Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-12 / 10. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1991. január 12., szombat SZOMSZÉDOLÁS Csupaszok és kiszolgáltatottak ezek a házak, védtelenek. Bátran jár köztük a szél. Tövüknél a kövecses talajjal küszködve, bátortalanul nő a fű is, s csenevész a ta, a bokor. Ha lenne mit, innen messzire lehetne látni. Itt semminek sincs múltja, jelen van csupán, cementhiányos, porló járdaszegély, szürke vakolat. Reggelente elviszik, este pedig visszahordják ide a kapaszkodóktól erős hangú buszok az itt élőket. Gyorsan tűnnek el, ha megérkeztek a kapuk mögé. Dolgozni, élni, tanulni, szórakozni, örömre, vidámságra lelni közösen csak másutt lehet. Itt az egymás mellett, az egymás fölé szusza- kolt betonkalitkákban — ha a szomszéd is alszik — csak aludni lehet. Lakótelep. Olyan, mint a többi. Csak ez mégis más. Egészen más, mert itt laknak a Szomszédok: az aranyos Lenke néni, a jobb és rosszabb napokat egyaránt látott Bőhm bácsi, Mágel- heim doktor úrék és Vágásiék. A legszélső ház első emeleti lakásai az övék (de itt kapott helyet Gábor Gábor kozmetikai szalonja is, Mágelheim Julcsi szobája olyan, mint a többi hasonló korúé. Afalakon a posztereken rockerek, a polcokon könyvek és csecsebecsék, a fiókokban tanszerek. A hallban ott áll a telefon. Simon Tamás kellékes — Minden olyan, akár egy igazi lakásban, csak az a különbség, hogy egy-két helyen mozgathatók a falak, például Vágásiéknál a gyerekszobában, hogy a stáb elférjen a kamerával. A fürdőszoba is „igazi”, még mosógép is van benne, csak hát a tükör hiányzik. Ott egy lyuk van a falon. A kamera onnan készít felvételt, ha a doktor úr borotválkozik. Lenke néniék lakásában még tálaló is van, és tágasabb a konyha, s egy kis előszoba vezet Almáék külön hajlékáig. Itt a bútorok hagyományosak, az idősebbek ifjúkorát idézik. A legtöbb tárgy a helyén van, keveset kell igazítani. Alkalmanként felszerelni csak a kozmetikai műhelyt kell, az amolyan pihenőszoba a stábnak. Forgatás előtt kerülnek ide a könyvek (Gábor Gábor ezzel is foglalkozik), s a kozmetikai cikkek. A Caola szponzorál, így az ő termékeiket kell jól láthatóan elhelyezni, de szponzor az Adidas és- az ITT is, erre is vigyázni kell. Ha külső helyszíneken forgatunk, akkor az valamivel nehezebb. Jó érzés, hogy az emberek szeretik a sorozatot. Ha beesöngetünk egy idegen lakásba, virágot kérünk, s megmondjuk, hogy mire kell, örömmel segítenek. Klári néni, az öltöztető Forgatás előtti sürgés-forgás. Az egyik benyílóban vasaBetekintés a boszorkánykonyhába lóállvány. Mellette Berente Im- réné, Klári néni áll és vasal: — Ez az ing Nemcsák Káro- lyé. Minden forgatás előtt elő kell készíteni a színészeknek a ruhákat. Itt mindenkinek külön ruhatára van, akárcsak otthon. Tessék csak megnézni a szekrényeket, hálóing, pulóver, az akasztókon ruha. Nemcsák Karcsinak kockás ingei vannak, meg dzsekijei, ahogy a többi hasonló korúnak. Mágelheim doktor úrnak orvosi köpenyeket kell vasalni. Már nyugdíjas vagyok, szabó a szakmám, s amióta elindult a műsor, öltöztető vagyok. Lénád Mária jelmeztervező a rendezővel és a színészekkel együtt kiválasztja a ruhákat. Itt mindennek olyannak kell lennie, mint az életben. Sunyovszky Szilvia és Frajt Edit Beke Vali sminkes — A filmgyárban voltam maszkmester, most pedig „szomszédolók”. Itt nem kell maszkot készíteni. A legkülönösebb feladat az volt, amikor allergiás foltokat „varázsoltam”. Nagyon jó a csapat, és kedvesek az emberek, azéd szeretek idejárni. Hétköznapi helyzetekre hétköznapi smink, ez a feladatom. De én azt szeretném, ha ezt valójában minden ember megtanulná. Sokan csak bepi- rosozzák az arcukat, és feketével körülhúzzák a szemüket, pedig az már nem isdivat. Annyi figyelmet minden nő'szánhatna magára, hogy megnézze, mi az, ami lágyítja a vonásait, élénkíti