Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-08 / 193. szám

1990. december 8., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Gondok, tervek, túrák A szabadidő-síegylet télirevalója A közelgő tél máris láthatóan jelét adja igényjogosultságá­nak. Kopogtatás nélkül bekö­szöntött, s a távprognózis sze­rint hosszas tartózkodására kell számítani. Tudják ezt a Kapos­vári Szabadidő Síegylet vezetői is, akik hetek, sőt hónapok óta készülnek egy hamisítatlan, fe­hér paplanos télre. Az egyesü­let immár kétéves, de ez lesz az első igazi tele, miután a tavalyi rútul becsapta őket. Időszerű volt hát leülni Vönöczky Gábor elnökkel, hogy munkájukról te­vékenységükről és nem utolsó­sorban terveikről beszélges­sünk. Száznál több pártoló tagja van jelenleg az egyesületnek, s feltehetően egy igazi tél alapo­san megnövelné ezt a létszá­mot. Mint az elnök elmondta, régi igényt elégítettek ki az egyesület megalakításával, mert az egyre népszerűbbé váló fehér sportok kedvelői gyakran álltak tanácstalanul kü­lönböző problémákkal. Kétség­telen, hogy szervezettebbé vált a téli sportélet, no és a rákészü- lés is a síegylet léte óta. Mint Vönöczky Gábor mondta, az első időszak az igények felmé­résével, általában az ismerke­déssel telt el. Az említetteken kívül feladataik közé tartozik az érdekképviselet, a sítúrák szer­vezése, hazai versenyek lebo­nyolítása, folyamatos informá­cióközlés, no és a közkedvelt börzék szervezése, lebonyolí­tása. Már az előző télen sikeres bulgáriai utat szerveztek, s ezen felbuzdulva az idén már Csehszlovákiába, Ausztriába és Olaszországba is utazhat­nak azok, akik erre igényt tarta­nak, no és a pénztárcájuk is bír­ja. Vásároltak tíz pár lécet is, a tagok bármelyike azt egy-egy túrára kikölcsönözheti. Ennek az évnek jelentős ese­ménye volt számukra, hogy eddig a városi sportcsarnok ál­tal üzemeltetett Hangár-dombi sícentrum kezelői jogát meg­kapta a síegyesület. Öröm és gond egyszeriben — fogalma­zott az elnök. Mert hát tény, hogy most szabadon rendel­kezhetnek a két lesíklópályával és felvonóival, a pályák mellett levő turistaházzal, de azok min­den gondja, nehézsége is a nyakukba szakadt. — A legfőbb gondunk, hogy szegények vagyunk. Erre a téli időszakra kellene egy olyan személy, aki ott kinn ellátná a feladatokat. Igen ám, de fizetni nem tudunk, azonkívül a sífel­vonók kezelése vizsgához is kötött. Még ma sem tudjuk, hogy hétköznapokon miként fogjuk üzemeltetni a bérle­ményt — mondta el aggályait az elnök. Pedig sokat dolgoztak azért, hogy most, amikor meg­érkezett a hó, a síkedvelők bir­tokba vehessék a pályákat. Bokrokat irtottak, földet egyen­gettek a tagokkal együtt társa­dalmi munkában. A nagy ie- síklópályát sikerült is meghosz- szabbítani 30-40 méterrel, és a pálya alján kiképeztek egy kis ellenlejtőt, megszüntetve ezál­tal a balesetveszélyt. Most hoz­zák helyre az áramszolgálta­tást, mert a korábbi évekhez ha­sonlóan vandá kezek darabo­kra vagdalták az elektromos ká­beleket. Külön örvendetes, hogy már a másik felvonó men­tén is működik a villanyvilágí- ' tás, így a korai sötétedés sem akadályozza a síelést. A tervek szerint délutánonként lesz nyit­va a két pálya, de a pihenőna­pokon reggeltől estig üzemel. Ami újszerű: csak a bérletet vál­tott tagok használhatják majd ingyenesen a felvonókat, min­denki másnak bérletet kell vál­tania. A diákok kedvezmény­ben részesülnek. Vönöczky Gábortól aziránt is érdeklődtünk, hogy gondolt-e a