Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-01 / 187. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1990. december 1., szombat Akiről csupa jót mondanak, az mindig „gyanús”. Mintha az érdemeket csak a gyarlóságok tehetnék hitelessé. Alighanem a korábbi évek kötelességszérüen magasztaló „nagyember”-portréi formáltak bennünket kétkedővé a nyílegyenes és sikeres életutakkal szemben. Érdekes az, ha valaki megbukott az iskolában, azután mégis miniszter lett. Vagy ha kitünően vizsgázott, azután megbukott mint miniszter. Nem úgy, ha valaki kitüntetéses diplomát szerzett, jóformán egy csapásra igazgató lett, s e minőségében világsikerre vitt egy vállalatot. Persze, mindjárt érdekesebb a dolog, ha közben elhárított egy miniszteri tárcát... Kosa Ferencet, a Ka-hyb vezérigazgatóját, aki kiemelkedő hazai és külföldi kutató-fejlesztő munkája elismeréseként az idén vette át az Eötvös Loránd-díjat, nehéz volna a portré hagyományos eszközeivel bemutatni. Egyetlen jelző sem volna hiteles fokozás nélkül. Kísértenének az olyan nagy szavak, mint „megszállott lobogás”, „kivételes munkabírás”... Végül is inkább csak munkájáról, a vállalat helyzetéről, és az ország dolgairól beszélgettünk. Talán így tudhattunk meg a legtöbbet róla. — A Ka-hyb-nál megszo- hogy az ország feszült gazda- kottá vált a siker. Ugyanakkor sági helyzetében töretlen talán jelen van a szorongás, marad-e a fejlődési ív? A Ka-hyb sikersztori — 1973-ban kerültem Kaposvárra, és egy évvel később lettem a vállalat igazgatója. Az akkori 20 millió forintos árbevételű szövetkezeti vállalkozás 17 országban érdekeltségekkel rendelkező részvénytársasággá fejlődött. Nettó árbevételünk 1,2 milliárd forint. A hazai nagyüzemi sertésállománynak több mint a fele, évi 2,7 millió vágósertés Ka-hyb fajta. Már egymilliót meghaladó hibridállomány van a kistermelői körben is. 17 gazdasági rekordév után az előzetes számítások szerint az idén is kitűnő eredményekkel zárunk. Szóval, nincs okunk szorongásra. Ma abban a helyzetben vagyunk, hogy a világ bármely pontján versenyképes ajánlatot tudunk tenni, s nemcsak a tenyészállatok, hanem a különféle technológiai berendezések, sőt komplett telepek esetében is. Várhatóan az idei is azért lesz rekordév, mert korábbi nemzetközi piacszerző befektetéseink már kamatoznak. Ami a hazai kilátásokat illeti, Magyarország legnagyobb mezőgazdasági ágazata a sertés. Nem lehetséges, hogy ennek dollárbevételéről az ország lemondjon. Népélelmezési cikkről van szó, amely esetleges átmeneti hullámzást követően kikényszeríti az ágazat stabilizálódását. Ez a hullámzás sem a minőségi sertés- termelést fogja érinteni, hanem a másik ötven százalékot előállító kistermelői kört. Sajnos tudomásul kell venni, hogy az itt tenyésztett sertésállomány világszerte eladhatatlanná vált. Lényegében eddig is csak egyetlen vásárló volt, amelyik ezt a minőséget elismerte: a Szovjetunió. A dollárelszámolásra való januári áttérés után nyilván ők is emelik majd a mércét. — A kérdés voltaképpen arra vonatkozott, hogy általában a termelési rendszereket a szocialista nagyüzemi gazdálkodás jelképévé tették s így ezek közül most nem egy politikai ellenszélben, s jövőjét illetően jócskán elbizonytalanodva dolgozik. — A Ka-hyb soha nem volt állami vállalat. Olyan szövetkezeti vállalkozás volt, amelyik eleve csak ellenszélben érhetett el eredményt. Bennünket