a tekintetét. Ezek valójában egyszerű dolgok, s meg szeretném mutatni, hogy így is lehet. Szabó Gábor gyártásvezető — Hiába, hogy négy éve csinálom a sorozatot, itt nincs két egyforma nap, ezt nem lehet megunni. A Szomszédok azéd is emlékezetes, med egy műsorhoz sem kellett próbaszámot készíteni, de ehhez kellett. Amikor azt megnézte az akkori vezetőség, mondták, jó, lehet belőle tizennyolc részt készíteni. Aztán jött még és még, s már azt is tudjuk, hogy jövőre is lesz ez a sorozat. A forgató- könyv elkészülte után csak pár napunk van arra, hogy megszervezzünk mindent, aztán négy-öt napig reggeltől estig forgatunk itt és a különböző helyszíneken. Tizenhárom fix és ezenkívül 30-40 rendszeresen dolgozó színész tagja a „családnak”, de vannak talán nyolcszázan is, akik már dolgoztak velünk. A stáb — talán azéd, med összeszokottan és rendszeresen dolgozunk — egyharmada egy tévéfilmes stábnak, és fele annyi, ameny- nyit egy tévéjáték igényel. Amióta megindult a sorozat, ez határozza meg az egész életemet. Évente kikapcsolódásra talán csak az a három hét van nyáron, amikor nem forgatunk. Itt teljes erővel jelen kell lenni, és nincs két egyforma nap. Könnyebbség, hogy ez az állandó helyszínünk, de még így is kell új helyszíneket keresnünk. Talán az volt emlékeim között a legérdekesebb, amikor Darnyi nyede az olimpiát. Csütödök reggel tudtuk meg az eredményt, délelőtt bevágtuk, s este már a közönség úgy nézte az adást. Igyekszünk percre aktuálisak lenni. Baráti társaság dolgozik együtt, biztosan szilveszterezni is együtt fogunk... Bujtás János technikai rendező — Horváth Ádám tanítványaként végeztem a főiskolát, s tulajdonképpen a végzéssel egy időben indult el a sorozat. Az első periódusban inkább technikai feladataim voltak, de a második évtől bizonyos részeket már én rendezhettem, s a harmadik évtől már megfelezve a huszonhat adást, tizenhármat én rendezek. Közösen dolgozunk, a legfontosabb dolgokat, a hosszabban beépítendő figurákat megbeszéljük, kiválasztjuk, s mérlegeljük az egyéb szempontokat. Például? Egypár adástól már szerepel Sunyovszky Szilvia, mint tanár-' nő. Ez a dolog úgy működik, hogy dramaturgiailag megteremtődik egy új szituáció, s ahhoz meg kell keresnünk a megfelelő színészt. A helyzeteket, vagyis a szituációkat az élet teremti, azok a valós problémák, amelyek között élünk. Hát erről szól ez az egész sorozat! Van ugye egy idős házaspár, van egy középkorú — kamaszodé gyerekkel, és egy fiatal. Ők élnek itt a lakótelepen, a történések velük esnek, köréjük szövődik mindig a cselekmény. Amikor a sorozatot elterveztük, akkor csak a típusokat kerestük. Kitaláltuk Lenke nénit, kitaláltuk a nyomdászfiút, akiben ugye benne van a lehetőség, hogy tördelőszerkesztő is lehet. Kellett egy orvos a sorozatba, mert hát azzal — különösen egy mentőssel — mindig rengeteg dolog történhet. — Természetesen az egész kiötlésben és, megvalósításában Horváth Ádámé a legnagyobb szerep. Kap segítséget íróktól, szerkesztőktől, dramaturgoktól, de a mai napig az ő munkálkodása révén jön létre egy-egy folytatás. Az ő érdeme, hogy a figurák életképes alakok lettek, hogy a napi történéseket szinte percnyi pontossággal követni tudjuk. Módszere, hogy azokról az eseményekről, amelyek kimenetele a forgatás időpontjában még nem ismert, többféle variáció készül. így például a választásokkor Lenke néni háromféle megjegyzését vettük föl a forgatáson, adásba pedig csak az aktuális került, így sikerül az, hogy mindig napra készek vagyunk. Frajt Edit színművész — Nemcsak szeretem ezt a szerepet, de hálás is vagyok a szerepnek, mert pici baba mellett rendszeresen dolgozhatok. Biztosan mondták már, hogy a szülés előtt egészen az utolsó pillanatig szinte a felvevőgép előtt álltam. Szándék szerint előre vettük volna a jelenetet az éppen aktuális adásban, és elmentünk