Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-02 / 1. szám

SOMOGYI HÍRLAP »• ____/ I I. évfolyam, 1. szám Ára: 5,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1991. január 2., szerda SIKERÜLT LEFARAGNI 24 MILLIÁRD FORINTOT Elfogadták a költségvetést Lakáskölcsönkamatok: két változat közül választhatunk — Módosították a személyi jövedelemadó sávjait Tizennégy órai tárgyalás után elfogadta az Országgyűlés va­sárnap este háromnegyed 11 órakor az 1991. évi költségve­tést, mégpedig 61 százalékos nem várt többséggel. A jóváha­gyott, de alaposan módosított költségvetés hiánya a tervezett­nél 786 millió forinttal több a már ismert 78 milliárdori felül. Antall József miniszterelnök a hosszú szavazási procedúra előtt még szót kért a kormány nevében vasárnap reggel. Le­szögezte, hogy a kormány a költségvetés beterjesztésekor tudatában volt annak, hogy a tervezet nem nyerheti el sem a parlament, sem az ország osz­tatlan rokonszenvét. Tisztában voltak azzal, hogy a tervezetet számtalan oldalról éri majd bírá­lat. Kényszerhelyzetben kény­szerköltségvetést terjesztettek elő. A kormánypártoknak e költ­ségvetés mellett ki kell állniuk, még akkor is, ha a kormánypár­tokon belül élesebben bírálták a költségvetési tervet, mint az el­lenzék. Természetesen a költ­ségvetést év közben módosíta­ni kell majd, időről időre szem­besítve a tényekkel. Nyilvánva­ló, hogy az Országgyűlés a költ­ségvetés elfogadásakor a fő fe­lelősséget a kormánykoalícióra hárítja, de ajelenlegihez hason­ló válsághelyzetekben nem­csak a kormánypártokat terheli felelősség. Éppen ezért arra kérte az ellenzéket: alaposan fontolja meg állásfoglalását és annak formáját az ország mű­ködőképességének fenntartá­sa érdekében. (Folytatás a 2. oldalon) Beköszöntött az új év, bár hó helyett Somogybán csak esőt hozott. Az óévet búcsúztatók azonban függetlenítették magukat az időjárástól. (Beszámolónk a 4. oldalon.) Az újév első Újszülöttei Somogybán Mocsnik Szebasztián Vik­tor mo\\ az első újszülött Ka­posváron. A megyei kórház szülészetén 4070 grammos kisfiú január 1 -jén éjfél után 7 perccel jött a világra. Édes­apja Mocsnik Lajos, édes­anyja Mocsnik Álla, aki már harmadik egészséges gyer­mekének adott életet a ka­posvári szülészeten. Teg­nap kora délutánig ez volt az egyetlen szülés; szilveszter napján viszont 2 fiú és 3 leány jött világra a megyei kórházban. Nagyatádon Vékás Zoltán Dezső 3000 grammos cse­csemő született meg tegnap 5 perccel 7 óra előtt, a mar­cali szülészeten a 2700 grammos Kovács Roland 14 óra 30 perckor. A siófoki kór­házban tegnap délutánig nem született gyermek. Pápai üzenet ö? jinc^/arokhoz II. János Pál pápa újévi üze­netet küldött a magyaroknak. Isten áldását az egész magyar népre kérő és atyai szeretetét kifejező üzenetét az Esztergo­mi Érseki Főhatóság révén jut­tatta el a sajtóhoz. A pápa leve­lének teljes szövegét a 2. olda­lon közöljük. Rakétával szökött... 