senki sem finanszírozott, így csak olyan módszerek maradtak meg, amelyek pénzt hoztak. Nálunk — s ez nagyon szokatlan volt — soha nem működött pártszervezet és az igazgató sem volt soha párttag. Ettől a vállalat nem lett jobb, viszont többet kellett dolgoznia, hogy sikeres legyen. Mindez nem jelenti, hogy egyet is megtagadnánk a korábbi valódi értékek közül. Azt tartom, hogy aki nem volt kommunista, az most sincs rászorulva, hogy kommunistaellenes legyen, és a múlttól elhatárolja magát. Én ezért nem is teszem. Szóval a Ka-hyb részvénytársaság a jövő magyar mezőgazdaságának is fontos tényezője lehet. Ehhez azonban a megváltozott világot követnünk kell. Belső szerkezetünk áttekintése például azt bizonyította, hogy nálunk is vannak aránytalanságok. Ezek egy részének megszüntetése embereket érint. Tisztességes dolgozókat, akik azonban a megváltozott feladathoz már nem tudnak alkalmazkodni. Sorsukat humánusan kell rendezni, ám nem lehet elodázni ezt a lépést. Egy másik dolog, hogy még nagyobb hangsúlyt kell kapnia a képzésnek. Ezért is vagyunk úttörői a nyitott egyetem kaposvári beindításának. A külföldi szakképzés pedig olyan lehetőség, amelyet nemcsak dolgozóink vagy nagyüzemű partnereink, hanem a programunkban integrált kistermelők számára is meg kívánunk szervezni. Ingatag ágazat, stabil cég — A Ka-hyb mint komplex rendszer főként a meglehetősen elbizonytalanodott nagyüzemekben alkalmazható. Egy olyan ágazatban, ahol a legjobb munkával sem érhető el a bankkamatokat megközelítő jövedelmezőség. — Ez a mezőgazdaság általános gondja. Mi egyébként nem használjuk a termelési rendszer elnevezést, mert annak kényszerjellege van. A Ka- hyb egy vállalat, melynek minden terméke önmagában kell hogy eladható legyen bárki részére. Nincs különbség ebben nagy- és kisüzem között, hiszen a sertéstermelés nem szektor, hanem minőség kérdése. Számolunk is a kistermelői kör bővülésével, jóllehet, látjuk, hogy az induláskor, a befektetéskor és a tapasztalatok megszerzésekor et a kör segítségre szorul. Talán meglepő, de a nagyüzeminek ítélt Ka-hyb sertés számára előnyösebbek az emberségesebb kistermelői körülmények. — A vállalat kilátásai eszerint jobbak, mint az ország sertéságazatáé... — Valóban érzékelhetőek válságjelek, ám nem csak a piaci feltételek nehezedése miatt. Úgy látom, hogy Magyarország a legnagyobb élőállat-export lehetőségét vesztette el az idén azért, mert hozzá nem értő szakmai döntés alapján — ellátásbeli vélt félelmek miatt — SOMOGY EÖTVÖS-DÍJASA „NEM SZOLGÁLTAM POLITIKAI BABÉROKÉRT” hogy a megválasztottak közül e feladatokat más is kész lenne vállalni, ugyanakkor sok olyan falusi emberrel találkoztam, akiknél éreztem, tőlem várják a segítséget. — A környezetében élők nem tekintették kudarcnak ezt a választási szereplést? — A megmérettetés törvényes volt. Mint valamikor élsportoló megtanultam, hogy nem jó, ha az emberek könnyedén veszítenek, ám el kell tudni viselni a sikertelenséget. Bennem tehát nem keserűség van, csak egy hiányérzet. Egy cselekvési lehetőség kihasználatlan maradt. Árral szemben —Az előbbiekből számomra egyértelművé vált, hogy nem karrieréhség vagy más efféle okozza önnél a cselekvési kényszert. Nem tudom azonban, mi e megszállottság nyitja? — Nem taroztam az elkényeztetett gyerekek közé. Ko— Csak annyiban, amit a tapasztalat, az évek bölcsessége változtatott. Megtanultam