téli szünidőre? Vajon tartós hóviszonyok mellett látogathat­ják-e délelőttönként a pályákat a diákok? Netán, ha iskolák je­lentkeznének, hogy testnevelő­jük irányításával napközben együttesen szeretnék felkeres­ni a Hangár-dombot, lesz-e erre lehetőségük? Bizony az elnök homloka re- dőket vont, és nem tudott egyér­telmű igennel válaszolni. Az ál­tala korábban elmondottakat ismételte; pénz nélkül néhány lelkes társadalmi önkéntes se­gítségével a várakozáson felüli igényt nem képesek kielégíteni. Jelenleg úgy fest, hogy az ilyen soron kívüli igényt kénytelenek lennének elutasítani. De hát lehet ez célja egy olyan egyesü­letnek, amely azért jött létre és arra hivatott, hogy hazai körül­mények között is megfeleljen az igényeknek? Aligha. Bizony egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy külföldre utazzanak síelni, így hát ha a hóviszonyok megfelelőek, ide­haza illenék a lehetőségek maximumát nyújtani. Mi tagadás, nem nyugtatott meg az elnök válasza, de gon­dolom, hogy így vannak ezzel mások is. Eddig havas napokon nem volt gond a folyamatos üzemeléssel. Vönöczky Gábor most azt mondta, hogy nem éppen jószántukból vették át a kezelői jogot, hisz tudomásuk szerint az eddig üzemeltető, a városi sportcsarnok tehernek tekintette ezt a pluszfeladatot. Gundy Richárd a sportcsar­nok igazgatója ezt nem tagadja, de azonnal hozzá tette, hogy ennek dacára nem ők keresték meg a síegyesületet, hanem fordítva. Már az előző évben az egyesület vezetői kérték a ke­zelői jogot, s valóban logikus­nak tűnt, hogy ők üzemeltes­sék. Tudniuk kellett, hogy mire vállalkoznak. Ennek ellenére nem maradtak magukra, hisz a város negyvenezer forinttal já­rul hozzá az üzemeltetéshez, ezenkívül az energiaköltsége­ket továbbra is a sportcsarnok fedezi. Az igazgató szerint most is ingyenes segítséget nyújta­nak a beüzemeléshez és a kar­bantartáshoz egyaránt. így azért mindjárt más. De hadd jegyezzük meg, a síked­velőket nem a valós, vagy ál­problémák érdeklik, hanem az, hogy tagsági jogukon a pénzü­kért, havas napokon (amelyből oly kevés van) működjenek a felvonók. Sajnálatos, hogy ezek a gondok most kerülnek felszín­re, amikor már valóban a nya­kunkon átél. Jutási Róbert Ma reggel kilenc órától egé­szen sötétedésig működik a Hangár-dombi sípálya. Sítúra vasárnap! A városi sportiroda és sport- csarnok sítúrát szervez vasár­nap délelőtt. 8.30-ra várják Ka­posváron a sportcsarnoknál azokat, akik felszereléssel nem rendelkeznek. Lehetőség kínál­kozik kölcsönzésre. A Desedát is érintő túra résztvevői 9.30- kor indulnak, és az igényektől függően 10-15 km-t tesznek meg. Újabb síbörze! December 10-én hétfőn újabb téli sporteszközbör­zére kerül sor Kaposváron, ezúttal a Berzsenyi általá­nos iskolában 18 órától. A téli időszakban a Sza­badidő Síegyesület min­den szerdán ügyfélszolgá­latot tart a városi művelő­dési központ fsz 6-os ter­mében 18—20 óra között. 17 kaposvári úszóérem Kanizsáról és Pécsről A Kaposvári Sportiskola fiatal úszói szombaton Nagykani­zsán, vasárnap pedig Pécsen szerepeltek területi úszóbaj­nokságokon. Nagykanizsán az ifjúsági korú úszók, míg a bara­nyai megyeszékhelyen a felnőtt és az úttörőkorú verseny­zőknek rendeztek bajnokságot. A kaposvári sportolók mindkét alkalommal megállták a helyü­ket, holott egyikőjük sem tarto­zik még az ifjúsági korcsoport­ba sem. A két városban összes­ségében 5 arany, 4 ezüst és 8 bronzérmet szereztek a Kapos­vári Sportiskola versenyzői. A kaposvári érmesek. Felnőttek, nők. 100 m gyors: ...3. Böröczi Viktória 1:08,37. Férfiak. 