Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-06 / 191. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP —EZ VAN ! 1990. december 6., csütörtök A pápát is lehallgatták Hogy mit mondott Őszentsége, II. János Pál bizalmas tanácsként a lengyelországi látogatásai során, azt csak a Jóisten tudja. Meg a lengyel titkosszolgálat. A hírt Wi- dazki belügyminiszter-helyettes közölte a La Repubblica tudósítójával. ,,A Jasna Góra-i kolostor prímáslakosztályában — látogatásai során mindig itt lakott a pápa— lehallgatókészülék volt. A parányi mikro­font Angliában készítették a hatvanas években, és valószínű, azonnal fel is sze­relték. Amikor felfedeztük, két hete, már nem működött, de az bizonyos, hogy a Szentatya 1979,1983 és 1987-ben történt látogatásakor még funkcionált.” A lengyel titkosszolgálat egyéb tevé­kenységéről, a belügyminiszter azt mond­ta, hogy 1968-tól a 80-as évek közepéig működött az a csoport, melyet nemes­fémcsempészésre, valutaüzérkedésre és politikai bűncselekmények megszervezé­sére és végrehajtására hoztak létre. Az ő feladatuk lett volna a „Nyár 80" -akció vég­rehajtása is: A forgatókönyv szerint a mun­kások által megszállt gdanski hajógyárból helikopterrel akarták elrabolni Walesát. Közben azonban megkezdődtek a tárgya­lások a kormány képviselői és Walesáék között, így az emberrablás elmaradt. Popieluszko atyáé viszont nem maradt el, mint tudjuk. Őt megkínozták, és vízbe dobták. Ennek szerzőjeként most Ciaston rendőrtábornokot vádolják. Azt, aki Wale­sa eltüntetésének koreográfiáját is kidol­gozta. Kocabagós A dohányzásellenes világnapon, november 15-én gyö­möszölte a szájába ezt a félkartonnyi cigarettát Jim Mouth, hollywoodi férfi. „Akciómat elrettentésnek szán­tam ”—mondta Jim, miután sikerült kiköpnie ezt a kisebb dohányárudát. (Telefoto — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Kalapács alatt a bordély Rosszul kezdődött az őszi árverési idény New Yorkban. A lapok szerint ekkora érdekte­lenség sohasem fogadta a leg­híresebb cégek kínálatát. Si­kert, méghozzá szenzációsat, egy üzemi árverés jelentett. Érdeklődők ezrei utaztak a nevadai Sparksba, hogy vala­mit elcsípjenek a Mustang Ranch relikviáiból. Minden el­adó volt: a 160 hektáros park, benne a 100 szobás épülettel, a rózsaszín kárpittal bevont munkatermek, az áttetsző se­lyemfüggönyökkel elválasztott szeparék, a hölgyeket formázó butéliák, a kerek ágyak. „Új­sághirdetést adtunk fel, és szá­zával telefonáltak az emberek, a tárgyak iránt érdeklődve. Az épületre egy magánkollégium és egy vallási közösség jelen­tette be az igényét.” Nyilatkoz­ta az utolsó tulaj. Az üzem tehát átalakul, a berendezést széthordják, az alkalmazottakat szélnek eresz­tik. Csődbe jutott az Egyesült Államok legnagyobb bordély­háza. Azazhogy a 13 milliárd dolláros adóhátralék fejében rátette a kezét az állam. S mint­hogy ezzel formálisan is az amerikai kormány vált tulajdo­nossá, Washingtonban úgy vélték, hogy bár Nevadában legális a prostitúció, mégsem helyénvaló, hogy a legnagyobb kuplerájt a kormány igazgassa. Ép fogazat, üde lehelet Sam, az engedelmes ír szetter megadóan tűri, hogy rajta és vele reklámozzák a londoni Harrold's áruház ki­fejezetten kutyák számára tervezett fogkeféjét és fog­pasztáját. (MTI Press Képszerkesztőség> Csak a kutya volt emberséges A „kutyába vett1' gyerek esete Szivárgás A kaliforniai egyetem szakemberei a világ szá­mos pontján megmérték a levegő földgáztartalmát, és azt igen magasnak találták Berlinben, Budapesten, Krakkóban, Prágában és Jerevánban. Arra a követ­keztetésre jutottak, hogy a Földet burkoló légréteg metánkoncentrációja jelen­tősen csökkenne, ha sike­rülne betapasztani Kelet- Európában és a Szovjet­unióban a szivárgó gázve­zetékek tömítéseit. Szerin­tük Európa keleti részén a földgáz tíz százaléka meg­szökik a vezetékekből, az elavult és rosszul karban­tartott csővezetékek és egyéb berendezések szi­várgása miatt. Aki olvasta, nem felejti Mauglit, a farkasok közt nevel­kedett kisfiút. Mauglit halhatat­lanná avatta az író fantáziája. A valóság nem tűri a fantáziát, mint ahogy ezt a Johan­nesburgban megjelenő The Star beszámolójából is kitűnik. Eszerint Springs város rendőr­ségén panaszt tett valaki a szomszédból áthallatszó állan­dó és különös kutyaugatás miatt. A helyszíni szemle a rend­őröket is megdöbbentette: a kutyaólban, a házőrző mellett egy 2-3 év körüli gyereket is találtak „társbérlőként”. A hét­kilós, alultáplált kisfiú nem volt képes lábra állni, négykézláb