például, hogy miért kell támaszkodnom a nálam idősebb szakemberek tudására. Azt is, hogy egy vezetőnek lehetőleg önmagánál is okosabb szakemberekkel kell körülvennie magát. Az több százezer élő sertést nem exportálhattunk. Ez a lépés visszahatott az állomány alakulására. Az esetleges közös piaci tagság — egyebek közt külföldi környezetvédelmi megfontolások miatt — új esélyeket kínál a magyar sertéságazatnak. Végül is tehát a szakmai hozzá nem értéstől és ennek terheitől jobban félek, mint a válságtünetektől. E tünetek egy része ugyanis csak a hozzá nem értésből fakad. Egy országban, amely kétszer annyi húst termel, mint amennyit fogyaszt, nem szükséges az export korlátozása, s még kevésbé annak „büntetése”. A sertéságazat dollárexportja eddig támogatottnak minősült. Ha a támogatás teljes megszüntetése még további exportlefölözéssel párosul, azt már az ágazat nem viseli el. Pedig a jó minőségű sertésnek mindig biztos piaca lesz. Külföldön kamatozó szellemi töke — Ez nyilván igaz a sertés- tenyésztéssel kapcsolatos szellemi termékekre is. S külföldön inkább, mint itthon. — Tény, hogy a Ka-hyb számos országban közismertebb, mint nálunk. A Távol-Keleten a Ka-hyb tenyésztési programja különösen elterjedt. — Ön vállalatvezető, ugyanakkor egyebek közt a Pannon Agrártudományi Egyetem címzetes egyetemi tanáraként tudományos munkát is végez. Egyéb tisztségeinek fölsorolása nélkül is úgy látszik, túl sokat vállal. — Egy kínai mondás szerint a vezetőnek az a dolga, hogy elöl menjen és ne fáradjon el. Én napi 12 órát dolgozom, havi 10 ezer ki lométert járok az országban, és ezt nem érzem fáradságnak, inkább örömnek. Napi munkámban nem tartom külön- választhatónak a tudományos értékű és üzleti jellegű tevékenységet. A Ka-hyb működésében épp az a sajátos, hogy a kutatástól a „tömegtermelésig” a teljes láncolatot felöleli. — A Németh-kormány alakulásakor ön volt az egyik jelölt a mezőgazdasági miniszteri tárcára, ám nem vállalta... A felelősségvállalás fokozatai — Úgy ítélem meg, hogy az adott politikai helyzetben nincs esély arra, hogy a miniszteri feladatokat sikerrel lássam el. Tisztelem azonban azokat, akik ugyanezt tudva, vállalták a megbízást és a személyes kudarc látszatát is elviselve. A felelősségvállalásnak fokozatai vannak. Az én felelősségvállalásom abban áll, hogy a saját helyemen elősegítem, hogy a józan ész és hozzáértés utat törhessen magának az agrárágazatban. E tekintetben a rendszerváltozás számomra nem jelentett semmit, a dolgom az előző rendszerben is az volt, hogy kihasználjuk annak minden lehetséges előnyét. Úgy látom, hogy a jelen gazdasági — Ha sokan vannak, akik sorsa jobbításra szorul, kell lenni olyanoknak is, akik vállalják, hogy ezért tegyenek. Olyanok, akik erre képesek, s kellően felkészültek ahhoz, hogy a gondokat ne csak tolmácsolni tudják, hanem javaslatuk is van a megoldásra. Az is késztetett, hogy a világ több mint 70 országában járhattam, s az utazások során nemcsak az ottani eredményeket tanultam meg tisztelni, hanem azt is, hogy hol keressem azokat a jobbító módszereket, amelyek nálunk is alkalmazhatóak. Ezek közül jó néhány befektetést sem igényelne, mégis égető gondokat orvosolna. Ezt látva dolgoztam ki például egy helyzet átmeneti állapot. A rendszerváltás már megtörtént, ez azonban még nem párosult magas szintű szakmai munkával. Egyelőre nem látom azokat a markáns