a nőgyógyászatra, s imitáltunk egy olyan jelenetet, ami a szülés előtti pillanatokról szól. Valószínűleg ennek a pszichés hatása is hozzájárult ahhoz, hogy másnap szültem, az előre jelzettnél majd két héttel korábban. Egyáltalán ez a szerep nem olyan, mint egy színpadi. Amikor elkezdtük, senki sem tudta, hogy meddig húzódik a sorozat, és egyáltalán, nagyon keveset tudtam a figuráról. Előre csak annyit mondtak, hogy van egy orvos férjem, egy kamaszodó kislányom, kozmetikus vagyok, aki számára fontos a munkája, nemcsak a családja, és hogy most költöztünk albérletezés után az első önálló lakásba. Még „anyám” is később kapcsolódott a történetbe. Itt kevés a kapaszkodó a színész számára, mert hiszen hétköznapi történéseket és hétköznapi mondatokat kell hétköznapi környezetben hitelesíteni. Azt Nemcsák Károly és Zenthe Ferenc kell nekem kitalálni, hogy ha délelőtt játszódik a jelenet vagy vacsorakészítés közben a konyhában, akkor milyen legyek. Ideges? Fárasztó? Beletörődő?... Nagyon jó közösség van körülöttem, remek partnerek. Segít a sminkes, a fodrász, hogy az a Mágelheimné legyek, aki számára nemcsak a család a fontos, de a hivatása is, s aki vállalkozni kényszerül kicsit több pénzért... így... Sunyovszky Szilvia — Számomra ez a szerep egy a sok közül. A különbség csak annyi, hogy nincs átfogó képem a figuráról, nem ismerem a tanárnő sorsát, mert az élet írja a történetet. Mindig örömmel dolgozom Horváth Ádámmal, mert rábízhatom magam. A sorozatban sok a szeretetreméltó figura, és remélem, hogy a tanárnő is köztük van. Én a magánéletemben nem vagyok ilyen tanító néni, bár nagyon szeretem a gyerekeket, és mindig összegyűjtöm őket magam köré. De van egy elképzelésem erről a figuráról, a megjelenéséről: legyen ez egy elegáns tanárnő. Nem vitatom, a tanárok fizetése nem enged meg különösebb eleganciát, de igyekezzenek. Úgy képzelem el, hogy egy tanárnő mindig is példakép a gyerek számára, akire fel kell tekinteni. Van egy tizenhat éves lányom, Bea, szerencsére jól tanul, nincsenek iskolaváltoztatási gondjai, de megértem, hogy a gyerekeknek ilyen problémájuk is lehet. Ábel Anita — Hároméves koromban forgattam először. Nem jelent különösebbet, hogy ebben a sorozatban forgathatok. Már olyan, mintha iskolába mennék. Az osztálytársaim is elfogadnak így. Különben sem én vagyok az egyetlen híresség az iskolában, mert oda jár Szandi is. Nem vagyunk egymás számára konkurencia, mert ő egészen más műfajt csinál, mint én. Hogy mi a különbség Ábel Anita és Mágelheim Julcsi között? Hát az, hogy Julcsi sokkal gyerekesebb, mint én. Én gyerekkorom óta mindig felnőttek között vagyok, a barátaim is mind komolyabbak, ezért vagyok kicsit más, mint a többiek. A tévé egyik legnépszerűbb műsora. Mi a titka? Hát az, hogy rokonszenvesek a szereplők, a történet pedig meseszerű. Az emberek olyanok benne, amilyeneknek valójában szeretnénk őket. Jó lenne, ha ilyen Lenke néni lenne a közértben, a mentőben ilyen lelkiismeretes orvos, a lakóközösség pedig egymásért szuszogna, és jólneveltek lennének a tizenhat évesek, mint Anita. Az Etus az Etus, szókimondó, de lelke búbos kemence, hozzá lehet bújni melegedni. Történet is, valósághoz tapadó, és mese is, szürkeségből kiemelő, elvarázsoló. Még a panelházakra is melegebb tekintettel nézünk, ha falai között élhetnek ilyen aranyos, szeretetre méltó emberek, valamennyiünk szomszédai. Horváth Ádám rendező — Harminchárom év van mögöttem a televízióban, és több mint kétszáz műsor, köztük olyan sorozat is, mint a Zenélő órák ötven adása. A Szomszédok egy műsor a sok közül, de nemcsak az, hiszem, hogy tévés publicisztika. Rengeteg információt gyűjtünk össze, és igyekszünk beledolgozni egy-egy adásba, szeretnénk, ha átélnék az emberek a körülöttük levőt, és azt is — ami lehetne. Olyan érdes, annyira morgós a világ, kell a több