145 szovjet katona dezertált 1990-ben a Németországban állomásozó szovjet hadsereg­csoport egységeiből—jelentet­te az Izvesztyija. Megerősítette, hogy november végén megszö­kött az egyik ezredparancsnok, családtagjaival és egy száza­dossal együtt. Kolesznyikov alezredes a volt NSZK területé­re egy légvédelmi rakétát, egy távirányítható rakétát és három, a legkorszerűbb szovjet harc­kocsihoz rendszeresített lő­szert is magával vitt. Menekültáradat A tiszta látási viszonyokat és a teliholdat kihasználva három­ezer albán menekült érkezett gyalogosan Gö'ögországba újév napjára virradóan — közöl­te a görög rendőrség. Ilyen méretű menekülthullámra hosszú évek óta nem volt példa albán—görög viszonylatban. Fegyverüzlet Gyakorlatilag minden ellen­őrzés néllkül, „bagóért”, vagyis eredeti értékének alig negye­déért árusították ki az NDK nép­hadseregének készleteit — írta hétfői számában a Pravda. A cikk magyarázató: ad arra is, miért jelent meg a német piaco­kon oly sok szovjel gyártmányú fegyver, amelynek kiárusításá­val a szovjet nyugati hadse­regcsoportot vádo ták, teljesen alaptalanul. CSÖKKENŐ BEVETEL, NÖVEKVŐ KIADÁSOK Több a segély, kevesebb jut a fejlesztésre — Tábori az idén iskolát kap a város ; (Tudósítónktól) Késő estig tartott a tabi városi önkormányzat ülése, amelyen megtudták a képviselők, hogy a bevételek összességében időarányosak voltak, az önkor­mányzat az átmenetileg szabad pénzeit kamatozó betétben he­lyezte el s a többletbevételből az új feladatokat finanszírozta. Az is nyilvánosságra került, hogy a saját bevétel terve a la­kosság és a vállalatok pénzügyi helyzetének romlásával csak nehezen teljesíthető. A telek­használati, illetve igénybevételi díjból például az előirányzott 3,5 millió forintra számítottak: november 30-ig azonban 1 mil­lió forint sem jött össze, de a különféle tanácsi bevételek is messze elmaradtak a tervezet­től. A kiadások között megnőtt az igény a szociális célú felhasz­nálásra: az elhelyezkedési ne­hézségek miatt egyre több csa­lád kért szociális segélyt, illetve étkeztetést. A közgyógyellátás­hoz és az ápolási díjhoz az ön­Szilveszteri sportkavalkád A szilveszteri sportkavalkád igazi csemegéje volt az egykori kaposvári úszók labdarúgó­csatája és a már hagyományos­nak számító kaposvári korhely- futás. Ezekről részletesen a hetedik oldalon írunk. „Ők mondták..." című összeállítá­sunkban világhírű sportolóknak az óévben mondott „időtálló” megjegyzéseit gyűjtöttük ösz- sze. Közöljük az 1991. január 1- jétől érvényes sakk-világrang­listát is, ahol a hölgyeknél — nagy-nagy örömünkre — a két Polgár lány, Judit és Zsuzsa ta­lálható az élen. kormányzat is hozzájárult. A fej­lesztésekre szánt pénznek no­vember végéig csak 71 száza­léka fogyottéi. Elkészült a Kossuth Lajos utcában a térvilágítás, a társ­községekben pedig a tervezett útépítés, ám az egészséges ivóvíz biztosításában jelentős lemaradás van. Folyamatosan épül a városban a nyolctanter­mes iskola, ennek a befejezése az idén várható. (Folytatás a 2: oldalon) Iraki mozgósítás Az iraki hatóságok hét­főn elrendelték, hogy ja­nuár első hetében a 17 éves fiúk is jelentkezze­nek katonai szolgálatra. A hír szerint az utasítást nem teljesítőket szigo­rúan felelősségre vonják. Göncz Árpád újévi köszöntője T ársadalomkovácsoló esztendő lesz Honfitársaim! Alig néhány perce, hogy el­búcsúztattuk a magunk mögött hagyott sorsfordító évet, most hadd kívánjak én, innét, hazánk minden polgárának, s hazánk