100 m mell: ...3. He­gedűs József 1:18,3. 200 m vegyes: 1. Hegedűs József 2:30,9. Ifjúságiak, fiúk. 200 m pillan­gó: ...3. Hegedűs József 2:25,7. 200 m mell: ...2. Hegedűs Jó­zsef 2:41,3, 3. Szemző András 2:42,08. 400 m gyors: ...3. He­gedűs József 4:40,1. 4x100 m vegyesváltó: ...3. KASI (Szem­ző, Budavári, Hegedűs, Te- restyényi) 4:49,8. Úttörők, leányok. 100 m pil­langó: ...2. Cserényi Katalin 1:30,13. 100 m mell: 1. Cseré­nyi Katalin 1:29,8. 200 m mell: ...2. Cserényi Katalin 3:12,5. Fiúk. 100 m pillangó: ...3. Csendes Norbert 1:18,5.100 m mell: 1:1. Budavári Zsolt 1:20,9. 200 m mell: 1. Budavári Zsolt 2:47,3.100m hát: ...2. Budavári Zsolt 1:15,4. 200 m hát: 1. Bu­davári Zsolt 2:37,9. 4x100 m vegyesváltó: ...3. KASI (Fábián, Budavári, Csendes, Beck) 5:20:8. BOGLÁR! SIKER Kézilabda Kadarkúton három csapat részvételével rendeztek terem­tornát, amelyen a következő végső sorrend alakult ki: első lett a Boglárlelle, második a Pécsi KIOSZ, míg a harmadik helyen a házigazda kadarkútiak végeztek. A torna legjobb me­zőnyjátékosának a boglárlellei Kozma Reginát választották meg, míg a gólkirály a szintén boglárlellei Kalász Judit lett. * * * Tamásiban 5—6. osztályos leányoknak rendeztek kézilab­datornát, amelyen Baranya, Fejér, Somogy és Tolna megye nyolc csapata versengett a fel­ajánlott kupáért. A megyénket képviselő Bogiári Általános Is­kola csapata imponáló gólkü­lönbséggel (43-7) jutott a döntő­be, ahol hatalmas küzdelem­ben egy góllal sikerült legyőznie a pécsi Anikó úti Általános Isko­la együttesét (15-14). így végül a tornagyőzelmet—és az ezzel járó kupát—a Bogiári Általános Iskola csapata szerezte meg. Á torna gólkirálya Kalász Judit lett. Ezúttal már nyolcadik alka­lommal rendezték meg Csur­gón az Eötvös Kupa ifjúsági leány kézilabdatornát, amelyen nyolc csapat versengett egy­mással a minél jobb helyezések reményében. Eredmények: ,,A" csoport: Csurgó—Mar­cali 13-11, Boglárlelle—Komló 14-10, Marcali—Komló 19-6, Csurgó—Boglárlelle 9-6, Csur­gó—Komló 15-11, Boglárlel­le—Marcali 10-9. „B” csoport: Berzence—Ké- thely 10-9, Nagykanizsa— Nagyatád 11 -7, Berzence— Nagykanizsa 11-2, Kéthely— Nagyatád 24-11, Kéthely— Nagykanizsa 20-8, Berzence— Nagyatád 15-8. Helyosztók: Boglárlelle— Berzence 8-8, Kéthely—Csur­gó 18-18, Kéthely—Boglárlelle 16-14. A döntőben: Berzence— Csurgó 5-3, s így a berzencei együttes nyerte az Eötvös Ku­pát. Labdarúgás Őszi végeredmények Megyei serdülőbajnokság Kiemelt csoport 1.K. Építők 8 7 1 . 37-7 15 2. K. Rákóczi 8 7­1 23-6 14 3. Marcali 8 6 1 1 42-8 13 4. Barcs 8 3 1 4 19-19 7 5. Boglárlelle 8 3 1 4 17-21 7 6. Fonyód 8 2 1 5 17-33 5 7. Kaposgép-T. 8 1 2 5 5-20 4 8. Siófok II. 8 1 2 5 7-24 4 9. Csurgó 8 1 1 6 11-40 3 Északi csoport 1. Siófok III. 10 9 1­63-4 19 2. Tab 10 7 1 2 69-6 15 3. Zamárdi 10 4 1 5 28-30 9 4. Lengyeltóti 10 3 1 6 20-32 7 5. B.sz.györgy 10 2 3 5 14-29 7 6. B.földvár 10 1 18 Déli csoport 7-100 3 1. Nagyatád 7 6­1 35-8 12 2. Nagybajom 7 6­1 22-9 12 3. H.sz.györgy 7 5 1 1 26-8 11 4. Böhönye 7 3 1 3 19-12 7 5. S.sárd 7 3­4 15-20 6 6. Cs.visonta 7 3­4 9-18 6 7. Kadarkút 7 1­6 6-19 2 8. S.szob 7­­7 6-44 Tollaslabda Az OSC által rendezett Miku­lás Kupa gyermek egyéni or­szágos ranglistaversenyen részt vettek a Segesdi Medosz SE játékosai is. A legjobb eredményt közülük Varga László érte el, aki a 32 induló közül végül a harmadik helyet