak ellen, mert közéletünk tele van idegen sza: vakat szajkózó személyiségek­kel. Ha a képernyőnk nyilatkozó vezető politikusok, közgazdá­szok mondanivalóját az egy­szerű földi halandó meg akarja érteni, legjobb, ha az idegen szavak szótárát forgatja köz­ben, különben alig ért valamit a szövegből. A nyilatkozatok hemzsegnek az idegenből át­vett divatszavaktól. Sokszor egy sűrűn teleírt kórházi záróje­lentésben nincs annyi meg­fejthetetlen idegen kifejezés, •mint egyik-másik politikusunk­nak a széles nyilvánosság előtt elhangzott mondanivalójában. Sikk lett a különböző szak­nyelvekben (politológiában, közgazdaság-tudományban stb.) használt idegen szakkife­jezéseket a köznyélvbe is be­leszőni a mondatokba, s ezek­kel bombázni az újságolvasót, a rádióhallgatót, tévénézőt... Az Akadémia Anyanyelvi és Nyelvtudományi Bizottsága elé terjesztett egyik elemzés még a tudorrtányok nyelvében is túl­zásnak minősíti az ilyen idegen szavak nyakló nélküli használa­tát: komplex, mobilizáció, konti­nuitás, regionális, importstruk­SZAVAK túra, rekonstruál, restrikció, pri­mátus, periférikus stb. Akad viszont jó néhány ide­gen kifejezés, amely beilleszke­dett nyelvünk hangtani, nyelvta­ni és stiláris rendszerébe. A rádió, a lézer, a radar, a kom­bájn idegensége ellen már sen­ki sem hadakozik, a telefon is gyökeret vert. Fordított példa: a magyarított komputer szót las­san kiszorítja a számítógép, és a szputnyik helyett is már egyre gyakrabban az űrhajó kifejezést használjuk. Mit csináljunk hát az idegen szavakkal? Használjuk, ne használjuk? Magyar kifejezé­seket keressünk helyettük? Egyetlen nyelv sem létezik idegen szavak átvétele nélkül, tehát önmagában nem az ide­gen szavak átvételével van baj. Igenis az új ismereteket hordo­zó kifejezéseket be kell fogadni, be kell illeszteni nyelvünkbe. A kritikátlan, nyakló nélküli átvétel azonban okoz gondot. Sajnos, hihetetlen gyorsasággal szapo­rodnak a City Grill, a bitik, a second hand shop nevet viselő üzletek, egyre több a know how-t vásárló külkereskedő, a nyilvánosság előtt idegen sza­vakkal zsonglőrködő politikus, közéleti tótumfaktum, művész. Ne feledjük: nemcsak a nyel­vészek feladata amagyar nyelv tisztaságára vigyázni. Mind­nyájunk kincse az anyanyelv, így mindannyian felelősek va­gyunk érte. K. Gy. M. 1956-ban a siófok Dalkör fél­évszázados fennállását készült megünnepelni, amikor váratlan, dolog történt. A Damesz Né­meth János lakta Széchenyi utcai ház padlásán, egy födeles kosárban megtalálták az alapí­tólevelet, amely szerint a meg­alakulás éve nem az addig vélt 1906, hanem 1876.. Harminc évvel bizonyult öregebbnek te­hát az együttes, ezért aztán az 50 helyett a 80 esztendős jubi­leumot ünnepelték meg. Egy akkor 20 éves legény, dalköri tag, Lehota Rudolf találta meg a dokumentumot; valami munkát végzett idősebb dalostársa padlásán, akinek az apja alapí­tó tag volt. Miután a munkát be­fejezte, elüldögélt a poros kaca- tok között, beleturkált a régi uta­zókosárba, és a megsárgult új­ságok közül egyszer csak kibújt az a bizonyos 30 év. Hajdani dalosok Kilenc-tizenegyedik századi temetőt tárt fel dr. Költő László régész a vörs-papkerti ásatásokon. Ebből a temetőből, amelybe a késő avarkor végétől, a korai Árpád-korig temetkeztek, egy kislány sírjából került elő ez a lelet. Az ezüstpénz Beregár itáliai király (888—915) milánói pénzverdéjében készült Fotó: Kovács Tibor Most az egykori fölfedezővel (54 éves már) és Csermák Ágostonnal, a „legidősebb bari­tonnal” idézgetjük a régmúlt idő­ket, hajdani- dalosokat, karna­gyokat, fellépéseket. A 78 éves Csermák Ágostont — Guszti bácsit — nemrég köszöntötték dalostársai abból az alkalom­ból, hogy 60 éve tagja az együt­tesnek. Van még nála is idő­sebb a csapatban (a 82 éves Toldi József például), de olyan, aki hat évtizede járna a próbák­ra, föllépésekre, nincs az immár több mint százesztendős Dal­körben. Föltehetőleg az' egész or­szágban párját ritkítja ez a jubi­leum. —Tizenhét éves voltam, ami­kor meghallgatott az akkori karnagy, Saller doktor úr, és mindjárt szólamba kerültem — mondta. — Persze nem az első, hanem az utolsó sorba. Aztán hamarosan előbbre sorolt. Pon­tosan 1930. január 1-jén lettem tag; akkoriban ez nagy megtisz­teltetés volt. Két