határain túl minden magyarnak az új esztendőre erőt, egészsé­get. Könnyű évet magunknak aligha kívánhatok, mert ha nem is mindenkinek, de nagyon so­kunknak igencsak nehéz esz­tendeje ígérkezik. > Ne áltassuk magunkat: ami­ben eddig éltünk, s amit sokan, jó ideig, egy igazságosabb tár­sadalom ígéretének véltek, re­ménytelenül összeomlott. Lát­szólagos létbiztonságunkért, szerény jólétünkért most kell megfizetnünk, mégpedig drá­gán. Visszaút nincs. Ebből a helyzetből csak előre menekül­hetünk: alkalmazkodnunk kell a világ — sokunk által annyira és oly régóta áhított — gazdasági rendjéhez, hogy jelenlegi gond­jainkon mielőbb felülkereked­jünk. A tavalyi év jócskán hozott számunkra meglepetést: kide­rült, hogy nem elég jogszabá­lyokból, törvényekből, parla­mentarizmusból felhúznunk a demokrácia intézményfalait, attól az épület még nem válik lakályossá. Ha azt kívánjuk, hogy meghitt és lakható legyen, be is kell rendeznünk, az pedig gazdasági kérdés. De ameddig idáig eljutunk — márpedig biz­tos, hogy eljutunk —, meg kell tanulnunk békességben együtt élni ebben a szegényes hajlék­ban is. Ez rajtunk áll: ehhez mástól — kívülről — hiába vá­runk segítséget. De valljuk be, ugyancsak sokan megtanultuk már ennek a művészetét. Hadi­fogságban, táborban, börtön­ben, társbérletben. Sült galambot senkitől nem várhatunk. A kormánytól is csak egyvalamit: világosan vessen számot a helyzettel, szabja meg a tennivalók sorrendjét, tárja az ország gondolkodó, s mint több ízben bebizonyította, felnőtt és felelős népe elé, hogy miért és mekkora áldozatot kell vállalnia tulajdon jövője érdeké­ben. (Folytatás a 2. oldalon) SZILVESZTERI TŰZ SIÓFOKON Hamuvá vált a Lucullus (Tudósítónktól) December 31-re virradó éj­szaka Siófokon a szállodasor elején a Petőfi sétány és a Ki­nizsi Pál utca sarkán levő Lucul­lus étterem vált a lángok marta­lékává. A helyszínre érkező tűz­oltóknak sikerült megfékezni a lángokat; ennek köszönhető, hogy az étterem közvetlen szomszédságában a téglaépü­let csak részben rongálódott meg. „A vörös kakasnak” könnyű dolga volt: a Lucullus étterem fából készült, a tetőszerkezete pedig vastag nádborításeól. Az oltás befejeztével meg­döbbentő láványt nyújtott a le­égett létesítmény: kiégett pénz­tárgépek, deformálódott hűtő­pultok, nyomaiban fölfedezhető drapériadarabok, a belső bér­rendezés a felismerhetetlensé- gig összeégve. Egyes hírek szerint a faépít­ményt engedély nélkül emelték. Ha ez így van, akkor a biztosító nem fizet, a tulajdonos kára pedig csillagászati összegekre rúghat. Mindenesetre elgondol­kodtató miért tűrték el az illeté­kesek a nagymértékben tűz­veszélyes vendéglő üzemelte­tését a legforgalmasabb szállo­daközpontban. A szerencsét­lenségben szerencse, hogy az étterem télvíz idején égett le, amikor nem voltak vendégei. A leégett épület, a megrongáló­dott melléképülettel együtt őri­zetlenül áll, a szétszóródott füs­tös tányérok, evőeszközök és ki tudja még mi minden, sajnos, nyilván arra vár, hogy valakik széthordják. Igaz, a megmaradt holmik értéke össze sem ha­sonlítható azzal, ami az év utol­só napján „tűzbe ment.” A kár a tűzoltók becslése sze­rint több millió forint.

Next

/
Thumbnails
Contents