szerezte meg. Kaposplast—Közért SC 13:12 Gy.: Dr. Bolvári 5, Rák 3, Mezei 3, Limbek 1, Bozsing 1, illetve Zsemlye 4, Molnár 3, Popoviciu 3, Szőnyegi 2. Áz őszi szezon utolsó fordu­lójára került sor csütörtökön este a női asztalitenisz NB I A csoportjában. Bár a Kaposplast csapatának van még vissza egy elmaradt mérkőzése — ezen a Statisztika bajnokcsapata lesz az ellenfele —, az igazi ranga­dót a Közért SÓ elleni találkozó jelentette. A tét az őszi 6. hely megszerzése volt, amely a baj­nokság végén a rájátszás elke­rülését jelenti majd. A kaposvári rangadó biztos hazai győzelmet ígért. A szép számú közönség azonban meglepve tapasztalta, hogy a fővárosiak 3:2-es, majd 6:4-es vezetés után 9:6-ra növelték előnyüket. A Kaposplastos lá­nyok azonban nem adták fel, és szinte a padlóról felkelve 10:10­Dr. Bolvári Katalin (szemben) ezúttal is a Kaposplast legjobbja volt: mind az öt mérkőzést hozta Lang Róbert felvétele re egyenlítettek. Az utolsó kör­ben 12:11 -es állásnál Rák Szil­via kitűnő játéka révén sikerült megnyerni a végső győzelmet jelentő 13. mérkőzést. A csapat „életben tartásáról” ezúttal is dr. Bolvári Katalin gondoskodott; valamennyi mérkőzését 2:0 arányban hoz­ta. Mezei és Rák kitűnő játékkal egyaránt 3-3 győzelemmel já­rultak hozzá a sikerhez. Limbek és Bozsing ezúttal halványab­ban szerepelt, csak egy-egy mérkőzést tudtak megnyerni. E győzelmével a Kaposplast NB l-es női asztalitenisz-csapa­ta 8 pontjával a 6. helyen zarta az őszi küzdelemsorozatot. Háttá István Női asztalitenisz ranglistaverseny Kaposváron A hét végén a Kaposplast SC lesz a házigazdája az év utolsó előtti női asztalitenisz ranglista- versenyének. A Kaposplast olyan időszakban vállalkozott a verseny megrendezésére, ami­kor az egész sport — és ezen belül az egész asztalitenisz sportág is — nehéz helyzetben van az ismert gazdasági körül­mények miatt. Mind több egye­sület szűnik meg, és egyre ke­vesebben tudnak csak indulni a versenyeken is. Az eddig beérkezett nevezé­sek alapján ezen a versenyen szerencsére ez még kevésbé érezteti hatását. Az élvonalbeli egyesületek közül egyedül csak a Győri MÁV DAC jelezte távol maradását. Az ifjúsági és a felnőtt számokban eddig egyaránt 92—92 versenyző ne­vezése érkezett meg. Sajnos a zsúfolt nemzetközi program miatt nem tud indulni a kaposvári erőpróbán a ma­gyar asztaliteniszsport három kitűnősége: Bátorfi Csilla, Wirth Gabriella és Urban Edit. Rajtuk kívül azonban az egész élme­zőny rajthoz áll, többek között például az ifjúsági Európa- bajnok Wirt Veronika, Éllő Vi­vien és Tóth Krisztina is. A Ka­posplast színeit hat versenyző képviseli a ranglistaversenyen. A Kaposplast SC női I. osztá­lyú asztalitenisz ranglistaverse­nyére Kaposváron, a városi sportcsarnokban kerül sor szombaton és vasárnap. A küz­delmek mindkét napon egy­aránt 10 órakor kezdődnek. EZERMESTER­AJÁNDÉK ÖNNEK KARÁCSONYRA! AKAI Vásárlással egybekötött eredeti japán Akai-bemutató VS 765 EDG videorecorder, 4 fejes 36 000,— Ft videokazetta 180 CE 330,— Ft videokazetta 195 CE 360,— Ft magnetofonkazetta 60 CE 80,— Ft magnetofonkazetta 90 CE 99,— Ft videokamera VMC 100 57 000,— Ft Warta elemek és egyéb híradástechnikai eszközök Szeretettel és udvarias kiszolgálással várunk minden kedves vásárlónkat! az EZERMESTER, Kaposvár, Honvéd u. 19. szám alatti helyiségében! 1990. dec. 10-től 9 órától 17 óráig, szombat—vasárnap is nyitva tartunk 9 órától 13 óráig. (108905)

Next

/
Thumbnails
Contents