közlekedett, természetesen beszélni sem tudott. Ellenben tökéletesen ugatott, és kutya­ként nyüszített. Mindezt — a lap szerint — attól a kutyától tanulta, akivel együttélésre kényszerítették. És erre a tény­re egyértelműen utal, hogy a kórházi vizsgálat során jól kive­hető volt a kisfiú nyakán a nyakörv nyoma. Az orvosok szerint a szellemileg visszama­radt gyerek rehabilitációja sike­res lesz, bár a fejlődésben meghatározó első esztendők mulasztását nehéz lesz pótol­ni. A diagnózis tárgyilagos meg­állapítása: a gyerek voltakép­pen a kutyának köszönheti, hogy életben maradt. Az újság beszámolt arról is, hogy a bíróság még nem indí­totta meg az eljárást a szülők ellen, de azt megtiltotta, hogy a gyerek közelébe jussanak. A kórház szerint viszont már megjelentek, mindketten ré­szegek voltak, és egy száraz húsdarabot vittek a „kutyába vett” gyereknek... A harmadik talán sikerül... Atlantában készült ez a kép Jane Fonda színésznőről és Ted Turner amerikai sajtómágnásról, akik novemberben bejelentették, hogy a jövő év elején házasságot kötnek. Az 53 éves Jane és az egy évvel fiatalabb Ted egy éve tartó, komoly kapcsolatát mindkét részről két sikertelen házas­ság előzte meg. (Telefoto — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Az egyiknek temetés, a másiknak feltámadás A halottcserék ritka, de mindig megrázó története újabb epizóddal gyarapodott. Ezúttal a szardíniái Cagliari népes gyászmenete kísért — idegen koporsót. Akit búcsúz­tattak — a halottnak vélt leány — ugyanis a városi kór­ház reanimációs osztályán feküdt. Az előzmény: autó­baleset után a mentők kór­házba szállítanak két fiatal lányt, fíaffaella S. 20 éves egyetemi hallgatón már nem lehet segíteni. Carla M. 18 éves társát a reanimálóba viszik. Személyes okmányok híján tanúvallomás alapján veszik föl az adatokat, téve­sen. A halottért érkező család nem képes elviselni a szemé­lyes találkozás kínját: az apa olyannak akarja hinni a lányt, amilyen volt, ezért nem nézi meg. Az anya szívbeteg, el­ájul. A súlyosan sérült áldoza­tot végül is egy ismerős „azo­nosítja”. A temetés után valaki a rokonok közül megjegyzi, hogy mennyire elváltozott Raffaella... Az apa emlékei­ben felvillan egy kép: a kopor­sóba helyezéskor megfigyel­te valaki, hogy a lány lábuj­járól lepattogott a köröm­lakk. De hát Raffaella soha­sem festette a körmét! Bemennek a kórházba, hogy átvegyék a halott fül­bevalóját és gyűrűjét. Ez is idegen volt. Az apa gondol egy merészet, és szövet­ségesül a plébánost kéri. Ez még aznap éjjel bemegy a kórházba, s az azonosí­tás egyszerű, ám tévedhe­tetlen módját választja. Carla... Ismételgeti halkan. Egy félreérthetetlen sóhaj és a fejfordítás a sikert je­lentette. A család a fájda­lom és a csöppnyi remény közepette érkezik másnap reggel, hogy megbizonyo­sodjék, csakugyan Carla van előttük, még innen a lét küszöbén. A másik családnak ez a hír a bánatot jelentette. Továbbá azt, hogy Raffael- lát másodszor is eltemetik. A hatóság ugyanis elren­delte az exhumálást, ellen­őrizendő, hogy csakugyan ő van-e a koporsóban? • • Ördög a falon Az európaiak vajon azt akarják, hogy ne sokan osz­tozzanak a viszonylagos jó­létük áldásaiban? — teszi föl a kérdést a Le Monde azzal kapcsolatban, hogy már nemcsak Nyugaton, hanem Keleten is egyre kevesebb gyerek születik. Az elmúlt évben, tehát a fal valós és jelképes ledöntésének esz­tendejében például a szapo­rodási arányszám szinte mindenütt a megújulást jelentő érték (2,1 gyerek szülőanyánként) alá esett. Eszerint a sokat emlegetett európai házat nem fenyege­ti a túlnépesedés. Az abortusz felszabadítá­sa vagy a modern fogam­zásgátló szerek hatása alig­ha jelentős, a terhesség­megszakítás törvényi sza­bályozása ugyanis csak ideiglenesen érezteti a hatá­sát, a fogamzásgátlók pedig nem hozzáférhetők. Akkor vajon a gazdasági gondok­kal hozható kapcsolatba a születéscsökkenés? Nos, bizonyára hatnak ezek is, befolyásolják a házaspárok döntését. De annak tudata is, hogy a nyomasztó múlt után a jövő is csak balsze­rencsés lehet. Inkább ne fessük az ördö­göt a szépnek képzelt euró­pai ház falára! Kelet­német lelemény Berlinben, a Német Tör­ténelmi Múzeumban mu­tatták be a látogatóknak ezt az egyszemélyes ten­geralattjárót. Gazdája és készítője ezzel akart a nyugati oldalra szökni. A hatóságok tudomást sze­reztek tervéről és letartóz­tatták, mielőtt használni tudta volna egyszemélyes búvárkészségét. (Telefoto — MTI Külföldi Kép­szerkesztőség)

Next

/
Thumbnails
Contents