szeretet, a megértés. Legnagyobb hiány az érző és szerető emberekből van, és ezért szeretném őket megmutatni. Különböző generációk élnek egymás mellett, kell hogy ismerjék és értsék egymást. Úgy írjuk a történeteket, hogy ez egy tévés publicisztika, ha úgy tetszik, ebben a formában új műfaj, amit én büszkén és boldogan vállalok. — Nemcsak ezt a műsort készítem, enyém az Éjféli mise, s majd forgatom Liszt Krisztusát és Seregi balettjét, a Rómeó és Júliát, ez utóbbit januárban. Hogy mi lesz még, azt nem tudom, de a Szomszédok marad biztosan. „...ti mind, mind, Testvéreim, milliók, elhullott ,magvai egyazon kalásznak, Élők és élni fogók, és mind mind halni fogók, szeressétek egymást!” — írja a szelíd pátoszú Sárközi György a Szeretet himnuszában. Szükségünk van a szeretetre, mert fázunk, mert nyomasztanak lelkűnkben is a betonfalak, de álmodunk. S azt álmodjuk, hogy mégsem olyan borzasztó a világ, ha vannak Szomszédaink! Józsa Ágnes fcKsofc | TÖRTÉNELMET TAROL A SZIKLA Tucatnyi újságcikk, tudományos publikáció, fotó örökíti meg Tihany egyik nevezetességét, a félsziget északiészakkeleti részén található remetebarlangokat vagy barátlakásokat. Szerencsére — mondhatnánk —, mert Közép- Európa legnagyobb, és aránylag épségben megmaradt XI. századi remetetelepét a pusztulás vészélye fenyegeti. A vulkanikus kőzetbe vájt barlangokat eddig több sziklaomlás ritkította, legutóbb 1952-ben a remetetelepből mindössze négy cellacsoport maradt érintetlen a természeti beavatkozástól. A múlt században Rómer Flóris és Cholnoky Jenő végzett kutatásokat a területen, majd 1980—85 között Dr. Uzsoki András régész tárt fel addig nem ismert részleteket. Ekkor bukkantak rá a barlangkápolnában egy oltárkép nyomaira, megvizsgálták a tufapadozatba vájt sírgödröket, s III. Béla alatt vert, a XII. század utolsó harmadában forgalomban lévő pénzleletet találtak. A további munkálatok azonban különböző okok — mindenekelőtt pénzhiány — miatt nem folytatódtak, így a páratlan történelmi értékű leletet a látogatók elől is el kellett zárni. Mindhiába, mert az utóbbi időben akadtak, akik „besegítettek" a természetnek, s az alá- dúcolást szolgáló bányafákat kibontották, s ledobálták a hegyoldalon. Még az életveszélyt jelző táblát is eltüntették. Úgy tűnik hát, hogy az 1954- ben természetvédelmi területté nyilvánítás, amely magában foglalja a régészeti védettséget is, Tihanynak ezen a részén hatályát vesztette. Pedig Dr. Uzsoki András dokumentálni tudja, hogy lelkes és hozzáértő szakemberek várnak ugrásra készen, kidolgozott „válságtervekkel” a fiókjukban a barátlakások megmentésére, és a további kutatásokra. Hiszen például a nagy mennyiségű leomlott törmeléket eddig azért nem vizsgálták át, mert a meg- bolygatással sok tonnányi szikla lezuhanását idézhetnék elő. S ez beláthatatlan következményekkel járna nemcsak a barátlakásokra nézve. A szakemberek sürgetésére a Balatoni Intéző Bizottság tanácskozásra hívta mindazokat az intézményeket, akik érintettek a remetetelep és a tihanyi félsziget többi, ugyancsak vészhelyzetben lévő nevezetességeinek megmentésében. A sok hasznos ötlethez azonban nem akadt igazi mecénás. Pedig sürgős segítségre szorulnak az időközben elkezdett restaurálás mellett is az apátsági templom, a barátlakásokhoz közeli bronzkori, kora vaskori földvár, az Árpád-kori templomromok is. Felvetődött egy alapítvány létrehozásának gondolata, amelyben állami, egyházi, idegenforgalmi szervezetek is részt kérhetnének. A magyar történelem e szinte felbecsülhetetlen jelentőségű rek- vizítumai az} is megérdemelnék, hogy a nyugat-európai országokból felkínált támogatások egy töredékét erre a célra igényeljük. Tihanyban évente 3—4 millió ember fordul meg, 1989-ben csak a révnél 630 ezer gépkocsit regisztráltak. Ki tudja, marad-e még látnivaló a következő millióknak. Juhász Ferenc