egyéniségeket, akik a szakközvélemény által is elismerten irányíthatják az ágazat sorsát. Amíg a pártok ebben nem képesek fölülemelkedni vélt érdekeiken, a gazdaság nem lehet sikeres. A helyenként tapasztalható tehetséghiány és középszerűség kárát így egy nemzet fizeti meg. Ez akkor is igaz, ha ennek hatásai nem olyan látványosak, mint egy taxissztrájk. — Az előbbiek kínálják a kérdést, miért vállalta az év elején a képviselőjelöltséget. teljesen új nyugdíjrendszert. Egyszerűen nem tudom elviselni, hogy a mostani nyugdíj- rendszer ne váljon igazságosabbá, korszerűvé. Sohasem akartam főállású képviselő lenni s azzal is számoltam, hogy pártonkívüliként, a nagy pártok támogatása nélkül nincs komoly esélyem. Mégis vállaltam, és nem bántam meg, hiszen számos tapasztalattal, és a kampány során járt falvakban szerzett baráttal gazdagodtam. Bárhogy is alakultak a választások, feladatomnak érzem a vidéken élő emberek sorsának javítását. Talán van, aki erre azt mondja, ez nem egy igazgató dolga. Én azonban nem látom, rán lettem sportoló, s megtanultam a fegyelmet és lemondást, ami ezzel együtt jár. Az iskolában egyszerűen azért kellett kitűnőnek lennem, hogy családom anyagi terheit enyhítsem. Szóval korán álltam a magam lábára. Az már szerencsém, hogy huszonévesen kaptam bizonyítási lehetőséget vezetői munkakörben. Időnként kétségbeesetten úsztam az árral szemben, s közben edződtem... — Változott-e a 16 év alatt vezetési stílusa? — Nem, hiszen azok közé tartozom, ákik elmondhatják, hogy vállalatuk minden éve rekordév, hogy ott folyamatos és dinamikus volt a fejlődés. Visz- szakérdeznék azonban. Hogy lehet, hogy egy ilyen cég igazgatója korábban annyi éven át nem kapott elismerést? _ — Azért, mert párton kívüli igazgatóról volt szó, aki sohasem rejtette véka alá véleményét. Más kérdés, hogy azoktól nem kaptam kitüntetést, akiktől ezt nem is igényeltem. Igaz, a megye volt vezetői a megmondhatói, minden évben föl voltam terjesztve a legmagasabb kitüntetésekre. Hogy én ezt nem „szolgáltam meg”, azt sikerként könyvelem el. Az Eötvös-díjat sohasem a politikusok kapták, hanem mindig azon kevesek, akik érdemi munkát végeztek. Én nem kaptam politikai kitüntetést, melynek megérdemeltsé(Fotó: Király Béla) évek alatt a világ is megváltozott körülöttem, s én követtem e változásokat. — Az Eötvös Loránd-díjat egy olyan időszakban kapta meg, amikor egy kitüntetésről hallva először mindenki azt kérdezte, hogy a „régiek” adták vagy már az „újak". Akkor, amikor az erkölcsi elismerés számos formája el- súlytalanodott. Nem okozott ez vegyes érzéseket? ge egy átmeneti korszakban vitatható volt, ezt a díjat viszont 17 évi munkámmal megszolgáltam. — Megismerve önt, föltételezem, hogy most újabb 17 évig nem fog kitüntetést kapni, hiszen „csak" dolgozik... — Ha szeretném a mellemet telirakni, valóban nem kéne mást tennem, mint politikailag elkötelezni magam. Nem teszem azonban, mert meggyőződésem, hogy a világ úgy fog változni, hogy mondjuk egy vállalatvezető esetében a megítélés kizárólagos szempontja a vállalat eredményessége lesz. A beszélgetés során Kosa Ferenc a mondást idézte, hogy a hajóskapitánynak, aki nem tudja, hová akar menni, minden szélirány rossz. Úgy éreztem, számára még az ellenszél sem az. Vállalja, amiben hisz, s ezért következetesen tesz, vállalva minden terhet. Bíró Ferenc Küldetésérzet Múlt és jövö „mércéi”