régi dalosnak kellett ajánlania az újoncot, egyébként nem juthatott be a körbe. — Az ifjabb dalostárs szerint Guszti bácsi az elmúlt 60 évben talán ha tíz próbáról hiányzott. „Nóta lakik benne” — Mi, öregek megszoktuk a fegyelmet—mondja bársonyos baritonján. — A harmincas években Kilitiben laktunk, on­nan jártam be az esti próbákra a Mahrer-féle vendéglőbe. Sap­kát télen nem viseltem, s egy alkalommal vastag „hóprém­mel” a fejemen érkeztem próbá­ra. Saller doktor úr rögtön forró teát hozatott a pincérrel, hogy kellően fölmelegedjem. Nagyon kedvelt engem, s általában va­lamennyi dalostársát is. Karna­gyunk és orvosunk volt. Jeles emberek következtek utána is az énekkar élén. Hat karnagyot „szolgáltam”. A mostani, Tímár Imre zenetanár valamikor egy szólamban énekelt velem. Csak a háborús években szü­neteltek a próbák. Engem is többször behívtak katonának, hadifogoly is voltam. De 1945 novembere már itthon talált, és hamarosan újra fölállt a dalár­da. A dalosok között nem ritka a jó borivó ember. A dalköri ösz- szejöveteleken (például leg­utóbb, amikor Guszti bácsit ün­nepelték) lecsúszik jó pár pohár rizling élénkítendő a hangula­tot, a hangszálakat. Ilyenkor Guszti bácsi csak dalolva mu­Fotó: Gáspár Andrea lat. Mert szeszes italt sohasem fogyaszt. Pedig ért a hegy tevé­hez. Jó szívvel koccintani — Muszáj volt megismernem a természetét — mondja. — Én a fodrászmesterséget tanul­tam, de megsebesült a kezem, így más foglalkozás után keltett néznem. Sokáig az ipartestület- nél működtem a söntés vezető­jeként. Ott mindig jó bort mér­tek, a siófoki iparosok erre ké­nyesek voltak. A túlsó parton, szőlősgazdáktól vásároltam az árut, literjét három forintért, és hajón hoztam haza. Kezdetben két iparost vittem magammal kóstolgatónak, később aztán magam is meg tudtam állapíta­ni, melyiket érdemes megvenni. Most is kifogástalan szent- györgyhegyi rizlinggel kínálja vendégeit, akik jó szívvel koc­cintanak az egészségére. Sz.A. Harminc év a födeles kosárban Egységes felügyelet Vezetőcserék a Népjóléti Minisztérium­ban Dr. Surján László népjóléti miniszter — a minisztérium szervezetének korszerűsíté­se keretében — a szociálpo­litikai tevékenység eddig megosztott felügyeletét egy­ségesítette, a szociálpolitikai és gyermekvédelmi területet összevonta. A munkaterület irányítására 1991. január 15-i hatállyal dr. Kakuszi Ist­vánt helyettes államtitkárrá nevezte ki. Egyidejűleg az ezen területeket eddig fel­ügyelő dr. Rókusfalvy Pál és Zám Mária helyettes államtit­károkat fölmentette. Egy tál meleg étel Kaposváron (Folytatás az 1. oldalról) — Hogyan tudták felmérni az igényeket? — kérdeztem dr. Bártfai Anikó főorvosasszonyt, az ingyenkonyha egyik szerve­zőjét. — Tulajdonképpen ad hoc segítség ez az átmenetileg ebéd nélkül maradtaknak. Szá­mukat nem volt könnyű előre felmérni. Az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutottakon sze­retnénk segíteni, s az tenne a jó, ha nem szégyellnék, hogy je­lentkezniük kell. A szociálpoliti­kával foglalkozók is felhívták a figyelmünket néhány emberre, s mások is javaslatot tehetnek, ki szorul rá ilyen támogatásra. — Nemcsak ebédeltetés fo­lyik itt — fűzte hozzá Szabó Já­nos, a Kaposvári Családsegítő Szolgálat vezetője. — Közben szociális tevékenységet is vég­zünk, hiszen aki esetleg nem tartozik a rendszeres szociális juttatásokat kapók közé, mert eddig nem jelentkezett vagy nem tudtunk róla, azokkal itt megismerkedhetünk. Csak egyik gondjuk átmeneti megol­dása, hogy itt ebédet kapnak; ezzel azonban még nincs meg­oldva a rossz szociális helyzet, akár fiatalról, akár idősebbről van szó. Tudniuk kell, hogy ki­hez fordulhatnak. Az ebédet ebédjeggyel tehet igénybe venni; fe jegyeket a Rippl-Rónai utca 11. szám alatt a családsegítő központban, a Bartók Béla utca 15. sz. alatti Otthon Alapítványnál, a Béke utca 54. szám alatti Gondozási Központban, valamint a Polgár- mesteri Hivatal Németh István fasori egészségügyi irodájában osztják szét. A súlyos gazdasá­gi helyzetben szükség van a segítségre. Mert mint Máté evangéliumában olvasható: „ aki kér, az kap, aki keres, az talál. S aki zörget, annak ajtót nyitnak.”. Tóth Kriszta Fotó: Lang Róbert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents